top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Arcképek: Arany Máté

1 nappal ezelőtt
3 perc olvasás

Új sorozatunkban a Szent Mihály FC-nél dolgozó edzőket, stábtagokat mutatjuk be egy-egy rövid interjú keretében. Körmendi Bence és Szalma Gergely után ismerkedjetek rendkívül sokoldalú asszisztensedzőnkkel, Arany Mátéval (22), aki egyúttal játékosként nagypályás megye II-es és NB III-as futsalcsapatunkat is erősíti!


Mutatkozz be, kérlek! Mit érdemes rólad tudni? Mivel foglalkozol még a labdarúgás mellett?


A labdarúgás egészen kiskorom óta jelentős szerepet tölt be az életemben, több klubban is megfordultam itt a megyében, megye IV-től a megye I-ig, az itt szerzett tapasztalatokat próbálom kamatoztatni az akadémián is. A labdarúgás mellett masszőrként, valamint egy pénzügyi társaságnál ügyfélszolgálatosként dolgozom.


Mióta dolgozol a Szent Mihálynál, s hogyan kerültél annak idején a klubhoz?


2025 szeptemberében kerültem a klubhoz, az akkori akadémiai vezető, Terjéki Tamás keresett fel, hogy lenne-e kedvem csatlakozni. Korábban még nem tevékenykedtem edzőként, viszont tervben volt, hogy szeretnék vele foglalkozni, így örömömre szolgált ez a megkeresés.


Az érkezésed óta milyen feladatokat láttál el nálunk, s milyen korosztályokkal dolgoztál együtt?


A tavalyi szezonban az U-15-ös csapatnál voltam Olajos Csaba segítője. Az idei szezonban az U-15, U-17, U-19-es korosztályoknál vagyok pályaedző Huszár Lajos kollegámmal karöltve, valamint néha napján masszőrként is tevékenykedem az akadémiai korosztályoknál, emellett volt már lehetőségem az NB I-es stábba is bekerülni.


Mi volt a legemlékezetesebb eredményed, sikered a klubnál? Mire vagy a legbüszkébb az itt töltött idő alatt?


Mindenképpen az egyik legemlékezetesebb emlékem a múlt hétvégi U-15-ös DVTK elleni mérkőzés, ami az egész csapat számára egy érzelmi hullámvasút volt. Mindenki megmutatta, hogy mire is képesek, és sikerült egy őrült hatpontos mérkőzést 5-4-re megnyerni. Amire a legbüszkébb vagyok az itt töltött idő alatt, hogy nap mint nap látom a játékosokat fejlődni, illetve felnőni, és örülök, hogy én is részese lehetek ennek.


Az idei szezonban milyen feladatokat kaptál, s hogy alakult eddig számodra ez az új idény?


Az idei szezonban kicsit más a szerepem, tavaly csak az U-15-ös korosztálynál tevékenykedtem, viszont az idei szezontól kezdve az U-15-től egészen az U-19-es korosztályig segédkezem, Huszár Lajos kollegámmal felváltva. A szezon egyenlőre egy kicsit felemásan alakul a csapatok számára, de mindannyian arra törekszünk, hogy minél sikeresebb idényt zárjunk.


Nemcsak a pályán kívül segíted a klubot, szerepelsz a megye II-es nagypályás és az NB III-as futsalcsapatunkban is. Hogyan egészíti ez ki a mindennapi munkádat?


A délutánjaim nagy részét kitöltik az akadémiai edzések, így már nincs igazán időm a nagypályás edzésekre, ezért amikor jött egy lehetőség, hogy segíthetem a Szent Mihályt nagypályán, illetve futsalban is több edző kollegámmal együtt, örömmel csatlakoztam a klubhoz.


Hogyan értékeled az eddigi eredményeidet a megye II-es csapatban és a futsalosainkkal, s mit vársz ettől a szezontól a pályán?


A télen csatlakoztam a csapathoz játékosként, egyénileg sikerült az egyik leggólerősebb szezonomat produkálni, hiszen sikerült 9-szer is eredményesnek lennem, csapatként viszont felemásra sikeredett, mivel nem sikerült elérni azokat a célokat, amiket szerettünk volna. Viszont az idei szezon egyenőre úgy alakul, ahogy szerettük volna, a klub megye IV-es és megye II-es csapata is jól szerepel, és még bőven tudunk hova fejlődni, mivel egy igazán fiatal csapatról van szó, hiszen a magam 22 évével már a rutinos játékosok közé tartozom.


Mik a személyes céljaid a Szent Mihálynál, mit szeretnél elérni az itteni munkádban?


Számomra már az is óriási lehetőség volt, hogy ide kerülhettem, és hogy ilyen magas szinten dolgozhatok, segíthetem a játékosok és a klub fejlődését. A céljaim közé tartozik, hogy minél magasabb edzői képesítést tudjak szerezni, amiben óriási segítséget nyújt a klub és az itt töltött idő. Szeretném továbbá elérni, hogy minden csapatunk eljusson arra a szintre, hogy topcsapat legyen a maga bajnokságában.



 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.com, szentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 76.

bottom of page