top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Komlós Lilla a Szent Mihályban folytatja


Az elmúlt három szezonban a Diósgyőr védelmének oszlopa volt a 21 esztendős játékos, aki izgatottan várja az új kihívást. Gyors és kőkemény védőt igazolt a KÉSZ-St. Mihály-Szeged.


A KÉSZ-St. Mihály-Szeged női NB I-es csapatban folytatja pályafutását Komlós Lilla, aki már alá is írta szerződését klubunkkal. A 21 esztendős játékos Diósgyőrből érkezik, ahol az előző három szezont töltötte. A gyors, kőkemény és határozott védő további stabilitást adhat hátsó alakzatunknak, nagyon sokat vár tőle Major László vezetőedző, aki szerint Komlós leigazolása komoly erősítést jelenthet a következő idényre.


„Miskolcon lejárt a szerződésem, s úgy gondoltam, máshol is szívesen kipróbálnám magam. Meglepett a Szeged érdeklődése, de nagyon örültem a megkeresésnek. Szeretem a kihívásokat, véletlenül sem ugrok el azok elől, ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatot. Nagyon várom már a közös munkát a lányokkal és a stábtagokkal. A DVTK színeiben mindig jó meccseket játszottunk a Szent Mihály ellen, sok küzdelmes, kemény mérkőzésre emlékszem az elmúlt évekből. Izgatottan várom a felkészülést és a bajnokságot is már a szegedi együttes tagjaként, s persze biztosan nagyon különleges lesz majd a Diósgyőr ellen pályára lépni” – nyilatkozta honlapunknak Komlós Lilla.


A fiatal futballista hozzátette, sok szépet hallott már Szegedről, szeretné felfedezni ezt a gyönyörű és pezsgő várost, s biztos benne, nem fogja megbánni, hogy ideszerződött. Korábban még csak mérkőzések kapcsán járt itt: a DVSC Labdarúgó Akadémia korosztályos alakulatainak, majd a DVTK NB I-es felnőttcsapatának játékosaként is emlékezetes találkozókon csapott össze a Szent Mihállyal.


A 2003-as születésű labdarúgó Debrecenben nevelkedett, majd 2022 nyarán váltott, ekkor került Miskolcra a hajdúsági akadémiáról. Az elmúlt három idényben a diósgyőri női NB I-es gárda alapemberévé vált, a mindhárom alkalommal ötödik helyen végző DVTK védelmének oszlopává nőtte ki magát. A 2022/23-as bajnokságban 17 meccsen lépett pályára, s 1 gólt is szerzett, a 2023/24-es pontvadászatban 19 összecsapáson szerepelt, a 2024/25-ös idényben pedig egyetlen alkalommal sem hiányzott, mind a 22 találkozón ott volt a piros-fehérek kezdőcsapatában. Elárulta: a tervei szerint július 9-én érkezik majd Szegedre.


„Mindenféleképpen felfelé szeretném húzni a csapatot, szeretnék pozitív hatással lenni a Szent Mihályra. A célom, hogy itt is bizonyítsak, segítsem az együttest, motiváljam a lányokat, s közösen minél előrébb végezzünk a tabellán” – mondta el Komlós Lilla.


Isten hozott a Szent Mihály FC-ben, Lilla, nagyon sok sikert kívánunk!


Fotó: Facebook/DVTK Női Labdarúgócsapat

 
 

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page