Gólzáporos siker a Topolya ellen
- pintermlajos
- 17 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás

Tizenegy találat esett a KÉSZ-St. Mihály-Szeged magyarkanizsai edzőmérkőzésén. Nem elsősorban a védekezésre összpontosítottak a csapatok a Szent Mihály és a ZFK TSC találkozóján.
A szerb Szuperliga egyik élcsapatával, a ZFK TSC-vel vívott felkészülési összecsapást szombaton a KÉSZ-St. Mihály-Szeged női NB I-es együttese. A két klub között kiváló a kapcsolat, rendszeresek az edzőmeccsek is, ezúttal Magyarkanizsán találkoztak a felek. Természetesen mindkét oldalon igencsak foghíjas keret állhatott a mesterek rendelkezésére a válogatott szünet miatt, hiszen sok-sok futballista szerepel ezekben a napokban a felnőtt- vagy az U-19-es nemzeti válogatottakban mind a TSC-ből, mind a Szent Mihályból.
A mieink közül - mint honlapunkon megírtuk - Anastasija Krstovic, Nadja Djurdjevac és Sara Simonovic Montenegró színeiben Horvátország ellen vív barátságos meccseket, Horváth Anita pedig a román U-23-as nemzeti csapat tagjaként a csehek ellen csatázik kétszer is. Rajtuk kívül Major László vezetőedző nem számíthatott a sérültekre, Szabó Dórára, Suták Dorkára és Bozóki Csengére, valamint a kisebb betegséggel küszködő Török Lillára sem.
A Simple Női Liga negyedik helyén tanyázó Szent Mihály és a szerb Szuperligában jelenleg ugyancsak negyedik (az előző szezonban bronzérmes és kupadöntős) Topolya csatája élvezetes, lüktető, változatos és gólzáporos kilencven perccel ajándékozta meg a nézőket. A két bridág ezúttal nem annyira a védekezésre helyezte a hangsúlyt, annál több volt viszont a szép akció! A vendégek 4-3-as félidő után 7-4-re nyertek Vajda Fangyó tanítványai ellen. Az NB I góllövőlistáját vezető Milica Popovic három alkalommal talált a hálóba, Nagy Lilla kétszer volt eredményes, s gólt szerzett a két tehetséges ifjú támadónk, Baranyi Barbara és Barna Bíborka is. A mérkőzés mindkét csapat bajnoki felkészülését kitűnően szolgálta.
A KÉSZ-St. Mihály-Szeged a Simple Női Liga 9. fordulójában november 1-jén (szombaton) 18 órakor a Budaörsi SC vendége lesz.
Nemzetközi női felkészülési mérkőzés:
ZFK TSC (szerbiai) - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 4-7 (3-4). Magyarkanizsa.
Szent Mihály: Aradi Jázmin - Juhász Enikő, Ónodi Vanessza, Sajti Krisztina, Németh Peónia, Komlós Lilla, Szőke Flóra, Gyovai Katinka, Nagy Lilla, Horváth Lara, Milica Popovic. Cserék: Bokros Veronika (k), Baranyi Barbara, Barna Bíborka, Palotás Petra, Bagi Luca, Papp Tamara.
Gólszerzőink: Milica Popovic 3, Nagy Lilla 2, Baranyi Barbara, Barna Bíborka
Major László vezetőedző: "Mindenféleképpen megérte átmenni edzőmérkőzést játszani a válogatott szünetben a Topolyával, a találkozó remekül szolgálta a felkészülésünket a bajnokság folytatására. A lányok nagy kedvvel és eredményesen játszottak. A sok hiányzó ellenáre meg voltam elégedve a csapattal."
A fotó archív, illusztráció







