top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Hétvégi előzetes: az utolsó csata jön Algyőn!

Frissítve: 3 perccel ezelőtt



A bennmaradás szempontjából sorsdöntő mérkőzést vív vasárnap megye II-es férficsapatunk.


Az utolsó játéknapra maradt a döntés a vármegyei II. osztályban, vasárnap derül ki, hogy a sereghajtó Csanytelek mellett ki lesz a másik kieső. A Szent Mihály FC és a Tömörkény hetek óta késhegyre menő küzdelmet vív a bennmaradásért, melyben egyelőre picivel a mieink állnak jobban, ám ez lényegében semmit sem jelent a 26. forduló előtt. A tizenkettedik és a tizenharmadik helyen álló együttesnek is 18-18 pontja van, ugyanannyi győzelmet is számlálnak, a Szent Mihály gólkülönbsége kettővel jobb, ez jelenti a pillanatnyi előnyt.


Ugyanakkor a Tömörkény feladata egyszerűbbnek tűnik a szezonzárón: míg ők a már teljesen leeresztett, tizenegyedik Baks otthonában próbálják begyűjteni a három pontot, minél nagyobb arányú sikerrel, addig Baján Zoltánék az ötödik pozícióban tanyázó, igencsak acélos Algyő II. vendégei lesznek. Algyőn kellene tehát jobb eredményt elérnünk, mint amit a Tömörkény Bakson produkál, ez a hétvégi feladat!


„Az utolsó mérkőzés következik, s valamennyien tisztában vagyunk annak tétjével. Úgy szeretnénk zárni, hogy a tabellán biztosítjuk a bennmaradásunkat. Ehhez biztosan győzelemre lesz szükség, s mindent meg fogunk tenni azért, hogy meglepetést okozzunk az Algyő ellen. Ezt követően pedig majd a meccs után okosabban leszünk, hogy az elért eredmény mire lesz elég. Bizakodásra ad okot, hogy lényegében teljes kerettel készülünk a találkozóra, csak a sárga lapok miatt eltiltott Hufnágel Péterre nem számíthatunk vasárnap” – tekintett előre Szabó Dániel vezetőedző.



Ellenfelünk, az Algyő II. az egész idényben kiegyensúlyozottan teljesített. 43 ponttal foglalják el az ötödik helyet, tizenhárom összecsapást nyertek meg, négyszer játszottak döntetlent, s nyolcszor kaptak ki ebben a bajnokságban. Egységes együttes, melynek nincs kiemelkedő gólvágója ebben a kiírásban, Sík Bence hat, illetve Tóth Martin öt találattal a két legeredményesebb focistájuk. A hajrában remek formát futnak, hiszen az utolsó három meccsükön egyaránt diadalmaskodni tudtak: nemcsak a Tiszasziget II.-t és a Csanyteleket tudták két vállra fektetni, de nagy bravúrral hazai pályán 2-1-re legyőzték a feljutásra hajtó, második SZEOL-FK-t is. Ez már önmagában is jól mutatja, mekkora szenzáció lenne, ha a Szent Mihály elhozná a három pontot Algyőről, persze a futball azért a világ legszebb játéka, mert nincs lehetetlen, minden a zöld gyepen dől el!


A két fél egyébként eddig hét mérkőzést vívott egymással, s a múlt szentmihályi fölényt hozott: négyszer a mieink diadalmaskodtak, háromszor az algyőiek hagyták el győztesen a játékteret, 20-16 az összesített gólkülönbség a bordó-sárgák szempontjából. A legutóbbi összecsapást ugyanakkor novemberben az Algyő II. sima 5-2-es sikerrel távozott Szentmihályról, a találatainkat akkor Antal Balázs és Klippel Ádám jegyezték. Aligha kell ecsetelni, mennyit érne, ha most vissza tudnánk ezért vágni...


Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 26. forduló, Algyő SK II. – Szent Mihály FC, június 1. (vasárnap) 17:30, Algyői Sporttelep

 
 

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page