Egy futsal, vagy futball mérkőzésről rengeteget, és rengeteg módon lehet írni.
A tegnapi, Apátfalva elleni férfi NB III-mas futsalról is számtalan aspektusból szólhatnánk, például elemezve a két csapat motivációit, az apátfalvi kapushibákat, a mérkőzés elejének többszöri eredményfordításait (a parti sokáig úgy nézett ki, mint a Kígyó Sziget az Orosz-Ukrán háború elején, hol az egyik, hol a másik fél vezetett.)
Most mégsem ezekre, hanem a lélektani hatásokra fókuszálunk:
Egy tenisz, vagy asztalitenisz mérkőzés tarthat bármely hosszú ideig, és bármilyen öldöklő, gyilkos is a küzdelem, csak maximum pár labdamenet kimenetele határozza meg a mérkőzés győztesét.
Ezen jelenség megfigyelhető a futballban is, mely tegnap nagyon látványosan mutatta meg magát.
A világos zöldben (ilyen színt a libák is tudnak időnként produkálni), és rendkívül sportszerűen játszó vendégek a második félidő elején nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért (épp 3:2-re vezettünk).
A 33. percben közel is jártak a sikerhez, egy fergeteges roham során Garamvölgyi Gergő védett óriási bravúrral, majd a kipattanó ismétlését talán még nagyobbal.
Nincs még vége, a második kipattanót ajtó-ablak helyzetből a felső lécre bombázzák, ahonnan messze, saját térfelükre pattan a labda. Nagy Norbi egy szélvész gyors egyszemélyes kontrát vezetett belőle, melyet biztos lábbal értékesített. Így lett 3-3 helyett 4-2!
Ez volt az a győztes pillanat fényképe, mely után egy magabiztos, látványos játékra képes Szent Mihály, és lélekben a mérkőzést feladó, de tisztességesen még végigjátszó Apátfalva maradt a Szent Gellért Fórum parkettjén.
Olajos Csaba edző értékelése: "A tapogatozó kezdés után sikerült vezetést szereznünk, de erre két gyors góllal válaszolt az ellenfél. Kiegyenlített volt az első játékrész, és fontos volt, hogy tudtunk egyenlíteni a szünet előtt. A fordulás után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és picit a szerencse is mellénk szegődött egy kapufánál. A mérkőzés végére kinyílt az olló, megérdemelt győzelmet arattunk. Minden játékosunk hozzá tudott tenni a mai játékhoz, talán ez is eredményezte ezt a szép sikert. Gratulálok a srácoknak!"
Szent Mihály FC- Apátfalva 8-2 (2-2)
Szent Mihály:Garamvölgyi Gergő - Csobán Róbert, Farkas Ferenc, Kovács Bende, Kopasz Balázs, Antal Balázs, Ferge Attila, Olajos Csaba, Vér Dávid, Huszár Lajos, Nagy Norbert, Terjéki Tamás
Apátfalva: Szalkai Gábor - Csonka Kristóf, Kardos Ákos, Vass Károly, Grand-Demeter Richárd, Bán Máté, Bokor Richárd, Olasz Dániel, Koczkás Zoltán.
Gólszerzők:
Nagy Norbert 2, Antal Balázs, Olajos Csaba, Ferge Attila, Farkas Ferenc, Kovács Bende
Vas Károly, Csonka Kristóf
Commenti