Hétvégi előzetes: a három pontért a Csanytelek ellen
- márc. 20.
- 2 perc olvasás

Augusztusban SZIN-telen játékkal csúnya vereséget szenvedtünk, van miért visszavágni közvetlen riválisunknak a megye II. alsóházi rangadóján!
Borzasztóan fontos, sorsdöntő összecsapással folytatja szereplését a vármegyei II. osztályban a Szent Mihály FC férficsapata. A Csengele elleni, lendületet adó diadal és az Algyő II. elleni, lényegében papírforma-vereség után egy igazi kulcsmeccs következik a közvetlen riválisnak számító Csanytelek ellen. Szabó Dániel legénysége gőzerővel készül már a vasárnap 16 órakor kezdődő hazai megmérettetésre, ahol mindenféleképpen bizonyítani szeretne. A cél egyértelmű, csapatunk meg akarja szerezni negyedik győzelmét a 2025/26-os bajnokságban.
"Mindenki tudja, mit jelenthet számunkra egy győzelem, és úgy is állunk hozzá, hogy három ponttal fejezzük be ezt a meccset. Ez a világos célunk és szándékunk. Fontos lesz, hogy minél hamarabb labdákat tudjunk szerezni, helyzeteket alakítsunk ki, s ezeket minél nagyobb százalékban értékesítsük. Amellett oda kell figyelnünk arra, hogy amennyire lehetséges, meggátoljuk a csanytelekiek kontráit, hiszen az őszi mérkőzésen ezekből kaptuk a gólokat. Szerencsére a kerettel nincs problémánk, 18 fővel tudunk kiállni a hétvégén. Lesznek persze hiányzóink, de ez megszokott, azért vagyunk sokan, hogy pótolni tudjuk őket" - nyilatkozta honlapunknak Szabó Dániel vezetőedző.
A 15. fordulót megelőzően egyetlen pontocskával, de két helyezéssel áll előttünk a Csanytelek, ez is jól mutatja a vasárnapi találkozó tétjét és jelentőségét. A vendégek 11 ponttal a tizenegyedikek, a mieink 10 ponttal a tizenharmadikok, vagyis szerencsés esetben egy győzelemmel akár két pozíciót is ugorhatnánk előre ezen a hétvégén. A csanytelekiek az eddigiek során csak három mérkőzést tudtak megnyerni a bajnokságban két döntetlen és kilenc vereség mellett. A tavaszi rajton odahaza maradtak alul 1-0-ra a Röszkével szemben. Masszív, harapós együttesről van szó, melyet értelemszerűen nem szabad és nem is lehet lebecsülni, hiszen bár tény, hogy mind az öt idegenbeli bajnokijukon alulmaradtak (valamennyi pontjukat otthon szerezték tehát), de akadtak azért figyelemre méltó eredményeik a pontvadászatban. Novemberben például meglepetésre 4-1-re verték a harmadik helyezett Algyő II.-t. Látogatóink legeredményesebb futballistája a 7 találatnál tartó Józsa Dániel, Sztojka Krisztián 5, Nagy István 3 gólt rámolt már be az ellenfeleknek.
Immár a huszonkettedik alkalommal mérkőzik meg a szentmihályi és a csanyteleki együttes, ami klubunk történetében rekordbeállításnak számít, hiszen korábban ennyiszer csak a Csengelével és a Tömörkénnyel találkoztunk. A mérlegünk kedvező, hiszen az eddigi összecsapások során tizenegyszer mi hagytuk el győztesen a játékteret, négy döntetlen született, hatszor a Csanytelek nyert, az összesített gólkülönbség 44-33 a javunkra. Ami az előző évadot illeti, Szentmihályon 2-2-re végeztünk úgy, hogy 2-0-s előnyt szórakoztunk el, Csanyteleken viszont 2-1-re nyertünk. A 2025/26-os idény kezdetén, augusztus végén ugyanakkor sajnos a kissé fesztiválhanglatban lévő, megtizedelt csapatunk SZIN-telen játékkal fájó, 3-0-s vereséget szenvedett Csanyteleken (gólszerzők: Józsa Dániel 2, Kelemen Dávid). Fogalmazzunk most határozottan: vissza kell vágni ezért a kudarcért! Biztos, hogy nem lesz egyszerű, tudjuk, hogy nem adja majd olcsón a bőrét a hozzánk hasonlóan a bennmaradásért küzdő Csanytelek, ám így vagy úgy, de itthon kell tartanunk a három pontot! Hajrá, Szent Mihály!
Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 15. forduló, Szent Mihály FC – Csanytelek SC, március 22. (vasárnap) 16:00, Szentmihály Sportpálya




