top of page

372 találat erre: „”

  • Az Utolsó Mérkőzések (51. hét)

    2024 december 21.(szombat), leány futsal U-13 Szentes, Klauzál Gábor Általános Iskola 9.35 h. Szent Mihály FC- Gyula 10,10 h. Szent Mihály FC- Szentesi Kinizsi 11,20 h. Sándorfalva SE- Szent Mihály FC 2024 december 22.(vasárnap) férfi futsal U-19 , Hódmezővásárhely Stadion : 11 h. HFC- Szent Mihály FC 13,15 h. Zsombó SE- Szent Mihály FC 14 h. h. Szent Mihály FC- Bácsalmás 2024 december 22.(vasárnap) fiú futsal U-11 ,Tiszasziget : 13 h. Tiszasziget SE- Szent Mihály FC 14,45 h.SZ EOL SC-Sztent Mihály FC 15.20 Szent Mihály FC- Sándorfalva SE

  • Mérlegen az akadémia II.: a női U-17

    Év végi minisorozatunkban a Szent Mihály női akadémiájának vezetőedzői értékelik együttesük őszi bajnoki szereplését. A második részben az U-17-es csapatot irányító Fábián-Saleh Houssam összegez. A Szent Mihály U-17-es alakulata a hetedik helyen telelhet a kiemelt akadémiai bajnokságban. A mieink egy győzelem, két döntetlen és hét vereség mellett öt pontot zsebeltek be ősszel, ezzel megelőzik a négypontos Diósgyőrt, s még mindig nem hagyták lényegesen elhúzni a Pécset, illetve a Győrt sem. Csapatunkból ősszel Tóth Panna négy góllal volt a legeredményesebb, Baranyi Barbara, illetve Gyovai Katinka háromszor talált be. Az egyetlen sikerünket a Diósgyőr ellen arattuk Tápén, 5-0-ra páholtuk el a miskolciakat. Fábián-Saleh Houssam vezetőedző vont mérleget az eddigi szereplésről! „Egy nagyon komoly és jól sikerült nyári felkészülés után vágtunk bele augusztus végén az új szezonba. Ennek fényében természetesen a stábbal elsődleges célunk az volt, hogy a lányok játékán a lehető legjobban meglátszódjanak az akadémián oktatott elvek és stílusjegyek, valamint – tanulva a tavalyi szezonból – képesek legyünk egyenletes teljesítményt nyújtva előre lépni a játék több elemében is. Így az ősz elteltével azt gondolom, hogy ilyen tekintetben felemás szezont zárhattunk. Voltak kifejezetten jó egyéni és csapatszintű teljesítmények is, ugyanakkor kissé hiányolom azt a fajta kiegyensúlyozottságot, amit reméltünk, hogy idénre már el tudunk érni. Ennek ellenére még így is több olyan mérkőzést tudok kiemelni, amit pozitívnak értékelek. Ilyen például a két DVTK elleni mérkőzésünk. A hazai találkozón a lányok látványosan és felszabadultan játszottak, míg a visszavágón kétszer is egyenlíteni tudtunk, volt tartásunk és az a fajta küzdőszellemünk, amit már régóta látni szerettünk volna. Illetve ilyen a Győr elleni hazai döntetlen is, amin jól játszottunk és bár az utolsó pillanatban elvesztettünk két pontot, talán lélektani szempontból ez a mérkőzés jelentett a lányokban is egyfajta pozitív fordulópontot. Jó benyomásom volt még mindkét Ferencváros elleni és az Illés Akadémia elleni hazai bajnoki után is. Hisz bár az eredmények 'simának' tűnhetnek, mégis a pályán nyújtott teljesítményükkel két olyan csapatnak tudtuk részben megnehezíteni a dolgát, akik előkelő helyen zárták az őszi szezont. Ugyanakkor voltak komoly mélypontjaink is. Ezek közül kiemelném a Puskás Akadémia elleni mérkőzést, ahol sikerült a szezon leghitehagyottabb és leggyengébb játékát nyújtanunk. Igaz, talán ebben közrejátszott az is, hogy Oláh Maja, a védelmünk egyik meghatározó tagja a mérkőzés előtt dőlt ki a sorból. Vele azóta is dolgozunk a felépülésén. Az ő hiányában Simon Adrienn és Papp Tamara jelentette az állandóságot a védelemben. Érdekesség, hogy Adri egyedülálló játékosként az összes játékpercet a pályán töltötte. Mellettük kiemelném még Gyovai Katinkát, aki érett és fegyelmezett játékával ugyancsak állandó támasza tudott lenni a többieknek. Ezt a felsorolást egyébként még sokáig folytathatnám, hisz az ősz során mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken mindenkinek sikerült többször is emlékezetes és kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A teljesség igénye nélkül ilyen például Milinker Nóri, aki több poszton is szépen helyt állt, vagy Török Stefi, Papdi Jázmin és Boruzs Bogi, akik gyorsan felvették a bajnokság ritmusát, vagy Tóth Panna, Bány Bogi, Baranyi Barbara és Barna Bíborka, akiknek a mezőnymunkája szinte minden mérkőzéseken kiemelkedő volt. De fontosnak tartom leszögezni, hogy összességében, mindenkinek sikerült fejlődni és kielégítő munkát végezni az ősszel! Azt gondolom, hogy fizikálisan, taktikailag és technikailag is sokat fejlődtek a lányok. Rengeteget dolgoznak az edzéseken és a mérkőzéseken, folyamatosan döntögetik az egyéni rekordjaikat. Technikailag és taktikailag pedig kevés olyan mérkőzés volt, ahol ne köszöntek volna vissza azok a dolgok, amiket hét közben gyakoroltunk vagy elemeztünk. Igaz, ezek hatékonyságán még dolgozni kell. Talán a téli felkészülés egyik legnagyobb feladata is ez lesz, hogy még tovább tudjunk lépni, és a tanult elemeket és alapelveket jobban tudják majd felismerni és beilleszteni az adott játékhelyzetekbe. Az előre játékban bátrabbnak és kreatívabbnak kell majd lennünk, míg hátul minimalizálni szeretnénk a típushibáinkat. Mindemellett bízom benne, hogy a felkészülést már a jelenleg sérüléssel bajlódó játékosaink is teljes mértékben végig tudják majd csinálni. Velük még mélyebb lehetne a keret, és még többre lehetne képes a csapat. Úgy érzem és szeretném, hogy csapategységben is szintet lépjünk a tél folyamán. Ezalatt azt értem, hogy örülnék, ha a lányok több figyelmet fordítanának egymásra. Nyugodtan merjenek megnyílni, és bízni a másikban. Legyenek egymás támaszai a nehéz helyzetekben is, hisz mindenki ugyanazért a célért dolgozik hétről hétre, edzésről edzésre. Erre mindenképp nagy szükség lenne. Az alapanyag megvan, hisz karakteres játékosok alkotják a csapatot egytől egyig. A támogatás ennek irányába adott, és ezt a téli felkészülés és a futsalbajnokság is jól segítheti majd. Azt gondolom, ha ez sikerül, az még hatékonyabbá tenné mindenki fejlődését. Összességében egy nagyon kemény és minden szinten megterhelő fél szezont hagynak magukat mögött a lányok..Elmondhatom, hogy minden edzésen odatették magukat, ami nem egyszerű, hiszen ezt iskola mellett teszik. (Többen távol a családjuktól.) Így tényleg le a kalappal előttük! Köszönöm a lányoknak, a vezetőségnek és a stábnak az egész éves munkáját! Ki merem jelenteni a stábtagok nevében is, hogy nagyon élvezzük a játékosokkal a közös munkát. Öröm nézni, ahogy fejlődnek, így természetesen nem is kívánhatnék mást, mint jó pihenést és feltöltődést, hogy aztán jövőre újult erővel újra együtt dolgozhassunk!” – írta Fábián-Saleh Houssam.

  • Női futsal: remekeltek Gyulán a Szent Mihály csapatai

    A Szent Mihály U-14-es és U15-ös együttese is pályára lép vasárnap a gyulai futsaltornán. Folyamatosan frissülő tudósítás! Az első fordulót rendezik ma Gyulán a vármegyei leány U-15-ös futsalbajnokságban. A viadalon a Szent Mihály U-14-es együttese, valamint az U-15-ös gárdánk is részt vesz Pigniczki Zoltán, illetve Olajos Csaba vezetésével. A tornáról folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be honlapunkon, térjenek majd vissza az eredményekért, hírekért, információkért! 11:30: Köszöntjük Önöket Gyuláról, ahová rendben megérkezett két együttesünk. Az U-14-es és az U-15-ös lányok is részt vesznek a mai futsaltornán, ahol a Békéscsaba 1912 Előre és a Gyulai Amazonok lesznek az ellenfeleik. Kétszer húszperces meccseket vívnak majd egymással az alakulatok. A mérkőzések alatt folyamatosan frissül majd a közvetítésünk. Vármegyei leány futsal U-15 1. forduló, Gyula, december 15.: 11:00: Gyulai Amazonok - Békéscsaba 1912 Előre 11-3 A gyulaiak simán húzták be a torna első találkozóját a Békéscsaba ellen. Kis Barbara egymaga kilenc gólt rúgott a meccsen. 11:55: Szent Mihály U-15 - Szent Mihály U-14 10-0 (7-0) Szent Mihály U-15: Herke Naira - Molnár Csenge, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Rácz Veronika Erzsébet. Cserék: Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Polonkay Dóra, Herke Norina. Szent Mihály U-14: Bitó Nikoletta - Nagypál Viktória, Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Szalkai Anna, Ligeti Dóra, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzők: Molnár Csenge 4, Rácz Veronika, Csúcs Lilien, Herke Norina 2-2 A két szentmihályi csapat együtt ölelkezett össze, s hajtotta végre a csatakiáltást, tehát nagyon szép jelenettel indult a meccs, mintegy tízperces csúszással egyébként. Feltehetően a pályán nem lesz egy súlycsoportban a két együttes, az Olajos Csaba vezette U-15 számít esélyesnek természetesen, szurkolunk a Pigniczki Zoltán irányította U-14-nek, hogy derekasan helyt tudjon állni! Rácz Veronika góljával szerzett vezetést az U-15. Vendégjátékosunk, a Szeged 2011 szupertehetsége, Molnár Csenge egymás után kétszer is beköszönt, ezzel már 3-0. Herke Norina jegyezte a negyedik, Molnár Csenge az ötödik találatot, 5-0 az állás. Csúcs Liliené a hatodik gól. Három perc van hátra az első felvonásból, 6-0-ra vezet az U-15-ös gárda. Büntetőből szerezte a következő gólt Herke Norina az utolsó pillanatban, 7-0-lal fordulnak a csapatok. Rácz Veronika bombagóljával 8-0. Ki kell emelni ugyanakkor Bitó Nikolettát, az U-14 kapusát, aki számos bravúrt mutatott be, különösen itt a második félidőben. Remekül véd, neki is köszönhető, hogy nem nagyobb még a különbség. Dicséretesen nagyot küzdenek a "kicsik", még két gólhelyzetük is akadt! Öröm nézni az U-14-es lelkes játékát is. A "nagyok" pedig most annyit adnak ki magukból, amennyi a biztos győzelemhez kell. Molnár Csenge nagyon bátran bement a kapu elé egy nehéz szituációban, gól lett a jutalma, 9-0. Csúcs Lilien lőtte a tizedik gólt, majd Herke Naira mutatott be egy hatalmas bravúrt, így nem jött össze a szépítés a kicsiknek. 10-0 a vége! 12:40: Szent Mihály U-15 - Gyulai Amazonok 8-2 (3-1) Szent Mihály U-15: Herke Naira - Molnár Csenge, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Rácz Veronika Erzsébet. Cserék: Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Polonkay Dóra, Herke Norina. Gólszerzőink: Molnár Csenge 5, Kovács Boglárka, Olasz Zsófia, Herke Norina Két rendkívül hangos csatakiáltás mutatta azt a hőfokot, ami ebben a meccsben benne van. Igazi presztízsmérkőzést vív a Szent Mihály U-15 a Gyulai Amazonok ellen, a torna rangadója következik! Az első helyzetet még kihagytuk, de Kovács Boglárka egy kavarodás után vezetést szerzett a Szent Mihálynak, 1-0. Parádésan játszunk, máris kétgólos az előny. A kapitány, Olasz Zsófia csodálatosan vette át a labdát, amivel helyzetbe került, s nem is kegyelmezett, 2-0 a negyedik percben. Nyílttá vált a meccs, itt is, ott is akadtak lehetőségek. Herke Naira két alkalommal is komoly bravúrral hárított, így tartani tudjuk az előnyt. Szépített a gyulai együttes a 13. percben, 2-1, "természetesen" Kis Barbara lőtte a gólt. Molnár Csenge közelről eredményes egy szép összjáték után, hamar visszaállítjuk a kétgólos különbséget, 3-1. Szünet egy hatalmas iramú és nagyon színvonalas első félidő után. Ziccerig passzoltuk ki az első támadásunkat a második félidőben, Molnár Csenge fejezte be az akciót, 4-1. Még be sem fejeztük a mondatot, Molnár Csenge újabb gólt lőtt, 5-1. Hoffmann Dorina Adrienn szépített a 32. percben, 5-2. Herke Norina erőszakos szerzett labdát a kapu előtt, majd a jobb sarokba lőtt, 6-2. Molnár Csenge 12 méterre a kaputól labdát szerzett, s végig is vitte a támadást, gól a jutalma a 37. percben, 7-2-re vezetünk. Három kapura lövés: előbb két gyulai kapusbravúr, majd Molnár Csenge lőtt, Csicsely Sára pedig tehetetlen, itt az újabb találat, immár 8-2. Vége! Kitűnő játékkal hatgólos győzelmet arattak Olajos Csabai lányai az Amazonok ellen. 13:35: Szent Mihály U-14 - Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (2-0) Szent Mihály U-14:  Bitó Nikoletta - Nagypál Viktória, Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Szalkai Anna, Ligeti Dóra, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzőink: Gácser Zoé 2, Nagy Lilla, Ligeti Dóra A Békéscsaba ellen léptek pályára a "kicsik", megkezdődött a torna negyedik összecsapása. Kiegyenlített meccsen Nagy Lilla szép találatával kerültünk előnybe a 9. percben, ő szerezte az U-14 első gólját a tornán! Megérdemelt a találat és a vezetés! A 15. percben Ligeti Dóra vette észre, hogy kint áll az ellenfél kapusa, ügyesen lőtte mögé a labdát, 2-0! Ígéretes játékot mutat az U-14-es csapat, s 2-0-ra vezet a szünetben a Békéscsaba ellen. Rosszul kezdődött a második félidő, rögtön az első percben szépített a Csaba Petrovszki Norina Lolita jóvoltából. 2-1, nagyon oda kell figyelni. Kimaradt helyzetek mindkét oldalon, majd a 28. percben kiegyenlített a térfélcsere után magára találó Békéscsaba Lévai Dóra góljával. A 31. percben nagyon szép összjáték után Gácser Zoé talált a békéscsabaiak kapujába. Nagy Dórával kombináltak csodálatosan, pompás kényszerítő után szerezte meg Zoé ismét a vezetést a Szent Mihálynak, 3-2. Egy gyönyörű támadást építettünk fel három húzásból, Gácser Zoé végül a kapussal állt csak szemben, s mellette biztos lábbal lőtt a hálóba, 4-2. Okosan kipasszolgatjuk az utolsó percekben az ellenfelet, kontrákra rendezkedünk be. Fő a biztonság! Vége, szép és fontos győzelmet jegyezhettek fel az U-14-es lányok! 14:25: Békéscsaba 1912 Előre - Szent Mihály U-15 0-6 (0-3) Szent Mihály U-15: Herke Naira - Molnár Csenge, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Rácz Veronika Erzsébet. Cserék: Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Polonkay Dóra, Herke Norina. Gólszerzőink: Olasz Zsófia 3, Molnár Csenge, Kovács Boglárka, Herke Norina Nem sokat pihenhetett a Békéscsaba, most az U-15-ös együttesünk ellen vehetik fel a harcot. Olasz Zsófiék sokkal esélyesebbek, reméljük, ez gólokban is megmutatkozik majd. Végtelenül kényelmesen kezdtük a mérkőzést, az első öt percben nem is nagyon alakítottunk ki igazi helyzetet. A 6. percben aztán Olasz Zsófia unt rá a tötyögésre, a hatos vonaláról a léc alá bombázott, 1-0. Bepasszoltuk a labdát a védők mögé, Molnár Csenge átvette, elhúzta a kapus mellett, s a hálóba lőtt, 2-0 a 8. percben. Egy lerohanásos támadás végén Kovács Boglárka szerezte a harmadik gólunkat a 13. percben, 3-0 ide! Egy picit fáradtak és fásultak voltak az első félidőben a szentmihályi lányok, nem erőltették annyira, mint a két korábbi meccsen, de a 3-0-s magabiztos vezetés így sem forog veszélyben. Herke Norina 8 méteres ütemtelen lövésével szerezte meg a negyedik gólunkat a 26. percben, 4-0. Olasz Zsófia lőtt a rövid sarokba gyönyörű mozdulattal a 33. percben, 5-0. Húsz másodperccel később gyakorlatilag megismételte ugyanezt a kapitány, megint balról lőtte ki a rövid sarkot, 6-0. Ez páratlan teljesítmény volt! Vége a mérkőzésnek, 6-0-ra nyert a Szent Mihály U-15. Olajos Csaba együttese százszázalékos mérleggel, három sikerrel zárta a tornát. 15:10: Gyulai Amazonok - Szent Mihály U-14 3-4 (2-3) Szent Mihály U-14:  Bitó Nikoletta - Nagypál Viktória, Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Szalkai Anna, Ligeti Dóra, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzőink:  Ligeti Dóra 2, Nagy Lilla, Nagypál Viktória El is érkeztünk az utolsó mai összecsapáshoz, melynek tétje a vasárnapi gyulai forduló második helye. Az Amazonok az U-14-es szentmihályi gárdával csapnak össze a következő szűk háromnegyed órában. Az 5. percig bírta a nyomás Pigniczki Zoltán csapata, Martyin Eszter góljával vezet a Gyula. Gyönyörű támadás végén egyenlítettünk a 10. percben. Nagypál Viktória szerzett labdát, tökéletesen ugratta ki Nagy Lillát, aki higgadtan értékesített a ziccert, 1-1. Ez aztán a meglepetés, Palotás Panni remek átadását Ligeti Dóra lőtte a kapuba a 17. percben, vezetünk a Gyula ellen! Nem sokáig örülhettünk, egy buta hibánkat kihasználva a hazaiak gólfelelőse, Kis Barbara kiegyenlített a 18. percben, 2-2. Ligeti Dóra a 20. percben visszaszerezte a vezetést! Szinte az egész pályán végigvezette a labdát, szerencséje is volt, de előtte maradt a játékszer, majd csodás gólt lőtt, 3-2! Dórinak ez már a második gólja volt ezen a meccsen, bravó! A félidőben kellemes meglepetésre 3-2-re vezetnek a nagyszerűen futballozó szentmihályi lányok! Nagy nyomás után egyenlített a Gyula a 30. percben, Martyin Eszter is a második gólját szerezte a meccsen, 3-3. Izgalmas lesz a végjáték! Megint itt az előny! A 37. percben Nagypál Viktória lépett ki a jobbösszekötő helyén, s úgy, ahogy kell, a hosszúba bombázott, 4-3! Szenzációsan játszanak fiataljaink az esélyesebb Gyula ellen. Vége! A torna legnagyobb szenzációját okozva 4-3-re verte a Szent Mihály U-14 a Gyulai Amazonokat! A mai végeredmény: 1. Szent Mihály U-15 9 pont, 2. Szent Mihály U-14 6 pont, 3. Gyulai Amazonok 3 pont, 4. Békéscsaba 1912 Előre 0 pont. A vármegyei női U-15-ös futsalbajnokság 2025. január 5-án az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban folytatódik. A Szent Mihály U-15 és U-14 mellett a 2. fordulóban a Békéscsaba és az Újszegedi TC lép majd pályára. A versenysorozat február 8-áig tart majd. Olajos Csaba, a Szent Mihály U-15 edzője: "Kiváló idényzárás volt a részünkről, és jó alkalom arra, hogy kicsit megszokjuk a kisebb labdát és az eltérő távolságokat a nagypályától. Mindhárom mérkőzésen jól teljesítettek a lányok, bár az utolsó mérkőzésen a befejezéseknél már nem voltunk kellően koncentráltak. A megbeszélt feladatokat nagy részben pályára tudtuk vinni, egyénileg és csapatszinten is dicséret illet minden mindenkit! Továbbá nagy gratuláció illeti U-14-es csapatunkat is, nagyszerűen helytálltak az idősebbek között!" Pigniczki Zoltán, a Szent Mihály U-14 edzője: "Négy új lány is érkezett ma hozzánk, ezért a torna első része még az ismerkedés jegyében telt. Az első meccsen - a 'nagyok' ellen - ismerkedtünk egymással, a helyszínnel, a körülményekkel, aztán a folytatásban szépen összerázódtunk. A Békéscsaba ellen egy igazán színvonalas ki-ki meccset sikerült megnyernünk. A harmadik fellépésünkön a Gyulai Amazonokkal szemben már teljes egyetértés uralkodott a sorok között, itt már mindenki értette, mit szoktunk játszani. Rendkívül élvezetes mérkőzésen óriási meglepetésre tudtuk felülmúlni a hazaiakat. Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk egy fizikálisan nálunk sokkal erősebb csapat ellen. Kár, hogy az ellenfél elfelejtett gratulálni... Le a kalappal a lányok előtt, büszkék lehetnek a mai produkciójukra! Mindenkinek kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok, januárban folytatjuk!"

  • Mérlegen az akadémia I.: a női U-15

    Év végi minisorozatunkban a Szent Mihály női akadémiájának vezetőedzői értékelik együttesük őszi bajnoki szereplését. Az első részben az U-15-ös csapatot irányító Olajos Csaba összegez. A Szent Mihály U-15-ös alakulata tíz forduló után hét ponttal hetedik a kiemelt akadémiai bajnokság táblázatán, csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a hatodik DVTK mögé. Két diadal mellett egy döntetlent játszottak, a hét alkalommal maradtak alul. A Diósgyőr ellen itthon (3-1) és a PMFC ellen idegenben (2-0) egyaránt kettővel nyertünk. A házi gólkirálynő a kapitány, Olasz Zsófia, aki négyszer vette be eddig az ellenfelek kapuját, a háromgólos Rácz Veronika viszont szorosan a nyomában jár. Olajos Csaba vezetőedző így értékeli az őszt! „A magunk mögött hagyott őszt hullámzónak mondanám, egymást váltogatták a jó és rosszabb teljesítmények. Az akadémiai korosztály belépő szintjéről beszélünk, ahol ez részben elfogadható, hiszen többen most ismerkednek-ismerkedtek meg a nagypályás játékkal, távolságokkal. Az eredmények tekintetében mondhatom azt, hogy a fejlődés évről évre látható, ez a pontszámok növekedésében és a kapott gólok csökkenésében tapasztalható leginkább. Én is, és a játékosaim is biztosan többet vártak ettől az ősztől, mert úgy érezzük, több is volt benne. Sokkal közelebb vannak egymáshoz a csapatok a korábbi évekhez képest, több a szoros mérkőzés, és az erőviszonyok is részben átalakultak. Szakmai szempontból mindenképp pozitívnak értékelem, hogy a korosztályos alapelvek nagyobb arányban jelennek már meg, több a tudatosság a játékunkban amellett, hogy az egyéni kvalitások is megjelennek minden mérkőzésen, ami a játékosok fejlődésében szintén fontos tényező. Pozitív tényezőként említhető még a csapat fizikális állapota, sebességben és állóképességben is látványos a játékosok előrehaladása. Természetesen szép emlék és pozitív élmény a DVTK és a Pécs felett aratott győzelem, de volt olyan sajnos vereséggel záruló mérkőzés, ahol nem volt panasz a lányok teljesítményére, csak az eredmény maradt el. Gondolok itt a harmadik fordulóban játszott MTK elleni 0-2-es vereségre, egy döntetlen körüli mérkőzésen két ellentámadással vitték el a három pontot, vagy a Puskás elleni 3-1-es hazai győzelemnél nekünk volt több tiszta helyzetünk, mégsem tudtuk azokat gólokra váltani. A felejtendő kategóriába az FTC elleni szezonrajtot, illetve az MTK elleni második találkozót sorolnám, főként az utóbbit, hiszen egy olyan első félidő után estünk szét, amikor nem igazán voltak erre utaló jelek. Szezon közben azért ért minket egy nem várt sérülés, illetve betegséghullám, ahol több kulcsjátékos maradt ki több mérkőzésről, gondolok itt Szilágyi Lilla kiesésére, de nélkülöznünk kellett a szintén belső védő Szendrei Hannát, illetve hosszabb-rövidebb időre Csúcs Lilient is. Ők mindhárman meghatározó tagjai a csapatban pályán kívül és belül, a pótlásuk nem volt egyszerű feladat, de a helyükre lépőkre sem lehetett panaszom, mindent igyekeztek megtenni. A mérkőzéseket egyéni oldalról tekintve dicsérettel szeretném illetni kapusomat, Herke Nairát, aki az összességében is stabil teljesítménye mellett több bravúrral járult hozzá a csapat játékához. Említést érdemel az idén csatlakozó Rácz Veronika, aki valósággal berobbant a csapatba, nagy odaadással és munkabírással játszik, a kapitány Olasz Zsófia, aki talán a legegyenletesebb teljesítményt hozta, Herke Norina védőként támadásban is kiemelkedőt nyújtott, Kovács Bettina Boglárka pedig állandó veszélyt jelentett az ellenfelek számára. A legfiatalabbak közül pedig Ligeti Dóra sok lehetőséget érdemelt ki szorgalmával, de Palotás Panni és Szalkai Anna is megmutatta, hogy fontos láncszemei lesznek a csapatnak a jövőben. Büszke vagyok rá, hogy szorgalmas csapatom van, minden edzésen jó létszámmal dolgozunk, ami folyamatosan kiegészül a leendő játékosaink mellett az U-14-es korosztályunk legjobbjaival, így időben el tudjuk kezdeni a csapatba való integrálásukat a kollégákkal. Ennek a kulcsa pedig nem más, hogy a lányok nagyon befogadóak, és örömmel köszöntenek minden új arcot edzésen, segítőkészen fogadják őket. Ami az előttünk álló tavaszt illeti, a mérkőzésen belüli ingadozásunkban mindenképp előre kell lépnünk, hogy a jó és a rosszabb periódusaink között ne legyen ekkora különbség. Szakmai oldalról a középső zónában lévő játékunkon kell javítani, de legfőképp a kapu előtt kell magunkba szívni a 'gyilkos ösztönt', mert minden meccsen megvannak a lehetőségeink a gólszerzésre. Kissé leszakadtunk a tabellán az előttünk állóktól, de a hatodik helyet mindenképp szeretnénk elérni az alapszakaszban azzal a kiegészítéssel, hogy ezt olyan eredménysorral tegyük, amivel lehet esélyünk a rájátszásban akár az ötödik pozíció megszerzésére is. Végezetül pedig szeretném megköszönni a klubvezetés és a szülők támogatását, a kollégáim segítségét, és természetesen a lányok odaadó és szorgalmas munkáját. Mindenkinek jó pihenést kívánok az előttünk álló szünetre!” - összegzett Olajos Csaba.

  • Anastasija Krstovic a Lecce sztárjától is kap szakmai tanácsokat

    Igazi sportcsaládból származik a Szent Mihály montenegrói válogatott kapusa: már gyermekként szerelembe esett a labdarúgással. Unokatestvére, Nikola inspirálta, aki ma a Serie A-s Lecce sztárja. Anával nemcsak az idei szerepléséről, de Žabljak havas varázsáról is beszélgettünk. Anastasija Krstovic egy igazi montenegrói sportcsaládban nőtt fel. Lánytestvére kézilabdázik, a família többi tagja viszont a futball szerelmese. 21 esztendős kapusunk már gyermekként elkötelezte magát a labdarúgás mellett. Édesapja és fiútestvére is focizott (igaz, nem profiként), Ana pedig unokatestvérét követte a pályákra. A 24 esztendős Nikola Krstovic ma a Serie A-ban szereplő Lecce csatára. A montenegrói válogatott nemrég az ő mesterhármasával verte meg 3-1-re Törökországot a Nemzetek Ligájában. Klubunk erre is nagyon büszke volt, ahogy Anára is, aki a 2024-es évben nemcsak a Szent Mihály, de hazája nemzeti csapata kapujában is nagyszerű teljesítményt nyújtott! Minden meccset átbeszél Nikola Krstoviccsal „Az egész családom imádja a focit. Gyermekoromban is mindig meccseket néztünk a tévében, illetve mérkőzésekre jártunk Podgoricában, s rendszeresen kilátogattunk unokatestvérem, Nikola találkozóira, aki a Zeta színeiben játszott. Nikola inspirált, sokat edzettem vele kiskoromban, az ő hatására lettem én is labdarúgó” – árulta el honlapunknak Anastasija Krstovic, aki podgoricai Buducnostban nevelkedett, s kezdte karrierjét. Kiemelte, ma is nagyon szoros kapcsolatban vannak unokatestvérével, figyelemmel kísérik egymás pályafutását. Nikola egyébként nevelőegyesülete, a montenegrói Zeta után megfordult többek között a belgrádi Crvena Zvezdában, két évig a Dunaszerdahely, a Dunajska Streda csapatát erősítette, majd 2023 nyarán igazolt az olasz elitligába. A Leccében a tavalyi szezonban hét gólt lőtt, idén már négynél tart (vasárnap is éppen ő jegyezte a győztes találatot a Monza elleni 2-1-es diadal során, mutatjuk a videót!) . A montenegrói nagyválogatottban huszonnégyszer lépett pályára, s hat alkalommal volt eredményes a törökök elleni mesterhármassal együtt (Nikola Krstovic három gólját az alábbi videóban megtekinthetik). „A televízióban, valamint interneten keresztül mindig megnézem Nikola meccseit, még ha személyesen kimenni természetesen nincs is sok lehetőségem, hiszen az én időmet is az edzések és a mérkőzések töltik ki. Rendszeresen szoktunk beszélgetni a labdarúgásról, a meccseinkről. Ha a válogatottban lépek pályára, Nikola nemcsak nézi a találkozókat, de a szünetben mindig üzenetet is küld, felhívja a figyelmemet, mi volt a hibám, min kell esetleg javítanom. Sok hasznos szakmai tanácsot ad nekem, melyekből tudok tanulni” – mondta kapusunk. Hozzátette, a Szent Mihály NB I-es női csapatának összecsapásait ugyan nem tudja követni az unokatestvére, de amikor személyesen találkoznak, rendszeresen szóba kerülnek Ana szegedi meccsei is. Óriási kihívás volt a Finnország elleni Eb-selejtező Anastasija Krstovic immár jó ideje a montenegrói női válogatott első számú hálóőre, fiatal kora ellenére több mint harminc alkalommal védte már a nemzeti együttes kapuját. Az idei év legnagyobb élményét a Finnország elleni Európa-bajnoki selejtező jelentette számára. A két őszi mérkőzésen ugyan a C-ligás Montenegró 1-0-ra és 5-0-ra kikapott a finnektől (akik a skótokat is kiütve azóta kijutottak a 2025-ös Eb-re), de Ana mégis rengeteg értékes tapasztalatot az A-ligából érkező ellenféllel szemben. Olyan sztárfutballistákkal nézett farkasszemet, akik a nemzetközi topbajnokságokban szerepelnek. „Mindig igyekszem tanulni a mérkőzésekből, és a Finnország elleni Eb-selejtezők ilyen szempontból rendkívül hasznosak voltak. A finn válogatott játékosai nagyszerű futballisták, akik rendkívül erősek és gyorsak, így komoly kihívást jelentett ez a két összecsapás. Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben sokat érnek majd azok a tapasztalatok, melyeket ellenük szereztem” – fogalmazott. Egy kapus sohasem veszítheti el a koncentrációját Montenegró női együttesének utolsó 2024-es mérkőzésén is Anastasija állt a kapuban. Bár nem akadt sok dolga, de több nagy bravúrt is be kellett mutatnia a hajrában az Észak-Macedónia elleni 5-1-re megnyert barátságon meccsen. Hogyan tudja megőrizni egy kapus a koncentrációját, ha kevésszer tesztelik, majd többgólos előnynél hirtelen ziccereket kell fognia? – faggattuk a remek játékost. „Mindig igyekszem végig összpontosítani a mérkőzéseken, mert nyerni akarok. A kapus nem veszítheti el a koncentrációt, a fókuszt, hiszen ha a csapattársai elveszítik a labdát, sok esetben végül neki kell kijavítania a többiek hibáját. Odafigyelek rá, hogy együtt éljek a játékkal, nézem, mi történik a pályán, s mikor nincs annyi dolgom, akkor is kocogok, mozgásban maradok, hogy azonnal közbe tudjak avatkozni, ha szükségessé válik. Nagyon örültem neki, hogy az Észak-Macedónia elleni összecsapáson jól ment a játék nekem és a csapatnak is, és visszavágtunk a néhány nappal korábbi vereségért. Büszke vagyok rá, hogy a végjátékban több védéssel hozzá tudtam járulni a diadalhoz. Boldog vagyok, hogy sikerrel és jó élményekkel búcsúztattuk ezt az esztendőt” – összegzett. Imádja a Szent Mihályt Ami a klubcsapatot illeti, Ana egyik szeme sír, a másik nevet az őszi szezon után. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged tizenkét forduló után 13 ponttal a hetedik helyen áll a női NB I-ben. Kapusunk bízik benne, hogy tavasszal sikerül ezen javítani. „Boldog vagyok, mert imádom ezt a csapatot, nagyon szeretek Szegeden, a Szent Mihályban játszani. Ez az alakulat mindig száz százalékot ad ki magából. Számomra sokat jelent, ha jól védek, és sikerül győzelmeket aratnunk. Úgy érzem, ez a szezon sokkal jobb volt számomra, mint a legutóbbi, sikerült javítani a teljesítményemen. Pici keserűség, hogy két-három olyan meccset veszítettünk el ősszel, amit meg kellett volna nyernünk. Néhányszor elpárolt tőlünk a szerencse, remélem, tavasszal visszaadja ezt az élet az együttesnek” – fejtette ki hálóőrünk. A havas hegyekben töltődik fel Ezek a hetek most nem a munkáról, hanem a pihenésről és a feltöltődésről szólnak, a Szent Mihály futballistái január 13-áig kaptak szabadságot. Anastasija Krstovic párjával Montenegróban, a télen festői szépségű Žabljakban kapcsolódik ki. A Durmitor-hegység közepén található helység 1456 méteres tengerszint feletti magasságával a Balkán legmagasabban fekvő városa. „A barátommal és ismerősökkel Žabljakban, a hegyekben pihenünk, ahol esik a hó. Imádom a hóesést” – tudtuk meg sportolótól. Ana hozzátette, nagyon várja már a karácsonyt is, amit Montenegróban az ortodox hagyományoknak megfelelően január 6–7-én ünnepelnek. Kapusunk nagyon szereti a régi karácsonyi szokásokat. Ezek közül a „Polaznik” nevű tradíciót emelte ki: karácsony reggelén a házukhoz látogató első férfivendéget ajándékkal lepik meg, hisz úgy tartják, szerencsét és egészséget hoz. A családi együttlét, a közös ünneplés is nagyon fontos kitűnő sportolónk számára. Január 6-án halat fogyasztanak majd, 7-én csirke, sertés és sok egyéb finomság is az asztalra kerül majd – avatott be a szokásokba. Anastasijának jó pihenést, kellemes ünneplést kívánunk, 2025-re pedig sok-sok győzelmet a Szent Mihály és Montenegró színeiben! Pintér M. Lajos

  • Mérkőzések, eredmények (50. hét)

    Egész héten pályán a Szent Mihály csapatai a kicsiktől a nagyokig, ezúttal már csak teremben. Szerdától vasárnapig pattog a labda, folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! December 11. (szerda) 20:30, Férfi futsal NB III 3. forduló, Kiskunmajsa: Csólyospálosi FSE - Szent Mihály FC 6-4 (4-0). Szent Mihály: Vér Dávid - Klippel Ádám, Antal Balázs, Kovács Bende, Kopasz Balázs. Cserék: Kocsis István, Kovács Nimród, Máriás Bence Dániel, Olajos Csaba, Fábián-Saleh Houssam, Nagy Norbert. Gólszerzőink: Antal Balázs 3 (23., 32., 38), Klippel Ádám (38.) Olajos Csaba játékos-edző: "Kiélezett mérkőzést játszottunk a listavezetővel, egy megpattanó lövéssel tudtak vezetést szerezni, amire mi több helyzettel is válaszoltunk, de ezeket nem tudtuk góllal zárni. A második kapott gól kritikus volt, véleményes labdaszerzésből kontráztak le minket, amitől kissé szét is estünk. és kinyílt az olló. A második félidőben viszont a fegyelmezett védekezés mellett a gólok is megérkeztek, de nagyon rossz pillanatban, és kissé balszerencsés gólokkal szinte eldőlt a meccs. Az utolsó 4-5 percben mindent megtettünk hogy legalább egy pontot megmentsünk, de kevés idő és nagy volt a meglévő hátrány. Összességében örülök, hogy ilyen játékot mutattunk, kidolgozott akciókat vezettünk, legalább annyit - ha nem többet -, mint a hazaiak. A hat kapott gól ellenére a védekezéssel sem álltunk hadilábon, mivel akciógólt talán ha kettőt kaptunk. Büszke vagyok a srácokra, mert ma olyan teljesítményt tettek le az asztalra, amivel bőven lesz keresnivalónk a visszavágó körben. Mindenkinek köszönöm a munkáját, kellemes ünnepeket kívánok!" December 14. (szombat) 09:00, Vármegyei férfi futsal U-19 A csoport 1. forduló, Bácsalmás: 09:45: Szent Mihály FC - Deszki SC 0-5 (0-1). Szent Mihály: Polgár Tamás - Faragó Mátyás, Muhi Balázs András, Simkó Kristóf Benjámin, Zsótér Gergő Botond. Cserék: Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás. Szabó Dániel edző: "Jól kezdtük a mérkőzést, 3-4 nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre. Sajnos mi egyet sem lőttünk be ezekből, az ellenfél pedig többet is, így a végére elhúzott a Deszk, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést." 10:30: Szent Mihály FC - Bácsalmási PVSE 3-6 (2-1). Szent Mihály:  Polgár Tamás - Faragó Mátyás, Muhi Balázs András, Simkó Kristóf Benjámin, Zsótér Gergő Botond. Cserék: Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás. Gólszerzőink: Nándori Barnabás 2 (3., 4.), Simkó Kristóf Benjámin (31.) Szabó Dániel edző: "Pihenő nélkül játszottuk le a második mérkőzést. Ennek köszönhetően jó ritmusban kezdtük a találkozót, és gyorsan kétgólos előnyre is tettünk szert. Viszont a fáradtság egyre inkább ráült a játékunkra, és több egyéni, majd csapathibát követően a Bácsalmás fordítani tudott." 12:00: Zsombó SE - Szent Mihály FC 2-5 (0-1). Szent Mihály:  Polgár Tamás - Faragó Mátyás, Muhi Balázs András, Simkó Kristóf Benjámin, Zsótér Gergő Botond. Cserék: Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás. Gólszerzőink: Muskó Gergely 3 (19., 25., 32.), Kajcic Gergő (33.), Nándori Barnabás (37.) Szabó Dániel edző: "Ebbe a mérkőzésbe a Zsombó érkezett meg pihenő nélkül. Nagyon fáradtak voltak, és sikerült őket feltörni, majd magabiztosan megnyerni a meccset. Összességében egy kiegyenlített futsal csoportba kerültünk. Jó mérkőzéseket fognak játszani a csapatok, és tanulni is sokat fognak majd ezekből." December 14. (szombat) 12:30, Vármegyei leány futsal U-11 1. forduló, Zákányszék: 13:05: Szent Mihály FC - Szentesi Kinizsi 3-2. Gólszerzőnk: Lajkó Boglárka 3 13:40: Szent Mihály FC - Zsombó SE 2-5. Gólszerzőink: Ludvig Jázmin 2 14:50: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 0-3. Gólszerzőik: Ludvig Jázmin 2, Lajkó Boglárka Szent Mihály U-11: Frank Rebeka, Ludvig Jázmin, Tóth Nikolett, Bajtai-Borszéki Bianka, Lajkó Boglárka, Sinkó Eszter, Kis Lilla. Belaidi Ajád edző: "A téli futsalsorozat első helyszínére utaztunk ahol három mérkőzést játszottunk. Várták már a lányok, hogy újra pályára léphessenek, volt aki most ismerkedett ennek a sportágnak a szépségeivel, de ennek ellenére ügyesen helytálltunk a mérkőzéseken. Kiegészülve a rutinosabb lányokkal, helyenként tetszetős megoldásokat, ügyes egyéni játékot láthattunk. Összességében pozitív légkörben töltöttük a napot és jó élményekkel térhettek haza a játékosok." December 15. (vasárnap) 11:00, Vármegyei leány futsal U-15 1. forduló, Gyula: Szent Mihály U-15 - Szent Mihály U-14 10-0 (7-0) Szent Mihály U-15: Herke Naira - Molnár Csenge, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Rácz Veronika Erzsébet. Cserék: Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Polonkay Dóra, Herke Norina. Szent Mihály U-14: Bitó Nikoletta - Nagypál Viktória, Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Szalkai Anna, Ligeti Dóra, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzők: Molnár Csenge 4, Rácz Veronika, Csúcs Lilien, Herke Norina 2-2 Szent Mihály U-15 - Gyulai Amazonok 8-2 (3-1) Szent Mihály U-15: Herke Naira - Molnár Csenge, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Rácz Veronika Erzsébet. Cserék: Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Polonkay Dóra, Herke Norina. Gólszerzőink: Molnár Csenge 5, Kovács Boglárka, Olasz Zsófia, Herke Norina Szent Mihály U-14 - Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (2-0) Szent Mihály U-14: Bitó Nikoletta - Nagypál Viktória, Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Szalkai Anna, Ligeti Dóra, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzőink: Gácser Zoé 2, Nagy Lilla, Ligeti Dóra Békéscsaba 1912 Előre - Szent Mihály U-15 0-6 (0-3) Szent Mihály U-15: Herke Naira - Molnár Csenge, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Rácz Veronika Erzsébet. Cserék: Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Polonkay Dóra, Herke Norina. Gólszerzőink: Olasz Zsófia 3, Molnár Csenge, Kovács Boglárka, Herke Norina Gyulai Amazonok - Szent Mihály U-14 3-4 (2-3) Szent Mihály U-14: Bitó Nikoletta - Nagypál Viktória, Nagy Dóra, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Szalkai Anna, Ligeti Dóra, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzőink: Ligeti Dóra 2, Nagy Lilla, Nagypál Viktória Olajos Csaba, a Szent Mihály U-15 edzője: "Kiváló idényzárás volt a részünkről, és jó alkalom arra, hogy kicsit megszokjuk a kisebb labdát és az eltérő távolságokat a nagypályától. Mindhárom mérkőzésen jól teljesítettek a lányok, bár az utolsó mérkőzésen a befejezéseknél már nem voltunk kellően koncentráltak. A megbeszélt feladatokat nagy részben pályára tudtuk vinni, egyénileg és csapatszinten is dicséret illet minden mindenkit! Továbbá nagy gratuláció illeti U-14-es csapatunkat is, nagyszerűen helytálltak az idősebbek között!" Pigniczki Zoltán, a Szent Mihály U-14 edzője: "Négy új lány is érkezett ma hozzánk, ezért a torna első része még az ismerkedés jegyében telt. Az első meccsen - a 'nagyok' ellen - ismerkedtünk egymással, a helyszínnel, a körülményekkel, aztán a folytatásban szépen összerázódtunk. A Békéscsaba ellen egy igazán színvonalas ki-ki meccset sikerült megnyernünk. A harmadik fellépésünkön a Gyulai Amazonokkal szemben már teljes egyetértés uralkodott a sorok között, itt már mindenki értette, mit szoktunk játszani. Rendkívül élvezetes mérkőzésen óriási meglepetésre tudtuk felülmúlni a hazaiakat. Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk egy fizikálisan nálunk sokkal erősebb csapat ellen. Kár, hogy az ellenfél elfelejtett gratulálni... Le a kalappal a lányok előtt, büszkék lehetnek a mai produkciójukra! Mindenkinek kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok, januárban folytatjuk!" A tornáról külön, frissülő cikkben is tudósítottunk, mely IDE KATTINTVA olvasható.

  • Téli tabellamustra az akadémiai bajnokságokban

    Az U-19-es lányaink harcban maradtak a felsőházért, az U-17-es és az U-15-ös korosztály várhatóan a hatodik helyért küzdhet tavasszal. A Diósgyőr ellen minden együttesünk "pontosan" zárta az évet, nézzük, hogy állnak a bajnokságok 2024 végén, négy fordulóval az alapszakasz zárása előtt! Akadémiai U-19: Az U-19-es együttesünk a Diósgyőr ellen a 99. percben kiharcolt zseniális, 4-3-as győzelmével visszakapaszkodott a felsőházi rájátszást érő pozícióba. Tíz forduló után a 19 pontos Puskás Akadémia vezeti a táblázatot az ugyancsak 19 pontos Ferencváros előtt. A DVTK és a Szent Mihály egyaránt 17-17 pontos a harmadik és a negyedik helyen, csak a jobb gólkülönbség dönt egyelőre a miskolciak javára. A bajnokság kiélezettségét és a mezőny tömörségét jól mutatja, hogy az ötödik MTK 16 ponttal liheg az első négy nyakában, de még a 13 ponttal hatodik Illés Akadémia is lőtávolságon belül van, s nem mondott le a felsőházról. Kőkemény négy forduló vár a lányokra márciustól, óriási tülekedés várható az alapszakasz végéig, minden megnyert meccsnek, minden megszerzett pontnak hatalmas jelentősége lesz a folytatásban! Terjéki Tamás együttese az eddigiek során öt diadal mellett két döntetlent játszott, s mindössze háromszor kapott ki. A házi gólkirálynő hét találattal a kapitány, Rabi Ramóna , akit három góllal Szabó Dóra követ. A legnagyobb különbségű sikerünk a Pécs elleni hazai 7-0 volt. Nehéz megjósolni, mi dönthet majd tavasszal: a mieinknek kedvezhet, hogy a tabella utolsó két helyezettjével is lesznek még meccseik, de könnyen megeshet, hogy a záró játéknapon az Illés Akadémia elleni hazai összecsapáson dől el az első négybe jutás kérdése. Az pedig igen parázs csatának ígérkezik, akárcsak az első márciusi mérkőzésünk Felcsúton! A Szent Mihály U-19 további programja az alapszakaszban: Puskás Akadémia - Szent Mihály FC (idegenben) Szent Mihály FC - ETO FC Győr (otthon) Pécsi MFC - Szent Mihály FC (i) Szent Mihály FC - Illés Akadémia (o) Akadémiai U-17: Az U-17-es alakulatunk hetedik helyen telelhet, de továbbra is célkeresztben lehet számára az ötödik/hatodik pozíció. Fábián-Saleh Houssam tanítványai egy győzelem, két döntetlen és hét vereség mellett 5 pontot zsebeltek be ősszel, ezzel megelőzik a 4 pontos Diósgyőrt, s még mindig nem hagyták lényegesen elhúzni a 9 pontos Pécset, illetve a 10 pontos Győrt. Ráadásul a PMFC-vel és az ETO-val is találkoznak még tavasszal Török Stefiék. Ebben a pontvadászatban jóval kisebb a harc, mint az idősebbeknél: a 30 pontos FTC százszázalékos teljesítménnyel áll az élen a 22 pontos Illés Akadémia és a 19 pontos MTK előtt. A mieink közül Tóth Panna Rita négy góllal volt eddig a legeredményesebb, Baranyi Barbara, illetve Gyovai Katinka háromszor talált be. Az egyetlen sikerünket a Diósgyőr ellen arattuk Tápén, 5-0-ra páholtuk el a miskolciakat. Az ősz második felében ugyanakkor egyértelműen javuló formát mutattak a lányok, ami biztató lehet az alapszakasz folytatására, illetve a rájátszásra nézve. A Szent Mihály U-17 további programja az alapszakaszban: Szent Mihály FC - Puskás Akadémia (o) ETO FC Győr - Szent Mihály FC (i) Szent Mihály FC - Pécsi MFC (o) Illés Akadémia - Szent Mihály FC (i) Akadémiai U-15: Az U-15-ös gárdánknak komoly győzelmi esélyei voltak Miskolcon az utolsó idei mérkőzésen, ám sajnos kimaradtak a ziccerek, csattogtak a kapufák, s egy-két tizenegyest is "elfelejtett" befújni a szegedieknek a játékvezető, így nem sikerült visszaelőznünk a táblázaton a DVTK-t. Herke Nairáék ugyanúgy 7 pontosok, mint a Diósgyőr, ám rosszabb gólkülönbségük miatt a hetedik helyre szorulnak. Az első öt borzasztóan elhúzott, míg a sereghajtó Pécs még pontot sem szerzett, így a mieinknek várhatóan tavasszal is a DVTK lesz a fő riválisuk a hatodik helyért folyó harcban. A Ferencváros a legfiatalabb akadémiai korosztályban is hibátlan, 30 ponttal telelhet listavezetőként. Az U-17-hez hasonlóan itt is az Illés Akadémia a második (25 ponttal), és az MTK a harmadik (17 ponttal). A 16 pontos Győr és a 15 pontos Puskás Akadémia viszont még abszolút esélyes a felsőházra. Olajos Csaba csapata két diadal mellett egy döntetlent játszott az első tíz meccsén, s hét alkalommal maradt alul. A Diósgyőr ellen itthon (3-1) és a PMFC ellen idegenben (2-0) egyaránt kettővel nyertünk. A házi gólkirálynő a kapitány, Olasz Zsófia, aki négyszer vette be eddig az ellenfelek kapuját, a háromgólos Rácz Veronika Erzsébet viszont szorosan a nyomában jár. Tavasszal a folyamatos továbbfejlődés mellett a hatodik hely megszerzése lehet a lányaink célja. A Szent Mihály U-15 további programja az alapszakaszban: Szent Mihály FC - Puskás Akadémia (o) ETO FC Győr - Szent Mihály FC (i) Szent Mihály FC - Pécsi MFC (o) Illés Akadémia - Szent Mihály FC (i) Pintér M. Lajos

  • 50. Hét: Futsal

    2024 december 11.(szerda) 20,30 h. Kiskunmajsa , futsal NB III : FS Csólyospálos- Szent Mihály FC 2024 december 14.(szombat) Bácsalmás, futsal U-19 A : 9,45 h.: Szent Mihály FC- Deszk SC 10,30 h.: Szent Mihály FC- Bácsalmás 12.00 h.: Zsombó SE- Szent Mihály FC 2024 december 14. (szombat) Zákányszék, leány futsal U-11 : 13,05 h.: Szent Mihály FC- Szentesi Kinizsi 13,40 h.: Szent Mihály FC- Zsombó 14,50 h.: Sándorfalva- Szent Mihály FC 2024 december 15.(vasárnap) Gyula, leány futsal U-15 : 11,45 h.: Szent Mihály SE- Szent Mihály KFT 12,30 h.: Szent Mihály SE-Gyula 13,15 h.:Szent Mihály KFT- Békéscsaba 14.00 h.: Békéscsaba- Szent Mihály SE 14,45 h.: Gyula-Szent Mihály KFT.

  • Sara Simonovic a válogatottban is letette névjegyét

    Első gólját szerezte nemrég a montenegrói felnőttválogatottban a Szent Mihály középpályása. A 20 esztendős tehetség bízik a további találatokban és abban is, hogy a magyar női NB I-ben is sikerek várnak rá csapatunkkal. Sara Simonovic a közelgő karácsony csodájáról is beszélt honlapunknak. Sara Simonovic sohasem fogja elfelejteni 2024. december 3-át , mely igazán nagy nap volt az életében és labdarúgó-pályafutásában! A KÉSZ-St. Mihály-Szeged 20 esztendős középpályása tizedik alkalommal léphetett pályára a montenegrói felnőttválogatottban, s az Észak-Macedónia elleni idegenbeli mérkőzésén az első találata is megszületett. Sara a 78. percben csereként állt be Szkopjében, s a 89. percben egy csodálatos góllal biztosította be a vendégek győzelmét. Egy szabadrúgás utáni kavarodásnál a kipattanóra helyezkedett, s 16 méterről, ballal, zseniális mozdulattal tekert a bal felső sarokba, beállítva az 5-1-es végeredményt. (A találat az alábbi videón megtekinthető 5:00-tól.) „Az első!” – posztolta határtalan örömmel és büszkeséggel Instagram-oldalán is gólt Sara, amire nagyon sokan úgy reagáltak: „a sok-sok közül”... Mindig mosolygós futballistánk honlapunknak is úgy fogalmazott: ez a találata most egyértelműen a legkedvesebb a szívének, de bízik benne, ez még csak a kezdet. Büszke rá, hogy rengetegen gratuláltak a gólhoz „Nagyon boldog vagyok, hogy Montenegró nagyválogatottjában is megszereztem az első gólomat. Ez újabb motivációt ad, s még keményebb munkára ösztönöz. Bízom benne, hogy nem ez a találat volt az utolsó, és még sokszor eredményes tudok lenni címeres mezben. Ugyanakkor azért is nagyon hálás vagyok, hogy játéklehetőséget kaptam az Észak-Macedónia elleni két barátságos mérkőzésen, számomra komoly büszkeséget jelent, hogy hazámat képviselhetem” – fogalmazott Sara, akinek a családtagjai mellett rengeteg barátja, ismerőse is gratulált a gyönyörű találathoz. „A barátaim és családom nagyon büszkék arra, hogy megszereztem az első gólt a nemzeti együttesben, nekem pedig nagyon jólesnek a kedves szavak, üzenetek. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen családom és barátaim vannak” – fejtette ki. Montenegró két felkészülési meccsel zárta az évet Szkopjében az ugyancsak C-ligás Észak-Macedónia ellen. Az első találkozót 3-2-re elveszítették, a második 5-1-re nyerték meg. Vajon mi változott néhány nap alatt, mit mondott a lányoknak a vereség után Mirko Maric szövetségi kapitány? „A kapitány mérges volt az első mérkőzés után, mert nem nyújtottuk a maximumot, túlságosan könnyelműek voltunk, nem vettük elég komolyan a találkozót. Úgy értékelt, lebecsültük az ellenfelet, nem pörögtünk fel kellőképpen. Hatottak is a szavai, hiszen a második derbin sokkal jobban játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, fölényben futballoztunk, és teljesen megérdemelten diadalmaskodtunk” – nyilatkozta Sara, aki mindkét alkalommal csereként szállt be. A középpályás számára óriási élményt jelentett az idei évben a Finnország elleni őszi Európa-bajnoki selejtező is. Bár Sara az északiak elleni 1-0-ra, illetve 5-0-ra elveszített oda- és visszavágón a kispadon ült, mégis úgy érzi, sokat tudott tanulni az által, hogy testközelből látta az A-ligás együttes sztárjait, akik Montenegró után Skóciát is legyőzve kijutottak a 2025-ös Eb-re. „A tamperei mérkőzésünkön tele volt a stadion nézőkkel, hétezren szurkoltak a finneknek a lelátón. Rendkívüli volt ez az atmoszféra, egészen fantasztikus, hogy ezt átélhettem futballistaként” – mesélt az október 29-i mérkőzésről. Danilovgradtól a Szent Mihályig Saratól azt is megtudtuk, hogy a testvéreivel közösen kezdett el focizni szülővárosában, Danilovgradban. Összesen négyen vannak testvérek, két fiú és két lány, Sara a második legfiatalabb közülük. Az anyukája vitte el az első edzésére az öccsével együtt, s az első években a fiúkkal közösen futballozott Danilovgradban. Olyannyira megtetszett neki a sportág, hogy a szerelem máig tart. A középpályás a szerbiai Radnicki Kraguljevactól érkezett idén nyáron Szegedre , s úgy érzi, sikerült fejlődnie a magasabb színvonalú magyar női NB I-ben. A Szent Mihály hetedik helyéhez és 13 pontjához a középpályás két remek góllal is hozzájárult – az egyiket ráadásul jobbal, a másikat ballal szerezte! „Összességében elégedett vagyok az ősszel, de remélem, hogy tavasszal még jobbak leszünk. Pici keserűség van bennem, mert két-három olyan meccset elveszítettünk, amit meg kellett volna nyernünk, ha jobban teljesítünk, és a szerencse is mellénk áll. Nagyon büszke vagyok rá, ha jól játszunk és nyerünk, minden siker értékes az NB I-ben. Annak is örülök, hogy két gólt rúgtam. A csapat erősségének tartom, hogy minden mérkőzésen száz százalékot igyekszünk kiadni magunkból. Bízom benne, hogy a tavaszi folytatásban még jobb eredményeket is el tudunk érni” – értékelt a Szent Mihályban a 8-as mezt viselő kitűnő játékos. Karácsonyra várva A hétvégi MLSZ Teremlabdarúgó-kupa után – ahol épp Sara Simonovic találatával vertük meg 2-1-re a Viktóriát az ötödik helyért zajló meccsen – felnőttcsapatunk futballistái szabadságot kaptak egészen január 13-áig. Hétfőn a külföldi játékosaink is hazatértek a jól megérdemelt pihenőre. Sara elárulta, nagyon várja már a karácsonyt, ami a kedvenc ünnepe. Montenegróban egyébként január 6-án és 7-én ünnepelnek. „Máig emlékezetesek számomra a gyermekkori karácsonyok. A gyerekek kis csomagokban kaptak ajándékokat a családtól és a szomszédoktól. A meglepetéstáskákban volt édesség, cukorka, csoki, zokni és sok más egyéb is. Nagyszerű és gyönyörű volt együtt ünnepelni. Január 7-én mindig nagy családi ebédeket is rendeztünk, ahol csirke, sertés, szárma és sok-sok más finomság került az asztalra” – idézte fel a középpályás. Sara egyébként most úgy tervezi, hogy barátokkal tölti a karácsonyt, de még nem döntötték el, hogy pontosan hol. Jó pihenést és kellemes ünnepeket kívánunk játékosunknak, akinek mi is nagy szeretettel gratulálunk a Montenegró felnőttválogatottjában szerzett első góljához! Pintér M. Lajos

  • Női U-19: Szent Mihály - DVTK 4-3

    Rabi Ramóna 99. percben szerzett góljával nyertük meg a rangadót! Óriásit küzdött a Szent Mihály csapata, lányaink győzelemmel zárták az évet, s harcban maradtak a felsőházi rájátszásért! Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítéssel jelentkeztünk az akadémiai női U-19-es bajnokság 10. fordulójának rangadójáról! Hajrá, Szent Mihály! Szent Mihály FC - Diósgyőri VTK, Akadémiai női U-19 10. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna Szent Mihály FC - Diósgyőri VTK 4-3 (2-2). Tápé, KÉSZ Sport Aréna, vezette: Kiss Dávid (Pióker Gábor, Mucsi Zsolt). Szent Mihály: Kozma - Futaki, Horváth L. (Arnold, 75.), Bagi, Vajda, Balázs, Szabó D., Pálnik (Kovács N., 88.), Gyémánt, Rabi, Palotás. Cserék: Fischer Márta, Pallagi Vanda, Pribék Andrea, Flach Diána Natália, Gligor Emese. Diósgyőr: Kádas - Majnár, Székely, Papp, Vadász, Magyar, Katona, Böröczky, Mezőssy (Kiss D., 78.), Szolomájer, Alföldi (Molnár L., 76.). Gólszerzők: Szabó D. (2.), Rabi R. (24., 99.), Horváth L. (74.), illetve Katona F. (18., 29.), Székely E. (68., 11-esből) Terjéki Tamás edző: "Vannak olyan meccsek, ami után nehéz megszólalni, a mai jó példája ennek. Kemény mérkőzést vártunk, és nemcsak azért mert a listavezetőt fogadtuk… A pályán az történt, amire számítottunk, felvettük a kesztyűt. Igazi csata dúlt minden labdáért, minden pozícióért, olyan erőt mutattak a lányok, amire bárki méltán büszke lehet! Kétszer is vezettünk, de a DVTK szívós játékkal mindig visszajött a meccsbe. Sőt, egy érthetetlen kihagyás után a miskolciak egy büntetőből a vezetést is megszerezték. A csajok nem adták fel, elszántan mentek az eredmény után. Az erőfeszítéseket pedig siker koronázta, előbb az egyenlítés lett meg, majd közvetlen lefújás előtt a győztes találatot is sikerült nekünk bevinni. Nem volt ez szép mérkőzés, hiszen kőkemény (néhol már-már alattomos) párharcok jellemezték a játékot. Azonban az ilyen meccseknek is meg tud lenni a varázsa! Azt az eufóriát, amit ilyenkor egy 99. perces győztes gól okoz, nagyon kevés dolog tudja überelni! Büszke vagyok a lányokra, hiszen nemcsak fantasztikusan küzdöttek, de a héten gyakoroltakból és megbeszéltekből is sokat visszakaptam. Rengeteg jó egyéni teljesítményt láttunk ma, és talán nem is igazságos egy ilyen meccsen bárkit kiemelni, azonban mégsem tudom megállni, hogy Rabi Ramóna teljesítményét ne dicsérjem meg külön is. Nemcsak a két gólja és a kiváló játéka miatt, hanem azért is, ahogy igazi kapitányként segíti csapatát és csapattársait. A győzelem azt jelenti, hogy nem szakadtunk le az elejétől, a bajnokság még mindig nyitott, jó lesz így a megérdemelt téli szünetre menni!" 12:30: Köszöntjük Önöket! 13 órakor kezdődik az U-19-es rangadó Tápén! Klubunk utolsó 2024-es nagypályás mérkőzése következik. Nagyon nagy szükségünk lenne erre a győzelemre, hiszen a mai eredmény nagyban meghatározza tavaszi esélyeinket az akadémiai U-19-es bajnokságban. Piros sportszár, sárga nadrág, piros felső a mieink szerelése ma, tiszta fehérben a Diósgyőr. 1. perc: Az elszánt csatakiáltások után Rabi Ramóna hozza játékba a labdát, megkezdődött a meccs. 2. perc: GÓÓÓL! Jobbról íveltünk be szabadrúgást, a védők elméláztak, Szabó Dóra ezt kihasználva 5 méterről elemi erővel lőtte a lepattanó labdát a vendégek kapujának bal oldalába, 1-0! 3. perc: Veszélyes ellentámadást vezetett a DVTK, de sikerült szerelnünk. 9. perc: Óriási tempót diktálnak a hátrányba került diósgyőriek, kicsit egy flúgos futamra emlékeztet a meccs. Mi kontrákra rendezkedtünk be, de azok is veszélyesek. Igen kemény a meccs, sok a szabálytalanság. 15. perc: Öldöklő küzdelem, férfimeccseket meghazudtoló nagy harc dúl a pályán, csattognak a bokák. Érezhető a hatalmas tét. A Diósgyőr a kapu elé ívelt el szabadrúgást, kapusunk kissé feleslegesen szögletre ütötte. A sarokrúgást követően a gólvonalról mentettünk. 18. perc: GÓL! Labdát veszítettünk, amit kihasznált a DVTK. Egy talán beadásnak szánt lövésük 30 méterről hullott a kapunkba, Katona Flóra szerencsés találatával egyenlítettek a vendégek. Kozma Vivient megzavarhatta a szemébe sütő nap is sajnos... 23. perc: Sokkal agresszívebben futballozik a Diósgyőr, letámadnak, minden labdára rámennek a vendégek. Erre rácáfolva most mi próbálkozunk, Szabó Dóra elől mentenek éppen szögletre egy ellentámadásunk végén. 24. perc: GÓÓÓL 2-1! A sarokrúgást követően bravúrral védett a vendégek kapusa, a kipattanóra azonban nagyszerűen érkezett Rabi Ramóna, aki a kapufa segítségével lőtt a hálóba. Ismét vezetünk, 2-1! 28. perc: Egyre keményebb a mérkőzés, talán egy-egy sárgát kioszthatna a játékvezető. E pillanatban Kozma Vivien nagyon szépet védett, jobbról tört befelé a vendégek támadója, kapusunk remekül zárta a szöget. 29. perc: GÓL! Egy védelmi és kapushiba után megint egyenlített a Diósgyőr Katona Flóra révén, minden kezdődik újra elölről. Sajnos a bepassznál figyelmetlenek voltunk a miskolciak támadója nagyon határozottan vitte el a labdát védőink és Kozma Vivien mellett is, majd magabiztosan gurított a hálóba. 35. perc: Diósgyőri nyomás, agresszív játék, a mieink kontrázni próbálnak. Horváth Lara majdnem kiugrott, de a kapus megszerezte előle a labdát. 36. perc: Szép szegedi akció, szöglet a vége. 37. perc: Bal oldalról íveltük be a szögletet, belsővel próbáltuk aztán kapu elé tenni a labdát a tizenhatos környékéről, de simán mentettek a diósgyőriek. 40. perc: Több szögletet végezhettünk el, melyek veszélyt hordoztak magunkban. Szabó Dóra fejelt mellé, majd három az egyben vittük a védőkre, de lesen állította meg az akciót a játékvezető. Ezt követően Rabi Ramóna elől kellett menteniük a vendégeknek. 45+2. perc: Egy rendkívül színvonalas, kemény félidőn vagyunk túl. Reményt ad, hogy a játékrész vége egyértelműen a miénk volt! Egyelőre 2-2-re áll a csata, s érdekesség, hogy Miskolcon az U-17-es és az U-15-ös korosztályok mérkőzései is 2-2-re végződtek a mai napon a Szent Mihály és a DVTK csapatai között. Persze itt még hátravan 45 perc! Szünet. 46. perc: Máris itt a folytatás, elindult a második felvonás! 49. perc: Egy ígéretes támadásunkat faulttal akasztották meg a miskolciak, elmaradt a sárga. Majd Szabó Dórára csúsztak rá, ezt kiállítást ért volna, de csak sárgát kapott a vétkes, Szolomájer Leila. Ennyit a hazai pályáról, mely a vendégeknek kedvez... 55. perc: Szétrúgják a mieinket a diósgyőriek. Fölényben futballozunk, a vendégek beszorultak és vagdalkoznak, a gyengén teljesítő játékvezető pedig ezt hagyja... 62. perc: Az első félidőhöz képest hatalmasat változott a játék képe, mi vagyunk fölényben, futószalagon vezetjük a veszélyes akciókat. A miskolciak igen agresszíven védekeznek. 63. perc: Egy vendégszögletet jegyezhettünk fel, amit sikerült szépen kifejelnünk. 65. perc: Futaki Fruzsina szabadrúgása után Szabó Dóra előtt adódott nagy helyzet, támadónk közelről a kapufát találta el, a kipattanóra Balázs Evelin startolt rá, ám felborították az ötösön belül. Néma maradt a bírói síp, pedig ezért járt volna a büntető. 68. perc: GÓL 2-3! Tizenegyeshez jutott a DVTK, amit értékesített is. A kétgólos Katona Flóra iramodott meg a jobb szélen, befelé húzott, Palotás Petra csak lerántani tudta. A büntetőből Székely Eszter lőtt a hálónkba. Három perccel ezelőtt ugyanakkor Kiss Dávid nem fújta be, mikor ötösön belül a miskolciak fellökték Balázs Evelint. Nekünk is járt volna a büntető, mi nem kaptuk meg, a vendégek igen. Végtelenül egyoldalú a játékvezetés, ezt le kell szögezni. 73. perc: Kétségbeesetten megyünk előre, a lelkesedés és az akarat megvan, de a 3-2-es vezető gól óta nem tudtunk helyzetet kialakítani. 74. perc: GÓÓÓL 3-3! Ismét egyenlítettünk, fantasztikusak a lányok! Balról, oldalról íveltünk be szabadrúgást 28 méterről, Horváth Lara kísérletébe a jelek szerint senki sem ért bele támadóink közül, a vendégek kapusát megzavarta a benti tömörülés, s a kezéről a hosszú sarokba perdült a labda. 79. perc: Diósgyőri szögletet figyelhettünk, ami jelzi, hogy a látogatók ismét átvették az irányítást. Kavarodás után végül fölé szállt a lövés. Tömény izgalom a végjátékban! 83. perc: Nagy csata zajlik a győztes gólért. Kérdés, ki mennyit akar még kockáztatni az utolsó percekben. Szabó Dóra sárgát kapott beszédét. A mieink nehezen viselik az igazságtalan és elfogult játékvezetést. 84. perc: Szabó Dórát tévesen állították meg lesen. Legalább egy méterrel volt beljebb a védő, mégis beintették, befújták. Botrányos a bíráskodás! 85. perc: Horváth Larának volt meccslabdája, Rabi Ramóna passzával jobbról tört befelé egy kiváló csellel, majd 12 méterről vállalta el, de remek lövését a vendégek portása bravúrral a felső kapufára tolta. Még szerencsénk sincs... Arról már ne is beszéljünk, hogy a kipattanóra érkező Pálnik Hanna igen gyanús körülmények között tűnt el az ötösön, az egyik fehér mezes védő igencsak odalépett neki hátulról. Kiss Dávid szerint semmi sem történt. 88. perc: Rabi Ramóna zseniális kiugratása után Szabó Dóra előtt adódott ziccer, egy az egyben vezette a kapusra a labdát, 14 méterről lőtt, de sajnos erőtlenül, középre, a vetődő hálóőr védeni tudott. 91. perc: Négy perc lesz a ráadás. 94-95-96. perc: A diósgyőri kaputól 18 méterre szabadrúgáshoz jutottunk. Ápolni kell egy vendégjátékost... 97. perc: Fölé szállt a lövésünk, Szabó Dóra próbálkozott. Még mindig mehet tovább, a játékvezető az előbbi ápolás miatt engedi a játékot. A sárgák is röpködnek, egy vendégjátékos, Szolomájer Leila második sárgával kiállt. 99. perc: GÓÓÓL! Rabi Ramóna minden mindegy alapon távolról lőtt, 28 méterről, a léc alá vágódott a labda, gól! 4-3, vége! Csodálatos győzelmet arattak a szentmihályi lányok! Legyőzték a Diósgyőrt, a játékvezetőt és önmagukat is! A 4-3-as siker azt jelenti, hogy a felsőházat érő negyedik helyen telelünk. Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt a Puskás Akadémia és a Ferencváros 19-19, a DVTK és a Szent Mihály 17-17, az MTK Budapest 16, az Illés Akadémia 13 pontos. Innen folytatjuk márciusban. Szép volt, lányok, gratulálunk! Íme az U-19-es bajnokság állása a téli szünetben: Vége, köszönjük a figyelmet! Korábban írtuk, a meccs elé: A felsőházi rájátszásba kerülés a tét az akadémiai U-19-es bajnokság 10. fordulójának rangadóján. A játéknap előtt listavezető Diósgyőr és a Szent Mihály célja egyaránt a legjobb négy közé jutás az alapszakaszban, ám egyre keményebb a tülekedés a helyekért. Az utolsó 2024-es fordulóban a Ferencváros 17-0-ra ütötte ki a Győri ETO-t, így 19 ponttal az élre vágott. A DVTK 17 ponttal szorosan követi, s vissza akarja előzni a fővárosiakat. A Puskás Akadémia és az MTK egyaránt 16 pontos, ők ma 12 órakor Felcsúton csapnak össze. A szegedi lányok 14 ponttal az ötödikek, ám ha le tudják győzni hazai pályán a miskolciakat, akkor újra az első négyben találhatják magukat, s felsőházi rájátszást érő pozícióban telelhetnek. Egy jó eredmény már csak azért is fontos lenne, mert a Pécsett 5-1-re diadalmaskodó Illés Akadémia 13 ponttal felzárkózott a mieink nyakára, tovább élesedik tehát a harc. A két együttes szeptember 15-én Miskolcon már összemérte az erejét. A DVTK Edzőközpontban a Szent Mihály 3-1-re nyerni tudott, Balázs Evelin, Szabó Dóra és Rabi Ramóna szerezték a góljainkat, melyekre a hajrában csak Szondi Zsófia Kata tudott válaszolni. A rendkívül jó erőkből álló Diósgyőr ellen Tápén is a győzelem a cél a sérülésektől sújtott szegediek számára. Terjéki Tamás alakulata azért küzd, hogy lezárja az elmúlt hetek rossz sorozatát, hiszen a legutóbbi három mérkőzés mérlege egy döntetlen mellett két vereség. Pálnik Hannáék utoljára október 16-án, a Pécs ellen érezhették a siker ízét, bízzunk benne, hogy most visszatalálnak a győztes útra!

  • Rabi Ramóna élete legfontosabb gólját szerezte

    Kiváló helyzetfelismerés, villámgyors döntés, tökéletes kivitelezés és egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy Rabi Ramóna a 99. percben egy csodálatos távoli lövéssel megszerezze a DVTK elleni győztes találatot. A Szent Mihály U-19-es együttesének kapitánya számára felejthetetlen élmény, hogy az edzője nyakába ugorhatott. De hogyan lett Ramiból igazi „Diósgyőr-ölő”? „Nem lehet kérdéses, mindenféleképpen ez volt a legfontosabb gólom a pályafutásom során. Örök élmény marad, az tuti” – vágta rá kérdésünkre a Szent Mihály U-19-es női csapatának kapitánya, aki a 99. percben(!) egy zseniális, 28 méteres, a léc alá csapódó lövéssel eldöntötte a DVTK elleni rangadót. Rabi Ramóna (ezen a meccsen amúgy már a második) találata sokkal többet ért a három pontnál, hihetetlen érzelmeket szabadított fel a játékosokban és a stábtagokban is, nem mellesleg visszahozta az alakulatot a felsőházért folyó harcba. A 4-3-as nagyszerű győzelemmel ugyanis a negyedik helyen telelhetnek lányaink az akadémiai kiemelt országos bajnokságban, s jó eséllyel harcolhatnak az első négybe jutásért a tavaszi négy játéknapon. „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk a találkozót ezzel a góllal, nagy szüksége volt a csapatnak arra, hogy így mehessünk el pihenni a téli szünetre. Le a kalappal a lányok előtt, büszkék lehetünk rá, hogy két fájó vereség után talpra tudtunk állni, s így végig tudtuk csinálni a miskolciak ellen ezt a közel száz percet” – mondta el honlapunknak a 19 esztendős futballista. Egy tizedmásodperc elég volt a helyzetfelismeréshez Felejthetetlen csatát vívott vasárnap a Szent Mihály és a Diósgyőr Tápén. A fordulatos csörte 3-3-ra állt a 90 perc végén, a játékvezető eredetileg négy perc hosszabbítást jelzett, de volt itt minden: alattomos szabálytalanságok, brutális csontzene, sárga lapok, kiállítás, sérülések, elhúzódó ápolások, a mieink pedig a ráadás ráadásában is hatalmas szívvel mentek előre a győzelemért. Vajon mi járt a kapitány fejében, amikor a 99. percben jó messziről lövésre szánta el magát ? „Egy szabadrúgás utáni kipattanót sikerült begyűjtenem, s azt vettem észre egy tizedmásodperc alatt, hogy a kapus kijjebb áll a kelleténél. Úgy voltam vele, a bírónak hamarosan elege lesz ebből a csúnya játékból, s nemsokára lefújja a meccset, nincs tehát vesztegetni való idő. Egy röpke pillanat után felnéztem, s úgy voltam vele, biztos, hogy ez az utolsó lehetőség a mérkőzés vége előtt, ezért gondolkodás nélkül elrúgtam a labdát, mindegy, mi lesz alapon. Természetesen kellett egy kis szerencse ahhoz, hogy behulljon a léc alá, ám szükség volt arra is, hogy észrevegyem és felismerjem, hogy kint áll a kapus, át lehet felette emelni a játékszert” – árulta el Rabi Ramóna. A műtött barátnő jelenléte is segített Úgy folytatta, a lövés, a gól utáni pillanatok szintén felejthetetlen élményt adtak neki azzal, hogy az edzője nyakába ugorhatott. „Az volt az első, hogy kiszaladtam az edzőnkhöz, mert nagyon sokat köszönhetek Terjéki Tamásnak is. A meccs alatt is többször kitekintettem rá a pálya szélére, hogy tudjak valamibe kapaszkodni, hogy motiváljon bennünket. Ő személy szerint is sokat adott ehhez a sikerhez. A gól utáni pillanatban azonnal gondoltam a cserejátékosokra is, akik nem állhattak be a harcba, őket is megöleltem. Óriási motivációt adott számomra a nemrég műtött csapattársunk, Suták Dorka jelenléte is, aki nagyon jó barátnőm, s kijött nekünk szurkolni, ez mind-mind hozzátett ehhez a diadalhoz” – árulta el. „Nem engedhettük meg, hogy eltiporjanak minket” Ramit arról is faggattuk, hogyan tudtak alkalmazkodni a vendégek kőkemény, még inkább: durva harcmodorához. Hiszen a győzelem egyik titka éppen az volt, hogy a szegedi lányok nem hagyták megfélemlíteni magukat. „Elég elszomorító volt az a foci, amit oda-vissza játszottunk, de sajnos ezt követelte meg a meccs. Nem tehettük meg, hogy nem vesszük fel a kesztyűt. Nehéz erre bármit is mondani, sajnáltam, hogy így kell hozzáállnunk ehhez a mérkőzéshez, de mégiscsak mi voltunk itthon, nem engedhettük meg, hogy eltiporjanak minket. A szünetben is próbáltam erre ösztönözni a csapatot, és Tamás is mellénk állt. Azt mondta, ne engedjük el a küzdelmet, mert ebben a találkozóban igenis benne van a győzelem” – fejtette ki a kapitány, hozzáfűzve: még hétfőn este is a történtek hatása alatt van. Ami teljességgel érthető is, hiszen nem minden nap fordul elő ilyen összecsapás egy labdarúgó életében, a szentmihályi lányok örökké büszkék lehetnek erre a teljesítményre. „Közösen nyerünk, közösen veszítünk” Ahogy Rami arra utalt is, az elmúlt hetekben bizony döcögött a szekér, hiszen az Illés Akadémia ellen 2-0-ról vesztettek pontokat a mieink, majd két súlyos vereségbe szaladtak bele a Fradi és az MTK ellen. A hírek szerint a kapitánynak döntő szerepe volt abban, hogy felrázta a társait, rendkívül sokat tett azért, hogy felálljon a padlóról a Szent Mihály U-19, és azt nyújtsa, amit valójában tud. „Nagyon sok időt töltünk együtt az öltözőben a lányokkal, megtudok egyéni és csapatszintű problémákat is, melyeket megpróbálok külön és csapatszinten is tisztázni, rendezni. Az edzéseken is igyekszem segítséget nyújtani a gyakorlatok, a feladatok között, és ha a meccsekre utazunk, a buszon is próbálok utánajárni, mi az oka, ha valaki nem olyan állapotban van, mint kellene. Fontosnak tartom, hogy segítsek megoldani a gondokat akár az edző segítségével, akár anélkül. A csapatban én vagyok a legidősebb, tizenéves múlttal, tapasztalatokkal rendelkezem, előző edzőimtől is sokat tanultam arról, hogyan lehet a nehéz helyzetekből visszajönni. Igyekszem kapitányként kamatoztatni az erősségeimet, a gyors helyzetfelismerést, a problémamegoldást és azt, hogy jó emberismerő vagyok” – avatott be. A csatár úgy értékelt, elégedettek lehetnek az őszi tíz mérkőzésen megszerzett tizenhét ponttal és a negyedik hellyel, s természetesen nem is lehet más céljuk tavasszal, minthogy odaérjenek a felsőházi rájátszást érő első négy pozíció valamelyikére. Véleménye szerint a siker alapja a jó nyári felkészülés volt, illetve az, hogy mindenki elég egyéni energiát, erőt és időt fordított a munkára. Rami szerényen azt is a csapat eredményének nevezte, hogy ő maga hét gólt tudott szerezni, amivel messze a legeredményesebb az együttesben. „A hét gólom abszolút csapatérdem és csapatérdek. Együtt kapjuk a gólokat, és együtt is lőjük azokat, a gól mindenkié, mindig a mérkőzés adja, ki tudja berúgni. Közösen nyerünk, közösen veszítünk. A jó őszi szereplés annak köszönhető, hogy gyorsan meg tudtuk oldani a felmerülő problémákat, megfelelően kezeltük a helyzeteket, s ha bárkinek kérdése volt, mindig tudtunk egymáshoz fordulni, akár az idősebbhez, akár felnőtthöz. Meghozta a gyümölcsét a sok videózás és taktikázás is, hiszen nemcsak a gyakorlatban kellett sokat tanulnunk, hanem elméletben is meg kellett értenünk a játékot. Tamáséknak köszönhetjük, hogy ez ilyen gördülékenyen ment” – fogalmazott. Tüzes duplák a Diósgyőrnek! 19 esztendős támadónk egyébként az elmúlt években igazi DVTK-specialistává, „Diósgyőr-ölővé” nőtte ki magát. Rabi Ramóna négy év alatt negyedszer(!) rúgott két gólt a miskolciaknak: a most vasárnapi 4-3-as U-19-es bajnoki előtt 2022 szeptemberében idehaza, 2022 novemberében idegenben duplázott ellenük U-19-es mérkőzésen, 2021 szeptemberében pedig még az U-17-es pontvadászatban itthon köszönt be kétszer is ellenük. Sőt, 2022. februárban a miskolci U-17-es bajnokin is bevette egyszer a kapujukat, ahogy idén szeptemberben az U-19-es csapatunk 3-1-es diósgyőri diadala alkalmával is. Hab a tortán, hogy a felsorolt hat mérkőzés mindegyikét(!) meg tudta nyerni a Rami által vezetett Szent Mihály! Kapitányunk mosolyogva ismerte el, nem tartotta számon ezeket a statisztikákat, ám rögtön kiderült, van rá megfejtése! „Mindig is a Diósgyőr volt az az ellenfél, ami a kőkemény játékstílusával extra erőt váltott ki belőlem, rendkívüli módon fel tudott tüzelni. Iszonyatosan nagy hatással van rám, hogy szó szerint 'leölik' a lányokat, a csapattársaimat a pályán, ez engem még jobb játékra motivál, feltüzel, ami ezek szerint ellenük mindig gól, gólok formájában jön ki” – fogalmazott. Pintér M. Lajos Fotó: Godó Viktória (archív)

  • Egy felejthetetlen győzelem pillanatai (videó)

    Eufória. Libabőr. Szavakkal leírhatatlan. Rabi Ramóna a 99. percben szerzett góllal döntötte el a Diósgyőr elleni U-19-es rangadót. Ezt látni kell. És nem is egyszer! Aki látta, soha sem felejti el. Aki lemaradt róla, sajnálhatja - de most megtekintheti! Nem túlzás: csodát tettek a Szent Mihály U-19-es lányai, akik a borzasztóan keményen, helyenként durván futballozó Diósgyőr ellen 2-3-ról álltak fel, s fordítottak klubunk utolsó 2024-es nagypályás mérkőzésén. Mert egy pillanatig sem ijedtek meg, nem estek kétségbe. Mert végig hittek magukban, egymásban. A sorsdöntő bajnokit úgy nyerték meg 4-3-ra Terjéki Tamás tanítványai, hogy Rabi Ramóna a 99. percben(!) szerezte a győztes találatot. A kapitány egy szabadrúgás utáni kipattanót gyűjtött be közel 30 méterre az ellenfél kapujától, felnézett, lőtt - és a többi már történelem! Lányaink óriási mentális erőről és küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot, szívvel-lélekkel küzdöttek az utolsó pillanatig a rendkívül fontos három pontért. Hittek benne, hogy egy meccs addig tart, amíg le nem fújják, s az nevet igazán, aki a végén nevet. Márpedig a mi hölgyeink örülni is nagyon tudtak: a kiharcolt diadalnak, egymásnak, a közös sikernek. Gratulálunk a CSAPATNAK! További sok sikert a tavaszi folytatáshoz, előre a felsőházért! A siker kovácsai: Kozma Vivien Renáta - Futaki Fruzsina, Horváth Lara, Bagi Luca Csenge, Vajda Zsófia, Balázs Evelin, Szabó Dóra, Pálnik Johanna, Gyémánt Karina, Rabi Ramóna, Palotás Petra. Cserék: Kovács Nóra Lili, Arnold Sára, valamint Fischer Márta, Pallagi Vanda, Pribék Andrea, Flach Diána Natália és Gligor Emese. Edző: Terjéki Tamás. Rabi Ramónával interjút is készítettünk, amit kedden olvashatnak majd honlapunkon. Pintér M. Lajos

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page