Leány U15 14. forduló
St. Mihály FC - Puskás Akadémia 0-8 (0-4)
Játékosaink: Vasi Abigél (Herke Naira), Kovács Bettina (Purcsi Lilla), Boruzs Boglárka, Kálló Tímea (Vajda Flóra), Papdi Jázmin, Rózsa Sára (Polonkay Dóra), Olasz Zsófia (Katona Dóra), Szilágyi Lilla, Varga Kitty (Csanki Boglárka), Herke Norina, Csúcs Lilien (Szendrei Júlia)
Olajos Csaba edző nyilatkozata - Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, kiegyenlített játék folyt a mezőnyben az első gólig. Ezt követte egy olyan 8-10 perces szakasz, ahol könnyű gólokkal elhúzott a vendég csapat. Aztán a szünetben megbeszélt dolgokból elég kevés dolgot vittünk a pályára, a kapkodás volt a fő jellemzőnk. Ma nem volt bennünk kellő odafigyelés, szabadultunk a labdától, így csak futni tudtunk utána. Jövő héten kezdődik a rájátszás, addig rendbe kell tegyünk pár dolgot, hogy a hét közben elvégzett munka hétvégén is pályára kerüljön.
Leány U17 14. forduló
St. Mihály FC - Puskás Akadémia 1-8 (1-4)
Gólszerzőnk: Vajda Zsófia
Játékosaink: Vasi Abigél (Kozma Zsófia), Papp Tamara, Milinker Nóra, Vajda Zsófia, Tóth Panna, Barna Bíborka, Gyémánt Karina, Kovács Réka, Gyovai Katinka, Oláh Maja, Baranyi Barbara
Fábián-Saleh Houssam edző - Ha csak az eredményt nézzük, akkor azt látjuk, hogy sikerült egy hasonló mérkőzést játszanunk a Puskás Akadémiával, mint azt ősszel is tettük. Azonban, ha a mutatott játékot hasonlítjuk össze, akkor ég és föld a két mérkőzés. A legutóbbi találkozóhoz képest többet birtokoltuk a labdát, sikeresebbek voltak a labdakihozatalaink, és többször tudtunk veszélyes szituációkat teremteni. Védekezésben is előrébb léptünk, de ezt a könnyű kapott gólok tudatában nehezebb értékelni. Nyilván szerettünk volna a Puskással is egy szorosabb mérkőzést játszani, de azt gondolom, hogy az olyan körülmények mint a sérülések és betegségek se könnyítették meg a helyzetünket. Fájó ez a nagy különbségű vereség, de jelen helyzetünkben a mutatott játékban való fejlődést kell értékelni. Bízok benne, hogy ez a fejlődési ív nem törik meg. Szeretnénk a bajnokság hátralévő részében az alsó házban ezt a fejlődést fenntartva már jó eredményeket is elérni!
Bozsik U7,U9
Tornyi Zita edző beszámolója:
Csodaszép időben játszhattunk amihez jó hangulat is társult. Harcias es küzdelmes mérkőzéseket láthattunk amelyik során sok szép gól született. Támadásaink mellett a védekezésünk is remekelt.
U7 díjazottjai : Répás-Fülöp Zalán, Frank Maja, Zám Andris, Bolya Marcell
U9 díjazottjai : Daróczi Ádám, Bajusz Boglárka
U7-es keret: Daróczi Ákos, Zám András, Benkó Zénó, Frank Maja, Frank Márk, Répás-Fülöp Zalán, Klazsik Abigél, Golhovics Lili, Horváth Bence, Bolya Marcell
U9-es csapat tagjai: Bajusz Boglárka, Böhler Zétény, Daróczi Ádám, Harajka Ádám, Horváth Zsombor, Juhász Mór, Kormos Nimród, Márkus László, Muhari Dávid, Gyémánt Vilmos, Pásztor Péter, Sándorfi Gergő
Leány U12
St. Mihály FC - Arany Bácska: 5-3
Gól: Simon Anna, Boruzs Fruzsina 3, Bereczki Betti
St. Mihály FC - Mercedes Kecskeméti LC: 2-2
Gól: Palotás Panni, Boruzs Fruzsina
St. Mihály FC - Békéscsaba 1912 Előre: 8-1
Gól: Boruzs Fruzsina 2, Ligeti Dóra 3 Simon Anna 2, Szalkai Anna
Balogh Árpád edző - Álmosan kezdtük a tornát, a jóval idősebbekből álló Bácska ellen nem találtuk a ritmust, nem volt nyitás, egyéni játék dominált. A szünetben megkértük a lányokat, hogy tartsák be az utasításokat, bízzanak a csapattársaikban és passzoljanak. Ezek után nagyon feljavult a játékunk és tetszetős akciókkal szép gólokat szereztünk. A Kecskemét ellen ismét csapkodó volt a játék, az ellenfél nem nagyon hagyott bennünket érvényesülni, de a küdzés egy pontot hozott a konyhára. Harmadik mérkőzésünket magabiztosan hoztuk, szép passzokkal, csapatjátékkal 8 gólig jutottunk. Következő tornákon cél, hogy a lányok maguktól jöjjenek rá, hogy ezt a sportot csapatban játsszák.
Csapatunk tagjai voltak: Nagy Laura, Szalkai Anna, Palotás Panni, Boruzs Fruzsina, Bereczki Betti, Ligeti Dóra, Simon Anna, Eichner-Tanács Rebeka, Benecz Petra, Pálvölgyi Dorka, Gyovai-Döme Nóra
Megyei Női Felnőtt
St. Mihály FC - ESK Kiskundorozsma 2-2 (2-0)
Gólszerzőnk: Kugler Hanna
Játékosaink: Varga Viktória, Tornyi Zita, Kugler Hanna, Pilán Tímea, Fehér Zsuzsanna, Nagy Anita, Marsi Krisztina, Sávai Vivien, Csapó Zsófia
Pacsuta Dóra edző - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz a Dorozsma elleni. Nem okoztak túlzott meglepetést, erőszakosak, szervezettek voltak. Az első félidőben szereztünk két találatot, aztán a második félidőben kicsit beleültünk a meccsbe, elfáradtunk. Ezt nem engedhetjük meg magunknak többször. Ha értékesíteni tudtuk volna a helyzeteinket, akkor kevésbé kellene izgulnunk a maradék 2 forduló miatt. Pozitívum azonban, hogy többnyire nagyon szépen játszottak a lányok, kisegítették egymást és beleálltak a párharcokba. Ezek a tulajdonságok fontosak lesznek a Csanytelek és a Tiszasziget ellen is. Illetve nagyon köszönjük, hogy ennyien kilátogattak a mérkőzésre és szurkoltak nekünk!
Női NBI
KÉSZ-St.Mihály Szeged - Szekszárdi WFC 2-0(1-0)
St. Mihàly: Krstovic, Marjanovic, Futaki, Koszo(Horváth), Papp (Farkas), Nagy,Sajti, Sovàny(Bozóki), Malesevic,Ónodi (Balàzs E.), Trbojevic(Balázs B.)
Vezetőedző: Vajda Fangyó
Gólok: Sajti 19’ , Sovàny 86’
Leány Regionális U16
St. Mihály FC - Tiszakécske VSE 1-4 (0-1)
Gólszerzőnk: Kovács Mira
Játékosaink: Rácz Barbara, Budai Rebeka, Kovács Mira, Sebesi Fanni (Nagy Vivien), Csonka Viktória (Molnár Zsófi), Tóth Adél, Redenczki Brigitta, Tóth Kamilla, Gera Tamara, Sajtos Barbara, Márkus Helga
Megyei Fiú U19
St. Mihály FC - Szőregi SE 1-1 (0-0)
Gólszerzőnk: Muskó Gergely
Játékosaink: Polgár Tamás, Juhász Roland, Fülöp Levente, Simkó Kristóf, (Chadaide Zénó), Faragó Mátyás, (Zólyomi Vid), Nagy Gergő, Barczány Kende, Kajcic Gergő, Nándori Barnabás, Muskó Gergely, Miklós Benjamin (Muhi Balázs)
Szabó Dániel edző - Küzdős meccset játszottak a csapatok a nagy melegben. Szeretünk a Szőreggel játszani, mert egyforma szinten van a két csapat, és mindig sportszerűek a mérkőzések. Szerintem a végeredmény is reális, igazságos. Fontos volt, hogy egyenlítsünk, így teljesen nyílt maradt az alsóház.
Leány U19
Puskás Akadémia - St. Mihály FC 5-1 (1-0)
Gólszerzőnk: Balázs Evelin
Játékosaink: Aradi Jázmin (Szaniszló Viola), Fischer Márta, Arnold Sára, Horváth Lara (Papp Tamara), Vajda Zsófia, Balázs Evelin (Milinker Nóra), Gyémánt Karina, Futaki Fruzsina (Gyovai Katinka), Pálnik Johanna, Rabi Ramóna, Bozóki Csenge
Hadár Attila - Véget ért ma az alapszakasz, a mai vereséggel az alsóházi rájátszásba kerültünk az 5. helyezéssel!
Egyértelmű célunk a tovàbbiakban az alsóház megnyerése!
Nem mi voltunk a mai mérkőzés esèlyesei, a lányokra nagyon büszke vagyok, maximálisan betartottàk a taktikai utasítàsokat! Ennyi volt ma benne ebben a mèrkőzèsben, a felnőtt keret U19-es tagjait pihentetni kellett, mert fontos hètközi mèrkőzèsük lesz szerdàn! Az U17-es jàtèkosainknak köszönöm a segítséget, illetve ma is bebizonyosodott, hogy maximálisan szàmíthatok a jó jàtèkukra!
Megyei U14 14. forduló
St. Mihály FC - Ásotthalmi TE: 3-6 (2-1)
Gól: Csejtei Sándor 3
Játékosaink: Krajcsovicz Buda Bálint, Tóth Zsombor, Rostás Róbert, Boruzs Fruzsina, Palotás Panni, Szabó Noel, Simon Anna, Garamvölgyi Gergő, Csejtei Sándor
Gyepes Ádám, Szögi László, Kiss Koppány, Szőllősi Norbert
Balogh Árpád edző - Az őszi idegenben elszenvedett 8-0-s vereség óta alaposan átalakult a csapatunk, az esélyes még mindig a vendéggárda volt, de nem mentünk feltartott kézzel a pályára. Ez nem látszott az 1. percben, amikor az ásotthalmiak megszerezték a vezetést. Nagy küzdelemben azonban fordítani tudtunk, szép gólokat szerezve, helyenként jól játszva, így a szünetre előnnyel mehettünk! Kértem a játékosokat, hogy 2 srácra figyeljenek oda, mert fizikálisan és technikailag kiemelkednek a vendégektől, gyakorlatilag csak náluk van esély, hogy gólt lőjenek. Sajnos középpályás labdavesztések után vissza is szerezték a vezetést, de a mesterhármast jegyző Csejtei újabb találatával 3-3 lett az állás. A végét azonban nem bírtuk, 3 egyéni akcióval az Ásotthalom győzött sajnos, pedig nem nyújtottunk rossz teljesítményt, sőt a második játékrészben - hasonlóan a Röszke elleni meccshez - több ajtó-ablak helyzetet is rontottunk, szerencsénk se volt. Azonban erre lehet építeni: a mezőny legfiatalabb csapataként az őszinél lényegesen jobb teljesítményt nyújtunk, ami a lőtt és a kapott gólok számában is megmutatkozik.
Megyei II. osztály 19. forduló
Csengele KSE - St. Mihály FC 5-1 (2-0)
Gólszerzőnk: Sallai Mór
Játékosaink: Török Máté, Csobán Róbert, Csobán Krisztián, Zatykó Norman (Olajos Csaba), Kopasz Balázs, Belaidi Ájád (Sallai Mór), Baján Zoltán (Nagy Norbert), Kovács Bende (Elek Ádám), Hufnágel Péter, Klippel Ádám, Andróczki Tamás (Altorjay Boldizsár)
Baján Zoltán edző értékelése - Nem igazán tudom, hol veszett el az előző hetekben nyújtott játékunk, de erősen kerestük. Mélyen tudásunk alatt játszottunk. Nincs más most, mint hogy gratuláljak az ellenfélnek, nekünk pedig kötelességünk kijavítani ezt a zakót.
Comments