top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Pörgős péntek: pályán válogatottjaink!



Futaki Fruzsina, Koszo Sydney és Szabó Dóra Ciprus ellen öltheti magára a válogatott mezt, Anastasija Krstovic, Jelena Petrovic és Sara Simonovic Montenegró színeiben játszik Eb-selejtezőt.


Pörgős péntekje lesz a Szent Mihály válogatott labdarúgóinak! A múlt szombati MTK elleni bajnoki mérkőzést követően három tehetséges fiatal futballistánk, Futaki Fruzsina, Koszo Sydney és Szabó Dóra Telkiben csatlakozott a magyar női U-19-es nemzeti csapat keretéhez, s Rácz Zsófia szövetségi edző vezetésével készülnek a Ciprus elleni barátságos meccsekre. A két U-19-es válogatott két alkalommal méri össze tudását, előbb pénteken 13 órai kezdettel, majd hétfőn 11 órakor. A mieink a november végi, december eleji, hazai rendezésű Eb-selejtezőre készülnek, ahol szeretnék megőrizni A-ligás tagságukat.


"A ciprusiak a B-ligában szerepelnek, ennek megfelelően kevésbé erős ellenfélnek számítanak, mint az Eb-selejtező csoportunk bármelyik csapata (Hollandia, Svédország és Skócia), de őket sem szabad lebecsülni, csak megfelelő hozzáállással érhetünk el jó eredményt. A lányoknak az elkövetkezendő két barátságos mérkőzésen van utoljára lehetőségük megmutatni magukat, ezért is szeretnénk mindenkinek játékpercet biztosítani, hiszen a két találkozón mutatott teljesítményük meghatározó lesz a 21 fős Eb-selejtezős keret kialakításakor. Ezzel a korosztállyal eddig három közös edzőtáborunk volt, a jelenlegi összetartás során a hangsúly elsősorban az eddig tanultak ismétlésén, azok csiszolásán van" – nyilatkozta az MLSZ honlapjának Rácz Zsófia szövetségi edző.



Montenegrói légiósaink, Anastasija Krstovic, Jelena Petrovic és Sara Simonovic eközben Podgoricában hangolnak a Finnország elleni Európa-bajnoki selejtező párharcra. Az első felvonást pénteken 16:30-kor rendezik majd a helyi Gradski Stadionban, a visszavágóra pedig kedden 17:30-kor kerül sor Tamperében. Kapusunk, Ana Krstovic minden bizonnyal kezdőként kap majd szerepet hazája felnőttválogatottjában, míg Simonovic és Petrovic is értékes játékpercekben reménykedik. Az A-ligás északiak számítanak esélyesnek, de a montenegrói lányok nagyon fogadkoznak, hogy megnehezítik a dolgukat. Érdekesség, hogy a továbbjutó a Magyarország - Skócia csörtéből kap ellenfelet az Eb-kvótáért.


Játékosainkért természetesen nagyon szorítunk, pénteki meccseikről természetesen beszámolunk majd honlapunkon.


Pintér M. Lajos

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page