top of page

372 találat erre: „”

  • Mérkőzések, eredmények (3. hét)

    Hat futsaltornán szerepelnek a hétvégén a Szent Mihály csapatai. Szombaton és vasárnap is pattog a labda, folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Január 18. (szombat) 8:00, Vármegyei fiú futsal U-17 B csoport 3. forduló, Apátfalva: 8:00: Ujszegedi TC - Szent Mihály FC 5-2 (4-0). Szent Mihály: Jászberényi Miklós - Juhász Roland, Molnár Bence Antal, Udvari Milán, Nagy Gergő. Gólszerzőnk: Udvari Milán 2 10:15: SZEOL SC - Szent Mihály FC 4-1 (2-1). Szent Mihály:  Molnár Bence Antal - Juhász Roland, Jászberényi Miklós, Udvari Milán, Nagy Gergő. Gólszerzőnk: Udvari Milán 11:00: Szent Mihály FC - Móravárosi Kinizsi 2-5 (1-1). Szent Mihály:  Jászberényi Miklós - Juhász Roland, Molnár Bence Antal, Udvari Milán, Nagy Gergő. Gólszerzőink: Udvari Milán, Juhász Roland Szabó Dániel edző: "5 emberrel mentünk el a mai tornára, viszont a legösszeszedettebb teljesítménye a mai volt eddig a csapatnak. A három mérkőzésből kettőn reális esély volt a pontszerzésre, viszont a kulcspillanatokban szinte rendre a saját kihagyott ziccereink ellentámadásaiból kaptuk a mérkőzést eldöntő gólokat. Sajnos ezek a pillanatok ma cserék nélkül döntőnek bizonyultak minden esetben, de az az 5 ember, aki ma ezt a tornát végig játszotta, büszke lehet magára, mert nagyon jó mérkőzéseket produkáltak." Január 18. (szombat) 9:00, Vármegyei női futsal U-17 A csoport 2. forduló, Bugac: 9:00: Bugac KSE - Szent Mihály FC U-17 0-2 (0-1). Szent Mihály: Kozma Vivien Renáta - Papp Tamara, Gyovai Katinka, Barna Bíborka, Benke Napsugár. Cserék: Török Stefi (k), Budai Rebeka Réka, Milinker Nóra, Bány Boglárka, Rózsa Sára Ágnes. Gólszerzőink: Gyovai Katinka, Barna Bíborka 11:15: Szentesi Kinizsi - Szent Mihály FC U-17 0-11 (0-6) . Szent Mihály:  Kozma Vivien Renáta - Papp Tamara, Gyovai Katinka, Barna Bíborka, Benke Napsugár. Cserék: Török Stefi (k), Budai Rebeka Réka, Milinker Nóra, Bány Boglárka, Rózsa Sára Ágnes. Gólszerzőink: Papp Tamara 3, Barna Bíborka, Milinker Nóra, Bány Boglárka 2-2, Benke Napsugár, Gyovai Katinka 12:00: Szent Mihály FC U-17 - Békéscsabai Előre 7-3 (6-2). Szent Mihály:  Kozma Vivien Renáta - Papp Tamara, Gyovai Katinka, Barna Bíborka, Benke Napsugár. Cserék: Török Stefi (k), Budai Rebeka Réka, Milinker Nóra, Bány Boglárka, Rózsa Sára Ágnes. Gólszerzőink: Milinker Nóra 2, Papp Tamara, Gyovai Katinka, Barna Bíborka, Budai Rebeka Réka, Bány Boglárka Fábián-Saleh Houssam edző: "Egy jól sikerült hét után érkeztünk az idei első futsaltornánkra. Az első mérkőzés még az ismerkedés jegyében zajlott. Bár a helyzeteink bőven megvoltak, játékban mégis kissé akadozott a gépezet. Indokolatlanul görcsösek és feszültek voltunk. A második találkozóra már feloldódtak a lányok, előkerültek a színes ceruzák, és látványos, kombinatív játékot nyújtva sikerült megszereznünk a második győzelmünket. Ezután szinte pihenő nélkül jött a csabaiak elleni mérkőzés. Gyakorlatilag ott folytattuk, ahol az előző meccset abbahagytuk. Igaz, a mérkőzés felénél több figyelmetlenség is kísérte játékunkat. Ezek ellenére a harmadik győzelmünk sem forgott veszélyben. Összességében hasznos napot tudhatunk magunk mögött. Szép gólokat és remek megoldásokat láthattunk. Bízok benne, hogy hétfőtől továbbra is ilyen jó szellemiségben folytatjuk majd a munkát. Mindenkinek jó pihenést kívánok!" Január 18. (szombat) 9:00, Vármegyei leány futsal U-13 3. forduló, Balástya: 9:35: Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC 2-8 (1-3). Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina, Simon Anna. Cserék: Pálvögyi Dorka, Benecz Petra, Bakonyi Zoé. Gólszerzőink: Simon Anna 5, Boruzs Fruzsina 2, Gajda Lorina 10:45: Szent Mihály FC - Szentesi Kinizsi 3-0 (3-0). Szent Mihály:  Kocsispéter Luca - Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina, Simon Anna. Cserék: Pálvögyi Dorka, Benecz Petra, Bakonyi Zoé. Gólszerzőink: Simon Anna 2, Gajda Lorina 11:55: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 0-8 (0-1). Szent Mihály:  Kocsispéter Luca - Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina, Simon Anna. Cserék: Pálvögyi Dorka, Benecz Petra, Bakonyi Zoé. Gólszerzőink: Gajda Lorina 3, Simon Anna 2, Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Benecz Petra Balogh Árpád edző: " A mai tornára úgy utaztunk el, hogy tudtuk, ha jól teljesítünk, akkor az utolsó fordulóban már akár teher nélkül is játszhatunk. Az első meccsen alaposan bekezdtünk, jól működött a gépezet, tudatos, pontos összjátékot és szép gólokat láthattunk a Gyula ellen. Talán a 2 kapott gól miatt lehet hiányérzetünk, de ezt a Szentessel vívott rangadó el is tüntette. A lányoktól azt kértem, hogy ha lehet, most ne az ellenfél szerezzen vezetést, és lám: az 1. percben már nálunk is volt az előny! Ezt a hatodik percig megtripláztuk, szép gólokat szerezve, a mérkőzés hátralévő idejében inkább küzdelmet és taktikai harcot láthattunk a pályán, néhol helyzetekkel. A lányok óriásit küzdöttek, maradt a 3-0 ide. A jól védekező Sándorfalva ellen pedig a második félidőben döntöttük el a mérkőzést, ismét 8 gólt szerezve. Mivel a Gyula - meglepetésre - legyőzte a Szentest 5-4-re, így 6 pontos előnyünk van az utolsó forduló előtt, ami jövő hét szombaton lesz a Szent Gellért Fórum tornatermében! Gyertek el szurkolni minél többen. Köszönöm a lányoknak a mai teljesítményt, szuperek voltak! Hajrá, St. Mihály!" Január 18. (szombat) 9:00, Vármegyei fiú futsal U-11 B csoport 2. forduló, Zákányszék: 9:35: KSE Balástya - Szent Mihály FC 8-3 (4-2). Szent Mihály: Balogh-Hódi Zénó - Juhász Mór, Kelemen Krisztofer Benett, Bárkai Dominik, Horváth Zsombor Gábor. Cserék: Laczi Domonkos Gábor, Hajós Botond, Katsidis Steven Efstathios. Gólszerzőink: Horváth Zsombor Gábor, Hajós Botond, Katsidis Steven Efstathios Az első találatunk egy gyönyörű félpályás gól volt Horváth Zsombor részéről. Ezután Hajós Botond volt eredményes, Horváth Zsombor készített elő. A harmadik gólunkat Katsidis Steven Efstathios szerezte, Juhász Mór egy labdaszerzését követően adta a gólpasszt. 10:45: Szent Mihály FC - ESK Kiskundorozsma 2-6 (2-3). Szent Mihály:  Balogh-Hódi Zénó - Juhász Mór, Kelemen Krisztofer Benett, Bárkai Dominik, Horváth Zsombor Gábor. Cserék: Laczi Domonkos Gábor, Hajós Botond, Katsidis Steven Efstathios. Gólszerzőnk: Hajós Botond 2 Hajós Botond előbb szépen gurított a hálóba a kapus mellett, majd második találatunkat is ő jegyezte, ekkor Juhász Mór kipattanóját tuszkolta a kapuba. 11:55: Zsombó SE - Szent Mihály FC 8-2. Szent Mihály:  Balogh-Hódi Zénó - Juhász Mór, Kelemen Krisztofer Benett, Bárkai Dominik, Horváth Zsombor Gábor. Cserék: Laczi Domonkos Gábor, Hajós Botond, Katsidis Steven Efstathios. Gólszerzőink: Horváth Zsombor, Juhász Mór Horváth Zsombor szögletből vette be utolsó mérkőzésünkön a zsombóiak kapuját, míg Juhász Mór egy tetszetős szóló után járt túl az ellenfél kapusának eszén. Baka Márk edző: "Alakulóban szép játékunk, sajnos ismét kevés szerencsével viteleztük ki a helyzeteinket. Dolgozunk tovább!" Január 18. (szombat) 13:00, Vármegyei női futsal U-17 B csoport 1. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: 13:00: Szent Mihály FC U-16 - Makó FC 6-2 (2-2). Szent Mihály:  Bitó Nikoletta - Bakos Dorina, Nagy Viktória, Terhes Lilien, Kőrffy Olívia. Cserék: Váradi Szintia, Csanki Boglárka, Vass Krisztina, Szurmai Enikő, Nagy-Jójárt Leila. Gólszerzőink: Terhes Lilien, Nagy Viktória 2-2, Csanki Boglárka, Kőrffy Olívia 14:30: KSE Balástya - Szent Mihály FC U-16 1-11 (1-7). Szent Mihály:   Bitó Nikoletta - Bakos Dorina, Nagy Viktória, Terhes Lilien, Kőrffy Olívia. Cserék: Váradi Szintia, Csanki Boglárka, Vass Krisztina, Szurmai Enikő, Nagy-Jójárt Leila. Gólszerzőink: Terhes Lilien 6, Kőrffy Olívia 2, Nagy Viktória, Nagy-Jójárt Leila, Bakos Dorina 16:45: Szent Mihály FC U-16 - DAFC Szeged 9-1 (3-0). Szent Mihály:  Bitó Nikoletta - Bakos Dorina, Nagy Viktória, Terhes Lilien, Kőrffy Olívia. Cserék: Váradi Szintia, Csanki Boglárka, Vass Krisztina, Szurmai Enikő, Nagy-Jójárt Leila. Gólszerzőink: Terhes Lilien, Kőrffy Olívia 3-3, Bakos Dorina 2, Csanki Boglárka Pigniczki Zoltán edző: "Három közel azonos képességű csapat ellen tudtunk ma játszani. A játék minden elemét gyakoroltuk, s a lányok időnként látványos összjátékkal szórakoztatták a közönséget. Elégedett vagyok azzal, amit ezen a tornán mutattak. A sok jó teljesítmény mellett külön elismerés illeti Csanki Boglárkát, akinek a hozzáállása, alázata és játéka példaértékű volt." A szegedi női U-17-es tornáról folyamatosan frissülő közvetítésben, külön cikkben is beszámoltunk, mely IDE KATTINTVA olvasható! Január 19. (vasárnap) 11:30, Vármegyei fiú futsal U-15 E csoport 2. forduló, Szeged, Gellért Szabadidőközpont: 11:30: Szent Mihály FC - Szentesi Kinizsi 0-20 (0-6). Szent Mihály: Révész Róbert Roland - Tóth Zsombor Zétény, Rostás Róbert, Szögi László András, Gyepes Ádám. Cserék: Makalicza Gábor, Nyúl Dávid Gergő. 13:00: SZEOL SC "C" - Szent Mihály FC 19-0 (7-0). Szent Mihály: Révész Róbert Roland - Tóth Zsombor Zétény, Rostás Róbert, Szögi László András, Gyepes Ádám. Cserék: Makalicza Gábor, Nyúl Dávid Gergő. 15:15: Szent Mihály FC - Sándorfalvi SKE 0-16 (0-6). Szent Mihály: Révész Róbert Roland - Tóth Zsombor Zétény, Rostás Róbert, Szögi László András, Gyepes Ádám. Cserék: Makalicza Gábor, Nyúl Dávid Gergő. Heipl Ábel edző: "Létszámban és játékban is minimálisan jobban néztünk ki , jövő héten új forduló, új esélyek!"

  • Megkezdte a felkészülést a Szent Mihály NB I-es női csapata

    Véget ért a téli szünet, január 13-án este Tápén találkoztak NB I-es női együttesünk játékosai. Keddtől indulnak a kemény tréningek, a héthetes felkészülés során hat edzőmérkőzést is vívnak majd Sanda Malesevicék. A lányok azért dolgoznak, hogy 2025 valóban a mi évünk legyen! Hosszúra nyúlt a téli pihenő a KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es női labdarúgócsapatánál. A mieink utoljára tavaly november 23-án léptek pályára az élvonalban, ahol a Budapest Honvéd elleni 1-0-s hazai vereséggel fejezték be az őszi szereplést. December 7-én és 8-án még az MLSZ Teremlabdarúgó-kupán volt jelenésük a piros-sárgáknak, ott az ötödik helyet csípték el a szegediek. Azt követően viszont bőven akadt idő kipihenni a fáradalmakat, a szakmai stáb döntésének értelmében a játékosoknak a kézhez kapott egyéni edzéstervük alapján csak karácsony után kellett megkezdeniük a mozgást. A lányok nagyon várták már az első idei találkozást, s örömmel köszöntötték egymást hétfőn este Tápén a KÉSZ Sport Arénában. Fülig érő mosollyal érkezett Szabó Dóra, Sara Simonovic, Ónodi Vanessza, Sanda Malesevic, de a többiek is láthatóan oldott hangulatban, jókedvűen foglaltak helyet a rövid, pörgős, informatív eligazításon. Ahol elhangzott, a keret együtt marad, gyakorlatilag változatlan. Koszo Sydney távozásáról már hírt adtunk, egy-két játékost szeretne igazolni a vezetőség, s folytatódik a fiatal akadémisták beépítése a felnőttcsapatba. A klub filozófiája tehát változatlan, az elmúlt években sikeresen megkezdett úton haladva továbbra is elsősorban a szegedi és környékbeli tehetségekre, a saját utánpótlásra építünk. A 2024/25-ös bajnokságban a hatodik-hetedik hely elérését célozzuk meg, emellett tavasszal elsősorban a közösségi élet, a közösségi szemlélet erősítésére helyezünk majd különös hangsúlyt, az ehhez kapcsolódó eseményekkel, programokkal és foglalkozásokkal. Arra törekszünk, hogy egy fizikálisan, taktikailag, technikailag kitűnően felkészített, s mentálisan is ütőképes és egységes alakulattal szálljunk harcba tavasszal az ellenfeleinkkel. Mint honlapunkon már beszámoltunk róla, Hadár Attila a féléves beugrása után visszatér az U-19-es együttes élére, a felnőttcsapatot Major László vezetőedző, Papp Róbert erőnléti edző és Garamvölgyi Gergő kapusedző irányítja januártól. Papp Róbert személyében egy országosan ismert és elismert szegedi szakemberrel, erőnléti edzővel sikerült bővítenünk a stábot. Robi korábban két elitakadémiai rendszerben, a felcsúti Puskás Akadémiánál és a debreceni DVSC Labdarúgó Akadémiánál dolgozott vezetői erőnléti pozícióban, majd a magyar olimpiai ökölvívó-válogatott erőnléti edzőjeként a párizsi ötkarikás játékokra készítette fel legjobb bokszolóinkat, köztük Hámori Lucát. A továbbiakban is dolgozik majd az ökölvívó-válogatott mellett, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát pedig élettani csoportvezetőként segíti. Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült őt hazacsábítani, s elvállalta az erőnléti edzősködést a Szent Mihály női NB I-es csapatánál, nagyon sokat várunk az együttműködéstől! A hétfői ráhangolódás után keddtől már fizikai állapotfelmérésen, illetve napi egy-két kemény tréningen vesznek részt a lányok, hogy megalapozzák a bajnoki mérkőzésekhez szükséges erőnlétet. Jövő héttől edzőmérkőzések is tarkítják majd a felkészülési programot. Együttesünk a tervek szerint hat felkészülési meccsel hangol a pontvadászatra. Kétszer csapunk össze a Simple Női Liga ötödikjével, a Budapest Honvéddel, s ellátogatunk az élvonalba vágyó, az NB II Keleti csoport táblázatát vezető Újpesthez. Három nemzetközi találkozót kötöttünk le Tápéra, ahol ellenfeleink lesznek a szerbiai I. osztályú TSC Topolya (kétszer is), valamint a romániai második vonal éllovasa, a Politechnica Temesvár (a pontos időpontok a cikk végén!). A Szent Mihály a hetedik helyről várja a bajnokság márciusi folytatását. Lena Marjanovicék ősszel tizenkét mérkőzésen tizenhárom pontot gyűjtöttek, négy győzelem és egy döntetlen mellett hét vereség szerepelt a mérlegükben. Az első tavaszi meccset a közvetlen rivális, a nyolcadik pozícióban tanyázó Pécsi MFC otthonában vívják a mieink. A felkészülésről és az edzőmérkőzésekről folyamatosan beszámolunk és tudósítunk majd itt a honlapon! A Szent Mihály női csapatának téli felkészülési mérkőzései: Január 21. (kedd) 15:00, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: KÉSZ-St. Mihály-Szeged – TSC Topolya Február 1. (szombat) 13:00, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Politehnica Temesvár Február 9. (vasárnap) 13:00, Budapest: Budapest Honvéd – KÉSZ-St. Mihály-Szeged Február 15. (szombat) 13:00, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Budapest Honvéd Február 19. (szerda), Tápé, KÉSZ Sport Aréna: KÉSZ-St. Mihály-Szeged – TSC Topolya Február 22. (szombat) 14:30, Budapest: Újpest FC – KÉSZ-St. Mihály-Szeged Pintér M. Lajos fotók: Gémes Sándor

  • Vereség a Topolyától

    Női NB I-es csapatunk lejátszotta első idei felkészülési mérkőzését. A szerbiai Szuperliga ötödik helyezettjét, a ZFK TSC Topolya együttesét fogadta kedden edzőmérkőzésen a KÉSZ-St. Mihály-Szeged női gárdája. Csapatunk múlt héten kezdte meg a téli felkészülést, s a kőkemény tréningek közepette ez volt az első tesztmeccse az idei esztendőben. A Major László, Papp Róbert és Garamvölgyi Gergő alkotta szakmai stáb az első félidőben az alapembereket küldte a pályára, s a mieink helyenként tetszetős játékot mutatva több helyzetet is kialakítottak. Gólt lőni nem sikerült, így 0-0-lal zártuk az első negyvenöt percet a jó erőkből álló vendégek ellen. A fordulást követően teljes sort cseréltünk. Ekkor számos U-19-es, U-17-es fiatal, illetve próbázó játékos kapott lehetőséget. A TSC ebben a felvonásban érvényesítette akaratát, s 4-0-ra győzött. A Szent Mihály női együttese a következő felkészülési találkozóját február 1-jén ugyancsak a tápéi KÉSZ Sport Arénában vívja majd a romániai Politehnica Temesvár ellen. Felkészülési meccsen: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - TSC Topolya 0-4 (0-0). Tápé, KÉSZ Sport Aréna Szent Mihály, I. félidő: Krstovic - Kránicz, Marjanovic, Sajti, Szabó D., Malesevic, Ónodi, Simonovic, Németh P., Nagy L., Sovány. II. félidő: Bokros - Vajda, Juhász E., Palotás Pe., Bagi, Farkas N., Kuntzl, Balázs, Pálnik, Papp T., Horváth L. Major László vezetőedző: "A felnőtt- és az U-19-es keret játékosai egyenlő játékpercet kaptak. Az első félidő megfelelő volt. A szünet után a fiatalok sem játszottak rosszul, de az ellenfél hatékonyabban és dinamikusabban futballozott a második félidőben."

  • NB III: Rajt (4. hét)

    2025 január 20.( hétfő) 19 h. , Apátfalva Futsal NB III. : Apátfalva SC- Szent Mihály FC 2025 január 21.(kedd) 15 h.Tápé, Női NB I. edzőmérkőzés : Szent Mihály FC- Topolya SC 2025 január 25.(szombat) Bordány , női U-17 futsal : - 9,45 h. Szent Mihály FC- M-Foci KFT -10.30 h.Sz ent Mihály FC- DAFC -12 h. KSK Balástya- Szent Mihály FC 2025 január 25.(szombat),Szeged ,Szent Gellért Fórum leány U-13 futsal : - 13 h. Szent Mihály FC- Gyulai Amazonok -14,10 h. Szentesi Kinizsi- Szent Mihály FC - 15,55 h.Sz ent Mihály FC- Sándorfalvi SKE 2026 január 26.(vasárnap) Szeged ,Szent Gellért Fórum női U-17 futsal : - 11,30 Szent Mihály FC- Békéscsaba - 13 h.Mocorgó- Szent Mihály FC - 15,15 h. Szent Mihály FC- Bugac 2026 január 26.(vasárnap) Deszk ,férfi U-19 futsal : -13,45 h. Zsombó- Szent Mihály FC -15,15 h. Szent Mihály FC- HFC -16,45 h. Deszk- Szent Mihály FC 2026 január 26.(vasárnap) Szentes, fiú U-15 futsal - 14.45 h.Sz ent Mihály FC-SZEOL SC - 15,30 h Szent Mihály FC- Szentesi Kinizsi - 17.00 h. Sándorfalva SkE- Szent Mihály FC

  • Suták Dorkát a súlyos sérülése is megerősítette abban, mennyire szeret focizni

    Eddigi élete és pályafutása legnagyobb küzdelmét vívja a Szent Mihály FC 17 esztendős tehetsége. Egyetlen rossz lépés miatt hónapokra távol került imádott sportágától, de szerencsére a november végi műtétje jól sikerült. Az U-15-ös és az U-17-es válogatott korábbi oszlopa most gőzerővel dolgozik a rehabilitáción, ennek az időszaknak a kihívásairól beszélgettünk. Gyógyulj gyorsan, Dorka! Zökkenőkkel és megpróbáltatásokkal teli évet hagyott maga mögött klubunk hatalmas tehetsége, Suták Dorka. A fiatal középpályás a 2024-es esztendőben nem léphetett pályára a Simple Női Ligában, s az U-19-es válogatottnak is nélkülöznie kellett. Hiányát a szegedi egyesület és a nemzeti együttes is megérezte. Nagyon sokan érdeklődtek, mi újság Dorkával, aki a 2022/23-as és a 2023/24-es bajnokságban is a Szent Mihály FC egyik alapemberévé nőtte ki magát a felnőtt női NB I-ben, s az U-15-ös és az U-17-es korosztályos válogatottak oszlopának is számított. Nos, a 17 éves labdarúgónak a 2024-es tavaszi szezonban egy időre szüneteltetnie kellett pályafutását. Nyáron azonban ismét csatlakozhatott a társaihoz, megújult erővel, hittel és komoly reményekkel. Először az akadémiai kiemelt bajnokságban szereplő U-19-es gárdánknál kapcsolódott be a munkába. Négy mérkőzésen szerepelt szeptemberben, az őszi idény kezdetén, sőt, az első fordulóban gólt is szerzett a Ferencváros elleni 1-1-re végződött derbin, s egyre jobban ment neki a játék. A negyedik fordulóban aztán Dorka súlyos sérülése árnyékolta be a Puskás Akadémia elleni 3-1-es csodálatos diadalunkat. De mi is történt pontosan? A fájdalommal dacolva a végsőkig harcolt a csapatáért „Szeptember 22-én a Puskás Akadémiával játszottunk az U-19-es bajnokságban. Az 55. percben egy szögletnél az ellenfél kontrát szeretett volna indítani, én pedig sprintben közlekedtem vissza, amikor egy irányváltoztatást követően hirtelen éles szúró fájdalmat éreztem a térdemben. Az adrenalinnak köszönhetően nem kértem cserét, folytattam a játékot, majd a meccs végénél a 90. percben le kellett, hogy üljek a földre, mert nem tudtam ráállni a lábamra. Utána még mindig az adrenalin hatására és a csapatért mentem tovább, viszont a 95. percben egy esernyőcselezést követően összeestem, és hallottam egy pukkanó hangot a térdemben, amit borzasztóan erős fájdalom kísért. Ott éreztem, hogy nagyon nagy a baj, és ez nem csak egy pár hét kihagyás lesz” – idézte fel. A fiatal futballista rendkívül hálás Mikuska Tamás masszőrnek, mivel azonnal a segítségére sietett, és az ő nyugtatásával egy kicsit könnyebb volt kezelni ezt az helyzetet. Az éjszaka azért elég nehézkesre sikeredett számára, hiszen komoly fájdalommal kellett megbirkóznia. Kiemelte, egy pozitívum volt ezen a napon, hogy a bravúros három pontot itthon tudták tartani a Puskás Akadémia ellen. A Szent Mihály U-19-es csapata azóta egyébként – mint arról a lányok többször beszámoltak – Dorkáért is küzd , s jelenleg az előkelő, felsőházat érő negyedik helyen készül a tavaszi folytatásra. Túl a sokkon és a műtéten „Ez a sérülés hatalmas sokkot jelentett számomra, mivel a foci nemcsak egy sport, hanem az életem része és a mindennapjaim meghatározó eleme. Nehéz volt elfogadni, hogy egyetlen rossz lépés ilyen következményekkel járhat. Eleinte tele voltam kérdésekkel: hogyan fogom én ezt feldolgozni, mikor is térhetek pontosan vissza, egyáltalán visszatérhetek-e? Pár nappal az ominózus mérkőzés után MRI-vizsgálaton vettem részt, ahol kimutatták, hogy keresztszalag-szakadást szenvedtem. A diagnózis után az orvosok elmagyarázták, hogy műtéti beavatkozásra lesz szükségem, melynek során pótolják a sérült szalagot. November 28-án megműtöttek, és nagyon hálás vagyok a Szent Mihály FC egészségügyi stábjának, hogy segített minden adminisztratív teendőt és orvosi időpontot megszervezni. Az operáció sikeresen lezajlott, amiért külön köszönettel tartozom Dr. Doszkocs Péter orvosomnak” – foglalta össze Suták Dorka. Türelemre is tanít a rehabilitáció Elárulta, a fizikai fájdalmon kívül a mentális oldala a legnehezebb a sérülésnek. Az első hetekben sokszor érezte magát tehetetlennek, hiszen olyan alapvető dolgokat nem tudott megcsinálni, mint a lépcsőzés vagy az egyszerű séta. Ezek a hónapok ezért sokat tanítják arra, hogy türelmesebbnek kell lennie magával, és az apró lépések is előrelépésnek számítanak – jegyezte meg. „A műtét óta folyamatosan járok rehabilitációra, ami rendkívül intenzív és kihívásokkal teli időszak. Tornyi Zita gyógytornász vezetésével heti rendszerességgel végzem a speciális gyakorlatokat, amelyek célja a térdem stabilitásának és erejének a visszanyerése. Zita türelme, szakértelme és elkötelezettsége óriási segítség számomra, nélküle nem tartanék ott, ahol most vagyok. Külön hálás vagyok a szüleimnek és a testvéremnek, akik mindenben mellettem álltak és állnak a mai napig, az ő szeretetük óriási erőt adott nekem. Hálás vagyok még Farkas Ninának, aki a legnehezebb pillanatokban is erőt ad, és folyamatosan motivál, ő nélküle se tartanék ott, ahol jelenleg tartok” – fogalmazott. Álma, hogy a nagyválogatottban szerepelhessen! Suták Dorka rendkívül céltudatosan dolgozik és harcol azért, hogy újra a zöld gyepen brillírozhasson. „A legfontosabb célom most az, hogy teljesen felépüljek úgy fizikálisan, mint mentálisan, és újra a legjobb formámban léphessek pályára. Az álmom, hogy a magyar női felnőttválogatott tagja lehessek, minél sikeresebb karriert futhassak be, s minél magasabb szinten képviselhessem ezt a sportágat. Ez a sérülés is csak megerősített abban, hogy mennyire szeretek focizni, és hogy mennyire fontos számomra ez az egész sportág” – fogalmazott. Honlapunknak azt is elmondta, igyekszik erőt meríteni a bajokból, s pozitív szemlélettel azt próbálja megragadni, mit lehet tanulni a jövőre nézve ebből a komoly sérülésből. „Ez a helyzet megtanított arra is, hogy az egészségem az egyik legnagyobb érték, és mostantól nagyobb figyelmet fogok fordítani a sérülések megelőzésére, alapos bemelegítésre és a regenerációimra. Ez a sérülés lehet egy negatívum, de mindenből a pozitívat kell levonni, és ez az egész tényleg megtanított arra, hogy legyek hálás azért, amim van, még a kis dolgokat is tudjam értékelni, mint például a mozgás szabadsága vagy a mindennapi élet feladatai. Emellett rájöttem, mennyire fontos az, hogy olyan emberekkel vegyem körbe magam, akik tényleg a jót akarják nekem” – húzta alá. Azt ígéri: a keresztszalag-rehabilitációja után sokkal, de sokkal erősebben fog visszatérni. Alig várja, hogy ismét futballozhasson, azt csinálhassa, amit a legjobban szeret. A szakemberek azzal biztatják, hogy ha minden jól megy, nyáron újra a pályán lehet. „A legnagyobb sikerek gyakran a legnagyobb kihívások után születnek. Ha hiszel magadban, és sosem adod fel, akkor semmi sem lehetetlen” – ez most a mottója. Dorka, higgy magadban, és ne add fel! Visszavárunk, gyógyulj gyorsan, épülj fel teljesen! Pintér M. Lajos A nyitóforrása: mlsz.hu

  • Női futsal: hibátlan teljesítménnyel nyitott a Szent Mihály U-16

    Pigniczki Zoltán együttese az U-17-es futsalbajnokságban szerepel. A szentmihályi lányok a Makóval, a DAFC-cal és a Balástyával mérkőztek. Folyamatosan frissülő tudósítás! Szombaton megkezdődnek a küzdelmek a vármegyei női U-17-es futsalbajnokság B csoportjában is. Négy együttes vetélkedik ebben a versenysorozatban: a Makó FC, a DAFC Szeged és a KSE Balástya gárdája mellett ide nevezett a Szent Mihály FC U-16-os csapata is. Pigniczki Zoltán tanítványai az első játéknapon a Szent Gellért Fórum csarnokában csap össze három erős ellenfelével. A tornáról folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be honlapunkon, térjenek majd vissza az eredményekért, hírekért, információkért! 12:45: Köszöntjük Önöket a Szent Gellért Fórumból! Hamarosan kezdődik a mai torna! Január 18. (szombat) 13:00, Vármegyei női futsal U-17 B csoport 1. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: 13:00: Szent Mihály FC U-16 - Makó FC 6-2 (2-2). Szent Mihály: Bitó Nikoletta - Terhes Lilien, Nagy Viktória, Kőrffy Olívia, Bakos Dorina, Váradi Szintia, Csanki Boglárka, Vass Krisztina, Szurmai Enikő, Nagy-Jójárt Leila. Gólszerzőink: Nagy Viktória, Terhes Lilien 2-2, Csanki Boglárka, Kőrffy Olívia Megkezdődött az összecsapás. Piros-sárgában a mieink, sárga-feketében a makóiak, nagyon hasonló szerelésben futballozik a két együttes. A 2. percben egy jobb oldali támadás végén Terhes Lilien lőtte az első gólunkat, 1-0! A 6. percben ziccerig játszottunk egy akciót, közvetlen közelről Nagy Viktória értékesítette végül a százszázalékos helyzetet, 2-0! Egy nagyon szép makói támadás után szépítettek a sárga-feketék a 8. percben, Török Boglárka mattolta Bitó Nikolettát, 2-1. A 13. percben egy lecsorgó labdából egyenlített a nagy kedvvel játszó Makó, a hatoson belülről érkezett Erkis-Kiss Virág lövése, Bitó Nikoletta nem tudott hárítani, 2-2. Döntetlen az első félidő végén. Egy álmos Szent Mihály és egy lelkes Makón meccsén egyelőre 2-2 az állás. Itt a folytatás! Nagyon nem ízlik nekünk a Makó agresszív védekezése, mindenhová odaérnek, minden labdába beleszúrnak a Maros-partiak. A 29. percben Nagy Viktória labdát szerzett egy makói védőtől a hatoson belül, majd nagyon szépen emelt a kapus mellett-fölött a hálóba, 3-2, ismét vezetünk! Csanki Boglárka hatalmas kapufást gólt lőtt az ellenfél térfelének közepéről, ez parádés volt, 4-2! Sikerült visszaállítanunk a kétgólos különbséget a 33. perc végére. A 35. percben Terhes Lilien lőtt szintén egy óriási gólt a kicsit elbizonytalanodó Makó ellen, 5-2 már! Az egymás után gyorsan érkező találatok megfogták a Maros-partiakat, s legalább akkora erőt és önbizalmat adtak a szentmihályiaknak. A 39. percben Kőrffy Olívia első gólját jegyzi, nagyon szépen rakta le az alsó sarokba, 6-2! Vége, 6-2-re győzött a Szent Mihály az első összecsapáson a Makó ellen. 13:45: KSE Balástya - DAFC Szeged 3-3 (2-1) Az első félidőt követően 2-1-re vezet a Balástya a DAFC ellen, mely meglepően jól tartja magát, derekasan helytállt. 3-3 lett a végeredmény! Nagyon jó tíz percet produkált a második félidő közepén a DAFC, mely 1-3-ról állt fel, s mentett pontot. 14:30: KSE Balástya - Szent Mihály FC U-16 1-11 (1-7) Szent Mihály:  Bitó Nikoletta - Terhes Lilien, Nagy Viktória, Kőrffy Olívia, Bakos Dorina, Váradi Szintia, Csanki Boglárka, Vass Krisztina, Szurmai Enikő, Nagy-Jójárt Leila. Gólszerzőink: Terhes Lilien 6, Kőrffy Olívia 2, Nagy Viktória, Nagy-Jójárt Leila, Bakos Dorina Az 1. percben vezet a Balástya, egy háromszögelés után Szemerédi Dominika lőtt a hálónkba, Bitó Nikoletta kezéről pattant a labda a bal sarokba. Hideg zuhany, 0-1. Egyenlíthettünk volna, de Terhes Lilien több nagy helyzetet is kihagyott: vagy kisodródott, vagy hosszan szöktette magát. Fölényben focizunk, de tartja előnyét a Balástya. A 8. percben Terhes Lilien sokadik ziccerét végre értékesítette, egy az egybe nagyon magabiztosan lőtte el a kapus mellett a labdát, 1-1! Kőrffy Olívia utánozta Terhes Lilit, előbb elrontott egy óriási lehetőséget, majd a következőt biztos lábbal használta ki, 2-1 ide a 10. percben! Terhes Lili lépett ki, egy pillanat alatt úgy felgyorsult, hogy faképnél hagyta az egész balástyai védelmet, majd bevágta a harmadik gólunkat a 12. percben, 3-1! A 13. percben ismét egy gyönyörű támadás, egyérintőzünk, Terhes Lilié a ziccer fél méterre a kaputól, kapitányunk egy testcsellel elküldi a kapust, s a másik irányba lövi a labdát, 4-1! A 14. percben Bakos Dorina gyönyörű előkészítése és csodás passza után Kőrffy Olívia talált a hálóba, 5-1! Nagy Viktória végigvitte a labdát az egész pályán, a lendületes akció vége egy szép gól, 6-1 a 17. percben! A 18. percben egy parádés ritmusváltás Terhes Lilitől, majd ott az újabb találat, 7-1! Szünet. Jól kezdett a Balástya, felsejlett egy szoros és nagyon jó mérkőzés képe, de ahogy hirtelen nagy kedvvel kezdtünk futballozni, az ellenfélnek elment az önbizalma, ez adta a nagy különbséget. Elkezdődött a második félidő. A 29. percben Nagy-Jójárt Leila is felavatta a balástyaiak kapusát, a hatoson belülről lőtt egy gyönyörű gólt, 8-1. Ezt megelőzően amúgy a zöldek játszottak fölényben, nagyon összeszedték magukat a második felvonásra. A 38. percben Csanki Boglárka is gólt lőhetett volna, de önzetlenül Terhes Lilienhez passzolt, aki bevágta a kilencediket! Még ki sem örültük magunkat, Bakos Dorina nagyon megérdemelt találata is megszületett, 10-1! Terhes Lili a jobb oldalon két embert is lerázott, majd éles szögből a hálóba bombázott, 11-1 a 40. percben! Itt a vége, magabiztos szentmihályi győzelem született. 15:15: DAFC Szeged - Makó FC 0-0 Makói fölényt hozott az első félidő, de gólt még nem láttunk. Rendkívül ritka eredményt hozott ez a meccs, 0-0 lett a vége. Nem gyakran fordul elő az ilyesmi női utánpótlás futsalmérkőzésen, most megtörtént. 16:00: Makó FC - KSE Balástya 2-1 (1-1) Két balszerencsés gól az első félidőben, az egyik itt, a másik ott, 1-1. Nagyon jó félidőt futott a Balástya, s 2-1-re nyert. Nagy küzdelem lesz itt a második továbbjutó helyért! 16:45: Szent Mihály FC U-16 - DAFC Szeged 9-1 (3-0) Szent Mihály:  Bitó Nikoletta - Terhes Lilien, Nagy Viktória, Kőrffy Olívia, Bakos Dorina, Váradi Szintia, Csanki Boglárka, Vass Krisztina, Szurmai Enikő, Nagy-Jójárt Leila. Gólszerzőink: Terhes Lilien, Kőrffy Olívia 3-3, Bakos Dorina 2, Csanki Boglárka Biztos győzelmet várunk a DAFC ellen a záró találkozón. Megkezdődött az összecsapás. Nincs gól az első tíz percben, a játék küzdőszelleme dominál. Terhes Lilien a saját térfelének közepéről indult, mindenkit lefutott, majd a kapus mellett a hálóba gurított a 16. percben, 1-0. A 17. percben Kőrffy Olívia küzdötte ki magának a helyzetet, majd lőtt, a labda a jobb kapufa tövéről vágódott a hálóba, 2-0. Ha egy üzlet beindul... Csanki Boglárka helyzeteit láttuk, nagyon jól lőtte középtávolról a labdákat, de nem volt szerencséje. Nem úgy Terhes Lilinek, aki végül egy kavarodás után megszerezte a félidő utolsó gólját a 20. percben, 3-0! Szünet! Folytatódott a meccs, ez a mai torna utolsó félideje. A 26. percben Kőrffy Olívia mestermunkáját dicséri az újabb találat. Maga szerzett labdát a védőktől, ügyesen került helyzetbe, s biztos lábbal lőtt a kapuba, 4-0! A 29. percben Kőrffy Olívia és Terhes Lilien kergette őrületbe a DAFC védőit, több látványos és gyors passz után Terhes Lili lőtte az újabb gólt, 5-0. Hálátlan szerep hárul ezen a meccsen Bitó Nikolettára, keveset ér labdához kapusunk, aki az előbb a mezőnybe lépett fel, ott mutatta meg képességeit. Nagy Viktóriát is meg kell dicsérnünk! Míg elöl villognak a csatárok, ő nagyon hasznosan biztosít a középpályán és a védelemben, nagyszerűen stabilizálja a csapatot ezen a tornán. Rendkívül szellemes gólpasszt adott a védők mögé Nagy Viktória, és igen látványos találatot szerzett Bakos Dorina, aki hamarabb érte el a labdát, mint a kapus, és szépen ívelt a hálóba. A 35. percben 6-0! Bakos Dorina percei ezek, a 36. percben a jobb szélről egyből lőtt a hálóba egy keresztlabdát, 7-0! A 37. percben Kőrffy Olívia is hozzátesz a gyönyörű gólok arzenáljához, félmagasan, erővel lő a jobb sarokba, 8-0! A 39. percben Csanki Boglárka szinte az alapvonalról csavart a hosszú felsőbe, nagy tapsot is kapott érte a lelátóról, 9-0! Lábadi Lujza szépített a 40. percben a DAFC részéről, 9-1 lett a vége. Három győzelemmel kezdtek a Szent Mihály U-16-os lányai, szeretettel gratulálunk! A 2. fordulót január 25-én a bordányi sportcsarnokban rendezik. Pigniczki Zoltán edző: "Három közel azonos képességű csapat ellen tudtunk ma játszani. A játék minden elemét gyakoroltuk, s a lányok időnként látványos összjátékkal szórakoztatták a közönséget. Elégedett vagyok azzal, amit ezen a tornán mutattak. A sok jó teljesítmény mellett külön elismerés illeti Csanki Boglárkát, akinek a hozzáállása, alázata és játéka példaértékű volt."

  • Hufnágel Péter túl a kétszázon, s már kirakta az irányjelzőt!

    Valahol minden futballistát vár egy klub, egy csapat, ahol igazán jól érezheti magát, s ki tudja magából hozni a legtöbbet. Hufnágel Péter számára ez a Szent Mihály FC: mint mondja, ő itt talált haza, itt lelt otthonra! 32 esztendős játékosunkkal annak apropóján beszélgettünk, hogy az őszi szezonban kétszázadik alkalommal lépett pályára szentmihályi színekben. A Baks elleni őszi megye II-es bajnokin hatodikként érted el a 200. meccses határt a klubban Csobán Róbertet, Csobán Krisztiánt, Olajos Csabát, Baján Zoltánt és Fábián-Saleh Houssamot követően. Mit jelent számodra ez a nagy szám, s milyen érzés e társaság tagjának lenni immár 202 találkozóval a hátad mögött? Óriási elégedettséggel és büszkeséggel tölt el, hogy csatlakozhatok a „200-asok” köréhez, de bevallom, némi keserűség is van bennem, mert ha nem tarkítják komoly sérülések a „pályafutásom”, valamivel előrébb helyezkedhetnék el a ranglétrán 🙂. Természetesen ez nem igazán fontos, csak az, hogy Olajos Csaba barátomat meg tudjam előzni, ehhez pedig még bőven gyúrnom kell 🤣. (Csaba 311 meccsnél tart – a szerk.) Szeretek itt lenni, mindig kiváló a hangulat mérkőzés előtt az öltözőben, jó érzés belépni az ajtón, itt játszani. Jó erőkből áll a csapatunk (igaz, a tabella most nem ezt mutatja, de majd tavasszal javítunk rajta), akik nem mellesleg nagyon jó emberek is! Jelenleg a hatodik helyen állsz a klub örökrangsorában a 202 mérkőzéseddel. Fábián-Saleh Houssam karnyújtásnyira van 208 meccsel, tervezed-e, hogy tavasszal megelőzöd, s feltörsz az ötödik helyre? Természetesen igen, Huszi barátomnak jelezni is szeretném ezúton, kiraktam az irányjelzőt 😁! Szóba szokott amúgy kerülni az öltözőben ez a fajta „verseny”, számon tartjátok félévről félévre, hogy ki hol tart a klublistán? Időről időre fellibben a téma, olyankor megy egy kis vérszívás, csipkelődés. Majd' mindenben versenyzünk egyébként, de ez más tészta 😊. A Szent Mihály FC előtt több helyen (Tápé ESK, Hódmezővásárhelyi FC, Gyálarét LSC, Újszentiván SE) is megfordultál. Hogyan és mikor kezdtél focizni? Kik voltak a meghatározó edzőid, akiknek különösen sokat köszönhetsz? Viszonylag későn kezdtem el futballozni, egyik általános iskolai jó barátom (Kapa Márk) – akinek mai napig hálás vagyok ezért – vitt le először edzésre Tápéra, Kiss Mátéhoz. Sokat kellett edzenem és igen keményen, hogy megpróbáljam utolérni a csapattársaim. Későn, nulláról indultam, a túlnyomó többséggel ellentétben. Jó közegbe kerültem, egész jó kis csapatunk volt, jó srácokat ismertem meg, sokan mai napig közeli barátaim, és kiváló kapcsolatot ápolunk. Szentmihályon például együtt is dolgozunk, játszunk Csabi, Huszi, Dani barátommal, ez nagy örömmel tölt el. Jó serdülő- és még jobb ificsapatunk volt, együtt mozogtunk edzéseken kívül is sokszor, igazi barátságok is köttettek. Egészen a felnőttig jutottam, sikerült is bemutatkoznom, Stetakovic Marinko mester szavazott nekem bizalmat. Jól sikerült, pár mérkőzésig kezdő is voltam, egész tűrhetően ment, majd elszakadt a keresztszalag a jobb térdemben egy ütközés során, hosszabb kényszerpihenő és műtét következett, de nem adtam fel, mentem tovább. Később az élet Vásárhelyre sodort egy kis időre, ismét Kiss Mátéval dolgozhattam együtt, az ő biztatására adtam be a derekam, az NB II-es U19-es bajnokságban szerepelhettem, igazi kemény erőpróba volt, büszke vagyok rá, hogy kipróbálhattam magam. Volt egy kisebb kalandom, Gyálaréten, Újszentivánon, utóbbiban igazán jól éreztem magam. Jó kis brigád jött ott össze, majd Olajos Csaba barátom sokadik invitálására Szentmihályra igazoltam, azóta is bánom, hogy nem tettem meg hamarabb! Ami a trénereimet illeti, sok remek edzővel volt szerencsém együtt dolgozni, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rám közülük: Kiss Máténak köszönhetem a legtöbbet, ő segített mindenben, az elejétől, volt dolga velem rendesen. Stetakovic Marinko mestert is kiemelném, ő szavazott nekem bizalmat viszonylag fiatalon, és emelt ki az ifiből, hogy a felnőttkeret tagja lehessek. Papp Endrét is szeretném megemlíteni, igazán szép időszakot éltünk át Újszentivánon, nagyon szerettem vele együtt dolgozni. Végül, de nem utolsósorban, Schmidt Dánielről szólnék: Szentmihályon volt szerencsénk együtt munkálkodni, sajnos csak egy kis időre, emiatt igazán csalódott is vagyok... Hosszú idő után újra ki tudta hozni belőlem a maximumot, elképesztően nagy hatással volt rám, és kellőképpen tudott motiválni, ismét megtaláltam az önbizalmam 😉. 2016 elején kerültél az akkor megye I-es Újszentivánról a megye II-es Szent Mihályba, mint említetted, Olajos Csaba hívására. Miért tűnt ez akkor jó kihívásnak? Játszottunk párszor a Szentmihállyal, ellenfélként találkoztunk Csaba barátommal, ő pedzegette, hogy ha lehetőség adódott, igazoljak hozzájuk. Kemény meccsek voltak, két jó csapat. Láttam a szentmihályiak erejét, a brigád nagy részét is ismertem, szívesen igazoltam ebbe a csapatba, minden adott volt ahhoz, hogy kibontakozzak. Lassan 9 éve játszol a klubunkban, s immár több mint 200 mérkőzést vívtál meg. Volt olyan meccs, ami különösen emlékezetes számodra? Akadt pár igazán kiváló összecsapás, ami szoros küzdelmet hozott de a személyes kedvencem, amikor Mindszenten tudtunk nyerni az én két gólommal, 1-2-re. (2021. március 27-én vívtuk meg sikerrel ezt a megye II-es összecsapást – a szerk.) Dr. Klippel Ádám barátom azóta is ezzel szívja a vérem, ha szóba kerül, hiszen nem a gólszerzés a fő feladatom, nincs is igazán sok gólom, idézem: „azóta is ebből élsz 🤣🤣”... Mindszenten mindig nehéz játszani, nem hogy nyerni. Egyiket ballal szereztem a bal alsóban kötött ki a labda, a másikat tizenegyesből sikerült, középre a léc alá, maximális erő, kevés ész, de bejött 🤣🤣! Hogyan változott meg maga a megye II. az elmúlt években, mióta itt játszol? Emelkedett a színvonal, erősebbek lettek az ellenfelek? Igazából, az éppen aktuális csapatoktól függ, a megye II-es bajnokság erőssége hogyan tevődik össze. Minden azon múlik, melyik csapat mennyi munkát tud, szeretne beletenni, esetlegesen beesik-e valakinek némi szponzoráció, mik a lehetőségeik, milyen játékosokat tudnak megszerezni, milyenek a kapcsolataik. Ez határozza meg szerintem igazán azt, hogy éppen egy erősebb szezon elé nézünk, avagy kevésbé, változó a helyzet – az idei például egy egészen erős bajnokság. Hogyan élted meg ezt a 2016 óta tartó időszakot, mit jelent számodra a Szent Mihályhoz tartozás? Minek köszönhető, hogy közel kilenc éve itt futballozol, s ennyi időn át együtt maradt ennek a csapatnak a magja? Jó helyen jól érzi magát az ember, örülök, hogy ilyen régóta itt lehetek. A futball szeretete, a barátság, a nyerni akarás, igazán jó emberek alkotják a csapatot, akik elég eltökéltek és meglehetősen ügyes játékosok is. Befogadó társaság vagyunk, határozottan úgy érzem, csak olyan ember nem marad meg itt, csúnyán fogalmazva, aki nem is akar. Fontosnak tartod egyébként, hogy egy együttes tagjai a pályán kívül is „egyben” legyenek, jó baráti társaságot alkossanak? Igen, de nem mindenek felett, és nem mindenkor. Mindennek megvan a maga ideje, és mi akkor azt meg is adjuk rendesen 😁! Ősszel 12 meccsen szerepeltél a megye II-es gárdában. A Szent Mihály a 11. helyen telel, ami az előzetes várakozásokhoz képest egy kicsit csalódásnak számít. Te hogy láttad, miként értékeled a bajnokság első félévét? Úgy gondolom, nem akkora a baj, de akad problémánk. Ettől függetlenül a tabella nem hazudik, és meglehetősen frusztráló volt ezt megélni de ez a mi hibánk, a csapaté. Egy csapat vagyunk, ha nyerünk, ha veszítünk, a lényegen nem változtat, csak is mi tudunk alakítani rajta. Nyugodtan mondhatom – hiszen a csapat többségét meglehetősen jól ismerem mint játékost és mint embert –, hogy fogunk is, ebben biztos vagyok 😉! 202 meccsel a hátad mögött, 32 évesen mi az, ami hajt még előre a pályán és motivál? Kétség sem fér hozzá, a barátaim, csapattársaim, a csapat! Illetve, ha már pályára léphetek, bár mennyire is nyűgös vagyok (erről a srácok tudnának mesélni 🤣🤣), fáradt esetenként, igyekszem a jobbik arcomat mutatni, és kiadni mindent, ami csak bennem van, habár ez nem mindig jön össze. Milyen célokat tűznél még ki magad elé szentmihályi mezben a következő évekre? Igen fogós kérdés, nincsenek igazán nagy céljaim, és nem is tervezek már olyan hosszú időre, hogy őszinte legyek: élvezni szeretném a futballt. Visszatérve a 2024/25-ös pontvadászatra, mit vársz a tavasztól, miben kell fejlődni, előrelépni a csapatnak, hogy javítani tudjatok az őszhöz képest? Magunkra kapunk egy kis erőnlétet, oda kell tennünk magunkat alapozáskor, ha ez megvalósul, márpedig meg fog, akkor szép tavaszunk lesz. Tényleg csak ismételni tudom magam, jó emberek, ügyes játékosok vannak, akik még ügyesebbek, ha megvan a megfelelő erőnlét. Ha így lesz, jönni fognak az eredmények, szerintem ez a kulcs! A saját példád, pályafutásod alapján mit tanácsolsz egy mai fiatalnak, hogy álljon a sportághoz, a labdarúgáshoz, egy klubhoz, ha ilyen sok mérkőzést le akar játszani a színeiben? Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, rengeteg dolognak együtt kell állnia, és nagyjából úgy is maradnia, és ez pedig iszonyatosan ritka, főleg a mai világban. Úgyhogy csak annyit tudnék mondani, hogy szeresse és tisztelje a játékot, a csapattársait, a klubját, vezetőit, edzőit. Ha az előbbi nincs is meg minden téren, érthető módon, az utóbbi elengedhetetlen. Érezze ott igazán jól magát, felhőtlenül, hogy ki tudja hozni magából a legtöbbet, ha ezt nem érzi, igazoljon nyugodtan tovább, mert valahol várja a megfelelő csapat, ami őt megilleti, és fordítva. Előbb-utóbb a legtöbben hazatalálunk, megtaláljuk a számításainkat, nekem sikerült 😉! Pintér M. Lajos

  • Bozóki Csenge: próbálok erős maradni!

    Műtétre készül a Szent Mihály ifjú tehetsége, aki novemberben egy balszerencsés mozdulat következtében szenvedett elülső keresztszalag-szakadást. Bozóki Csenge előreláthatólag csak ősszel térhet vissza, de addig szeretne csapattársai mellett lenni a felnőtt és az U-19-es együttesnél is. Honlapunknak arról beszélt, mi a legnehezebb ebben az időszakban. Bozóki Csenge az egyik legkeményebb napjára készül. A Szent Mihály 18 éves labdarúgója egy sajnálatos, súlyos sérülés miatt csak nézőként lehetett jelen a téli felkészülés rajtjánál, miután tavaly novemberben az MTK elleni U-19-es bajnokin már a 13. percben le kellett cserélni. Nem sokkal később kiderült: komoly a baj. Csengét sajnos jó ideig nem láthatjuk a pályán, előreláthatólag ősszel térhet csak vissza. Ifjú tehetségünk most az operációra vár: január 29-én műtik. Amikor reccsent a térd, már tudta, hogy nagy a baj „Egy szimpla, kontakt nélküli félrelépés volt az egész. Azonnali reccsenést hallottam a térdemben, s már abban a pillanatban tudtam, hogy ez nem lesz jó. Szerencsére korábban még nem volt ilyen komoly sérülésem, mindezzel együtt ami történt, nagyon rosszul érintett már ott a pályán” – idézte fel a november 24-i MTK elleni U-19-es találkozó eseményeit. Elárulta, a kórházban először még nem tudtak neki pontos diagnózist adni az orvosok, egy héttel később az MRI-vizsgálat után viszont már tiszta képet kapott: elülső keresztszalag-szakadást állapítottak meg. A felépülés minimum kilenc hónapig tart majd. „Jelenleg a műtétre készülök, amit január 29-ére ütemeztek. Addig csináljuk a gyógytornát, s erősítjük a lábamat, hogy a rehabilitáció minél sikeresebb és gördülékenyebb legyen” – számolt be róla Bozóki Csenge, akit ugyanúgy Dr. Doszkocs Péter fog műteni a szegedi Traumatológiai Klinikán, mint futballistáink közül korábban Veres Dorent és Suták Dorkát is. Suták Dorkával egyébként hétfőn találkozott Csenge, s örömmel látta és hallotta, hogy az ő operációja remekül sikerült, ez bizakodással tölti el az aggodalommal teli várakozásban. Bozóki Csenge egyébként az előző szezonban, 2023 novemberében a Budaörs ellen mutatkozott be felnőtt NB I-es csapatunkban. A 2023/24-es bajnokságban három mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, most ősszel kétszer kapott lehetőséget csereként, a Szekszárd és a Ferencváros ellen. A negyedik helyen telelő U-19-es gárdánknak oszlopos tagja, kilenc találkozón is kezdő volt a sérülése előtt, kiesése tehát hatalmas érvágás a tavaszi folytatásra nézve. Sokat jelent a család és a csapattársak támogatása „Úgy érzem, mentálisan sokkal nehezebb feldolgozni ezt a mostani helyzetet, mint testileg. Rengeteget jelent a barátaim és a családom támogatása, szerencsére ők itt vannak nekem, és mindenben segítenek. Próbálom megtalálni a rosszban is a jót, arra koncentrálok, hogy minél több időt fordítsak magamra no meg persze a rehabilitációra, úgyhogy próbálok erős maradni. Nagyon fontos az is, hogy a csapattársaim borzasztóan támogatóak, igyekeznek segíteni, amiben tudnak. Nem könnyű megélni, hogy nem lehetek ott a pályán, nem edzhetek a lányokkal, s a mérkőzéseken sem tudok majd segíteni tavasszal, de most sajnos ezt el kell fogadnom, s maximálisan koncentrálok a saját felépülésemre” – foglalta össze játékosunk. Csenge egyébként azt tervezi, hogy a műtétet követően lehetőségei szerint gőzerővel ráfordul a rehabilitációra, melynek során minél többet kint lesz a pályán a csapattársaival, s a bajnoki összecsapásokra is kilátogat, hiszen nagyon szeretné, hogy kitűnő eredményeket érjen el a felnőtt- és az U-19-es alakulatunk is. „Bízom benne, hogy a lehető legjobb helyezést szerzik meg a lányok mindkét bajnokságban, nagyon-nagyon szurkolok nekik. Amiben tudok, segíteni fogok, a támogatásomat a következő hónapokban is megkapják” – ígérte. Az egyetemen is a lehető legjobbat hozná ki magából 18 éves kiválóságunk egyébként jelenleg a vizsgaidőszak kihívásaival is küzd, hiszen elsőéves hallgató a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakán. Az eddigi tapasztalatai összességében pozitívak, s mint leszögezte, a tavaszi félévből is igyekszik majd kihozni a maximumot. „Természetesen akadnak olyan tantárgyak, melyek nem annyira a kedvenceim. Mint minden szakon, a szociológián is előfordul, hogy nyers és száraz anyagot is kapunk. Ugyanakkor rengeteg jó és hasznos dolgot tanultam már az első félév során, rendkívül pozitívan élem meg az egyetemista létet, s mindenféleképpen a szociológiával szeretnék továbbmenni majd mesterképzésre is” – tudtuk meg tőle. Csengének eredményes vizsgaidőszakot, sikeres műtétet és gyors gyógyulást kívánunk! Visszavárjuk a zöld gyepre! Pintér M. Lajos

  • 3. Hét: Szombati Meccsdömping

    1. 2025 január 18.(szombat), Apátfalva , férfi U-17 futsal : - 8 h. UTC- Szent Mihály FC -10,15 h SZEOL SC- Szent Mihály - 11 h. Szent Mihály- Móravárosi Kinizsi 2025 január 18.(szombat) Bugac női U-17 futsal : -9 h. Bugac KSE- Szent Mihály -11.15 h. Szentesi Kinizsi- Szent Mihály -12 h. Szent Mihály- Békéscsabai Előre 2025 január 18.(szombat) Balástya leány U-13 futsal : - 9.35 h. Gyula- Szent Mihály -10,45 h. Szent Mihály- Szentesi Kinizsi -11,55 h. Sándorfalva-Szent Mihály 2025 január 18.(szombat) Zákányszék fiú U-11 futsal -9.35 h. KSK Balástya- Szent Mihály -10,45 h. Szent Mihály- ESK Kiskundorozsma -11.55 h. Zsombó- Szent Mihály 2025 január 18.(szombat) Szeged, Gellért Szabadidő Központ,női U-17 futsal: - 13 h. Szent Mihály- Makó -14,30 h. Balástya- Szent Mihály -16,45 h. Szent Mihály- Déli Apró 2025 január 19.(vasárnap) Szeged, Gellért Szabadidő Központ fiú U-15 futsal: - 11.30 h Szent Mihály- Szentesi Kinizsi -13,00 h SZEOL SC- Szent Mihály -15,15 h. Szent Mihály- Sándorfalva

  • Mérkőzések, eredmények (2. hét)

    Hat futsaltornán szerepelnek a hétvégén a Szent Mihály csapatai. Szombaton és vasárnap is pattog a labda, folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Január 11. (szombat) 9:00, Vármegyei fiú futsal U-11 B csoport 1. forduló, Kiskundorozsma: 9:35: Szent Mihály FC - Zsombó SE 2-4 (0-1). Szent Mihály:  Balogh Hódi Zénó, Kelemen Benett, Horváth Zsombor, Bárkai Dominik, Laczi Domonkos, Katsidis Steven Efstathios, Juhász Mór, Benkó Kristóf. Gólszerzőink: Horváth Zsombor, Katsidis Steven Efstathios 10:10: Szent Mihály FC - ESK Kiskundorozsma 3-5 (2-3). Szent Mihály:  Balogh Hódi Zénó, Kelemen Benett, Horváth Zsombor, Bárkai Dominik, Laczi Domonkos, Katsidis Steven Efstathios, Juhász Mór, Benkó Kristóf. Gólszerzőink: Horváth Zsombor, Juhász Mór, Bárkai Dominik 11:20: KSE Balástya - Szent Mihály FC 6-0 (2-0). Szent Mihály:  Balogh Hódi Zénó, Kelemen Benett, Horváth Zsombor, Bárkai Dominik, Laczi Domonkos, Katsidis Steven Efstathios, Juhász Mór, Benkó Kristóf. Baka Márk edző: "A mai napon Dorozsmán futsalozott az U-11-es csapatunk másik fele. Három nagyszerű mérkőzést játszottunk! A mérkőzések elejét mindig álmosan kezdtük meg. Rendeztük a sorainkat, s a helyzetkihasználásból csak a szerencse hiányzott. Szép focit és jó mérkőzéseket láthattak a szülők!" Január 11. (szombat) 9:00, Vármegyei fiú futsal U-15 E csoport 1. forduló, Balástya: 09:45: Szentesi Kinizsi - Szent Mihály FC 25-0 (10-0). Szent Mihály: Tóth Zsombor Zétény, Nyúl Dávid Gergő, Kiss Koppány Bendegúz, Gyepes Ádám, Makalicza Gábor. 11:15: Szent Mihály FC - SZEOL SC "C" 0-16 (0-9). Szent Mihály: Tóth Zsombor Zétény, Nyúl Dávid Gergő, Kiss Koppány Bendegúz, Gyepes Ádám, Makalicza Gábor. 12:45: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 19-0 (7-0). Szent Mihály: Tóth Zsombor Zétény, Nyúl Dávid Gergő, Kiss Koppány Bendegúz, Gyepes Ádám, Makalicza Gábor. Heipl Ábel edző: "Létszámhiány miatt a felkészülés jegyében a tisztes helytállás volt a cél. Ennek eleget téve a fiúk nagyot melóztak mindhárom meccsen, köszönöm nekik a hozzáállást! A következő fordulóban folytatjuk!" Január 11. (szombat) 13:00, Vármegyei fiú futsal U-17 B csoport 2. forduló, Szeged, Gellért Szabadidőközpont: 13:00: Szent Mihály FC - Ujszegedi TC 1-8 (1-2). Szent Mihály: Juhász Roland, Zefer Zétény, Jászberényi Miklós, Kiss Ádám, Pálfi Gergő. Cserék: Nagy Gergő, Udvari Milán, Molnár Bence Antal. Gólszerzőnk: Molnár Bence Antal 14:30: SZEOL SC - Szent Mihály FC 8-1 (4-1). Szent Mihály:  Juhász Roland, Zefer Zétény, Jászberényi Miklós, Kiss Ádám, Pálfi Gergő. Cserék: Nagy Gergő, Udvari Milán, Molnár Bence Antal. Gólszerzőnk: Kiss Ádám 16:45: Szent Mihály FC - Móravárosi Kinizsi 2-9 (0-4). Szent Mihály:  Juhász Roland, Zefer Zétény, Jászberényi Miklós, Kiss Ádám, Pálfi Gergő. Cserék: Nagy Gergő, Udvari Milán, Molnár Bence Antal. Gólszerzőink: Pálfi Gergő, Nagy Gergő Szabó Dániel edző: "Sokkal több pozitívum volt a mai tornában, mint a legutóbbiban. Sajnos koncentráltságban gyengék vagyunk jelenleg, ami minden mérkőzésen nagy hibákhoz vezet mind támadásban, mind védekezésben, és ezt a futsalban szinte mindig góllal büntetik. Ma már volt egy pár szép pillanatunk is, amikor a tudatosság megjelent a pályán, viszont sajnos ez még nagyon kevésszer fordult elő. Ebben kell a legtöbbet fejlődnie a csapatnak, hogy eredményesebbé váljon." Január 12. (vasárnap) 10:00, Vármegyei leány futsal U-11 3. forduló, Gyula, Don Bosco Sportcsarnok 10:35: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 1-5 (0-2). Szent Mihály: Kis Lilla, Ludvig Jázmin, Tóth Nikolett, Lajkó Boglárka, Farkas Anabell. Cserék: Sinkó Eszter, Hegedűs Liliána, Bajtai-Borszéki Bianka. Gólszerzőink: Ludvig Jázmin 3, Sinkó Eszter 2 11:45: Szent Mihály FC - Szentesi Kinizsi 2-2 (2-0). Szent Mihály: Kis Lilla, Ludvig Jázmin, Tóth Nikolett, Lajkó Boglárka, Farkas Anabell. Cserék: Sinkó Eszter, Hegedűs Liliána, Bajtai-Borszéki Bianka. Gólszerzőink: Ludvig Jázmin, Lajkó Boglárka 12:55: Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC 0-3 (0-2). Szent Mihály: Kis Lilla, Ludvig Jázmin, Tóth Nikolett, Lajkó Boglárka, Farkas Anabell. Cserék: Sinkó Eszter, Hegedűs Liliána, Bajtai-Borszéki Bianka. Gólszerzőink: Lajkó Boglárka 2, Ludvig Jázmin Belaidi Ajád edző: "Leporoltuk a tavalyi U11-es futsalcsapat fényképeit, amelyeken ott lógott a lányok nyakában az aranyérem, ez volt a mai napra a motivációs példánk, és egy játszótéri mókát lehetett kiérdemelni, ha jól veszi a csapat az akadályokat. Hatásosnak bizonyult, mert a lányok jó teljesítményt mutattak, viszont a Szentessel játszott derbin ott hagytunk két pontot Gyulán, amit fájónak érzek, magabiztosan kezdtünk és vezettünk is 2-0-ra, sajnos a fókusz nem tartott ki a meccs végéig, ezt kihasználta az ellenfelünk és egyenlített. Ezt leszámítva egy produktív napot zárhattunk. Egy tornánk van még Balástyán, itt is mindent meg fogunk tenni a siker érdekében!" Január 12. (vasárnap) 11:30, Vármegyei férfi futsal U-19 A csoport 3. forduló, Szeged, Gellért Szabadidőközpont: 11:30: Szent Mihály FC - Deszki SC 1-2 (0-2). Szent Mihály: Polgár Tamás - Faragó Mátyás, Muhi Balázs András, Simkó Kristóf Benjámin, Nándori Barnabás. Cserék: Mórocz Gergő, Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő. Gólszerzőnk: Nándori Barnabás 13:00: Hódmezővásárhelyi FC - Szent Mihály FC 6-3 (4-2). Szent Mihály:  Polgár Tamás - Faragó Mátyás, Muhi Balázs András, Simkó Kristóf Benjámin, Nándori Barnabás. Cserék: Mórocz Gergő, Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő. Gólszerzőink: Muskó Gergely 2, Kajcic Gergő 15:15: Szent Mihály FC - Bácsalmási PVSE 2-4 (1-1). Szent Mihály:  Polgár Tamás - Faragó Mátyás, Muhi Balázs András, Simkó Kristóf Benjámin, Nándori Barnabás. Cserék: Mórocz Gergő, Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő. Gólszerzőink: Kajcic Gergő, Mórocz Gergő Szabó Dániel edző: "3 vesztes mérkőzés után is úgy gondolom, hogy a srácok egyik legjobb futsaltornáját láttam eddig az évek folyamán. Minden meccsen végig méltó ellenfelei voltunk a megye I-es, néhol NB III-as felnőttbajnokságban szereplő játékosokkal felálló csapatoknak. 2 mérkőzésen vezettünk is, és 'csak' a befejezésekkel volt ma gondunk. Ettől függetlenül nagyon jó teljesítményt láttam ma a srácoktól." Január 12. (vasárnap) 12:00, Vármegyei leány futsal U-15 3. forduló, Apátfalva: 12:00: Ujszegedi TC - Szent Mihály U-14 0-8 (0-5). Szent Mihály: Friebert Enikő - Szalkai Anna, Palotás Panni, Orvos Maja, Csala Boglárka. Cserék: Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé, Nagypál Viktória. Gólszerzőink: Gácser Zoé 5, Szalkai Anna, Csala Boglárka, Nagy Lilla 14:15: Gyulai Amazonok - Szent Mihály U-14 5-1 (1-0). Szent Mihály: Friebert Enikő - Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé, Nagypál Viktória. Cserék: Szalkai Anna, Palotás Panni, Orvos Maja, Csala Boglárka. Gólszerzőnk: Orvos Maja 15:00: Szent Mihály U-14 - Békéscsaba 1912 Előre 5-1 (2-0). Szent Mihály: Friebert Enikő - Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé, Nagypál Viktória. Cserék: Szalkai Anna, Palotás Panni, Orvos Maja, Csala Boglárka. Gólszerzőink: Nagy Lilla 3, Gácser Zoé, Orvos Maja Pigniczki Zoltán edző: "Az UTC elleni találkozón még nem pörögtünk fel kellőképpen, kicsit belementünk az állófociba, de ezzel együtt sikerült ráhangolódnunk a következő két mérkőzésre. Az idősebb, nagyobb, fizikálisan erősebb játékosokból álló Gyulai Amazonokkal szemben az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfélként tudtunk helytállni, aztán a cseréket követően érvényesítette csak nagyobb játékerejét a Gyula. A számunkra ma ki-ki meccsnek számító Békéscsaba elleni derbi rendkívül élvezetesre sikeredett, igazán magas színvonalú, jó iramú, dinamikus mérkőzést játszottunk, s úgy érzem, a játék minden elemében sikerült felülmúlnunk a csabaiakat. Nagyszerű győzelmet arattunk ellenük, le a kalappal a játékosaim előtt. Az eddigi három fordulót úgy értékelem, hogy az első tornán lényegében túlteljesítettünk magunkhoz képest, a másodikon sajnos kicsit alulteljesítettünk, ma viszont megmutattuk, reálisan mire képes ez a csapat. Friebert Enikő kapussal és mindkét sorral nagyon elégedett vagyok, s külön kiemelném Nagy Lilla mai teljesítményét, ami zseniális volt!" Az apátfalvi tornáról folyamatosan frissülő közvetítésben, külön cikkben is beszámolunk, mely IDE KATTINTVA olvasható!

  • Női futsal: lefocizta a Békéscsabát a Szent Mihály U-14 az apátfalvi tornán

    A harmadik fordulót rendezték vasárnap a vármegyei leány U-15-ös futsalbajnokságban. Pigniczki Zoltán lányai az UTC, a Gyula és a Békéscsaba ellen léptek pályára azzal a céllal, hogy javítsanak a múlt heti kisiklás után. Folyamatosan frissülő tudósítás! Apátfalván folytatódik vasárnap a vármegyei leány U-15-ös futsalbajnokság. Ezúttal a hat mérkőzésből hatot nyerő hibátlan éllovas, a Szent Mihály U-15 lesz szabadnapos, de klubunk így is érdekelt lesz a viadalon, mégpedig a "kicsik", azaz az U-14-es együttes révén. Pigniczki Zoltán tanítványaira három fontos összecsapás vár, s a torna nagy kérdése, hogy Nagypál Viktóriáék tudják-e tartani második helyezésüket a két nagy riválissal, a Békéscsabával és a Gyulával szemben. Emlékezetes, az első fordulóban U-14-es gárdánk óriási meglepetésre 4-2-re le tudta győzni a Békéscsaba 1912 Előrét, s 4-3-as bravúros sikerrel zárt a házigazda Gyulai Amazonok ellen is. A második játéknapon , a múlt héten viszont a csabaiak sajnos egy sima 7-1-gyel vágtak vissza. A Szent Mihály U-14 ezenkívül kétszer is alulmaradt U-15-ös csapatunkkal szemben, az UTC ellen viszont begyűjtöttek egy könnyed 14-0-s diadalt. Pigniczki Zoltán lányai így most 9 ponttal a második helyen állnak, megelőzve a 6 pontos Békéscsabát és a 3 pontos Gyulát (mely már kipipálta szabadnapját, tehát három találkozóval kevesebbet játszott). Vasárnap mindkét gárdával megmérkőznek a mieink, igazi ki-ki meccsekre van kilátás, melyek nagyban befolyásolják majd az érmek sorsát! A tornáról folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be honlapunkon, térjenek majd vissza az eredményekért, hírekért, információkért! Az állás a 2. forduló után: 1. Szent Mihály U-15 18 pont, 2. Szent Mihály U-14 9 pont, 3. Békéscsaba 1912 Előre 6 pont, 4. Gyulai Amazonok 3 pont, 5. Ujszegedi TC 0 pont 11:45: Köszöntjük Önöket Apátfalváról, ahol rövidesen kezdődik az U-15-ös vármegyei leány futsalbajnokság újabb fordulója! Az első meccsen máris pályára lép majd a Szent Mihály U-14-es gárdája, melynek ellenfele az UTC lesz. Január 12. (vasárnap), Vármegyei leány futsal U-15 3. forduló, Apátfalva: 12:00: Ujszegedi TC - Szent Mihály U-14 0-8 (0-5) Szent Mihály:  Friebert Enikő - Szalkai Anna, Palotás Panni, Orvos Maja, Csala Boglárka. Cserék: Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé, Nagypál Viktória. Gólszerzőink: Gácser Zoé 5, Szalkai Anna, Csala Boglárka, Nagy Lilla A csodálatos, minden igényt kielégítő apátfalvi létesítményben megkezdődött a meccs, tradicionális mezeiben a két csapat. Fehér-feketében az UTC, sárga-piros-fehérben a mieink, a sárga dominál a szerelésünkben. Az 1. percben egy szöglet után Szalkai Anna szerzett vezetést a Szent Mihály U-14-es csapatának, 1-0 ide máris! A 10. percben Csala Boglárka használta ki, hogy az UTC kapusa rosszul dobta ki a labdát, maga elé tette a játékszert, s kíméletlenül értékesítette a ziccert. 2-0-ra vezetünk. Gácser Zoé és Nagy Lilla több védő között cikázott át remek háromszögeléssel, Nagy Lilla fejezte be az akciót, gyönyörűen lőtt a jobb alsóba, 3-0 a 12. percben. Pigniczki Zoltán egyébként két sort forgat folyamatosan. A 14. percben cserélődtek a szerepek, ezúttal Nagy Lilla készített elő, s Gácser Zoé lőtte az újabb gólt. Nagy Lilla a jobb szélen pompásan szervezte a támadást, pontos passzt adott, Gácser Zoé pedig jobb lábbal pörgetett az üres kapu közepébe, 4-0. A 17. percben egy oldalbeadás után Gácser Zoé saját maga második, csapata ötödik gólját szerezte, 5-0! Magabiztos, szép játékkal komoly előnyre tettek szert lányaink az első félidőben. Ez a meccs lényegében már el is dőlt. Kis szusszanás után azért még húsz perc vár a játékosokra. Itt is a folytatás! Hosszú gólcsend után a 38. percben egy kavarodás után Gácser Zoé talált a hálóba. Zoé mesterhármast jegyez, immár 6-0. A 39. percben Gácser Zoé laposan lőtt a jobb sarokba, 7-0! A 40. percben Gácser Zoé az ötödik gólját is bevágta, ennek a meccsnek ő volt az embere, zseniálisan focizott! 8-0-ra verte az Ujszegedi TC-t a Szent Mihály U-14. Remek kezdés, szép volt, lányok! 12:45: Békéscsaba 1912 Előre - Gyulai Amazonok 1-9 (1-3) A Békéscsaba szerzett vezetést, majd két kontrából két gólt lőttek a gyulaiak Kis Barbara révén. A szünetben most 3-1 az állás, megérdemelten vezetnek az Amazonok. A második félidőben már nagy különbség mutatkozott a Gyula javára, 9-1-re nyertek az Amazonok. 13:30: Békéscsaba 1912 Előre - Ujszegedi TC 14-0 (6-0) A lelkes UTC hatgólos hátrányban a szünetben, 6-0 az állás. Kezdenek kirajzolódni a mai erőviszonyok. A Gyula kiemelkedni látszik, a Békéscsaba ellen vívhatnak majd ki-ki meccset a mieink a jelek szerint. Folytatódott a gólparádé a második felvonásban is, a rendkívül motivált Békéscsaba 14-0-ra verte az UTC-t. 14:15: Gyulai Amazonok - Szent Mihály U-14 5-1 (1-0) Szent Mihály: Friebert Enikő - Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé, Nagypál Viktória. Cserék: Szalkai Anna, Palotás Panni, Orvos Maja, Csala Boglárka. Gólszerzőnk: Orvos Maja A mai torna mezőnyéből eddig kiemelkedő Gyula a mieink ellenfele a negyedik mérkőzésen. A találkozó kérdése, hogy meddig és hogyan tudjuk tartani magunkat. Nagyon szorítunk a lányoknak! Megkezdődött a meccs. Láthatóan vért ittak a csapatok, melyekben élénken él az első játéknap gyulai összecsapásának emléke. Akkor óriási bravúrral 4-3-ra a Szent Mihály fiataljai nyertek. Az Amazonok most nagyon szeretnének visszavágni. Nagyon szép kombinációink vannak a fizikai és erőfölényben lévő Gyula ellen. Kiválóan tartjuk magunkat. A 7. percben egy lecsorgó labdát Kis Barbara lő a hálóba, ezzel szereznek vezetést az Amazonok, 0-1. Zseniális félidőt futottak a Szent Mihály lányai, maximálisan megérdemlik a dicséretet a "kicsik"! Okosan kipasszolták, technikailag az őrületbe kergették az idősebb, magasságban, erőben, fizikálisan jóval előttük járó gyulaiakat, akik egyetlen gólt tudtak csak szerezni. Ez eddig remek volt! Útnak indult a labda a második félidőben is, 0-1-ről folytatjuk. A 25. percben Friebert Enikő több bravúros védése után sajnos megszületett a második gyulai gól. Kis Barbara erős lövése kipattant hálóőrünkről, a lecsorgót Martyin Eszter vágta a léc alá, 0-2. A 27. percben Martyin Eszter újabb találatot helyezett el a hálónkba. A sérültnek tűnő Kis Barbara passzát lőtte be, 0-3 az állás. A második sorunk ellen villognak most az Amazonok. Friebert Enikőt ki kell emelnünk, szenzációs hárításokkal tartja meccsben a második sorunkat itt a szünet után. Egymás után mutatja be a bravúrokat. Balszerencsés gól a 29. percben! Egy ártatlannak tűnő lövésbe Zalai Bíborka Zenóbia bele tudott még piszkálni, a labda éppen csak elcsúszott Friebert Enikő kezei mellett, s a kapunkban kötött ki végül, 0-4. A 31. percben egy kétes labdára rácsúszott Kis Barbara, a játékszer végül a hálónkban kötött ki, 0-5. Kis pedig sportszerűen elnézést kért játékosunktól, akinek keményen odalépett, s akinek láthatóan fájt ez a kőkemény ütközés. A Gyula motiváltságát mutatja, hogy az egyre rosszabb állapotba kerülő Kis Barbarát csak öt és fél perccel a vége előtt cserélték le először. Majd nem sokkal később visszahozták, most pedig ott fekszik a cserepad mellett... Nem kellene ennyire erőltetni ezt a térdet, bármennyire is presztízskérdésnek tekintik az Amazonok a szentmihályi "kicsik" elleni találkozót... A 40. percben Orvos Maja találatával szépítettünk, 1-5. Vége! A második félidőt feláldoztuk a Békéscsaba elleni meccs oltárán, de így is nagyon szépen helytálltak a lányok! 15:00: Szent Mihály U-14 - Békéscsaba 1912 Előre 5-1 (2-0) Szent Mihály: Friebert Enikő - Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé, Nagypál Viktória. Cserék: Szalkai Anna, Palotás Panni, Orvos Maja, Csala Boglárka. Gólszerzőink: Nagy Lilla 3, Gácser Zoé, Orvos Maja Rögtön egy óriási ziccerrel kezdünk a ki-ki meccset! Nagy Lilla csodálatosan ment el a jobb szélen, középre passzolt, Gácser Zoé picivel csavart a bal felső sarok mellé. Ez nem sokon múlott! Nagy Dóra rontott ziccert a 4. percben, megint közel jártunk a vezetés megszerzéséhez... Mindkét kapus hatalmas bravúrt mutatott be, Friebert Enikőé volt a nagyobb! A túloldalon Gácser Zoé löketét védte Hovanecz Lilien. 8 perc pörgött le, izgalmas és látványos a küzdelem, gól még nem esett... ...eddig! A 9. percben Nagy Lilla ment el, Gácser Zoé középen ziccerben várta a labdát, de Nagy Lilla a lövést választotta, s neki lett igaza, mert rosszul fogta a rövid sarkot a lila-fehérek kapusa, s becsorgott a laszti. 1-0 ide! A 12. percben egy közeli lövés után a Békéscsaba egy kapufát jegyez, ezúttal szerencsénk volt. A 15. percben Nagy Lilla tört kapura egy az egyben, a kísérletét gyönyörűen védte Hovanecz Lilien, a csabaiak kapusa. Ez hatalmas helyzet volt, közel álltunk hozzá, hogy megduplázzuk az előnyt. Na, végre! Nagy Lilla csodálatosan játszott össze Gácser Zoéval, majd okosan, laposan a hálóba lőtt, 2-0 a 16. percben! Ha magasan nem ment, laposan összejött, bravó! A 17. percben folytatódott Nagy Lilla és Hovanecz Lilien párharca, Lilla most magasan próbálkozott, a kapus ezt fogta. Lehet, a lapos lövéseknél kellene maradni... Szünet! Az utolsó két percben álomjátékkal több helyzetet is kidolgoztunk Nagy Lilla és Gácser Zoé aktivitása mellett, ám ezeket a lehetőségeket nem tudtuk értékesíteni. Eldönthettük volna már az első félidőben, ám nem tettük. 2-0-ra vezetünk, de nyílt maradt a mérkőzés a második felvonásra is, kérdés, kiben maradt több energia. Meg kell állapítani, az első játékrész elején és a végén gyakorlatilag szétfociztuk a Békéscsabát... Elkezdődött a második félidő, s továbbra is Gácser, a két Nagy, valamint Nagypál maradt a pályán a Szent Mihály részéről. Az első sorunk tehát komoly terhelést kap, nagyon fontos ez a derbi az érmek sorsát illetően. A 27. percben járunk, s eddig a Békéscsabáé ez a félidő. Kijött mezőnybe Hovanecz Lilien, aki ott is ügyesen mozog. Mi még nem cseréltünk, s erőproblémák mutatkoznak a lányoknál. Nagy Dóra védőmunkája sokat segít ezekben a percekben. A 31. percben Gácser Zoé használta ki a békéscsabaiak védelmi figyelmetlenségét, s a kapu közepébe lőtt egy lecsorgót, 3-0! Ezt követően végre pihenőt kap az első sor, sort cserélt Pigniczki Zoltán. Orvos Majáé volt a meccslabda, s be is rúgta, 4-0 a 35. percben! Eddig ez zseniális! A 36. percben megvan az ötödik, Nagy Lilla érte el, szárnyalnak a Szent Mihály fiataljai! A 38. percben ismét a második sor tért vissza. Szalkai Anna beállása után rendkívül aktív védőmunkával tűnt ki, pici termete ellenére zseniálisan hatástalanította a sokkal nagyobb csabaiak próbálkozásait. Orvos Maja agilitása is abszolút feltűnő. Petrovszki Lolita Norina szépített a záró sípszó előtt, ez már nem oszt, nem szoroz, 5-1 a vége! Dicséret illeti a szentmihályi lányokat, és az őket nagy számban elkísérő szülőknek is jár a köszönet! Pigniczki mester remek stratégiával dolgozott ki ezen a kemény tornán, minden mérkőzésen jól gazdálkodott az erőforrásokkal. Az érem szempontjából sorsdöntő ki-ki meccset így szenzációs játékkal nyerte meg idősebb ellenfelével szemben az U-14-es csapatunk! Hatalmas az ünneplés, és rá is szolgáltak a mieink! Az első, gyulai forduló után ismét le tudtuk győzni a Békéscsabát, visszavágtunk nekik a múlt heti vereségért. 15:45: Ujszegedi TC - Gyulai Amazonok 0-25 (0-6) Könnyedén nyert a Gyula a nap utolsó meccsén, Kis Barbara fájós térddel is berámolt tíz gólt. Az állás a 3. forduló után: 1. Szent Mihály U-15 18 pont, 2. Szent Mihály U-14 15 pont, 3. Gyulai Amazonok 12 pont, 4. Békéscsaba 1912 Előre 9 pont, 5. Ujszegedi TC 0 pont Pigniczki Zoltán, a Szent Mihály U-14 edzője "Az UTC elleni találkozón még nem pörögtünk fel kellőképpen, kicsit belementünk az állófociba, de ezzel együtt sikerült ráhangolódnunk a következő két mérkőzésre. Az idősebb, nagyobb, fizikálisan erősebb játékosokból álló Gyulai Amazonokkal szemben az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfélként tudtunk helytállni, aztán a cseréket követően érvényesítette csak nagyobb játékerejét a Gyula. A számunkra ma ki-ki meccsnek számító Békéscsaba elleni derbi rendkívül élvezetesre sikeredett, igazán magas színvonalú, jó iramú, dinamikus mérkőzést játszottunk, s úgy érzem, a játék minden elemében sikerült felülmúlnunk a csabaiakat. Nagyszerű győzelmet arattunk ellenük, le a kalappal a játékosaim előtt. Az eddigi három fordulót úgy értékelem, hogy az első tornán lényegében túlteljesítettünk magunkhoz képest, a másodikon sajnos kicsit alulteljesítettünk, ma viszont megmutattuk, reálisan mire képes ez a csapat. Friebert Enikő kapussal és mindkét sorral nagyon elégedett vagyok, s külön kiemelném Nagy Lilla mai teljesítményét, ami zseniális volt!" A 4. fordulót február 1-jén Szegeden, a Gellért Szabadidőközpontban rendezik a Szent Mihály U-15, a Szent Mihály U-14, a Gyulai Amazonok és az Ujszegedi TC részvételével. A Békéscsaba Előre 1912 szabadnapos lesz.

  • Csobán Krisztián: eddig tanultam, most egy kicsit tanítanék is

    Tizenegy éve igazolt Szentmihályra Csobán Krisztián, aki nemrég a klub történetében negyedikként érte el a háromszáz mérkőzéses álomhatárt. Egyesületünk ikonja érez magában erőt, hogy a négy- vagy az ötszáz meccset is megcélozza, ugyanakkor a fiatalok fejlődését is szívesen segítené. Vallja, hogy abból lesz sikeres futballista, aki két lábbal áll a földön, s a kudarcok sem tántorítják el. A téli szünet előtt újabb névvel bővült a Szent Mihály dicsőségfala , Csobán Róbert, Olajos Csaba és Baján Zoltán után a „háromszázasok társaságának” tagjává vált Csobán Krisztián is. A 33 esztendős futballista a Csengele elleni megye II-es mérkőzésen öltötte magára háromszázadik alkalommal a szentmihályi mezt. A kiváló játékos ikertestvérével együtt 2014 elején igazolt Szentmihályra, azóta a férfi felnőttcsapatunk pillérei, s mára a klubhűség szimbólumává, egyesületünk oszlopává nőtték ki magunkat, akikre nemcsak a jelent építhetjük, de a feltörekvő nemzedékek számára is példaképül szolgálhatnak. „Óriási megtiszteltetés számomra, hogy negyedikként elérhettem a háromszáz meccset a Szent Mihályban. Számomra rendkívül fontos a klubhűség, azt hiszem, azért az nem 'kispálya', ha valaki ennyi időt eltölt egy egyesületnél. Annak is nagyon örülök, hogy testvéremmel együtt az elsők között lehetünk, s továbbra is versenyben vagyunk akár a négyszázas vagy ötszázas határért is” – kezdte a futballista. Ami ezt a bizonyos baráti vetélkedést illeti, jelenleg Csobán Róbert 313 találkozóval vezeti a listát, Olajos Csaba 311, Baján Zoltán 310, Csobán Krisztián pedig 301 összecsapásnál jár a Szent Mihály színeiben, a helyzet tehát a következő félévekben is változhat majd az élen. A legjobb döntés volt, hogy Szentmihályra igazolt Krisztián és testvére már kisgyermekként szerelembe esett a labdarúgással. A Tisza Volánban próbálkoztak először, majd az élet másfelé sodorta őket, így a Szegedi VSE-ben nevelkedtek, aztán a Tápé és a Gyálarét következett Szentmihály előtt. „A SZVSE-s korszakra különösen jó szívvel emlékszem vissza. Nagyon jó csapatunk volt akkoriban, kiváló közösséget alkottunk. Sok éven keresztül Fülöp László volt az edzőnk, ő volt az, aki igazán megismertette és megszerettette velem a futballt. Szerencsére nagyon sok jó edzővel dolgozhattam az évek során, de Fülöp Laci az, akinek a legtöbbet köszönhetem. Olajos Csabit akkoriban először ellenfélként ismertük meg, aztán úgy hozta a sors, hogy csapattársak lettünk a pályán” – idézte fel. Csobán Krisztián úgy véli, a Tápén és Gyálaréten eltöltött évek jó tanulóidőszaknak feleltek meg, kiváló átvezetést biztosítottak számára az ifjúsági korosztályból a felnőttbe. A 2013/14-es téli átigazolási időszak jelentette a mérföldkövet a pályafutásában, ekkor szerződött a megye II-es Gyálaréttől a megye III. feltörekvő alakulatához, a St. Mihály FC-hez. 2014. március 23-án lépett első alkalommal pályára színeinkben a KEAC ellen 5-0-ra megnyert bajnokin. „Bereczki Ibolya keresett meg akkoriban bennünket. A St. Mihály Gyálaréten vívta a meccseit, sokat találkoztunk egymással, s nem egyszer játszottunk is egymással, aztán a testvéremmel és Olajos Csabival együtt kiszemeltek bennünket. Örültem a megkeresésnek, gyorsan igent mondtam, s egyáltalán nem bántam meg, máig életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy Szentmihályra jöttem” – nyilatkozta a nagyszerű sportember. Mint két tojás... Hozzátette, számára rendkívül fontos, hogy azóta is egy együttesben focizhat az ikertestvérével. Ez semmihez sem fogható élményt nyújt számára, hiszen rendkívül szoros kettőjük között a kapcsolat, s ma is ugyanúgy tudnak egymásért küzdeni, mint a kezdetek kezdetén. Ahogy Krisztián fogalmaz, „úgy ismerik egymást, mint a rossz pénzt”. Azt sem rejti véka alá, meglepő és mulatságos helyzeteket is szül, hogy a két Csobán egy alakulatot erősít, hiszen a legtöbben képtelenek megkülönböztetni egymástól a két fiatalembert. „Nyilván a pályán szigorú szabályok érvényesek, a mezszámaink alapján el lehet bennünket különíteni egymástól, de azonkívül a legtöbben folyamatosan összekevernek bennünket, legyen szó edzőkről vagy játékosokról. Ehhez már hozzászoktunk az évek során, megtanultuk kezelni. A legbiztosabban azok tudnak megkülönböztetni minket, akikkel a legrégebben játszunk együtt, például Olajos Csabi és Baján Zoli. A mostani megye II-es csapattársaink is kezdik megtanulni, ki kicsoda, be azért néha még bele-belehibáznak” – nevetett. Amikor Szentmihályra került, Krisztián még a tanulmányaira is koncentrált, az első időkben kevesebbet tudott edzésre járni, s sokat ült a kispadon, de úgy emlékszik erre vissza, hogy ez semmiféle problémát nem okozott számára, hiszen ahogy fogalmaz, ő ahhoz a korosztályhoz tartozik, aki egyetlen perc játékehetőségnek is nagyon tudott és tud is örülni. Rögtön az első szezonban megnyerték a megyei III. osztályú bajnokságot a csapattal, s feljutottak a megye II-be, ahol azóta is szerepelnek. „A 2014/15-ös bajnokságban azonnal nagyot dobbantottunk, ötödikek lettünk a megye II-ben. Számomra azóta is az a legemlékezetesebb idény és időszak a Szent Mihályban. A klub történetének legjobb eredményével rukkoltunk elő, nagyon egyben volt a csapat, újoncként, fiatalként rendkívül lelkesen küzdöttünk. Én is sok játéklehetőséget kaptam, sikerült beverekednem magam a csapatba. Nagyon szép és máig meghatározó év volt ez számomra. Azóta jobb és rosszabb szezonok váltogatták egymást, de a labdarúgás már csak ilyen. Ami soha nem változott: a klub, a csapat és a sportág szeretete” – árulta el. A közösség ereje Hívták-e máshová az elmúlt tizenegy évben, gondolkodott-e azon, hogy eligazol, s máshol is kipróbálja magát? – tettük fel ennek kapcsán a kérdést. Krisztián azonnal rávágta: meg sem fordult a fejében! „Természetesen akadtak megkeresések, de annyira szeretem a csapategységet, annyira ragaszkodom a klubhoz, és tisztelem annak vezetőségét, hogy egy pillanatig sem merült fel bennem a távozás, a váltás gondolata” – mondta erről. Játékosunk szerint a szentmihályi férficsapat legnagyobb erénye maga a közösség. „Gyermekkorunk óta focizunk egymással vagy egymás ellen a srácokkal, igazán összetartóak vagyunk a pályán és azon kívül is” – emelte ki. Ami a klubot illeti, úgy látja, pozitív irányba haladt 2014 óta. „Nagyon jó látni és belülről megélni, ahogy bővül, fejlődik az egyesület. Egyre több csapatunk van, egyre több a munka. A vezetőség mindent megtesz a klubért, s mi, játékosunk is igyekszünk alkalmazkodni a lehetőségekhez és a kihívásokban. Öröm és büszkeség részt venni ebben az építkezésben” – húzta alá. Boldog lesz, ha újat mutathat a fiataloknak Csobán Krisztián az őszi szezonban megye II-es alakulatunk mind a tizenhárom összecsapásán kezdőként szerepelt. Nem tagadja, van benne némi keserűség annak kapcsán, hogy „csak” a tizenegyedik helyen telelnek, de amondó, hogy előre kell tekinteni, s adott a feladat, hogy tavasszal helyrehozzák a hibákat. „Magunkhoz képest sajnos gyengébben teljesítettünk az ősszel, de így legalább van mit kijavítani a folytatásban. Természetesen sok minden változik és változhat, hiszen akadnak és lesznek is még köztünk friss apukák is, az emberek életében átalakulhatnak a prioritások. Ugyanakkor bizakodva és motiváltan tekintek a tavasz elé, úgy érzem, a Szent Mihályban megvan a képesség és a lehetőség, hogy feljebb lépjünk, s tovább építkezzünk. Nagyon szeretném, hogy javítsunk, s keményen fogunk ezért dolgozni” – szögezte le. A 33 éves futballista hozzátette, továbbra is segíteni akarja a megye II-es csapatot, hiszen érez magában erőt, lelkesedést és motivációt ahhoz, hogy újabb szezonokat töltsön a pályán, ám természetesnek tartja, hogy a fiatalabbak is egyre inkább kopogtatnak az együttes ajtaján. „Annak is örülök, ha bármennyit a pályán lehetek, de megértem, hogy változnak az idők, s jönnek fel a nálunk fiatalabb, gyorsabb játékosok. Úgy érzem, van még bennem néhány év, remélem, az edzők is így látják majd, ez ki fog derülni. Nem ódzkodom attól, hogy több lehetőséget kapjanak az ifjú tehetségek, s velük szerepeljünk együtt, mert ez az élet rendje, s be kell látni, a labdarúgásban viszonylag hamar kiöregszik az ember. Nagyon boldog leszek, ha tudok valami újat mutatni a fiataloknak. Eddig én tanultam, lehet, hogy most kicsit tanítanék is” – vázolta. A kudarcokból is erőt kell meríteni S hogy mit tanácsol azoknak, akik most kezdik a karrierjüket a felnőttcsapatban, s ugyanolyan magasságokba szeretnének eljutni, mint ő vagy a testvére? „Akarat és kitartás nélkül biztos, hogy nem fog menni. Nem szabad hagyni, hogy a kitűzött céloktól bármi eltántorítson. Fontos, hogy a kudarcokból is tanuljon az ember, hiszen nem lehet mindig a csúcson lenni, a futballban gyakran előfordul, hogy lent van egy játékos, egy csapat, ezt is fel kell tudni dolgozni, ezen is túl kell tudni lendülni. Aki a sikeres és a kevésbé sikeres időszakokból is képes leszűrni a lényeget, képes épülni és erőt meríteni, annak van esélye rá, hogy több száz mérkőzésen léphessen pályára egy csapatban” – adott útravalót az ifjaknak. Csobán Krisztián úgy összegzett, testvérével együtt bízik benne, hogy még sokáig szolgálhatják a Szent Mihályt, s versenyben lehetnek a legtöbb mérkőzésen pályára lépő játékosok között. Mint megjegyezte, reméli, hogy ötvenéves korukban is jókedvűen és büszkén böngészgetik majd klub egyre bővülő dicsőségfalát. Így legyen! Pintér M. Lajos

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page