top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Futsal U-13: remekeltek lányaink Kelebián

Frissítve: 21 órával ezelőtt


Két csapattal száll harcba a Szent Mihály FC a leány U-13-as vármegyei futsalbajnokságban. Vasárnap 10 órától órától folyamatosan frissülő közvetítésben számolunk be a kelebiai tornáról.


Két csoportban összesen nyolc együttes kezdi meg szereplését a leányok U-13-as vármegyei futsalbajnokságában. A Szent Mihály FC-t két alakulat képviseli, melyek egy kvartettbe is kerültek. Balogh Árpád irányításával az U-12-es korosztályunk indul néhány U-10-es játékossal kiegészítve, az idősebbeket Pigniczki Zoltán vezeti (ők a nagypályán az U-14-es keretünkben szerepelnek). A "kicsik" és a "nagyok" először egymással mérik majd össze erejüket, ezt követően a Kiskunhalas és a Gyula lesz még az ellenfelük. Közvetítésünk vasárnap 10 órától frissül!


Jó napot kívánunk! Együtteseink megérkeztek Kelebiára. Összeállításaink így néznek ki:

Szent Mihály I.: Dudás Lívia (k) - Pálvölgyi Dorka, Zámbó Krisztina, Szakács Alexandra, Benecz Petra, Kovács Boróka, Bakonyi Zoé, Ludvig Jázmin. Edző: Pigniczki Zoltán.

Szent Mihály II.: Tóth Nikolett (k) - Kis Lilla, Szekeres Erina, Lajkó Boglárka, Pópity Natália, Virgoncz Loretta, Engi Boglárka, Sipos Dóra. Edző: Balogh Árpád.


Egy pár éve épült falusias körülmények között sportcsarnok a helyi futballpályával szemben. Annak idején komoly futsalélet volt NB III-as csapattal. Jó volt ide visszajönni! A nagy futballpályán középen egy hóember, a futsalcsarnokban igazi pezsgő élet. Szép napnak nézünk elébe!


Január 11. (vasárnap) 10:00, Női futsal U-13-as vármegyei bajnokság 1. csoport 1. forduló, Kelebia:


10:00: Kiskunhalasi FC - Gyulai Amazonok 0-10 (0-3)


10:35: Szent Mihály FC II. - Szent Mihály FC I. 1-4 (0-1)

Szent Mihály II.: Tóth Nikolett (k) - Kis Lilla, Szekeres Erina, Lajkó Boglárka, Pópity Natália, Virgoncz Loretta, Engi Boglárka, Sipos Dóra. Edző: Balogh Árpád.

Szent Mihály I.: Dudás Lívia (k) - Pálvölgyi Dorka, Zámbó Krisztina, Szakács Alexandra, Benecz Petra, Kovács Boróka, Bakonyi Zoé, Ludvig Jázmin. Edző: Pigniczki Zoltán.

Gólszerzők: Kis Lilla, illetve Kovács Boróka, Ludvig Jázmin 2-2


Túl kell esnünk ezen is, bár sose szeretjük: a Szent Mihály két csapata egymás ellen kezd. Utána jöhetnek majd a többi ellenféllel szembeni meccsek.


Megkezdődött a találkozó.


Egyenlő erők küzdelme után az I-es csapatunk az első helyzetét kihasználva vezetést szerzett hét perc játék után. A gólszerző Kovács Boróka, 0-1.


Kitört a szünet. Óriási a küzdelem a testvérmérkőzésen, de gólt még csak egyet láttunk.


Itt a folytatás!


Kovács Boróka megszerezte második gólját! Egy védőkről lecsorgó labdával lépett ki, Dudás Lívia belekapott a lövésébe, de nem tudott már hárítani, 0-2.


Ludvig Jázmin alsó sarkos lövését lövését bravúrral védte Tóth Nikolett, ám a kipattanó ugyancsak Ludvig Jázmin elé került, aki szép mozdulattal pörgetett a kapus fölött a hosszúba, 0-3.


Megvan a szépítés! Kis Lilla ügyesen ment el a jobb oldalon, majd kissé cimbalomszögből kilőtte a hosszút, 1-3.


Ludvig Jázmin újabb pompás találatával megint három a különbség, 1-4.


Vége. A nagyok érvényesítették a papírformát, s győzelemmel kezdtek fiatatlaink ellen.


11:10: Szent Mihály FC II. - Kiskunhalasi FC 11-1 (7-1)

Szent Mihály II.: Tóth Nikolett (k) - Kis Lilla, Szekeres Erina, Lajkó Boglárka, Pópity Natália, Virgoncz Loretta, Engi Boglárka, Sipos Dóra. Edző: Balogh Árpád.

Gólszerzőink: Szekeres Erina 7, Lajkó Boglárka 2, Kis Lilla, Pópity Natália


Megkezdődött a kicsik újabb találkozója. Az ellenfél a Kiskunhalas.


Gyors, korszerű támadás után megvan a korai vezetés Szekeres Erina révén, 1-0.


Szekeres Erina 8 méterről lőtt szabadrúgásgóljával 2-0.


Szekeres Erina ezúttal előkészített, a centerezését Kis Lilla váltotta gólra, 3-0.


Lajkó Boglárka elsőre a bal kapufát találta telibe, ám begyűjtötte a kipattanót, s éles szögből a kapus mellett bevágta a negyediket, 4-0.


Egy formás kontrából szépített a Kiskunhalas, 4-1.


Szép támadás végén Szekeres Erina talált be, majd egy kapu előtti kavarodás végén Lajkó Boglárka volt eredményes, már 6-1.


Szekeres Erina lőtte a következőt, 7-1.


Szünet.


Pópity Natália és Szekeres Erina növelték előnyünket egy-egy kijátszott helyzet végén a második felvonás vége felé, 9-1.


Szépségdíjas akció végén született meg az újabb találat. Lajkó Boglárka zseniálisan ment el a bal oldalon, középre tálalt, s a tehetségét már eddigi s villogtató Szekeres Erinának közelről nem volt gond berúgni a ziccert, 10-1.


Szekeres Erina ügyes bal oldali játék végén állította be a végeredményt, mely 11-1.


11:45: Szent Mihály FC I. - Gyulai Amazonok 3-0 (0-0)

Szent Mihály I.: Dudás Lívia (k) - Pálvölgyi Dorka, Zámbó Krisztina, Szakács Alexandra, Benecz Petra, Kovács Boróka, Bakonyi Zoé, Ludvig Jázmin. Edző: Pigniczki Zoltán.

Gólszerzőink: Kovács Boróka 2, Szakács Alexandra


Következik a mai nap rangadója! Óriási hangzavar mellett indult a meccs, a két szurkolótábor remek hangulatot teremt.


Sorban hagyjuk ki a helyzeteket. Most épp Ludvig Jázmin lőtt egy fantasztikus felső lécet. Zámbó Krisztina többször tört előre remekül, ezek rendre lehetőségeket teremtettek, de még mindig 0-0.


A hősiesen védekező Gyula kihúzta kapott gól nélkül az első félidőt. Jóval több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek, de egyelőre nem tudtunk betalálni.


Szünet.


Útnak indult a labda, 15 percük van a csapatoknak, hogy döntésre vigyék a dolgot.


Szakács Alexandra gyönyörű előkészítése után Kovács Boróka a fordulás után megszerezte a vezetést. A kapus mellett félmagasan lőtt a ketrec bal oldalába, 1-0.


A 18. percben már 2-0. Kovács Boróka egy 7 méteres szabadrúgást bődületes erővel lőtt a kapuba, a gyulai hálóőr beleért, de esélye sem volt rá, hogy hárítson.


Szakács Alexandra harcolt ki magának lehetőséget, rosszabb helyzetből indulva megverte védőjét, be tudott fordulni, s a kapus mellett a jobb alsóba lőtt, 3-0. Hét perc van hátra, alighanem eldőlt.


Egy remek, színvonalas meccs ért véget, 3-0-ra nyertek Pigniczki Zoltán tanítványai. Szép volt, csajok!


12:20: Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC II. 2-3 (1-3)

Szent Mihály II.: Tóth Nikolett (k) - Kis Lilla, Szekeres Erina, Lajkó Boglárka, Pópity Natália, Virgoncz Loretta, Engi Boglárka, Sipos Dóra. Edző: Balogh Árpád.

Gólszerzőnk: Szekeres Erina 3


Következik a kicsik mérkőzése a Gyula ellen. Lássuk, Balogh Árpád lányaira mire mennek a békésiekkel szemben!


El is indult az összecsapás, 2-3 perc pihenő jutott csak a Gyulának.


A 3. percben Szekeres Erina ügyesen akciózott, s higgadtan lőtt a rövidbe, 1-0 ide.


Tíz perc után már 2-0, Szekeres Erina talált be ismét. Egy csodás ütempasszra szépen érkezett, megelőzte a kapust, s a hálóba továbbította a labdát.


Szekeres Erina nagyszerűen ment el védője mellett, s úgy lőtt a kapuba, hogy a laszti a jobb kapufa tövéről pattant be. A kapusnak esélye sem volt, már 3-0-ra vezetünk.


A félidő lefújása előtti pillanatban szépített a Gyula, 3-1-gyel jött el a szünet.


Egy kavarodás után egy gólra faragta hátrányát a fölényben játszó Gyula. 3-2 az állás, amikor a második félidő feléhez érkezünk lassan.


Óriási nyomás alatt tartott bennünket a Gyula a végén, hatalmas küzdelemben kihúztuk, s megérdemelten nyertünk 3-2-re. A krónikához tartozik, hogy a kontráinkból több kapufát is lőttünk a második félidőben, szóval akár el is dönthettük volna a találkozót. A lényeg azonban, hogy megvan a győzelem. Sok ilyen meccs kell a fejlődéshez!


12:55: Kiskunhalasi FC - Szent Mihály FC I. 0-19 (0-9)

Szent Mihály I.: Dudás Lívia (k) - Pálvölgyi Dorka, Zámbó Krisztina, Szakács Alexandra, Benecz Petra, Kovács Boróka, Bakonyi Zoé, Ludvig Jázmin. Edző: Pigniczki Zoltán.

Gólszerzőink: Ludvig Jázmin 7, Szakács Alexandra 5, Pálvölgyi Dorka 3, Dudás Lívia 2, Kovács Boróka, Bakonyi Zoé


A kelebiai torna zárómérkőzésre kezdődött meg. Pigniczki Zoltán vezette együttesünk célja, hogy százszázalékos mérleggel tudja le az első fordulót.


A jobbösszekötő helyéről kilépő Kovács Boróka lőtte az első gólunkat, a kapus mellett helyezett a hálóba, 1-0 a második percben.


Kovács Boróka passzából Pálvölgyi Dorka nagyon magabiztosan lőtte be a második gólunkat az 5. percben, 2-0.


Pálvölgyi Dorka lövését elsőre hárította a kapus, ám a kipattanót játékosunk már értékesítette, ezzel 3-0.


Ha egy üzlet beindul... Kovács Boróka ügyesen tette tovább a labdát a hatoson, Pálvölgyi Dorka vágta a kapuba. Mire ezt leírjuk, Ludvig Jázmin átadása után Szakács Alexandra is eredményes, már 5-0.


Ludvig Jázmin a kapus mellett gurított a hálóba, majd kevesebb mint fél perc elteltével 5 méterről bombázott megint a kapuba, 7-0.


Ludvig Jázmin passzát Szakács Alexandra gurította a bal alsóba, 8-0.


Szakács Alexandra adta hátra kapásra, Ludvig Jázmin 7 méterről zúdította be a kilencediket, 9-0.


Kilencet számoltunk az első félidőben a halasiakra, szünet.


Szakács Alexandra góljával indult a második felvonás, majd nem sokkal ezután Ludvig Jázmin vágta be a következőt 6 méterről, 11-0.


Szakács Alexandra ugrott ki, s higgadtan helyezett a jobb alsóba, 12-0.


Egy az egyben ment kapura Bakonyi Zoé, nem is hibázott, 13-0.


Szakács Alexandra labdát szerzett, végigvitte és megoldotta, 14-0.


Ludvig Jázminé a tizenötödik találatunk is. 15-0 a hajrára fordulva.


Ludvig Jázmin előbb Kovács Boróka passzát gurítja be, majd labdát szerez és a jobb alsóba lő, 17-0.


Dudás Lívia, a kapusunk is gólt lőtt, nem is egyet, 19-0.


Itt a vége! 19-0-ra nyert a Szent Mihály FC I., mely három diadallal kezdte meg szereplését a bajnokságban. Gratulálunk, lányok!


Pigniczki Zoltán edző, Szent Mihály FC I.: "Az első mérkőzésen még kerestük önmagunkat. Ezt követően feljavultunk, a második meccstől kezdve jöttek a kényszerítők és a szép egyéni megoldások. Örülök annak, hogy három győzelemmel kezdtük az évet."


Balogh Árpád edző, Szent Mihály FC II.: "A mai első U-13 futsalforduló előtt az U-12 lányoknak a téli szünet miatt nagyon rég, 2 hónappal ezelőtt volt tétmeccse, így sejtettem, hogy egy kis idő kelleni fog a belerázódásra. A St. Mihály FC U-14 elleni találkozón ez látszódott is, bár összességében egyenlő partnerei voltunk a 'nagyoknak', fizikálisan és technikailag kijöttek azért a különbségek, de nagyon jó tapasztalat volt ez mindkét félnek, és remek, sportszerű meccset játszottunk. A Kiskunhalas elleni mérkőzés önbizalomnövelő volt, majd jött a Gyula elleni rangadó, ahol hamar megszereztük a vezetést. Gyorsan további két gólt lőttünk, így megnyugtató előnyt szereztünk, azonban ellenfelünk nem adta fel, egy gólra zárkóztak. Ezután nagy nyomás alá helyeztek bennünket, bár mi is eldönthettük volna a meccset többször is. Nem tettük, így izgalmas lett a vége, de a győzelmet sikerült megszerezni. Szeretném megköszönni azoknak, akik ma eljöttek, mert küzdöttek, hajtottak végig, amiket pedig kértem, azokat igyekeztek betartani. Folytatás jövő hétvégén Gyulán, szép volt, lányok!"


A nyitóképen a Szent Mihály FC II.

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page