top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Kétgólos siker a Honvéd ellen



A hajrában fiataljaink szép találatokkal szállították a Szent Mihály győzelmét a fővárosiak elleni felkészülési mérkőzésen.


Negyedik téli felkészülési mérkőzését is lejátszotta a KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es női labdarúgócsapata. Major László tanítványai a múlt vasárnapi fővárosi 0-0 után ezúttal Tápén látták vendégül a Budapest Honvédot, s 2-0-s diadalt arattak.


Az Simple Női Liga ötödik és hetedik helyezettje összességében kiegyenlített találkozót vívott. Az első félidőben inkább a mieink veszélyeztettek (Ivana Boricic és Sara Simonovic pazar átlövéseit bravúrral védte Schildkraut Fruzsina), a másodikban viszont jobbára a látogatók domináltak, s előttük adódtak nagyobb lehetőségek. A hajrában azonban két gyönyörű találattal a szegediek tudták a javukra fordítani a meccset. A 79. percben Simonovic próbálkozását követően a szemfüles Szabó Dóra hozta helyzetbe Horváth Larát, aki 10 méterről okosan és higgadtan gurított a hálóba. A 85. percben aztán Kuntzl Norina szerzett erőszakosan labdát, majd Horváth Lara indult meg, Kuntzlhoz játszott, ő az érkező Bagi Luca elé tálalt, aki 15 méterről hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe, kialakítva a 2-0-s végeredményt.


A szentmihályi együttesben egyébként kisebb sérülés, betegség miatt ma is többen hiányoztak (Anastasija Krstovic, Lena Marjanovic, Nagy Lilla, Sovány Dorina, Juhász Enikő, Futaki Fruzsina). Vasárnap montenegrói légiósaink (Krstovic, Simonovic, Boricic) a nemzeti együttesükhöz utaznak Nemzetek Ligája-derbikre, Szabó Dóra pedig a magyar U-19-es válogatott tagjaként Ciprusra indul edzőtáborba és tesztmeccsekre. A jövő szerdára tervezett, ZFK TSC Topolya elleni találkozó így a sok hiányzónk miatt el is marad.


A KÉSZ-St. Mihály-Szeged legközelebb február 22-én (szombaton) 14:30-kor az Újpest vendégeként gyakorol.


Felkészülési mérkőzésen:


KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd FC 2-0 (0-0). Tápé, KÉSZ Sport Aréna.

Szent Mihály: Aradi - Kránicz, Ónodi, Sajti, Szabó D., Boricic, Malesevic, Farkas N., Németh P., Simonovic, Török. Cserék: Bokros (k), Pálnik, Horváth L., Kuntzl, Bagi

Honvéd: Schildkraut - Katona, Hrelja, Váradi, Szabó J., Végh, Sipőcz, Kós, Thalita Silva, Csuhai, Kurkotovic. Cserék: Ramor, Koszo, Nádudvari, Gabona, Nagy E., Hortobágyi

Gólszerzők: Horváth L., Bagi L.


Major László, a Szent Mihály vezetőedzője: "A sok hiányzó ellenére megérdemelten vertük meg a Budapest Honvédot. Örülök annak, hogy a két mérkőzésünkön nem kaptunk gólt ellenük. A két találkozón nem sok dolga volt a kapusainknak, ami arra utal, hogy a csapat védekezésre egyelőre rendben van. Ma több helyzetünk is volt, rászolgáltunk a győzelemre. Gratulálok a lányoknak!"

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page