top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Balázs Evelin gólokkal rúgja ki magából a feszültséget



Az érettségi és a felvételi feszültségét a futballpályán vezeti le Balázs Evelin (18) – az MTK és a Puskás Akadémia bánta! A Szent Mihály FC kitűnősége az U-19-es akadémiai bajnokság felsőházi rájátszásában két forduló alatt öt(!) gólt szerzett. Reszkess, Fradi!


Balázs Evelinnél kiszakadt a gólzsák! A Szent Mihály FC 18 éves középpályása két mérkőzésen ötször talált az ellenfelek hálójába az akadémiai U-19-es bajnokság felsőházi rájátszásában. Az MTK elleni hazai 5-4-es vereség alkalmával duplázni tudott, majd az ő mesterhármasával hozta el Hadár Attila együttese a három pontot Felcsútról, 3-2-re verve az éllovas Puskás Akadémiát. Lincsi szerint a csapat mostanra elhitte, igenis van keresnivalója a legjobbak között!


„Úgy vágtunk bele a felsőházi rájátszásba, hogy ebből még bármi jó is kisülhet, s megpróbáljuk a negyedik helyről megcélozni a dobogót. Az MTK ellen parádés első félidőt produkáltunk, majd a másodikra leültünk, ami megbosszulta magát. Ebből a meccsből megtanultuk, hogy fegyelmezettebbnek kell lennünk. Úgy érzem, lendületet adott a csapatnak, hogy majdnem meg tudtuk csípni az MTK-t, a Puskás otthonában tényleg meg akartuk mutatni, mit is tudunk. Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani a tervünket” – mondta.


Futballistánk úgy véli, azzal sikerült felülmúlni a felcsútiakat, hogy fejben nagyon összeszedettek voltak, egy csapatként küzdöttek, s nem külön egyénenként – ha a másiknak segítség kellett, mindig érkezett egy társ, hogy közreműködjön. „Amikor az első félidő végén 1-1-re egyenlítettünk, már éreztem, hogy ezt a meccset meg kell nyernünk, ennek most meg kell lennie, mert ezen a napon mi vagyunk a jobbak” – jelentette ki.


Balázs Evelin nagyon szerényen beszélt arról, hogy a bravúros diadalból személy szerint oroszlánrészt vállalt. Elismerte azért, hogy pályafutása egyik legjobb és legemlékezetesebb mérkőzésének tekinti ezt a Puskás Akadémia elleni győzelmet. Ez nem is véletlen, hiszen az ifiben vagy a felnőttek között még soha nem sikerült mesterhármast jegyeznie. Két gólnál többet utoljára még a Szent Mihály U-16-os gárdájának színeiben, a 2020/21-es regionális bajnokságban szerzett, amikor két alkalommal is ötször volt eredményes a Makóról indult tehetség. Játékosunk igen határozott választ adott arra a kérdésre, minek köszönhető most ez a nagyszerű forma!


„Igazából most az érettségi előtt egy kicsit feszültebb vagyok, s nekem a sport arra jó, hogy tényleg kikapcsolódjak, el tudjak felejteni mindent. A pályán minden probléma eltűnik, ki tudom adni magamból a feszültséget, szerintem ez hat most rám a legjobban” – fogalmazott. Ehhez nem is tehetünk mást hozzá: reszkess, Fradi! Bízunk benne, hogy Lincsi a vasárnapi Ferencváros elleni hazai összecsapáson is kitűnő teljesítménnyel és gólokkal rúgja majd ki magából a feszültséget. Fontos meccs lesz, egy újabb győzelem reális esélyt teremtene arra, hogy az éremért harcoljunk az utolsó három fordulóban.


„Nagyon egyben van most a csapat, nem ijedünk meg senkitől. A felsőházban már csak jó együttesek, nehéz ellenfelek vannak, szerintem bárki megverhet bárkit. Nem lesz könnyű a felkészülés ezen a héten, mert ahogy rám, úgy több csapattársamra is szerenád, ballagás vár az érettségire való tanulás mellett. A Puskás Akadémia elleni sikerből azonban nagy energiát tudtunk meríteni, most már el tudjuk hinni magunkról, hogy bármire képesek vagyunk. Az edzéseken százszázalékosan odatesszük magunkat, s megpróbáljuk meglepni a Fradit is” – ígérte.


Lincsi gyermekkori nagy álma, hogy állatorvos legyen, mindent ennek rendelt alá az utóbbi időszakban. NB I-es felnőttcsapatunkban is ezért nem tudott szerepelni ősz óta (pedig zseniálisan kezdte a szezont, gólt szerzett a Budapest Honvéd ellen a Simple Női Liga első fordulójában!), a szegedi Tömörkény-gimnázium végzős diákjaként ugyanis a tanulmányaira, az érettségire koncentrál, szeretne bekerülni az Állatorvosi Egyetemre. Azt is elárulta, a legközelebb a vadállatok állnak a szívéhez, a vadmacskák a kedvencei. Ha elvégzi majd az egyetemet, nagyon szívesen dolgozna egy állatkertben. Ami a labdarúgást illeti, azt tervezi, hogy ha ideje engedi, a felsőfokú tanulmányai mellett alacsonyabb szinten űzni fogja majd szeretett sportágát. Lincsinek nagyon sok sikert kívánunk az érettségihez, a felvételihez és persze az U-19-es akadémiai bajnokság utolsó négy mérkőzéséhez is!


Pintér M. Lajos

Fotó: Masa Bence Dávid

 
 

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page