Ivanics Réka: felemelő érzés volt az NB I-es bemutatkozás

Babakora óta labdázik, kisgyermekként lyukasra rúgta a cipőit. A kommunikáció az erőssége, s dolgos embernek tartja magát, aki utálja a semmittevést. Topolyáról indult, s végül Budapesten keresztül érkezett haza: Szegedre, a Szent Mihályhoz. 19 éves kapusunk, Ivanics Réka a Szekszárd ellen életében először védett NB I-es mérkőzésen. Interjú!

A Simple Női Liga 4. fordulójában a Szekszárd elleni hazai mérkőzés 84. percében jött el a várva várt pillanat: a KÉSZ-St. Mihály-Szeged színeiben a felnőttek között is bemutatkoztál az élvonalban. Hogyan készültél erre?

Szó volt róla a meccs előtt, hogy ha úgy alakul az eredmény, akkor lehetőséget kapok, tehát nem ért váratlanul. Ez azért fontos, mert a kapusoknál azért nem szokás a mérkőzés közbeni csere, ha nem jön közbe sérülés. Szóval a padon ülve próbáltam készülni, elemeztem a történéseket, néztem, hogy kire kell különösen odafigyelni az ellenfélből, kik a gyorsabb támadóik. Nagyon örültem, hogy a harmadik gólunk megszerzését követően beállhattam, s végre NB I-es találkozón léphettem pályára, régi álmom vált ezzel valóra.

Mennyire tudtad magad felpörgetni 3-0-s vezetésünknél az utolsó percekre, s milyen érzés volt belekóstolni az NB I légkörébe?

Felemelő érzés volt, különösen, hogy Magyarországra szerződésem óta, lényegében egy éve vártam már erre a pillanatra. Éreztem a társak támogatását, s nagyon jólesett, hogy bizalmat kaptam a szakmai stábtól. Egyáltalán nem volt bennem stressz. Akadt egy-két dolgom is, megmozgattak a szekszárdiak, néhány kijövetellel, illetve akcióindítással én is hozzá tudtam járulni a kapott gól nélküli sikerhez, ami különösen boldoggá tett.

Jutott idő ünneplésre a családdal, barátokkal?

Nem, még nem volt rá lehetőség. Természetesen az volt az első dolgom, hogy a családommal közöltem a hírt. Borzasztóan boldogok és büszkék voltak, ahogy én is repestem az örömtől még a meccs utáni napon is.

Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással, s miért lett belőled kapus?

Babakorom óta labdáztam a fiúkkal, a szomszédokkal, az utcán és az iskolában. Emlékszem, lyukasra fociztam a cipőimet, a szüleim mérgelődtek is rendesen. A szomszéd bácsi noszogatta őket, hogy írassanak be focizni, mert van bennem tehetség és elszántság, de mivel eleinte erre csak fiúk között lett volna lehetőség, évekig nem hajlottak a dologra. Akkor változtatták meg az elhatározásukat, amikor 2018 táján megnyílt odahaza, Topolyán az akadémián a női szakág. Bár mindig is kapus akartam lenni, először a mezőnyben kezdtem, az edzőm csatárnak vagy jobbszélsőnek jelölt a gyorsaságom miatt. Amikor aztán egyszer megsérült a hálóőrünk, bekerülhettem végre a kapuba, s ott is ragadtam. Elkezdtem kapusedzőhöz járni, elsajátítottam az alapokat, s haladtam előre a TSC korosztályos csapatainál. 15 évesen a második számú kapus voltam a felnőttek között, majd többször is lehetőséget kaptam a szerb Szuperligában, s a szerb U-19-es válogatottban is szerepeltem. 2025-ben aztán Budapestre jöttem egyetemre, s ekkor az MTK-hoz igazoltam.

Mi volt a legnagyobb különbség, amit a két liga között tapasztaltál?

Elsőre furcsa volt a gyors játék, ami nagy annyira jellemzi a szerbiai ligát. Kellett pár hónap, hogy megszokjam ezt a ritmust. Talán különösen hangozhat, de a másik dolog a tegeződés. Otthon a klubnál, a szerbiai egyesületeknél a magázódás a szokás, itt tegezzük az edzőket, ez furcsa volt számomra, s elsőre picit a tekintély sérülésének is éreztem ezt, de aztán ehhez is hozzászoktam.

Említetted, hogy egyetemista vagy, milyen szakon tanulsz?

Nemzetközi gazdálkodás képzésre járok, ami csak a fővárosban van. Jelenleg egyéni tanrenddel tanulok, ami azt jelenti, hogy felmentést kaptam az óralátogatások alól, s a számonkéréseket is a saját időbeosztásom szerint tudom teljesíteni. Lényegében az egyetem igazodik hozzám, ami megkönnyíti a profi sportolói életet.

Tervezgeted, hogy később ezzel a diplomával helyezkedsz el?

Az az igazság, hogy számomra az iskola egyelőre a hobbi. Megcsinálom, mert elszánt és céltudatos vagyok, és szeretem is ezt a szakot, a tantárgyak többsége érdekel, leköt a biznisz világa, élvezettel ülök le tanulni. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a labdarúgás az első számú az életemben, szeretnék továbbfejlődni, minél többet védeni az NB I-ben, s később akár külföldre is kijutni.

Nem titok, hogy a Szent Mihály már régóta szeretettel volna leigazolni. Miért döntöttél most nyáron mellettünk?

Igen, legalább négy éve él ez a kapcsolat, de valahogy mindig közbejött valami. A 2025/26-os szezonom nem volt zökkenőmentes, porckorongsérv is akadályozott, így az U-19-ben védtem, illetve barátságos meccseken. Túltettem magam a sérülésen, elvégeztem a rehabilitációt, a gyógytornát és a kezeléseket, de az volt a célom, hogy minél többet álljak a kapuban. Az MTK keretében három kapus volt, így – bár remekül éreztem ott magam, szuper volt a társaság, és nagyon sokat tanultam – nyáron a váltás mellett döntöttem. Több opció közül Szeged volt számomra a legszimpatikusabb, s nem is bántam meg a döntésemet.

Milyen új impulzusok értek itt?

Emberileg sokkal felszabadultabb lettem, mint Budapesten, annak ellenére, hogy nagyon hiányzik a főváros. Szeged nem számított ismeretlen terepnek számomra, a Szent Mihálynál nagyon befogadó, laza és fiatal a társaság, jól megértjük egymást, remek hangulatúak a programok, a bulik és a csapatépítők is. Gyakorlatilag az esetemben szó sem volt beilleszkedésről, hiszen nagyjából már ismertem a játékosokat és az edzőket is. A kapustársammal, Aradi Jázminnal és a kapusedzővel, Garamvölgyi Gergővel dolgoztunk együtt korábban. Rendkívül pozitív, hogy jó hangulatban telnek az edzések, rengeteget nevetünk, boldogan megyek a tréningekre, már várom a foglalkozásokat. Természetesen becsülettel elvégezzük a munkát, de sokkal jobb úgy dolgozni, ha közben jól érzi magát az ember.

Többször is kiemelted már, hogy Aradi Jázminnal kitűnő párost alkottok, s megvan közöttetek az összhang. Ez miben tudja segíteni a munkát?

Nagyon fontosnak tartom, hogy Jázminnal egy hullámhosszon vagyunk, remek hangulatban tudunk együtt dolgozni, s riválisként is felfelé húzzuk egymást. Bárki is véd, abszolút támogatjuk egymást. Tisztában vagyunk vele, hogy a kapus pozíciója nem állandó, az kezd, aki jobb formában van, s egy sérülés is bármikor közbeszólhat. A pályán kívül is tartjuk a kapcsolatot, össze szoktunk futni, és a barátságunkra nincs kihatással, hogy éppen ki véd, pozitív energiákkal látjuk el egymást.

Kapusként mit tartasz a fő erősségeidnek, erényeidnek?

Nagy erősségem a kommunikáció. Azt tanították nekem, hogy ha minél pontosabban és többet kommunikálunk, akkor a munka nagy részét el is végeztük, hiszen ha jól irányítjuk a csapatot, akkor kevesebb a munkánk. Előnyömre válik, hogy több nyelvet beszélek, a magyar mellett a szerbet és az angolt is. Ez nagyon hasznos a Szent Mihálynál is, ahol több külföldi játékos is focizik, hiszen mindenkinek olyan nyelven tudom kiadni az utasítást, amelyiken ért. Előnynek tartom a magasságomat is, ami jól jön a szögleteknél, a beívelt labdáknál és a vetődéseknél is. Imádom a magas labdák hárítását, a magas vetődéseket, s nemcsak azért, mert látványosak, jól eladhatóak.

Mit gondolsz, melyik az a terület, ahol még fejlődnöd kell a jövőben?

Mindenképpen előrébb kell lépnem abban, hogy kijjebb álljak, jobban indulgassak el a belöbbölt labdákra, s bátrabban menjek bele a tizenhatoson kívül a lábbal hárításokba.

A kapusok a mai, modern labdarúgásban már nemcsak a védekezésben, de a támadások építésében is kulcsszereplők, és kiemelt szerep jut annak, hogy lábbal is hatékonyak, magabiztosak legyenek. Mennyit segít neked ebben, hogy annak idején mezőnyben is futballoztál?

Semmiképpen sem hátrány, ám aláírom, hogy a lábjátékomon még van mit fejleszteni. Talán a játékolvasásban és az ehhez kapcsolódó kommunikációban segít leginkább a mezőnyjátékos múltam. Miután én is támadó voltam, ismerem a támadók mozgását. Látom, mikor készülnek indulni, ez által időben tudok szólni a védelemnek, hogy vegyék fel a mozgásukat, ne fussanak be mögénk.

Van példaképed a kapusok között?

Nincs olyan idol, akire kimondottan felnézek, talán Manuel Neuert nevezném a kedvencemnek. Nem annyira mérkőzéseket, mint inkább a meccsekből kivágott videókat szoktam nézni, ezekből igyekszem minél többet tanulni, új technikákat elsajátítani.

Több mint két hónapja vagy tagja a Szent Mihály FC-nek. Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb?

Nagyon jó hatással volt rám, hogy Szeged otthonos kis város, nincs az a folyamatos pörgés, mint Budapesten. Jót tesz egy kis nyugalom. Egy nagyon fiatal, tehetséges csapatba kerültem. Az elején talán meglátszottak a fiatalság árnyoldalai, fejben össze kellett szednünk magunkat, és felfogni, hogy miért is vagyunk itt. Mostanra sikerült ezt korrigálni, amihez hozzájárult, hogy rutinosabb játékosok is érkeztek, akik vezéregyéniséggé váltak. Ők a tapasztalatuk révén az edzéseken és a mérkőzéseken is irányítják az ifjabbakat, javítják a hibáinkat, s arra ösztönöznek bennünket, hogy egy-egy rontás után senki se veszítse el a fejét. Az utóbbi fordulókban megmutattuk, hogy jóval több van bennünk, s hiszem, hogy az élcsapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt.

Milyen célokat tűztél ki magad elé a 2026/27-es idényre?

Folyamatosan fejlődni akarok, mentálisan és futballszakmai téren is szeretnék előrelépni. Egyénileg az a célom, hogy minél több alkalommal verekedjem be magam a kezdőcsapatba. Ami az együttest illeti, teljesen reálisnak tartom, hogy a középmezőnyben végezzünk. Nagyon örülnék neki, ha ehhez én is minél többet tudnék a pályán hozzátenni.

A futball és a tanulás mellett mivel foglalkozol szívesen, mivel töltöd a szabadidődet?

Szeretek tevékenykedni, új dolgokat megismerni. Apukám asztalos, neki mindig szívesen segítek, sok mindent megtanultam tőle. A ház körüli és a benti munkákat is szívesen elvégzem, nem szeretek „semmittenni”. Hihetetlenül energikus személy vagyok, nem tudom behúzni a kéziféket, ha nem csinálok semmit, akkor mentálisan haszontalannak érzem magam. Ha más dolgom nincs, akkor olyan videókat, dokumentumfilmeket nézek, melyekből tudok tanulni, vagy önfejlesztő könyveket olvasok. Dolgos embernek tartom magam, amit kitalál a fejem, azt meg is csinálom. Emellett sokat próbálok a barátaimmal és a családommal lenni. Nálam az együtt töltött minőségi idő és a személyes érintkezés kiemelten fontos, hiszek abban, hogy ez által tudnak fejlődni, elmélyülni a kapcsolatok.

Voltak már a szüleid ebben a szezonban Szent Mihály-meccsen?

Nem, de ami késik, nem múlik, tervbe van véve. A munkájuk és a határhelyzet eddig nem tette lehetővé, de készülnek Szegedre, hiszen nemcsak én futballozom ebben a városban, de a nővérem is itt tanul a jogi karon. Nagyon várom őket, fantasztikus élmény lesz, ha a lelátóról szurkolnak majd nekem és a csapatnak!