top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Arcképek: Balogh Árpád

12 órával ezelőtt
3 perc olvasás

Új sorozatunkban a Szent Mihály FC-nél dolgozó edzőket, stábtagokat mutatjuk be egy-egy rövid interjú keretében. Körmendi Bence, Szalma Gergely, Arany Máté, Gál-Godó Viktória, Franciskovic Denis és Huszár Lajos után ismerkedjetek meg a preakadémiai leány U-12-es csapatunkat irányító Balogh Árpáddal (36)!


Mutatkozz be, kérlek! Mit érdemes rólad tudni? Mivel foglalkozol még a labdarúgás mellett?


Balogh Árpád vagyok, 36 éves, Mindszentről származom, de körülbelül 10 éve már Szegeden lakom. Geográfus, terület- és településfejlesztő diplomával végeztem itt az egyetemen 2014-ben, azóta több helyen is megfordultam, de jelenleg a vízügyi hatóságon dolgozom, szabadidőmben pedig gitározok, olvasok és sokat kirándulok. Az edzőség mellett tavaly elvégeztem a játékvezetői tanfolyamot is, így harmadik állásként a labdarúgás ezen ágában is dolgozom.


Edzőként hol vállaltál eddig szerepet, s hogyan képezted, képzed magad?


Sajnos az aktív futballpályafutásomat egy sérülés miatt abba kellett hagynom; mindössze 2011-ig tudtam igazolt labdarúgóként folytatni a Mindszent SE színeiben, ifjúsági bajnokságig jutottam. De úgy döntöttem, hogy a labdarúgás közelében szeretnék maradni, ezért pár év kihagyás után 2018-ban a Mindszenti Mocorgó UFC-nél kaptam utánpótlás-edzői állást, itt egészen 2022-ig maradtam. Az első évben az U-7 korosztály edzője voltam, majd a második évtől az U-19 lány, később az U-16 lány korosztályoknál is voltam vezetőedző. Sokat tanultam az ottani kollegáimtól, valamint elvégeztem a Grassroots, nemrég (2024-ben) pedig az UEFA C tanfolyamot is.


Mióta edzősködsz a Szent Mihálynál, s miért láttad ezt jó lehetőségnek?


2022 nyara óta dolgozom a Szent Mihálynál, s mivel előtte is lány csapatokkal foglalkoztam, ezért úgy gondoltam, hogy a megye, sőt régió egyetlen női akadémiáján ez a legjobb lehetőség arra, hogy tanuljak, fejlődjek, így a lehető leghatékonyabban tudjak labdarúgást tanítani a játékosaimnak.


Az elmúlt években milyen feladatokat láttál el nálunk, s milyen korosztályokkal dolgoztál együtt?


Az első évben az U-14 megyei fiú és az U-11 Bozsik korosztály vezetőedzője voltam, majd a második évtől az U-14 vegyes és leány preakadémiai U-12 vezetőedző lettem, a harmadik évtől az U-17 női akadémia asszisztens-edzőjének is felkértek, amit elfogadtam, így abban a szezonban ezt az U-12-vel párhuzamosan csináltam heti 8 edzéssel. A negyedik évtől viszont szerettem volna jobban koncentrálni a kisebb korosztályra és csak egy csapatra, így az U-12 lányok vezetőedzője maradtam.


Mi volt a legemlékezetesebb eredményed, sikered a klubnál?


A sikert igazából én abban mérem, hogy hány játékost tudok feljebb adni az idősebb korosztályoknak, úgy, hogy meg is állják a helyüket, és jó alapot kapnak. Egyelőre az U-15 korosztályunkban 5, az U-14-es csapatban pedig 13 olyan kislány futballozik, akik vagy nálam kezdték, vagy először és valamennyi ideig én dolgoztam velük, amikor idekerültek a klubhoz. Persze nyertünk már kinti U-12 megyei bajnokságot, számtalan szép győzelmet arattunk, szereztünk érmeket futsaltornákon, de számomra az a legfontosabb, hogy a lányok megfelelő képzést kapjanak nemcsak technikai, hanem mentális téren is, és ezt tovább tudják vinni.


Az idei szezonban milyen feladatokat kaptál, s hogy alakult eddig számodra ez az új idény?


Idén immár a negyedik szezont kezdem az U-12 preakadémiai leány gárda vezetőedzőjeként, a csapat azonban nagyon sokban átalakult tavalyhoz képest, hiszen 8 kislányt feladtam U-14-be, mégis vagyunk jelenleg 14-15-en a keretben, tehát létszám szempontjából jól állunk. Eddig az edzéseken is legtöbbször közel teljes létszámmal dolgozunk, valamint a mérkőzések és tornák is a várakozásoknak megfelelően alakulnak, nemcsak a folyamatos sikerek miatt, hanem azért, mert látom a fejlődést rajtuk és azt, hogy akarnak tanulni, valamint hogy imádnak focizni, ezek pedig szerintem a legfontosabbak a labdarúgásban, és nem csak ebben a korosztályban.


Mik a személyes céljaid a Szent Mihálynál, mit szeretnél elérni az itteni munkádban?


Azt szeretném, hogy aki nálam megfordul, olyan alapokat kapjon mind technikai, mind pedig mentális téren, hogy ezt tovább tudja vinni, és később hasznosítani tudja akár egy nehezebb pillanatban, vagy tudjon szerény maradni egy komolyabb siker után. A hozzáállás nagyon fontos dolog, és talán az egyik legnehezebb tanítani, de igyekszem ebben is fejleszteni a játékosaimat. Az nagy öröm volna (és remélem, hogy lesz) számomra, ha egy (vagy több) tanítványom bemutatkozik majd az NB I-ben! Köszönöm szépen a lehetőséget, hajrá, Szent Mihály!



 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.com, szentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 76.

bottom of page