top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Balázs Evelin: „Örülök, hogy élni tudtam a bizalommal”

Frissítve: aug. 28.



Egy csodálatos fejessel visszahozta a meccsbe csapatunkat a Honvéd ellen! A 17 éves Balázs Evelin élete első felnőtt NB I-es gólját szerezte, vele beszélgettünk.


Minden szempontból ez volt az első! A Szent Mihály első találatát a 2024/25-ös bajnoki szezonban Balázs Evelin szerezte, aki egyúttal saját első felnőtt élvonalbeli gólját is ünnepelhette. A 35. percben Sanda Malesevic remek szögletét bólintotta tanári mozdulattal a Budapest Honvéd hálójába (lásd a nyitóképet!), s egyenlített ezzel 1-1-re. A gól megváltoztatta a mérkőzés képét, elbizonytalanította a hazaiakat, s lendületet adott a csapatunknak: a második félidőben fordítottunk, s végül 2-1-re győztünk a rajton.


„Nagyon örültem már annak is, hogy bekerültem a kezdőcsapatba, s bizalmat szavaztak nekem az edzőim. Különösen boldog vagyok amiatt, hogy rögtön az idei első mérkőzésen sikerült megszereznem az első gólomat a felnőttek között. Örülök, hogy élni tudtam a bizalommal” – nyilatkozta honlapunknak Balázs Evelin, aki korábban 8 NB I-es meccsen szerepelt csereként, most volt először kezdő, s rögtön eredményes is tudott lenni.


A 17 esztendős játékos felidézte: nem volt könnyű dolga a találatnál, hiszen nála magasabb Honvéd-védők gyűrűjében küzdött a beívelt labdáért. „Szerencsére sikerült jó ütemben felugranom, s magasabbra is emelkedtem, mint a kissé lemaradó védők, s hál'istennek a fejes is jól sikerült. Nagyon fontos volt, hogy még a szünet előtt sikerült kiegyenlítenünk, úgy éreztem, komoly löketet kaptunk ettől, hogy még bármi lehet a folytatásban” – mondta élete első felnőtt NB I-es találatáról.



Sanda Malesevic küzd a labdáért a Honvéd ellen, a háttérben Balázs Evelin. Fotók: Koszo Ádám - aksportphoto

Megjegyezte, ő maga sem volt elégedett azzal, amit az első játékrészben a csapat nyújtott, hiszen el kell ismerni, inkább az ellenfél dominált, mi nem tudtuk a saját játékunkat játszani. A második felvonásban aztán már sokkal inkább az a Szent Mihály volt a pályán, amit a szakmai stáb és a futballisták is elképzeltek.


Balázs Evelin nagyon értékesnek tartja a rendkívül erős újonc, a Honvéd elleni idegenbeli sikert. „Ebben a bajnokságban egyébként sincs már könnyű ellenfél, senkit sem szabad lebecsülni, de a Kispest tényleg kifejezetten jó együttes, fontos három pontot szereztünk ellenük. Bízom abban, hogy ez az idegenbeli győzelem további lendületet ad a csapatnak a folytatásra az egyébként is jól sikerült felkészülés után” – mondta.


Elárulta, a 2024/25-ös szezonban természetesen az a legfontosabb személyes célja, hogy minél több játéklehetőséget kapjon az NB I-ben, beverekedje magát a kezdőcsapatba, ezért rengeteget fog dolgozni. Emellett azonban a tanulásra is koncentrálni kell, hiszen jövőre érettségizik a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumban. „Azon leszek, hogy mindkét területen maximálisan megfeleljek, megpróbálom a lehető legjobban összeegyeztetni a tanulást és a labdarúgást” – beszélt a terveiről.


Az iskolába még csak a jövő héten csöngetnek be, a Szent Mihály együttese viszont szombaton 17 órakor a SZVSE-stadionban újabb bajnokit vív, mégpedig a Pécs ellen, Balázs Evelin számára tehát most ez az aktuális (házi) feladat. „Nagyon bízom benne, hogy még többet tudunk kihozni ebből a találkozóból, mint a Honvéd elleni összecsapásból, szeretnénk még sokkal jobban játszani. Kőkeményen dolgozunk a héten, sok edzésünk lesz, s ígérhetem, odatesszük magunkat a Pécs ellen is. Remélem, újra kapok majd lehetőséget, s ez a meccs is jól fog sikerülni” – nyilatkozta.

Comments


bottom of page