top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Mérkőzések, Eredmények (36. hét)

Frissítve: szept. 8.



Egész hétvégén pályán a Szent Mihály csapatai a kicsiktől a nagyokig, kövessék folyamatosan frissülő cikkünket az eredményekért, az összeállításokért és az edzői nyilatkozatokért!


Hétvégi előzetesünket a női NB I-es és a férfi vármegye II-es alakulatunk meccseiről ide kattintva tudják elolvasni.


Szeptember 7. (szombat) 11:00, Akadémiai női U-15 2. forduló, Tápé:


Szent Mihály FC - MTK 0-2 (0-2). Szent Mihály: Herke Naira, Purcsi Lilla, Szilágyi Lilla, Kálló Tímea Zsuzsanna, Katona Dóra Noémi, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Polonkay Dóra, Rácz Veronika Erzsébet, Herke Norina, Csúcs Lilien. Cserék: Szalkai Anna, Bereczki Betti, Szendrei Júlia Hanna, Ligeti Dóra, Orvos Maja, Palotás Panni, Csala Bolgárka.


Kiegyenlített játékkal indult az első félidő, az első percek után a vendégek alakítottak ki kisebb mezőnyfölényt, védelem mögé bepasszolt-beívelt labdáikból kisebb-nagyobb lehetőségeket tudtak kidolgozni, míg mi kissé kapkodóan túl gyorsan akartunk előre jutni. Ennek ellenére volt lehetőségünk a gólszerzésre, egy szöglet után blokkoltak a vendégek, a következő szituációban pedig a lövés sikeredett gyengére. A szünet előtt két jelenet ismételte önmagát, magasra tolt védekezésünk mögé beütött labdából el tudott menni az MTK, az elsőnél a kipattanót, míg a másodiknál közvetlenül a helyzetet értékesítették. A második félidő jóval kiegyenlítettebb volt, de a támadásaink utolsó passzai-döntései nem sikerültek jól. Mezőnyjátékban egyenrangú partnerekké váltunk, viszont nem tudtuk megszerezni azt a gólt amivel visszajöhettünk volna a mérkőzésbe. Szoros mérkőzésen, de megérdemelten nyertek a vendégek.


Olajos Csaba edző: "Ma a valódibb arcunkat mutattuk a mérkőzésen, egyéni és csapatszinten egyaránt. Fegyelmezettebbek voltunk védekezésben, határozottabb döntéseket hoztunk. Labdabirtoklásban van még dolgoznivaló, az első félidőben ad-hoc jellegű támadásaink voltak, a szünet után ez a szegmens is tudatosabbá vált. Szomorkodásra adhat okot az, hogy két kontrából kaptuk gyors egymásutánban a két gólt, kis szerencsével és odafigyeléssel egy pontra akár rá is szolgálhattunk volna. A ma bemutatott játékra, odafigyelésre mindenképp építenünk kell, hogy jövő héten sikerrel hagyhassuk el a pályát."








Szeptember 7. (szombat) 13:00, Akadémiai női U-17 2. forduló, Tápé:


Szent Mihály FC - MTK 1-3 (0-2). Szent Mihály: Papp Tamara, Milinker Nóra, Boruzs Boglárka, Veres Doren, Gyovai Katinka, Tóth Panna Rita, Barna Bíborka, Oláh Maja Zoé, Baranyi Barbara, Simon Adrienn Evelin, Török Stefi. Cserék: Budai Rebeka Réka, Bány Boglárka, Rózsa Sára Ágnes, Papdi Jázmin, Kovács Réka.

Gólszerzőnk: Tóth Panna Rita (81.)


Fábián-Saleh Houssam edző: "A legutóbbi bajnokihoz képest jóval többet birtokoltuk a labdát, viszont a mérkőzés előtt és a félidőben kért elemeket csak elvétve láthattuk viszont a pályán, így komoly veszélyt keveset tudtunk kialakítani az ellenfél kapuja előtt. A ki nem kényszerített hibák és azok következményei (kapott gólok) indokolatlanul megfogták a csapatot, és egy olyan mély gödörbe rántott le mindenkit, ahonnan nehezen volt kiút ezen a találkozón. A mai mérkőzés jól rávilágított a hiányosságokra, amiken változtatni kell. Mindenki rendkívül csalódott, mert ebben sokkal több is lehetett volna. A jövő héten ismét megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat, és azon leszünk, hogy egy minden téren stabilabb és megerősödött csapat futhasson ki a pályára!"


Szeptember 7. (szombat) 16:30, Regionális női U-16 1. forduló, Gyömrő:


Astra Budapest - Szent Mihály FC 7-0 (3-0). Szent Mihály: Friebert Enikő - Kovács Tamara Eszter, Elekes Oé Léna, Nagy Viktória, Vass Krisztina Szilvia, Sosterics Nóra, Csanki Boglárka, Terhes Lilian Jázmin, Kőrffy Olívia Kitti, Bohák Viktória, Váradi Szintia Dzsenna. Cserék: Szurmai Enikő, Bacsa Dóra Krisztina.


Pigniczki Zoltán edző: "Próbáljuk felvenni a magasabb osztály ritmusát, s megérezni a nagyobb távolságokat, hiszen mi eddig kisebb pályán játszottunk. Még nincs meg az összhang a régebb óta nálunk futballozó és az újabban érkezett játékosok között, mert többen is akadnak, akik nemrég csatlakoztak hozzánk. Ez azonban természetes folyamat, hétről hétre, meccsről meccsre javulni fogunk, sokat dolgozunk majd ezért. Gratulálok a minden tekintetben jobb ellenfélnek!"



Szeptember 7. (szombat) 17:00, Női NB I 3. forduló, Felcsút:


Puskás Akadémia FC - KÉSZ-Szent Mihály-Szeged 3-2 (2-1). Szent Mihály: Aradi Jázmin - Lena Marjanovic, Kránicz Viktória, Sajti Krisztina, Németh Peónia (Juhász Enikő, 79.) - Sara Simonovic, Koszo Sydney, Sanda Malesevic - Jelena Petrovic, Sovány Dorina (Ónodi Vanessza, 79.), Nagy Lilla. Vezetőedző: Hadár Attila.

Gólszerzőink: Lena Marjanovic (34.), Ónodi Vanessza (80.)


Hadár Attila vezetőedző: "Néha igazságtalan játék a futball, hiszen a mai meccs képe alapján rászolgáltunk volna egy döntetlenre minimum Felcsúton. Úgy gondolom, ezen a mérkőzésen mutatta meg az igazi arcát a csapat, csak dicséret illeti a játékosokat a hozzáállás és a mutatott futball miatt. Sajnos benne voltak a hibák a mai bajnokiban, hiszen három gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, ám ennek ellenére volt esélyünk a pont megszerzésére, vagy esetleg a győzelemre is. A második félidőben mindössze háromszor jött át a térfelünkre a Puskás Akadémia, akkora nyomás alatt tartottuk őket. Ha a pénteki Győr elleni rangadón ilyen mentalitással lépük pályára, akkor elérhetjük a hőn áhított bravúros eredményt."


Fotó: aksportphoto

Szeptember 8. (vasárnap) 11:00, Regionális női U-19 1. forduló, Szentes:


Szent Mihály FC - Szolnoki MÁV 1-10 (0-8). Szent Mihály: Kovács Boglárka Virág - Szebegyinszki Bettina, Szabó Emma, Danyi Alexandra, Csuzi Afrodité, Fejes Viktória Luca, Tóth Kamilla, Mészáros Laura Lara, Losonczi Julianna, Nagy-Jójárt Leila, Meleg Nikolett. Cserék: Bliznák Luca Hanna, Tóth Adél.

Gólszerzőnk: Tóth Adél (64.)


Tóth László edző: "Sajnos nagyon nem úgy kezdődött a meccs és a szezon, ahogy elterveztük. Az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a jó erőkből álló Szolnok. A félidőben próbáltuk rendezni a sorainkat. A második játékrész sokkal szorosabb és kiegyenlítettebb volt, sikerült gólt is szereznünk. Ezt a hozzáállást kell továbbvinnünk a következő mérkőzésekre, amit a második félidőben mutattak a lányok."


Szeptember 8. (vasárnap) 11:00, Akadémiai női U-19 2. forduló, Budapest:


MTK - Szent Mihály FC 4-1 (2-0). Szent Mihály: Aradi Jázmin - Simon Adrienn Evelin, Arnold Sára, Horváth Lara, Bagi Luca Csenge, Suták Dorka, Gyémánt Karina, Pálnik Johanna, Rabi Ramóna, Bozóki Csenge, Palotás Petra. Cserék: Kozma Vivien Renáta, Barna Bíborka, Kovács Nóra Lili, Flach Diána Natália, Gyovai Katinka.

Gólszerzőnk: Rabi Ramóna (66.)


Terjéki Tamás edző: "Amilyen jól játszott a csapat a múlt héten, most pont annyira volt pocsék a mutatott teljesítmény. A mentalitás sem tetszett, de játékban is messze tudás alatt teljesítettek a lányok. Van egy hetünk, hogy rendezzük a sorokat, jövő vasárnap pedig Miskolcon bizonyíthatjuk, hogy ez csak egy egyszeri eset volt."


Szeptember 8. (vasárnap) 13:30, Férfi vármegyei U-19 A 1. forduló, Bordány:


DAFC - Szent Mihály FC 2-3 (0-2). Szent Mihály: Polgár Tamás - Juhász Roland, Simkó Kristóf Benjámin, Zsótér Gergő Botond, Nagy Gergő, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő, Zefer Zétény, Muhi Balázs András, Nándori Barnabás, Muskó Gergely. Cserék: Nagy Csongor, Pálfi Gergő, Jászberényi Miklós, Juhász Marcell.

Gólszerzőnk: Nándori Barnabás 3 (22., 27., 68.)


Szabó Dániel edző: "Megérdemelten nyertünk, sőt nagyobb arányú is lehetett volna a sikerünk, hiszen több helyzetet is kihagytunk. Visszajött az, amit az edzéseken gyakorlunk, a fiúk nagyon jól játszottak, gratulálok nekik."

Szeptember 8. (vasárnap) 16:30, Férfi vármegyei II. 3. forduló, Tiszasziget:


Tiszasziget II.- Szent Mihály FC 5-2 (1-2). Szent Mihály: Török Máté - Csobán Krisztián, Kovács Nimród, Antal Balázs (Huszár Lajos, 75.), Baján Zoltán, Olajos Csaba (Belaidi Ajád, 67.), Hufnágel Péter, Farkas Ákos, Klippel Ádám, Farkas András (Vér Dávid, 83.), Andróczki Tamás.

Gólszerzőink: Klippel Ádám (21.), Antal Balázs (29.)


Baján Zoltán játékos-edző: "Igen változatos és mozgalmas mérkőzés volt. Az első 45 percben lerajtoltuk az ellenfelet, s nagyon jól futballoztunk. A második félidőben aztán sajnos állva hagytak bennünket. Megint elfogytunk a végére, mint múlt héten. Megyünk előre, megpróbálunk javítani."


A borítóképen U15-ös csapatunk Tápén.

Comments


bottom of page