Hétvégi előzetes: győzni megyünk Csanytelekre!
- pintermlajos
- aug. 29.
- 2 perc olvasás

Nem játszott rosszul, de pont nélkül maradt a megye II. rajtján a Szent Mihály FC férficsapata. Szombaton idegenben születhet meg az első siker!
Néhány hónappal ezelőtt összejött, miért nem tudnánk újra megcsinálni? Március 16-án szikrázóan kemény, kulcsfontosságú mérkőzésen győzött 2-1-re Csanyteleken a Szent Mihály együttese, s Császi Álmosék most szombaton ismét elhúznák a csanyiak nótáját. Érdekesség, hogy miként a 2023/24-es szezonban, úgy az új idényben is a vármegyei II. osztály 2. fordulójában találkozik a Csanytelek SC és a Szent Mihály FC.
Az előző pontvadászatot a mieink a tizenharmadik helyen zárták, a soros ellenfél pedig a tizennegyedik, azaz sereghajtó pozícióban fejezte be, de a nyári feltöltésnél úgy alakult, hogy mindkét társaság megőrizhette tagságát a megye második vonalában. A céljaik sem változtak, a biztos bennmaradást szeretnék elérni, s hétről hétre fejlődni. A rajton egyiküknek sem jutott pont. A Szent Mihály biztató játékkal, roppant balszerencsés körülmények között kapott otthon ki az Algyő II.-től 4-1-re (gólszerzőnk: Fábián-Saleh Houssam), míg a Csanytelek szoros meccsen 2-1-re maradt alul a masszív Röszke otthonában: Józsa Dániel révén ők is vezettek, s csak a 89. percben kapott góllal csúsztak le a pontszerzésről. Biztosak lehetünk benne, hogy mindkét alakulat a három pont megszerzésére tör a szombaton 17:30-kor kezdődő presztízscsatában.
„A helyzetünket nehezíti, hogy egyéb okok miatt több meghatározó emberre nem számíthatok szombaton. Hiányozni fog Csobán Krisztián, Csobán Róbert, Hufnágel Péter, Fábián-Saleh Houssam, Kajcic Gergő, Göblös Ádám és Vér Dávid is, a sérült Mészáros Bencét pedig műteni kell, így ő valószínűleg az egész évre kidőlt. Tíz olyan, 2005-ös születésű vagy még fiatalabb labdarúgóval utazunk, akik még az U-19-ben is játszhatnak. A pozitívum ebben az, hogy az ifjú futballistáink meg tudják mutatni, mennyire állnak készen a felnőttbajnokságra. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó és adott a lehetőség, hogy bizonyítsa, mire képes. Ez egy remek alkalom lesz azok számára, akik a későbbiekben még többet be akarnak lépni a felnőttcsapat keretébe, s még több játékpercet szeretnének. 16-17 fős kerettel megyünk Csanytelekre, s egyáltalán nem tartok a meccstől, sőt, bizakodóan tekintek elé. Bizakodásra ad okot, hogy a csapatban kitűnő a hangulat és nagy az elszántság. Úgy érzem, azzal együtt is, hogy rutintalanabb együttessel állunk fel, most több esélyünk lesz a három pont megszerzésére, mint múlt héten az Algyő ellen. A kiváló légkör mellett a fiatalos lendület is sokat segíthet. Csanyteleken nem könnyű győzni, de azon leszünk, hogy sikerüljön megverni a hazai gárdát” – nyilatkozta honlapunknak Szabó Dániel vezetőedző.
Immár a huszonegyedik alkalommal mérkőzik meg a szentmihályi és a csanyteleki együttes, ami klubunk történetében rekordbeállításnak számít, hiszen korábban ennyiszer csak a Csengelével és a Tömörkénnyel találkoztunk. Az eddigi összecsapások során tizenegyszer mi hagytuk el győztesen a játékteret, négy döntetlen született, ötször a Csanytelek nyert, az összesített gólkülönbség 44-30 a javunkra. Ami az előző évadot illeti, Szentmihályon 2-2-re végeztünk úgy, hogy 2-0-s előnyt szórakoztunk el. (gólszerzők: Antal Balázs 2, illetve Barta Mihály, Kurucz Ádám), Csanyteleken pedig – mint már említettük – 2-1-re nyertünk (gólszerzők: Farkas András, Baján Zoltán, illetve Papp Szabolcs). Aligha tévedünk, ha úgy véljük, megint kiélezett összecsapást vív majd a két legénység, de a célunk nem lehet más, mint az, hogy tovább javítsuk mérlegünket a Csanytelek ellen! Hajrá, Szent Mihály!
Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 2. forduló, Csanytelek SC – Szent Mihály FC, augusztus 30. (szombat) 17:30, Csanytelek, Megyesi István Sporttelep