Hétvégi előzetes: fociünnep a Fradi ellen
- pintermlajos
- nov. 7.
- 3 perc olvasás

Magyarország legerősebb női együttese látogat a Szent Gellért Fórumba szombaton. A negyedik helyen álló KÉSZ-St. Mihály-Szeged a 10. forduló rangadón az éllovas Ferencvárost fogadja.
Őrült mérkőzést játszott a Simple Női Liga legutóbbi fordulójában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged. Együttesünk 5-5-re végzett az életéért küzdő újonc Budaörs vendégeként, ezzel nem sikerült megszerezni egymás után a negyedik győzelmünket a bajnokságban, viszont amire nagyon büszkék lehetünk: a veretlenségi sorozatunkat négymeccsesre nyújtottuk, s 16 pontunkkal még mindig megőriztük a rendkívül előkelő negyedik helyezésünket. A neheze azonban most, novemberben következik, ugyanis a tabella első három helyezettjével csapunk össze. Elsőként a listavezető, címvédő Ferencváros, az előző hat kiírás aranyérmese lesz az ellenfelünk szombaton kora délután Szegeden, a Szent Gellért Fórumban. Lányaink nagyon készülnek a találkozóra, hiszen mindig igazi ünnep számukra a Fradi ellen játszani, feldobja őket a lehetőség, hogy a legjobb magyar női alakulat ellen mutathatják meg, mire képesek.
A kihívást azonban még komolyabbá teszi, hogy sajnos foghíjas kerettel várjuk a zöld-fehérek látogatását. A Szent Mihályból sérülés miatt továbbra is hiányzik a két korosztályos válogatott, Szabó Dóra, Suták Dorka, valamint Bozóki Csenge, akik mindhárman keresztszalag-szakadás miatt kényszerültek partvonalon kívülre. Horváth Anita Budaörsön dőlt ki a sorból arcsérülés miatt, miután csúnyán összefejelt az egyik hazai focistával, de nem számíthatunk a budaörsi meccs hajrájában második sárgával kiállított Komlós Lillára sem, hiszen ő eltiltását tölti.
„Az előjelek sajnos nem igazán kedvezőek, hiszen rendkívül sok a sérültünk és az eltiltottunk. A budaörsi mérkőzést követően Komlós Lilla és Horváth Anita is kiesett, ami újabb hatalmas érvágást jelent számunkra. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy tisztességesen helytálljunk a bajnok ellen. Az október eleji kupamérkőzésen már bizonyítottuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt a Ferencvárossal. A célunk, hogy ezúttal is hasonló teljesítményt nyújtsunk” – nyilatkozta honlapunknak Major László vezetőedző.
Ami az FTC-t illeti, ifj. Albert Flórián gárdája nagyszerű formában futballozik az utóbbi hetekben. Szombati ellenfelünk kilenc forduló után 25 ponttal vezeti az NB I tabelláját, az első játéknapon a Budapest Honvéd otthonában elért kissé váratlan 1-1 után valamennyi bajnokijukat megnyerték. Múlt vasárnap magabiztosan húzták be idegenben 2-0-ra az MTK Budapest elleni örökrangadót, majd szerdán a Budaörs elleni halasztott találkozót 4-1-gyel abszolválták odahaza. A budaörsiek ellen a Kostic – Ott, Németh A., Bozsik – Czellér (Diószegi, 61.), Könczeyné Fenyvesi, Hanász (Gágyor, 73.), Diaz (Kubassova, 46.) – Edwards (Czinege, 81.), Nagy V., Gégény összeállításban léptek pályára. Czellér Dorottya és Gégény Petra egyszer, Nagy Vanessza kétszer volt eredményes. Ő jelenleg tizenhárom találatával a tizennégy gólos szegedi Milica Popovic mögött második a mesterlövészek listáján. Rajta kívül Alesia Garcia is hat gólig jutott már a budapestiek közül.
A fenti névsorolvasás is arról tanúskodik, hogy a vendégek kerete bődületesen erős: két szerb (Milica Kostic kapus, Andela Frajtovic) és két amerikai (Jadyn Edwards, Alesia Garcia) labdarúgó mellett egy észt (Vlada Kubassova) és egy argentin (Milagros Diaz) légióst is foglalkoztatnak. Tele vannak jelenlegi és volt felnőtt, illetve korosztályos magyar válogatott játékosokkal, elég, ha csak Köczeyné Fenyvesi Evelin, Nagy Vanessza, Nagy Viktória, Ott Eszter, Zágonyi Barbara, Kovács Eszter, Czellér Dorottya vagy a fiatalok közül Túróczy Anna, Gégény Petra, Hanász Vanda, Gágyor Zille és Nyul Petra nevét említjük. Az A-válogatott legutóbbi összetartására és barátságos meccseire Fenyvesi Evelin, illetve Nagy Vanessza és Nagy Viktória kapott meghívást. A csehországi U-19-es Eb-selejtezőn az A-ligába való visszakerülést kivívó magyar együttesben pedig Bozsik Linett, Gágyor Zille, Nyul Petra, Hanász Vanda és Gégény Petra szerepelt a Fradi NB I-esei közül.
A múltat böngészgetve is egyértelmű: elképesztő szenzáció lenne, ha meglepnénk a zöld-fehéreket. A két klub közös történelme során tizenötször csaptak össze a felek, s mind a tizenötször a Ferencváros bizonyult jobbnak. Az összesített gólkülönbség 5-83 a mi szempontunkból. Az előző bajnoki évadban a Szent Gellért Fórumban 6-0-ra nyert az FTC, a fővárosban pedig 3-0-ra. Egy hónappal ezelőtt azonban a Simple Női Kupában alaposan megizzasztottuk a Fradit, csak 2-1-re tudtak ellenünk diadalmaskodni Szegeden a nyolcaddöntőben. Ezt a produkciót kellene megismételni szombaton is, és akkor jó kis meccsre számíthatunk! Hajrá, Szent Mihály!
Emlékeztetőül a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében:
KÉSZ-St. Mihály-Szeged – FTC-Telekom 1-2 (0-1). Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Kalmár Petra (Rigó Viktória, Jávorka Eliza).
Szent Mihály: Bokros – Komlós, Ónodi, Sajti, Németh P., Suták (Török L., 46.), Horváth L. (Barna, 87.), Gyovai (Popovic, 46.), Djurdjevac, Szőke (Nagy L., 61.), Baranyi (Simonovic, 46.). Vezetőedző: Major László.
Ferencváros: Major – Hanász (Bozsik, 64.), Frajtovic, Zágonyi, Könczeyné Fenyvesi, Németh A., Garcia (Diószegi, 64.), Nagy Vi., Kovács E. (Diaz, 46.), Nagy Va., Czellér. Vezetőedző: Ifj. Albert Flórián.
Gólszerzők: M. Popovic, illetve Nagy Va. 2
A női NB I állása a 10. forduló előtt:

A Simple Női Liga 10. fordulójának további műsora:
Újpest FC – MTK Budapest szombat 13:00
Diósgyőri VTK – Pécsi MFC szombat 13:00
Puskás Akadémia FC – Budaörsi SC szombat 13:00
ETO FC Győr – Szekszárdi WFC szombat 13:30
Budapest Honvéd FC – Viktoria FC szombat 13:30
Simple Női Liga NB I 10. forduló, KÉSZ-St. Mihály-Szeged – FTC-Telekom, november 8. (szombat) 13:30, Szeged, Szent Gellért Fórum






