A Téli Teremkupán is bizonyítani szeretnénk
- pintermlajos
- 2 nappal ezelőtt
- 3 perc olvasás

Az MLSZ Téli Teremlabdarúgó-kupával zárja az évet a KÉSZ-St. Mihály-Szeged. Nehéz csoportba kerültünk, és sok a hiányzónk, de lányaink ezúttal is úgy készülnek, hogy minél eredményesebben szerepeljenek. Pörgős és izgalmas hétvége vár ránk Martonvásáron!
December 6-án és 7-én még egyszer, utoljára egymásnak feszülnek a Simplne Női Liga csapatai. A Magyar Labdarúgó-szövetség a Fejér vármegyei Martonvásáron, Tóth István Sportcsarnokban rendezi meg a hagyományos, kétnapos Téli Teremlabdarúgó-kupát. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged az előző években rendre kitűnően szerepelt a népszerű viadalon. A 2023/24-es kiírásban veretlenül nyertük meg a szigetszentmiklósi tornát, tavaly decemberben pedig az előkelő ötödik helyet szereztük meg Budaörsön. Major László együttese ezúttal is lelkesen és elszántan készül a viadalra, s mindent megtesz a sikeres szereplésért, annak ellenére, hogy a keretből sokan hiányozni fognak, a csoportbeosztás pedig elég nehéz.
"A Puskás Akadémia elleni november 22-i bajnoki mérkőzést követően mi nem zártuk le az évet, nem fejeztük be teljesen a munkát. Az első héten levezető edzéseket tartottunk, ezen a héten pedig két alkalommal is lehetőségünk nyílik a Szent Gellért Fórum sportcsarnokában gyakorlolni, amiért nagyon hálásak vagyunk. Természetesen ilyenkor az év végén azért már elég nehéz komplett keretről vagy érdemi munkáról beszélni. Nagyon sok az egyetemista játékosunk, akiknek most vizsgáik vannak, lesznek, tehát elsősorban tanulmányaira koncentrálnak. Németh Peónia például ilyen okokból biztosan nem tarthat velünk a teremkupára. A sérültjeink sem állhatnak rendelkezésre, a hosszabb idő óta maródi Szabó Dóra, Suták Dorka, Bozóki Csenge mellett például Török Lilla és Szőke Flóra sem százszázalékos, és rajtuk kívül is akadnak olyan futballistáim, akik nem tökéletesen egészségesek, kisebb sérüléssel bajlódnak. Az ő játékukat a teremben semmiképpen sem szeretnénk kockáztatni, hiszen ez a műfaj egy szokatlan talajon alapvetően veszélyesnek számít. Ugyanakkor aki rendben van, az biztosan ott lesz és játszani fog, természetesen jönnek vissza a montenegrói válogatottjaink is. Szeretnénk azzal is megtisztelni a Téli Teremlabdarúgó-kupát, hogy a lehető legerősebb összeállításunkban utazunk el. Úgy számolok, hogy 15-16 fővel tudunk majd szerepelni a hétvégén. A korábbi évek kiváló eredményei köteleznek. 2024-ben is a tisztes helytállás volt a cél, és sikerült megnyernünk a tornát, tavaly pedig az ötödik helyen végeztünk. Természetesen megpróbálunk ezúttal is minél több mérkőzést nyerni, minél sikeresebben teljesíteni azzal együtt, hogy a teremfoci teljesen más kihívás, mint a nagypályás labdarúgás, s mivel az együttesek alapvetően egész évben nem erre készülnek, ez a versengés tulajdonképpen lutrinak számít" - nyilatkozta vezetőedzőnk, Major László. A mester azt is elárulta, az MLSZ Teremkupát követően, december 8-án tartja az évzáró rendezvényét az alakulat, majd pihenőt kapnak a lányok, s a felkészülés január közepén kezdődik.
A versenykiírás szerint egyébként az MLSZ Teremkupában a Simple Női Liga 10. fordulója után kialakult sorrend szerint a bajnoki tabella 1., 4., 5., 8., 9. és 12. helyezettje került az egyik hatosba, míg a másikba a 2., 3., 6., 7., 10. és 11. helyezett. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged ötödikként az A jelű csoportban szerepelhet, ahol az FTC-Telekom, az ETO FC Győr, a Diósgyőri VTK, a Budapest Honvéd FC és a Szekszárdi WFC lesznek az ellenfelei. A másik ágon a Puskás Akadémia, az MTK Budapest, a Pécsi MFC, az Újpest FC, a Viktoria FC és a Budaörsi SC küzd meg egymással.
Az idei lebonyolítás értelmében az egyes csoportokba sorolt csapatok mind az öt ellenfelükkel egy mérkőzést vívnak, melyek 18 percig tartanak, térfélcsere nélkül. A csoportmérkőzések során a győzelmekért 3, a döntetlenért 1 pont jár, a sorrend a nyolc találkozót követően alakul ki. A vasárnapi - 20 perces - helyosztókon a csoportok hatodik helyezettjei a 11. helyért, az ötödik helyezettjei a 9. helyért, a negyedik helyezettjei a 7. helyért, a harmadik helyezettek az 5. helyért, a második helyezettek a bronzéremért, az első helyezettek pedig a tornagyőzelemért mérkőznek majd meg. A helyosztókon döntetlen esetén kilencméteres büntetőrúgások döntenek. A versenyen idén is serleget, érmeket és pénzjutalmakat oszt majd az MLSZ, a presztízs mellett komoly téttel bír tehát a teremkupa. A győztes például 1,8 millió forintot, az ezüstérmes alakulat 1,3 milliót, a dobogó harmadik fokára álló gárda 1 milliót zsebelhet be. A Teremkupa legjobb játékosát, legjobb kapusát, valamint gólkirályát külön díjazásban részesítik.
A KÉSZ-St. Mihály-Szeged programja a Téli Teremlabdarúgó-kupán:
December 6. (szombat):
11:40: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Diósgyőri VTK
12:40: ETO FC Győr - KÉSZ-St. Mihály-Szeged
13:20: Budapest Honvéd FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged
December 7. (vasárnap):
9:00: FTC-Telekom - KÉSZ-St. Mihály-Szeged
10:20: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Szekszárdi WFC
Helyosztók:
13:20: Mérkőzés a 11. helyért
13:45: Mérkőzés a 9. helyért
14:10: Mérkőzés a 7. helyért
14:35: Mérkőzés az 5. helyért
15:00: Mérkőzés a 3. helyért
15:25: Döntő







