Hétvégi előzetes: a becsület a tét az Öttömös ellen
- pintermlajos
- szept. 5.
- 2 perc olvasás

A csanyteleki és a mártélyi vereségek után komoly vizsga következik a Szent Mihály FC férficsapata számára. Itt az idő, hogy a srácok megmutassák, több van bennük, tudnak és akarnak is küzdeni a klubszínekért.
A Csanytelek elleni bajnokin és a szerdai mártélyi kupameccsen alaposan visszaütöttek a létszámproblémák, ám nincs idő a sebek nyalogatására: a két kínos kudarcot követően szombaton már újabb mérkőzés vár a Szent Mihály FC-re a megye II-ben. A célunk nem lehet más, mint az első pontok, az első győzelem megszerzése az új szezonban. Hazai pályán valahogy be kell gyűrni az újonc Öttömöst, még akkor is, ha ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. Reménykedésre ad okot, hogy ezúttal rendkívül bő kerettel veheti fel a harcot Szabó Dániel legénysége.
„Vörös Tiboron és Vér Dávidon kívül szerencsére mindenki rendelkezésre áll a szombati bajnokin. Előre kell tekinteni, a legfőbb ideje, hogy elkezdjük gyűjteni a pontokat. Erőteljes, fizikális mérkőzésre számítok az Öttömös ellen. Mindent megteszünk a sikerért, azon vagyunk, hogy megszerezzük az első diadalunkat” – tekintett a találkozó elé a tréner.
A mieink két vereséggel nyitották a pontvadászatot, s jelenleg az utolsó helyen tanyáznak, míg a megye III. bajnokaként feljutó Öttömös már három ponttal áll a tabellán, ami a nyolcadik pozícióhoz elegendő a harmadik forduló előtt. A több délszláv játékossal felálló együttes a rajton Damir Lukac és Teleki-Horváth Ádám góljaival 2-1-re verte a másik újoncot, a Domaszéket, az Algyő II. vendégeként viszont 2-0-ra alulmaradt. A kupától szerdán ők is búcsúztak, miután 2-2-re végeztek az alacsonyabb osztályú, megye III-as Kiszombor vendégeként. Érdekesség, hogy az öttömösiek mindössze tíz emberrel álltak ki az összecsapásra, vagyis a létszámgondok náluk még hatványozottabban jelentkeztek, mint nálunk.
Ami a párharc történetét illeti, korábban még sohasem sikerült megvernünk az öttömösieket, jó lenne ezen most változtatni. Az eddigi négy tétmeccsünkön háromszor kikaptunk tőlük, s a csak egy döntetlenre futotta az erőnkből, az összesített gólkülönbség 4-16.
Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 3. forduló, Szent Mihály FC – Öttömös SE, szeptember 6. (szombat) 16:30, Szentmihály Sporttelep