Győzelemre vezették csapatukat a Szent Mihály lányai
- 11 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás

Simon Anna és Hovanecz Lilien alakulata diadalmaskodott a leány U-14-es válogató országos zárótornáján. Anna és Lili is remekelt a döntőben! Három tehetséges labdarúgónk képviselte Mezőkövesden a Szent Mihály FC-t, nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Simon Anna (a fenti fotón középen) és Hovanecz Lilien (jobbra) csapata, a rózsaszínű jelzésű együttes nyerte a leány U-14-es válogató országos zárótornájának szombati döntőjét Mezőkövesden. A Szent Mihály FC két kitűnősége által erősített alakulat végig dominálva 2-1-re verte a zöldeket a fináléban.
Mindkét tehetségünk a kezdőben kapott helyet. Lili az első félidőt védte végig, 40 percet követően, a szünetben a Fradi kapusa váltotta. Anna végigjátszotta a találkozót, 60 percet bal oldali szélső védőként, végül 20 percet bal oldali támadóként. Mindketten kitűnő teljesítményt nyújtottak: Lilinek egy hatalmas bravúrja és több komoly védése volt, Anna - védőként - két gólpasszt is adott! Ezúton is sok szeretettel gratulálunk nekik! Kisebb sérülése miatt Ligeti Dóra (a fenti képen balra) csak kívülről szoríthatott két klubtársának, de ő volt a legnagyobb szurkolójuk, ezáltal sokat segített nekik.
A döntőt követő közös ebéd után az MLSZ utánpótlás-koordinátorai, Szanyi Mária, az U-15-ös, illetve Sándor Dávid, az U-16-os válogatott szövetségi kapitánya köszönték meg az egész éves munkát, valamint a kétnapos szereplést a játékosoknak. Hangsúlyozták, mindenkivel nagyon elégedettek, és mindenki pályafutását továbbra is árgus szemekkel figyelik majd, a jövőben is számítanak a most meghívott fiatalokra.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a leány U-14-es válogató kétnapos országos zárótornájára akadémiai U-15-ös gárdánkból Hovanecz Lilien kapust, valamint Simon Annát és Ligeti Dórát hívta meg az MLSZ. A beválogatott futballistákat (60 mezőnyjátékost és 8 kapust) négy csapatra osztották a szövetség szakemberei, Dóri - aki sajnos egy kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára - a lila, Anna és Lili a rózsaszínű csapatba került. A pénteki elődöntőben Anna és Lili alakulata 3-1-re verte a lilákat, ezzel vívta ki a lehetőséget, hogy a zöldek ellen döntőzzön szombaton.

A lányok egyébként remekül érezték magukat az eseményen, s a teljesítményükre is jó visszajelzéseket kaptak. Mint megtudtuk tőlük, az utánpótlás-válogatottak szakmai stábjának tagjaival több nagyon hasznos beszélgetést is folytattak a pénteki és a szombati mérkőzésekről. Emellett egy izgalmas élménybeszámolót is hallhattak pénteken este a meglepetésvendégtől, a 2027-es magyarországi Európa-bajnokságra készülő U-19-es válogatott csapatkapitányától, a Puskás Akadémia NB I-es együttesében focizó Brekovszki Juliannától.

A leány U-14-es regionális program a 2025/26-os szezonban is az UEFA és az MLSZ közös projektjének keretében zajlott. A kezdeményezés célja, hogy az új korosztályos válogatottak szervezése és versenyeztetése révén továbbfejlesszék a fiatal tehetségek képzését és nyomon követését. Első lépésként U-14-es regionális válogatókat tartottak, melyek során kiemelt szerepet kapott a játékosok felkutatása és képességeik felmérése. A kiválasztó edzésekre ezúttal a 2012/13-as születésű játékosokat hívták meg a négy régióban (Kelet, Nyugat, Dél, Közép), majd ezt követte a mezőkövesdi zárótorna. Az ország legtehetségesebb 12-13 éves lányaiból idén nyárra szeretnék kiválasztani azt a 20-26 főt, akik később az U-15-ös nemzeti válogatottunk gerincét alkothatják majd az UEFA Development Tornán, innen pedig továbbvezetnék a legígéretesebb focistákat az U-16-os és az U-17-es magyar válogatott felé.
Lilire, Annára és Dórira is nagyon büszkék vagyunk, további sok sikert kívánunk nekik a Szent Mihályban, s bízunk benne, hogy hamarosan a korosztályos magyar válogatottak tagjaként is ünnepelhetjük majd őket!




