top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Hétvégi előzetes: a Honvéd ellen kell javítani

Frissítve: aug. 30.

ree

Hazai közönség előtt is bemutatkoznak a Simple Női Liga új szezonjában a szegedi lányok. A felcsúti vereség után Sajti Krisztináék bravúrra törnek, le akarják győzni a Dörnyei Balázs vezette, alaposan megerősített Kispestet. Hajrá, Szent Mihály!


Bár remekül kezdtük a találkozót, bosszantó hibáinkból elkerülhető gólokat kaptunk, így nem tudtunk meglepetést okozni a rajton a Puskás Akadémia FC otthonában. Nincs azonban idő a sebek nyalogatására, fel kell emelni a fejeket, s előre kell tekinteni: újabb kőkemény ellenfél következik, egyúttal máris itt a lehetőség a javításra. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged szombaton 17 órakor hazai környezetben is bemutatkozik a női NB I-ben, a nyáron gyökeresen átalakított, dobogóra törő Budapest Honvéd FC-t fogadja. A korábbi ferencvárosi és győri sikeredző, Dörnyei Balázs által irányított kispestiek már a nyitányon letették a névjegyüket, s bizonyították, hogy számolni kell velük: 1-1-re végeztek odahaza a címvédő Ferencvárossal. Nem vár tehát könnyű feladat lányainkra, de Major László együttese is jó erőkből áll, s képes arra, hogy felvegye a versenyt a Honvéddal. Itt az idő, el kell kezdeni a pontgyűjtést!


„A bravúrral induló Honvéd ellen nekünk a hazai pálya előnyét kell kihasználnunk. A cél, hogy egy jó eredményt érjünk el a saját közönségünk előtt. A lányokat abszolút képesnek tartom erre. Biztos vagyok benne, mindent meg fognak tenni azért, hogy megszerezzük az első győzelmünket. Egész héten kettőzött erővel készülnek, meg akarják mutatni, hogy sokkal több van bennük, mint amit Felcsúton mutattak. Szerencsére nincs sérültünk, a keretből mindenki egészséges, így a lehető legjobb csapattal állunk fel szombaton” – mondta el Major László vezetőedző.


A szombati látogató, a Budapest Honvéd a nyáron lényegében lecserélte a teljes keretét. Távozott Martin Masaryk vezetőedző és erőnléti edzője, valamint tucatnyi játékos. Érkezett viszont nem kevesebb mint tizenhét(!) futballista, s kispadra pedig a már említett Dörnyei Balázs ült le, akit az ETO-tól csábítottak vissza a fővárosba. Az új igazolások között több légiós is akad, így a görög Maria Palama (MTK), a montenegrói Nikolina Cakovic (Buducnost), a szlovákiai Simona Horváthová (Győr), valamint a napokban bejelentett amerikai támadó, Grace Jonhson (Stockton Cargo SC), de megszerezték az MTK-s Bokor Blankát, az ETO-ból a 2023/24-es idény gólkirálynőjét, Vachter Fannit és a tehetséges ifjú kapust, Krizsan Nikolettet is a Puskás Akadémia ifjú reménysége, Szalay Gyöngyvér mellett. (A teljes listát alább mutatjuk!)


Az 1. fordulóban a Krizsan – Csáki, Koszo, Vas, Bokor B., Simon, Végh (Horváthová, 80.), Szalay (Cakovic, 65.) Krisztin, Földvári, Vachter összeállításban pályára lépő Kispest tökéletesen szervezett védekezésének és villámgyors kontráinak köszönhetően 1-1-es döntetlent hozott a favorit FTC-Telekom ellen. A Fradi korai találatára az egész meccsen életveszélyes Vachter Fanni tudott válaszolni. A piros-feketék hátsó alakzatát, védőmunkáját dicséri, hogy annak ellenére csentek pontot a bajnoktól, hogy a zöld-fehér együttes elképesztő fölényt harcolt ki a labdabirtoklás tekintetében, s 16-0-s szögletaránnyal zárta a találkozót.


Ami a párharc történelmét illeti, a két fél eddig két mérkőzést vívott egymással, s mindkettőn a vendégek örülhettek. 2024-ben az augusztusi rajton Csuhai Vivien korai találatára Balázs Evelin még a szünet előtt válaszolt, majd Sovány Dorina rúgta a győztes gólt, mellyel 2-1-re diadalmaskodtunk a fővárosban. A novemberi visszavágón viszont Sipőcz Virág találatával 1-0-ra nyert a Kispest a Szent Gellért Fórumban. Egy-egy siker mellett tehát 2-2 az összesített gólkülönbség. Bízunk benne, hogy ezúttal megszületik végre az első hazai győzelem! Hajrá, Szent Mihály!


Nyári játékosmozgások a Budapest Honvéd FC-nél:


Érkezett: Bokor Blanka, Vas Hajna, Maria Palama (görög, MTK), Nikolina Cakovic (montenegrói, Buducnost Podgorica), Csáki Eszter, Szilvási Nelli (Viktoria), Feil Réka, Krizsan Nikolett, Vachter Fanni, Simona Horváthová (szlovák, ETO), Földvári Fanni (Soroksár), Krisztin Sára, Sain Anna (DVTK), Róth Rebeka (USA, Yale Egyetem), Simon Franciska (Astra), Szalay Gyöngyvér (Puskás Akadémia), Kerekes Krisztina (Újpest), Grace Johnson (amerikai, (Stockton Cargo SC), Dörnyei Balázs vezetőedző (ETO).

Távozott: Katona Katinka (Szekszárd), Csuhai Vivien, Thalita Silva, Joseline Matos (ETO), Sipőcz Virág (Asteras Tripolis, Görörgország), Maja Hrelja (GKS Górnik Łęczna, Lengyelország), Karla Kurkutovic (GKS Górnik Łęczna, Lengyelország), Ramor Korinna (KFC Komárno, Szlovákia), Wittner Noémi (Mattersburger SV 2020, Ausztria), Váradi Ráhel, Hortobágyi Laura, Szabó Jázmin, valamint Martin Masaryk vezetőedző és Erik Flámik erőnléti edző.


A Simple Női Liga 2. fordulójának további műsora:


Pécsi MFC – Szekszárdi WFC szombat 16:30

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC szombat 17:00

Budaörsi SC – ETO FC Győr szombat 17:30

Viktoria FC – Újpest FC vasárnap 14:30

FTC-Telekom – Diósgyőri VTK szeptember 17. 14:30


Simple Női Liga NB I 2. forduló, KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Budapest Honvéd FC, augusztus 30. (szombat) 17:00, Szeged, Szent Gellért Fórum

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page