Folytatjuk a múlt hét végén befejeződött futsal bajnokságokban szereplő csapataink ismertetését.
Most a tizenhárom éveseken a sor.
Időm, sorsom úgy hozta, hogy kétszer, még az elején Székkutason, és most vasárnap délután a záró fordulóban Apátfalván láthattam a fiúkat.
Ennek azért van jelentősége, mert - mint rég látott gyermeknél - szembetűnő volt a csapat, és a játékosok fejlődése. Az utolsó mérkőzésen a Hódmezővásárhelyi FC ellen (a csoport legjobbja) nagyon szurkoltam (akkor is), majdnem kihúztuk az első félidőt döntetlenre. Az egy igen komoly részsiker lett volna, pár másodperc választotta el a fiúkat tőle.
A Szent Mihály Futball Klub mindig is közösségben gondolkodik, ritkán emel ki külön játékosokat neveket, most kivételt teszünk: Krajcsovicz Buda Bálint extrát nyújtott a kapuban. Balogh Árpád edző türelmes, mentálisan erős, jó munkáját külön dicsérjük.
Látva edzőt, és csapatát, már nincs messze egy komoly siker sem.
Köszönjük, fiúk, lányok:
Krajcsovicz Buda Bálint
Gyepes Ádám
Katona Dóra
Szabó Noel
Garamvölgyi Gergő
Tóth Zsombor
Makalicza Gábor
Szögi László
Csanki Boglárka
Kiss Koppány
Simon Anna
Gajda Lorina
Boruzs Fruzsina
Vajda Flóra
Szendrei Júlia
Kelemen Krisztofer
M GY D V LG KG GK P
Hódmezővásárhely 12 11 1 0 148 17 131 34
Csongrád 12 6 2 4 55 43 12 20
DAFC Szeged 12 5 1 6 47 77 -30 16
Szentmihály 12 0 0 12 6 119 -113 0
Комментарии