A harmadik edzőmeccs: Crvena Zvezda - Szent Mihály 5-0
- júl. 18.
- 4 perc olvasás

Belgrádban lépett pályára NB I-es női csapatunk a szerb bajnok és kupagyőztes ellen! Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítés a harmadik nyári felkészülési mérkőzésünkről.
ZFK Crvena Zvezda - KÉSZ-St. Mihály-Szeged, Nemzetközi női felkészülési mérkőzés, Belgrád
ZFK Crvena Zvezda (szerb) - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 5-0 (4-0). Belgrád, Marakana Stadion, műfüves edzőpálya.
Szent Mihály: Ivanics - Juhász, Komlós, Németh, Leal, Antelj, Szőke, Nagy L., Horváth A., Horváth L., Dresaj. Cserék: Aradi (k), Barna, Gyovai, Olasz, Papp, Baranyi. Vezetőedző: Major László.
Élő közvetítés:
Szöveges, online közvetítésünk 15 órakor indul Belgrádból.
14:30: Köszöntjük Önöket! Hosszú, forró utunk volt a szerb fővárosba. Lányaink hamarosan a szerb bajnok és kupagyőztes vendégeként gyakorolnak. Kisebb sérülés miatt ezúttal is hiányzik Mitri Rita és Emili Mitkovska.
Az első csatát megnyertük, mert időben ideértünk. Röszkén hatalmas a nyomás, a szerb oldali sor összeér a magyarral, az autópályán is óriási volt a tömeg ezen a július közepi szombaton.
Kék-feketében a mieink, piros-fehérben a Zvezda, mindkét gárdánál hosszanti csíkozással, a hagyományok szerint. A nagyon híres Marakana Stadion műfüves edzőpályáján játsszuk a találkozót, hatalmas megtiszteltetés, hogy újra itt vendégeskedhetünk.
Pici csúszás azért van, fotózkodik épp a Zvezda.
15:10-kor indult útnak a labda, a hazaiak hozták játékba.
GÓL! A 4. percben egy gyors jobb oldali támadás után vezetést szerzett a Zvezda. A pontos beadást a hazaiak 10-ese 5 méterről lőtte a hálóba kapusunk mellett-felett, 1-0.
GÓL! 2-0! A hosszúra érkezett egy szöglet, amit nagyon magabiztosan fejeltek be a hazaiak, a 6. percben kétgólos az előnyük. Igen jelentős fölényben futballozik a szerb bajnok.
A 14. percben járunk, agresszív letámadással operál a Zvezda, beadások és szögletek jelzik a fölényüket. Helyzetet ugyanakkor most nem tudtak kialakítani, s egy-két alkalommal már mi is átjutottunk a térfelükre.
A 22. percben még mindig 2-0. Volt már egy ivószünet is. Az energiáink nagy részét a védekezés emészti föl, ebben a szakaszban sikerült kicsit stabilabbá válnunk.
30 perc elteltével is maradt a 2-0. A Zvezdva agresszív, erőszakos letámadása ellen nem nagyon tudunk mit kezdeni, alig-alig tudjuk kihozni a labdát. Most az előbb eljutottunk ugyan a tizenhatosukig, ám ahogy labdát szereztek a hazaiak, villámgyors kontrát indítottak, amit egy szöglettel megúsztunk. Ez is figyelmeztet, hogy kinyílni nem szabad.
Ez már a 33. perc, kétgólos előnyben a szerb bajnok és kupagyőztes.
A 39. percbe érkeztünk, s máris cseréltünk. Angelina Dresaj helyére Barna Bíborka állt be. A játékvezető közben a nagy melegre tekintettel egy második ivószünetet is elrendelt.
GÓL! Egy bal oldali szöglet érintés nélkül került a hálónkba, ebben sajnos kicsit Ivanics Réka is benne volt. 3-0 a Zvezdának a 42. percben, mikor már reménykedtünk, hogy 0-2-vel megússzuk az első felvonást.
GÓL! A 43. percben már 4-0. A hazaiak végigvitték a labdát a védelmünkön, többször is lett volna lehetőségünk ütközni és közbelépni, de nem tettük, a belgrádiak pedig köszönték szépen, s megszerezték a negyedik találatukat.
Egy nagyon viszontagságos és nehéz félidő ért véget. A négyórás, embert próbáló utazás után a tikkasztó hőségben egy remek Zvezdával mérkőzünk, s sajnos nem sikerült túl sok ellenállást kifejtenünk Szerbia első számú női együttesével szemben.
A csapatok bementek az öltözőbe, nem maradnak kint a nagy melegben, így picit hosszabb szünet várható.
Megkezdődött a második félidő is, Nagy Lilla hozta játékba a labdát. Dresajnak valószínűleg kisebb combizomhúzódása van, azért kért cserét még a szünet előtt.
Az 53. percben vagyunk. A pályán már Gyovai Katinka és Olasz Zsófia is, a kapuban pedig Aradi Jázmin. A mezőnyjátékosok közül Horváth Lara és Szőke Flóra jött le.
Jóval jobban kezdtük amúgy a második félidőt, mint az elsőt. Többet birtokoljuk a labdát, mint korábban, s ki tudunk jönni a kapunk elől. Az 55. perc is elkezdődött közben.
Negyedóra után máris ivószünet a belgrádi műfüvön. Sokkal kiegyenlítettebb a játék, mint az első félidőben, komolyabb ellenállást fejtünk ki, többet van nálunk a labda. Juhász Enikőt közben Papp Tamara váltotta. A 63. percben járunk, s 4-0 továbbra is.
Ez már a 70. perc Belgrádban. Az első félidőhöz képest kiegyenlítettebb a játék, sokkal tetszetősebben és határozottabban futballozunk. El is jutottunk az első szögletünkig.
Antelj Masa szöglete érintés nélkül a kapufán csattant a 71. percben, közel jártunk a szépítéshez!
GÓL! A 75. percben a kapufáról kipattanó labdát közelről fejelte be a belgrádiak támadója, 5-0. Egy bal oldali akció végén kaptuk az újabb gólt. Ezzel együtt továbbra is áll, hogy ez a félidő sokkal, de sokkal jobban néz ki, mint az első.
Újabb ivószünet a 76-77. percben.
Hat perc van még hátra, s 5-0 az állás. Jellemzően a mi térfelünkön zajlik a játék, szervezetten védekezünk, álljuk a sarat. Ha lehetőségünk nyílik rá, előreívelt labdákkal próbáljuk indítani Barna Bíborkát és Baranyi Barbarát, kevés sikerrel.
Vége! Ugyanúgy ötgólos vereséget szenvedtünk a szerb bajnokkal szemben, mint legutóbb februárban Tápén, Két ellentétes félidőt láttunk ma, az elsőben óriási volt a különbség a két együttes között, a második sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. Hogy mi ennek az oka? Sok minden történt ma velünk, amire lehetne hivatkozni: a végtelen kemény határ, a nagy meleg, a hosszú utazás utáni meccskezdet... Ami ennél lényegesebb: fontos, tanulságos és nagyon szükséges edzőmeccsen vagyunk túl, megtiszteltetés volt ismét a Zvezda ellen játszani, s a találkozó nagyszerűen szolgálta a felkészülésünket. Szeretnénk végül kiemelni néhány nagyszerű egyéni teljesítményt: Németh Peó, Komlós Lilla, Gyovai Katinka és Carina Leal mai produkciója dicséretet érdemel! Köszönjük a figyelmet, folytatás jövő hétvégén!
A találkozó elé:
A harmadik nyári edzőmeccs következik NB I-es lányaink számára. A TSC Topolya elleni idegenbeli 0-2 és a szerdai pécsi 1-2 után most egy igazi sztárcsapatnál, Szerbia első számú alakulatánál, a bajnok és kupagyőztes ZFK Crvena Zvezdánál vendégeskednek Major László tanítványai. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy élő kapcsolatunk van a belgrádiakkal, tavaly nyáron már ellátogattunk hozzájuk, majd idén februárban Tápén fogadhattuk őket. Most ismét mi utazunk a szerb fővárosba. A mérkőzés alakulásáról frissülő tudósításban számolunk be.
A fotó archív, illusztráció




