top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Heti eredményeink


Csongrád-Csanád Vármegyei U14 18. forduló




St. Mihály FC - Kisteleki TE 2-18 (0-9)

Gól: öngól, illetve Boruzs Fruzsina


Balogh Árpád edző értékelte az idényt - Az U14 őszi teljesítményéhez képest a tavaszi nagyon jó lett, hiszen a 0 pont helyett két győzelmet, így 6 pontot is bezsebeltünk, amivel legalább az utolsó helyet elkerültük és 8.-ak lettünk. Pozitívum továbbá, hogy minden meccsen sikerült gólt lőni, az akkori 8 mérkőzésen szerzett 4-hez ebben az évben ugyanennyi találkozón további 19 találatot szereztünk. Az erősebb, idősebb csapatok ellen sajnos nem sok esélyünk volt, de a következő szezonra tőlünk senki sem "öregszik" ki, így van okunk bízni abban, hogy ez az idény sokkal jobb lesz.

Köszönöm lányok, srácok egész éves munkátokat! Belaidi Ajád edzőkollegámnak pedig köszönöm segítségèt, közreműködését. 

Hajrá St.Mihály! 



 

Leány Regionális U19 17. forduló


Szolnoki MÁV - St. Mihály FC 11-0 (5-0)


Játékosaink: Kovács Nóra, Danyi Alexandra, Szebegyinszki Bettina, Máté Krisztina, Szabó Gréta, Kovács Mira, Nadobán Alexandra (Kovács Boglárka), Lantos Noémi, Szalkai Erika, Meleg Nikolett, Szabó Emma

Edző: Török Bence



 

Csongrád-Csanád Vármegyei U19 'A' alsóház 7. forduló


St. Mihály FC - KSE Balástya 4-1 (1-0)

Gólszerzőink: Muskó Gergely 2, Chadaide Zénó, Nagy Gergő


Játékosaink: Polgár Tamás, Juhász Roland (Ferge Milán), Simkó Kristóf, Faragó Mátyás (Chadaide Zénó), Nagy Gergő (Kiss-Molnár Bence), Barczány Kende (Muhi Balázs), Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás (Juhász Marcell), Muskó Gergely (Zsótér Gergő), Miklós Benjamin (Jászberényi Miklós)


Szabó Dániel edző - Okosan játszva, kérdést nem hagyva nyertük meg a mai bajnokinkat. Ügyesek voltak a srácok. Az utolsó két bajnokin felszabadultan célozhatjuk meg a hatodik helyet.



 

Simple Női Liga NBI 22. forduló




KÉSZ-St. Mihály Szeged - Budaörs 5-1 (3-0)

Gólszerzőink: Trbojevic Ivana 2, Szabó Dóra, Malesevic Sanda, Sovány Dorina


Játékosaink: Krstovic Anastasija, Marjanovic Lena, Koszo Sydney (Ónodi Vanessza), Nagy Lilla (Horváth Lara), Szabó Dóra, Sajti Krisztina, Sovány Dorina (Futaki Fruzsina), Malesevic Sanda, Balázs Bettina (Farkas Nina), Trbojevic Ivana (Papp Szidónia), Németh Zsófia Peónia

Vezetőedző: Vajda Fangyó



 

Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 23. forduló


Csongrád - St. Mihály FC 6-1 (4-0)

Gólszerzőnk: Baján Zoltán


Játékosaink: Török Máté, Csobán Róbert, Csobán Krisztián, Zatykó Norman (Olajos Csaba), Belaidi Ajád, Antal Balázs, Baján Zoltán, Kovács Bende, Hufnágel Péter (Elek Ádám), Nagy Norbert, Andróczki Tamás (Huszár Lajos)


Baján Zoltán edző értékelése - Ismét egy fontos mérkőzés állt előttünk, ugyanis ez nagyban befolyásolta a bajnokság vegkimenetelét. A hazaiaknak és nekünk is komoly tétje volt a meccsnek. Sajnos a vendéglátónk jobban tudott alkalmazkodni ehhez a feladathoz. Nem sok pozitívumot lehet mondani egy ilyen meccs után, de talán azt, hogy még nagy hátrányban sem adtuk meg magunkat. Szomorúak voltunk, hisz komoly csapást mértek ránk, de ilyen a football. Gratulálok a hazai csapatnak. Nálunk rosszabb a helyzet, egy piros lappal és két sérülttel fejeztük be a mérkőzést. A későbbiekben sem lesz könnyebb dolgunk, hisz a bajnokság olyan szakaszában vagyunk, ahol sokat lehet nyerni, de veszíteni is.

A feladatunk, hogy megőrizzük az ötödik helyünket.



 

Leány U15 alsóház 3. forduló


MTK Budapest - St. Mihály FC 8-1 (5-1)

Gólszerzőnk: Boruzs Boglárka


Játékosaink: Vasi Abigél (Herke Naira), Kovács Bettina, Boruzs Boglárka, Kálló Tímea (Vajda Flóra), Papdi Jázmin, Rózsa Sára (Purcsi Lilla), Olasz Zsófia (Szendrei Júlia), Szilágyi Lilla, Varga Kitty (Boros-Kovernyik Natáli), Herke Norina (Polonkay Dóra), Csúcs Lilien (Katona Dóra)


Olajos Csaba edző - Természetesen csalódott vagyok a mai nap után, ugyanabba a mederbe léptünk, mint már néhányszor a szezon folyamán. Nem segítette játékunkat az igencsak kis pályaméret, de erre nem lehet fogni a teljesítményt. Véleményem szerint a négy csapat igencsak közel van egymáshoz játékban és tudásban, amit az eddigi eredmények is bizonyítanak, ám ma eljátszottuk a könnyű edzőpartner szerepét. Mivel a játék igencsak nehézkes volt a meleg és a pálya adottságai miatt, így két dologban felénk tudott kerekedni a hazai csapat: küzdeni tudásban (párharcok), és koncentrációban. Miskolcról magunkkal hoztuk a könnyű gólokat az ellenfél számára, hiába futottunk-hajtottunk, ha nem figyelünk oda a megbeszéltekre, és nem is koncentrálunk a játékhelyzetekben. Ma az előbb említett elemek mellett hiányzott a kockázatvállalás - labdabirtoklásban - és a tudatosság, a gyakorolt játékelemek alkalmazása. Ismétlődő tanulságot vonhatunk le ebből is, a hét közben elvégzett munkát a hétvégén kell(ene) kamatoztatni. Végezetül pozitívumként emelném ki, hogy a fiatalabbak és a mérkőzésbe beszállók hozzá tudtak tenni a csapat játékához, ami fontos volt a mai nap és a későbbiek szempontjából is.



 

Leány U19 alsóház 4. forduló





St. Mihály FC - DVTK 0-0 (0-0)


Játékosaink: Aradi Jázmin, Horváth Lara (Fischer Márta), Koszo Sydney, Sovány Dorina, Balázs Evelin, Nagy Lilla, Szabó Dóra, Sajti Krisztina (Rabi Ramóna), Pálnik Johanna, Futaki Fruzsina, Bozóki Csenge


Terjéki Tamás beszámolója - Szikrázó napsütés, és rekkenő hőség fogadta a pályára lépő csapatokat Tápén az U19 meccsén. A mérkőzés elejétől támadó felfogásban futballoztunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, azonban csak egy érvénytelenített gólig jutottunk. A második félidőben végig uraltuk a játékot, de a lehetőségeinket nem sikerült gólra váltani a rendkívül mélyen és elszántan védekező DVTK ellen. Dicséret illeti a lányokat, mert nagyot játszottak, biztos vagyok benne hogy legközelebb jönnek majd a gólok is!



 

Leány U17 alsóház 3. forduló


PMFC - St. Mihály FC 5-1 (1-0)

Gólszerzőnk: Barna Bíborka


Játékosaink: Kozma Vivien, Simon Adrienn, Papp Tamara, Milinker Nóra, Bagi Luca, Barna Bíborka, Gyémánt Karina, Gyovai Katinka, Oláh Maja, Baranyi Barbara (Mészáros Nóra), Bány Boglárka (Dobos Emese)


Fábián-Saleh Houssam edző nyilatkozata - "Bár az eredmény nem tükrözi, de a játékunk sokat lépett előre a legutóbbi találkozóhoz képest.

Ezért gratulálok a lányoknak!

Ami a végeredményt illeti, megpróbáljuk helyén kezelni és építkezni a pozitívumokból.

Gratulálok a Pécsnek a győzelemhez!"


Comments


bottom of page