A múlt hét végén leány U-15-ös nemzetközi tornát rendeztünk (rendezhettünk) Szentesen muzslyai barátainkkal közösen.
Egy valódi kincsesbányában jártunk az elmúlt hét második felében, Szentesen.
Mi, szervezők, szerettünk volna sokat adni a lányoknak, s bizony ez fordítva sikerült.
Felemelő, magasztos élmény volt látni azt a tiszta, őszinte, és sok esetben őstehetségtől ihletett játékot, amit a labdarúgók bemutattak e két játéknapon.
Dél-Kelet Magyarország, illetve Észak-Szerbia legjobb korosztályos játékosait láthattuk vendégül, és Ők kiváló mérkőzéseken, remek teljesítményekkel mutatták meg magukat.
Ritkán látható annyi tehetséges "serdülő" játékos egyszerre egy tornán, mint ami itt volt.
Amennyiben hit, és józanság (valamint szeretet) fogja jellemezni a klubok, szülök, csapatok, szakvezetők kapcsolatát, közös munkáját, akkor már ma a pályán láttuk egy pár év múlva a Magyar NB I-ben meghatározó szerepet betöltő szegedi női csapat előképét. (Ugyanez vonatkozik vajdasági barátainkra is.)
Eredmények:
Első nap
FK Lehel- Szentes 1-0
Sándorfalva - Szentes 4-2
Sándorfalva- FK Lehel 3-1
Topolya SC- Szent Mihály FC. 2-2
Gyula- ZFU Corner 5-0
Szent Mihály FC- ZFU Corner 1-1
Topolya SC-Gyula 1-1
Topolya SC- ZFU Corner 5-1
Szent Mihály FC- Gyula 2-0
Második nap
FK Lehel - Szentes 1-0
Sándorfalva - Szentes 3-2
Sándorfalva- FK Lehel 0-0
Topolya SC- Szent Mihály FC. 0-1
Gyula- ZFU Corner 1-1
Szent Mihály FC- ZFU Corner 2-0
Topolya SC-Gyula 5-0
Topolya SC- ZFU Corner 6-0
Szent Mihály FC- Gyula 1-1
A torna megrendezése túlmutatott a sportszakmán, s a labdarúgás iránti vonzalom erősítését, s a közösségeknek (csapatoknak) találkozását is célozta. Erre szabadidős programok szolgáltak.
Ezért minden résztvevő emlékérmet kapott, valamint edzői javaslatra csapatonként egy-egy játékos külön díjazásban részesült. (a csapat legjobb játékosa, gólkirálynője, vagy legjobb védő teljesítménye, stb.)
KÖSZÖNJÜK LÁNYOK:
Szentesi Kinizsi: Bodnár Viola, Váczi Hanna, Molnár Zsófia, Polgár Zsófia, Sajtos Barbara, Tóth Kamilla, Redenczki Brigitta, Vass Lili, Bereczki Tímea, Török Maja, Lévai Anna, Tóth Adél, Szilágyi Tünde
Különdíj: Tóth Adél
Sándorfalva SK: Gácser Zoé, Bakos Dorina, Kőrffy Olívia, Nagy Viktória, Nagy Lilla, Bohák Viktória, Terhes Liliána, Nagy-Jóljárt Leila, Kovács Tamara, Bitó Nikoletta, Zámbó Krisztina, Stumpf Kiara, Elekes Zoé, Friebert Enikő, Bárdos Laura, Gulyás Petra, Váradi Szintia, Nagy Dóra
Különdíj: Terhes Liliána
FK Lehel: Varga Klára, Kardos Beatrix, Una Cokanjac, Kovács Patricia, Santo Andela, Miljevic Vanesa, Sveler Nenszi, Táborosi Minea, Racic Adrijana, Damir Malbasic
Különdíj: Damir Malbasic
Topolya FC: Gambiroza Tamara, Todorovic Masa, Balunovic Nina, Evetovity Stefani, Kókai Kinga, Vörös Emma, Kol Nikoleta, Fabijanovic Kalina, Ivkovic Iva, Tanasic Katarina, Kókai Dorka, Pataki Petra
Különdíj: Ivkovic Iva
ZFU Corner (Szabadka): Deak Helena, Kujundzic Nadja, Zarkov Anastasija, Németh Tamara, Zivanovic Iva, Tumbas Nikolina, Popovic Uma, Hegedis Liza, Dulic Barbara, Mikolic Natalija, Seres Valentina
Különdíj:
Gyula: Krisán Lujza, Kőszegi Kamilla, Szücs Boglárka, Sebestény Renáta, Hofmann Dorina, Kis Barbara, Zalai Bíborka, Gombkötő Csenge, Keller Kira, Földi Bernadett, Lövei Blanka, Kacsmarik Hanna, Rung Zselyke, Seres Hanna, Balogh Rodé, Martyin Eszter, Bedreng Evelin
Különdíj: Zalai Bíborka
Szent Mihály FC: Herke Naira, Szalkai Anna, Molnár Csenge, Purcsi Lilla, Szilágyi Lilla, Kálló Timea, Csúcs Lilien, Katona Dóra, Csanki Boglárka, Vajda Flóra, Kovács Bettina Boglárka, Oláh Maja, Olasz Zsófia, Csala Boglárka, Rácz Veronika, Sostoric Nóra, Herke Norina, Vass Krisztina, Polonkay Dóra
Különdíj: Rácz Veronika
Kupát Nyert: Szent Mihály FC
Sándorfalva SK
Legjobb kapusok: Herke Naira (Szent Mihály FC )
Váczi Hanna (szentes)
Comments