top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Bizakodva várja az új idényt a Szent Mihály női csapata

ree

A melót becsülettel elvégezték a lányok, a cél, hogy az előző évekhez képest kicsit sikerüljön előrelépni az NB I tabelláján. Sajtótájékoztatón mutattuk be öt új játékosunkat és a 2025/26-os szezon mezeit.


A Katedrális Étterem és Kávézóban tartotta hagyományos évnyitó sajtótájékoztatóját a KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es női labdarúgócsapata. A mieink szombaton 17 órakor az előző szezon bronzérmese, a Puskás Akadémia otthonában rajtolnak el a Simple Női Ligában. Ennek apropóján a nyári felkészülésről és a célkitűzésekről szóltunk, bemutattuk az öt érkezőnket, valamint az új mezeinket is.


Major László vezetőedző kitért rá, ilyen jól még nem sikerült egy átigazolási időszak sem, hiszen öt olyan játékos érkezett, akik egyaránt tagjai lehetnek a kezdőcsapatnak. „A szerb Milica Popovic rendkívül gólerős támadó, a montenegrói Nadja Djurdjevac remek irányító középpályás, Szőke Flórából hihetetlenül jó hatos válhat, Horváth Anita igen agresszív bal oldal csatár, s Komlós Lilla pedig igazi jolly joker focista, akit nagyon régóta szerettem volna már megszerezni. Bízom benne, mindannyian nagy erősítések lesznek, s velük elérhetjük a kitűzött céljainkat” – fogalmazott.


Úgy folytatta, pozitívan várja az új évet. Egyrészt nagyon bő, huszonöt fős keret áll rendelkezésére, melyben a két, korábbi keresztszalag-sérültön kívül gyakorlatilag mindenki játékra kész, másrészt a hat felkészülési meccs is nagyon jól sikerült. „Belgrádban, a Crvena Zvezda ellen fantasztikusan játszottak a lányok, míg most szombaton Temesváron győztes főpróbát tartottunk. Ami a női NB I-et illeti, van négy nagyon jó csapat, az FTC, a Győr, a Puskás és az MTK, remélem, sikerül velük is szoros mérkőzéseket játszanunk, a többiek ellen egyértelműen győzni akarunk. A munkát elvégeztük, bízom benne, hogy előre tudunk lépni az előző idényekhez képest, abszolút optimista és bizakodó vagyok. A hatodik-hetedik helyre lőttük be a csapatot, egy negyedik-ötödik helyezés komoly bravúr lenne” – mondta Major László.


A mester megemlítette, hogy a nyáron nemcsak új érkezőkkel bővültek, hanem a Szent Mihály Akadémiáról is négy tehetséges fiatal került fel a felnőttekhez. A 2027-es, hazai rendezésű U-19-es Eb-re készülvén az MLSZ a hölgyeknél is bevezette a fiatalszabályt, ennek értelmében minden együttesben komoly szerep vár a 2008-as születésű futballistákra. Major László szerint Papp Tamara, Gyovai Katinka, Barna Bíborka és Baranyi Barbara jóvoltából a mieink minden gond nélkül meg tudnak majd felelni az előírásoknak és az elvárásoknak.


Papp Róbert erőnléti edző elmondta, a hat és fél hetes felkészülés jól sikerült, s nagy dolog, hogy sikerült sérülés nélkül megúsznunk, így a vezetőedző lényegében a teljes keretet rotálhatja majd a bajnokságban. „Komoly terhelést kaptak a lányok, akik nagyon szépen beleálltak a melóba, de természetesen majd a tabella és megszerzett pontok árulkodnak arról, meddig is jutottunk. Véleményem szerint a futball nem olyan bonyolult, mint amilyen bonyolulttá tennék sokan, a fizikai állapot az alap, ebben pedig versenyben leszünk az élmezőnnyel” – ígérte.


A KÉSZ-St. Mihály-Szeged új csapatkapitánya Sajti Krisztina lett, aki hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés számára, hogy betöltheti a tisztséget. „Az öltöző tényleg nagyon jó, szuper csapatunk lett, kitűnő a hangulat. Talán ezért is könnyebb a feladatom, mert mindenki partner ebben a munkában. Igyekszem felnőni a feladathoz, és élni ezzel a bizalommal, amit kaptam. Nehéz meccs vár ránk az első fordulóban a Puskás Akadémia otthonában, de szeretnénk pontszerzéssel rajtolni. Oda fogjuk tenni magunkat, mindent megteszünk azért, hogy meglepetést okozzunk a bronzérmes ellen” – mondta az új csapatkapitány.


ree

A 21 éves védő, Komlós Lilla a Diósgyőrtől érkezett, ahol három évet töltött el. Az előző évadban minden meccsen játszott a miskolciaknál, alapembere volt a hátsó alakzatuknak. „Jól érzem magam Szegeden, szép a város, egységes a csapat, hamar befogadtak a lányok. Érzem a tüzet az együttesben, s hiszem, hogy képesek vagyunk minél előrébb lépni a tabellán” – fogalmazott. Hozzátette, már nagyon várja a harmadik fordulóban sorra kerülő, szeptember 6-i miskolci mérkőzést, ahol korábbi együttese ellen bizonyíthat szegedi mezben. „Izgalmas meccs lesz, kemény harcot fogunk vívni velük, de ott is mindent megteszünk majd a három pontért, s én is mindent beleadok majd a pályán a sikerért” – nyilatkozta a Szent Mihály új játékosa.


A 21 éves szerb Milica Popovicot a Vodvodinától szerződtettük. A támadó korábbi két csapatában, a Sloga Zemunban és a Vojvodinában is házi gólkirálynő volt a szerb Szuperligában, a 2024/25-ös szezonban tizenkét gól és kilenc assziszt volt a mérlege. Nálunk is kitűnően mutatkozott be, a hat edzőmeccsen összesen nyolcszor talált be az ellenfelek hálójába. A villámgyors futballista most nyáron állt légiósnak, s Magyarországon is hasonlóan eredményes lenne, mint hazájában. „Hálás vagyok, hogy itt lehetek a KÉSZ-St. Mihály-Szegednél, jó döntést hoztam, hogy ide igazoltam. Remek közösségbe érkeztem, nagyszerű játékosokkal találkoztam, s a hangulatra sem lehet panaszom. Sok góllal szeretném segíteni a csapatot a bajnokságban. Arra készülök, hogy meglepetést okozzak az ellenfeleknek, minél többször szeretnék betalálni” – szögezte le Milica Popovic, akit Szeged városa is lenyűgözött az eddigiek során.


A 22 éves montenegrói Nadja Djurdjevac ugyancsak a szerb Szuperligából, a Radnicki Kragujevactól érkezett hozzánk. A bal lábas irányító középpályás tizennyolc alkalommal szerepelt már hazája felnőtt válogatottjában. Ő is igen produktív játékos, tavaly nyolc góllal és tíz gólpasszal segítette a Radnickit. „Ez egy nagy lehetőség, hogy Szegeden játszhatok. Több montenegrói honfitársam is van a csapatban, akik elmondták, ez egy kemény liga, sok erős csapattal, melyek közül a Szent Mihály az egyik legjobb. A magyar bajnokságban minden találkozóra keményen kell készülnöd, és kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtanod. Azon leszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, s én is szeretném a legjobbamat nyújtani Szegeden. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, az edzések jók, a csapat sokra hivatott” – vázolta. Nadja Djudjevac arról is büszkén beszélt, hogy a montenegrói válogatottal történelmi sikert értek el idén. „Az eddigi legjobb évünket futjuk, hiszen sikerült feljutnunk a B-ligába. Egyre több fiatal montenegrói lány igazol erősebb, külföldi bajnokságokba, ahol sokat fejlődhetnek, ennek köszönhetően tud előrelépni a válogatottunk is. Nem titkolom, én is ezért váltottam a szerb ligáról a magyarra. Remélem, a folytatásban egyre több szerepet kapok a nemzeti csapatban, ezért is igazoltam egy jobb csapatba, a Szent Mihályba” – fejtette ki.


Új igazolásaink közül a 20 esztendős középpályás, a kiskunmajsai Szőke Flóra öt évig nevelkedett a Ferencvárosban, majd három esztendőt töltött el a Soroksárnál, ebből két évet az NB I-ben. Igaz, az utóbbi két szezonban számos problémával küszködött, több sérüléssel is bajlódott, ennek okán 2024/25-ben csak egyetlen bajnokin léphetett pályára, éppen szombati ellenfelünk, a Puskás Akadémia ellen. Elárulta, mostanra kezd teljesen visszarázódni, s szerencsére már teljesen egészséges. „Úgy gondolom, teljes mértékben felépültem, s sikerült visszanyernem azt a formámat, amiben az utánpótlásban is futballoztam. Minél jobb formát szeretnék nyújtani a Szent Mihály színeiben, és segíteni a csapatot abban, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el az idény végén. Jó a közösség, és öröm itt lenni. Nagyon szeretném, ha sikerülne megcsípni az ötödik helyet, úgy érzem, az együttes képes is erre” – húzta alá Szőke Flóra.


A 19 esztendős támadó, Horváth Anita Székelyudvarhelyről csatlakozott a Szent Mihályhoz. 2024/25-ben tizenkét találattal ő is házi gólkirálynő volt a román szuperligás Vasas Feminánál, s korábban alapembere volt a román női U-17-es és U-19-es válogatottnak is. Hatalmas kalandként tekint arra, hogy az anyaországba, egy erősebb bajnokságba igazolt. „A lányok nagyon kedvesek, hamar befogadtak, ami megkönnyítette, hogy jól érezzem magam. Nagyon várom már az első bajnokit, hogy lássuk, mire is vagyunk képesek. Szeretném a legjobbat kihozni magamból, de biztos nehezebb lesz, mint otthon, hiszen a magyar bajnokság színvonalasabb, mint a román. Ezzel együtt arra törekszem, hogy jó pár gólt összehozzak a Szegedben. Úgy érzem, jó adottságú támadósorunk van, a pályán és azon kívül is remekül kijövünk egymással, tehát sokra lehetünk képesek. Abban is bízom, hogy az erősebb magyar ligában könnyebben fel tudom magamra hívni a figyelmet a román felnőtt válogatottnál is” – részletezte a fiatal játékos.


A sajtótájékoztató végén futballistáink bemutatták a 2025/26-os szezon mezeit. A kék-fekete lesz a hazai, a bordó-sárga az idegenbeli, a fehér pedig az alternatív szerelésünk.


Fotók: Karnok Csaba/Delmagyar.hu

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page