
A Szent Mihály 17 éves támadója az U-19-es válogatott tagjaként az áprilisi Európa-bajnoki selejtezőkre készül. Két barátságos meccsen szerepelhet Ciprus ellen. Sok sikert, hajrá, Dóri!
Hétfő óta Cipruson edzőtáborozik a magyar női U-19-es labdarúgó-válogatott. A 23 fős keretben ott van a KÉSZ-St. Mihály-Szeged tehetséges futballistája, Szabó Dóra is. A mieink két edzőmeccset vívnak majd a szigetország legjobbjai ellen. Szabó Dóráék már az áprilisi, hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornára hangolnak, ahol vissza akarnak kerülni az A-ligába.
Magyarország női U-19-es válogatottja és Ciprus korosztályos együttese pénteken, valamint jövő hétfőn csap össze a Sotira Municipality Stadionban. Mindkét mérkőzés magyar idő szerint 10 órakor kezdődik majd.
"A lányok előtt most újabb alkalom nyílik a bizonyításra. A Ciprus elleni két felkészülési mérkőzés lesz az utolsó lehetőség, hogy az áprilisi Eb-selejtezők előtt eldöntsük, ki az, akire számíthatunk a selejtezők során. Ciprus ellen azt a taktikát szeretnénk gyakorolni, amit majd a törökökkel és a bosnyákokkal szemben is alkalmazni fogunk" - nyilatkozta az MLSZ honlapjának Rácz Zsófia szövetségi edző.
A női U-19-es Európa-bajnoki selejtezők tavaszi körében mind Magyarország, mind Ciprus a B-ligában próbál szerencsét. A mieink tavaly decemberben estek ki az A-ligából, s a céljuk az azonnali visszajutás az elitbe. Szabó Dóráék egy háromcsapatos csoportba kerültek, s házigazdaként léphetnek majd pályára Telkiben Törökország (április 2.) és Bosznia-Hercegovina (április 8.) ellen. A csoportelsők mellett a hat csoport legjobb másodikja jut fel az A-ligába a 2026-os U-19-es Eb selejtezőire.
Magyarország és Ciprus női U-19-es együttese egyébként legutóbb tavaly októberben Telkiben találkozott, s vívott két barátságos összecsapást. A magyarok akkor 2-0-ra, illetve 6-1-re nyertek. Szabó Dóra az első meccsen a kezdőcsapatban, a második mérkőzésen csereként kapott lehetőséget. A pénteki és a hétfői ciprusi derbikről, Dóri szerepléséről természetesen ezúttal is beszámolunk majd honlapunkon!
Fotó: MLSZ