Futsal NB III: egyik fent, másik lent
- 2 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás

Férfiágon is bajnokcsapatot ünnepelhet a Szent Mihály, csodálatos teljesítménnyel lett aranyérmes a futsal NB III-ban a Terjéki Tamás vezette együttesünk. Második alakulatunk Olajos Csaba vezérletével szintén nagyot küzdött a rendkívül színvonalas sorozatban, de ezúttal győzelem nélkül maradt.
Két, korábbról halasztott mérkőzés pótlásával, a hétfői Szent Mihály Kft. - Dirner-Siland Futsal Club (11-10) és a keddi Szent Mihály FC - Apátfalva SC (1-3) találkozókkal befejeződött a férfi futsal NB III Dél-Keleti csoport 2025/26-os versenysorozata. Az utóbbi évek legszínvonalasabb, legrangosabb és legnépesebb NB III-as pontvadászata klubunk számára rengeteg örömöt és emlékezetes, feledhetetlen mérkőzést hozott.
Büszkeségünkre férfiágon is bajnokcsapatot ünnepelhet klubunk, hiszen a Szent Mihály Kft. néven szereplő egyes számú együttesünk végzett az első helyen. Terjéki Tamás legénysége teljesen megérdemelten szerezte meg az aranyérmet 37 pontjával, hatpontos előnnyel utasítva maga mögé a második helyezett alakulatot. A tizenhat fordulóban tizenkét győzelem mellett mindössze három vereséget és egy döntetlen könyvelhettek el a mieink, akik hosszú hetek óta vezették a tabellát, uralták a mezőnyt. Az első lehetőségüket még elhibázva az utolsó előtti meccsükön, az Apátfalva elleni 6-1-es hazai sikerrel biztosították be a bajnoki címet. A gárdából a 21 gólos Albert Csaba volt a legeredményesebb, őt a 20 gólos Dobronoky Viktor, a 16 gólos Ilyés Áron, a 11 gólos Pető Bence és a 10 gólos Csanády Péter követte.

Ellenkező utat járt be kettes számú, Szent Mihály FC néven futó alakulatunk. Olajos Csaba brigádja hétről hétre javuló, egyre megbízhatóbb teljesítményt nyújtott a nívós ligában, de ez végül csak egy bravúros döntetlenre volt elég (az SZTE EHÖK SE elleni 2-2-re) több remek helytállás mellett. A mieink tizenöt vereséget szenvedtek ugyan, de számos alkalommal tényleg csak egy pici hiányzott ahhoz, hogy pontot szerezzenek vagy nyerni is tudjanak, a nüanszok ebben a viszontagságos idényben nem mellettük voltak. 1 pontjával a kilencedik helyen fejezte be szereplését ez a gárdánk. Náluk Antal Balázs talált a legtöbbször az ellenfelek hálójába, 13 alkalommal volt eredményes, míg Klippel Ádám 6, Arany Máté és Kopasz Balázs 5-5 gólt jegyzett.

Rengeteg kitűnő csapat szerepelt ebben az NB III-as Dél-Keleti bajnokságban, s elképesztően sok nagyon jó meccset játszottak. Köszönet érte valamennyi részvevőnek Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyéből! A Szent Mihály Kft. mögött egyébként a második helyre a címvédő Csólyospálos futott be 31 ponttal, s az SZTE EHÖK SE tavalyhoz hasonlóan ismét bronzérmes lett 29 pontjával. A Zákányszéknek, a csongrádi Tiszavirágnak, a kecskeméti Dirner-Silandnak és az (előző évi ezüstérmes) Apátfalvának is bőven volt esélye a dobogóra, ám a kulcsmérkőzéseken most nem nekik jött ki a lépés. A sort a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Szent Mihály FC zárta. Valamennyi csapatnak gratulálunk, elsősorban is természetesen sok szeretettel a Szent Mihály két gárdájának!
Nyitóképünkön a Szent Mihály Kft., a belső fotón a Szent Mihály FC.




