Összesen 8 összecsapás várt a héten csapatainkra. Az első szombaton 10 h.-kor Békéscsabán a Női regionális U-19, az utolsó pedig vasárnap 13 h.-kor Tiszaszigeten, a férfi Csongrád-Csanád Vármegyei U-19.
Leány Regionális U19 Dél-keleti csoport 10. forduló
Békéscsaba Előre SE - Szent Mihály FC 0-0 (0-0)
Játékosaink: Kovács Nóra, Komlósi Kata (Koczkás Fanni), Szebegyinszki Bettina (Nadobán Alexandra), Máté Krisztina, Borda Nikoletta, Losonczi Julianna (Sánta Henrietta), Bliznák Luca (Kovács Boglárka), Szalkai Erika (Molnár Natália), Szélpál Teodóra (Danyi Alexandra), Szabó Gréta (Molnár Kornélia), Szabó Emma
Török Bence (edző) :Pontszerzéssel indult a tavasz a regionális U19 számára! A fájó őszi szezonkezdet miatt szerettünk volna visszavágni a Békéscsabának, ami a játék képét tekintve -különösen a második félidőben- megtörtént, azonban az elpazarolt ziccerek miatt a győzelmet nem sikerült megszereznünk. Fontos hiányzóink is voltak, akik a javunkra billenthették volna a kiélezett mérkőzést. A játékosaim hozzáállásával elégedett vagyok, jó látni, hogy a pályán és azon kívül is kezdünk csapattá válni. Ezt a mentalitást mindenképpen tovább kell vinnünk, mert nehezebb feladatok is várnak ránk tavasszal. A most bemutatkozóknak gratulálok, és még egyszer köszönöm mindenki munkáját, hozzáállását! Sok sikert és kitartást kívánok a Békéscsaba számára a bajnokságban!
Leány Országos U19 11. forduló
Szent Mihály FC - MTK Budapest 2-2 (1-0)
Gólszerzőnk: Balázs Evelin 2
Játékosaink: Aradi Jázmin - Fischer Márta (Rabi Ramóna), Arnold Sára, Koszo Sydney, Sovány Dorina, Balázs Evelin, Szabó Dóra, Sajti Krisztina, Horváth Lara, Pálnik Johanna, Nagy Lilla
Hadár Attila edző értékelése: Nagyon vártuk a bajnoki rajtot, hosszú volt a téli felkészülés! Jól kezdett a csapat, mi domináltunk az első félidőben, szép gólt lőttünk, illetve szép helyzeteket alakítottunk ki, de rendre kimaradtak! A második félidőre bent maradtunk az öltözőben, aminek két gyors MTK gól lett az eredménye! Görcsössé vàlt a játékunk, pontatlanok voltunk! Az utolsó 15 percre minden akaraterőnket mozgósítottuk, felborult a pálya, de sajnos csak az egyenlítésre volt elegendő! A végjátékban óriási ziccereink maradtak ki, az ellenfél kapusa remekül védett a mai napon! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk győzni, a diósgyőri várat be kell vennünk a jövőhéten!
Leány Regionális U10 6. forduló
Résztvevő csapatok: Szent Mihály FC, Arany Bácska, Kecskemét, Szentes, Bordány
Játékosaink: Frank Rebeka, Ludvig Jázmin, Pálvölgyi Dorka, Hegedűs Liliána, Szalkai Anna, Pópity Natália, Farkas Anabell
Belaidi Ajád edző értékelése: Első tavaszi tornánkra utaztunk a lány U10 csapattal Jánoshalmára, vártuk, hogy újra a szabad levegőn tudjunk meccseket játszani a benti edzések és futsal után. Szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy milyen úton járunk első sorban technikai szempontokat tekintve nyomás alatt, megítélésem szerint sokat változtak pozitív irányba a lányok. Aminek különösen örülök, hogy kezdenek egymással csapatként együttműködni, értik a játék fázisait. Gólokban és szép megmozdulásokban is bővelkedett a mai nap, sikeresen elfáradtunk, mindenki szépen dolgozott a négy meccsünkből mindet sikerült fölényesen megnyerni.
Leány Országos U17 11. forduló
MTK Budapest - Szent Mihály FC 5-1 (2-1)
Gólszerzőnk: Tóth Panna
Kezdőkeretünk: Vasi Abigél, Bagi Luca, Tóth Panna, Simon Adrienn, Papp Tamara, Gyovai Katinka, Milinker Nóra,Vajda Zsófia, Baranyi Barbara, Gyémánt Karina,Barna Bíborka Cserék: Bány Boglárka, Oláh Maja, Kovács Réka
Fábián-Saleh Houssam edző értékelése: Nem kezdtük jól a mérkőzést... A hazai csapat nagy erőket mozgósítva nyomást helyezett ránk, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni... Azt gondolom, ebben közre játszott az is, hogy nem igazán volt helyünk és időnk azt játszani, amit jelenleg a tudásunk alapján tudunk. A kezdeti nehézségek, és két ellentámadásból kapott gól után az első félidő második felére vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Ezzel sokra nem mentünk, mert a második félidőben három olyan gólt kaptunk amit eladott labda és komoly technikai hiba előzött meg...innen már nem volt visszaút. Bosszantó ez a vereség, mert összességében egy jó felkészülést tudhatunk magunk mögött, de el kell ismerni, hogy ezek a hibák még mindig benne vannak a játékunkban. A következő lépés ezek minimalizálása lesz anélkül,hogy elengednénk azokat az alapelveket, amik mentén a lányokkal dolgozunk, mert az látszott, hogy több játékhelyzetben is határozott elképzelései vannak a csapatnak, csak a kivitelezésben akadnak hibák. Nincs katasztrófa, helyén kezeljük a mérkőzést, és igyekszünk dolgozni a hibáinkon.
Leány Országos U15 11. forduló
MTK Budapest - Szent Mihály FC 11-0 (9-0)
Játékosaink: Herke Naira, Kovács Bettina, Boruzs Boglárka, Kálló Tímea (Purcsi Lilla), Szendrei Júlia (Vass Krisztina), Katona Dóra (Vajda Flóra), Papdi Jázmin, Olazs Zsófia (Csanki Boglárka), Polonkay Dóra (Sosterics Nóra), Varga Kitty, Herke Norina
Olajos Csaba edző értékelése: Sok mindenre számítottam, de arra semmiképp, amit az első félidőben láttam. Egy minimális méretű pályán, ahol számíthattunk arra, hogy sokat kell majd harcolni, meg is beszéltük a körülményekre vonatkozó feladatokat, amikből lényegében semmit nem sikerült betartani. A szünetben sikerült valamelyest átrendezni a fejeket, felébreszteni a csapat önérzetét, és elfogadható teljesítményt hozni. Ezen a mérkőzésen harccal, és akarással lehetett volna érvényesülni, amit mi nem tettünk meg. Nincs ekkora különbség a két csapat között, viszont a küzdeni akarásban és hozzáállásban ma sajnos volt legalább ekkora.
Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 15. forduló
Szent Mihály FC - Tömörkény KSE 2-1 (1-1)
Gólszerzőink: Sallai Mór, Klippel Ádám
Játékosaink: Török Máté, Csobán Róbert, Csobán Krisztián, Kopasz Balázs, Sallai Mór (Belaidi Ajád), Baján Zoltán (Farkas Ákos), Kovács Bende, Hufnágel Péter, Klippel Ádám, Andróczki Tamás (Huszár Lajos), Nagy Norbert (Elek Ádám)
Edző: Baján Zoltán
Baján Zoltán edző értékelése: Nagy elánnal vetettük bele magunkat a mai napon a mérkőzésbe. Sok mozgást és helyzetet is hozott a játékunk mégis az ellenfél örülhetett a mérkőzés első góljának. Szerencsére a figyelmünk és akarásunk nem lankadt így még a félidő vége előtt tudtunk egalizálni. A fordulás után is megmaradt a lendülete a csapatnak és egy bitang nagy góllal a javunkra is tudtuk fordítani az eredményt. Összeségében végig fölényben játszottunk és úgy gondolom megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Győzelmünket Vas Károlynak ajánlom.
Csongrád-Csanád Vármegyei U19 "A" 17. forduló
Tiszasziget SE - St. Mihály FC 4-2 (1-1)
Szent Mihály : Polgár Tamás , Juhász Roland (Kis-Molnár Bence) ,Jászberényi Miklós (Muhi Balázs) ,Barcsány Kende (Zólyomi Vid) , Ferge Attila (Juhász Marcell ) ,Muskó Gergely (Császár Ádám ) ,Kajcic Gergő , Nagy Csongor, Nándori Barnabás, Miklós Benjamin, Mórocz Gergő
Szabó Dániel edző: A körülményekhez jól alkalmazkodva játszottunk, és emiatt meg is szereztük a vezetést az első félidő derekán. Nagyon fizikális ellenfél volt a Tiszasziget, és egy szép passz után a rutinos hazai csatár az első félidőben egyenlíteni tudott. Sajnos több helyzetünk kimaradt a félidő végén, így a hátszeles játékrészt döntetlenre sikerült csak kihozni.
A második félidőben a mezőnyből kiemelkedő, megye 1-ben is játszó hazai csatár eldöntötte a mérkőzést, és bár 3-1-ről még visszajöttünk 3-2-re, sajnos rá egyből megkaptuk a meccset eldöntő negyedik hazai találatot. Remek teljesítményt nyújtottak a srácok, büszke vagyok rájuk, de a hazai csapat a rutinja miatt behúzta most ezt a mérkőzést. (Szerencsére a labdánkat nem, azt visszaszereztük nagy nehezen.)
Viszont a lényegi dolog a mai nap után, hogy Ferge Attila minél hamarabb rendben legyen, és tudjon ismét csatlakozni a csapathoz. Sajnos hozzá mentőt kellett hívni egy térdsérülés után. Reméljük minél hamarabb velünk lehet ismét!
Regionális Női U-16 bajnokság13. forduló:
Szent Mihály FC- Gyulai Amazonok 0-9(0-3)
Szent Mihály :Török Maja ,Sebesi Fanni ,Redenczki Brigitta ,Nánási Tímea ,Márkus Helga ,Nagy Vivien (Molnár Zsófia) ,Tóth Adél ,Sajtos Barbara ,Topál Jázmin (Ravasz Mirella).Csonka Viktória ,
Tóth László (Edző): Nagyon sokáig jól tartottuk magunkat , sokat dolgoztak a lányok. Az utolsó 10 percre elfáradtunk, ekkor kaptuk a gólok nagy részét. Innentől már az Újpest ellen készülünk.
Comments