top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Akadémiai körkép: innen kezdjük a rájátszást!

  • márc. 31.
  • 2 perc olvasás

Lezárult az alapszakasz: az alsóházban folytatják leány akadémistáink, akikre komoly feladatok várnak a következő hetekben valamennyi korosztályban.


Befejeződtek az alapszakasz küzdelmei a női akadémiai bajnokságokban. A Szent Mihály csapatai az ETO FC Győr gárdáival találkoztak a 14. fordulóban, s három szoros mérkőzésen egy győzelem mellett két vereség volt a mérlegük. Az U-15-ösök hatalmas csatában 2-1-re kaptak ki a Rába partján, az U-17-esek ugyancsak közel álltak a pontszerzéshez idegeben, végül 3-1-re alulmaradtak, az U-19-esek viszont törlesztettek a Győrnek a két másik meccs miatt, s 4-2-re múlták felül látogatóikat. Valamennyi együttesünk az alsóházban szerepelhet a rájátszás során, azaz az 5-8. helyért folytathatja. A céljuk, hogy lépésről lépésre fejlődjenek, minél több mérkőzést nyerjenek meg, s minél jobb helyezést kaparintsanak meg.


A Szent Mihály FC U-15 számára nehezen indult ez az év, egyelőre csak egy döntetlent sikerült összehozni 2026-ban. Olajos Csaba tanítványai így 6 pontjukkal a nyolcadik helyről kezdik a rájátszást, a mérlegük az alapszakaszban egy győzelem, három iksz mellett tíz vereség volt. A legeredményesebb játékosunk továbbra is Elekes Jázmin 3 találattal. Riválisaink közül a DVTK 13, a PMFC és az Illés Akadémia 9-9 ponttal áll, tehát ha sikerül visszatalálni a helyes útra, és hatékonyabbá válik Palotás Panniék játéka, bőven van rá esély, hogy előrébb lépegessenek majd a tabellán. Rögtön egy kulcsmérkőzéssel indítjuk majd a rájátszást, április 8-án Szombathelyre látogatunk, ahol jó lenne egy bravúros eredményt elérni. Az Illést az alapszakaszban itthon 4-3-re vertük meg, idegenben 0-0-ra végeztük ellenük, szóval nincs miért féltenünk lányainkat.



A Szent Mihály FC U-17 számára a hetedik hely megtartása és minél több győzelem, illetve bravúrpont csipegetése lehet a cél a folytatásban, annyira szétszakadt a mezőny. Fábián-Saleh Houssam brigádja 3 ponttal zárta az alapszakaszt, egy győzelem mellett tizenháromszor hagyta el vesztesen a játékteret. Ezzel csak az ugyancsak 3 pontos DVTK-t sikerült megelőzni, ugyanakkor az alsóház másik két résztvevője, a 20 pontos MTK és a 18 pontos Győr lényegében elérhetetlen távolságba került. A házi góllövőlistát itt is egy 3 gólos futballista vezeti Olasz Zsófia személyében. Kovács Boglárkáék a rájátszást április 10-én kezdik az MTK vendégeként. Az alapszakasz során a fővárosban 3-1-re, idehaza a hajrában kapott gólokkal 2-1-re veszítettünk a kék-fehérek ellen, nincs tehát akkora különbség a két csapat között, hogy ne lehetne bizakodni egy meglepetésben.



Jó szájízzel várhatja a rájátszást a Szent Mihály FC U-19, a Puskás elleni remek formát sikerült átmenteni a Győr elleni meccsre, ahol egy erős ellenféllel szemben jött össze a diadal. Hadár Attila csapata így 15 ponttal az ötödik helyen fejezte be az alapszakaszt, jobb gólkülönbsége révén megelőzve a Pécset. Oláh Majáék öt győzelem mellett kilencszer kaptak ki. A legeredményesebb játékkosunk 7 góllal Balázs Evelin. Picit szomorkodhatunk azon, hogy csak négy pontocskán múlt a hőn áhított felsőház, néhány rosszabbul sikerült találkozó miatt ez idén nem jött össze. A következőben mindenképp meg kell tartani az ötödik helyet a PMFC, valamint a 10 pontos DVTK és a 9 pontos Győr előtt. A rájátszás rajtján április 9-én Diósgyőrbe látogatunk, ahonnan haza kellene hozni a három pontot. Idehaza 2-1-re vertük a miskolciakat az alapszakaszban, idegenben viszont 3-1-ra kikaptunk, ezért vissza kellene vágni.



A fotón az U-19-es csapatunk.

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page