Mérlegen az ősz: a női U-12 (Piros)
- pintermlajos
- 4 nappal ezelőtt
- 3 perc olvasás

Visszatekintő sorozatunkban a Szent Mihály FC vezetőedzői értékelik együttesük őszi bajnoki szereplését. Ezúttal Balogh Árpád, a női U-12-es csapatunk vezetőedzője készített számvetést.
A Szent Mihály FC női U-12-es alakulata az őszi szezonban két fronton is versenybe szállt, és kitűnően teljesített. A preakadémiai regionális bajnokság tornái mellett (ahol Szent Mihály FC „Piros” néven szerepeltek, megkülönböztetendő a szintén az egyesületünk színeiben versenyző, csólyospálosi székhelyű „Sárga” csapattól – a szerk.) a vármegyei U-12-es pontvadászat Rózsa csoportjában is vitézkedtek Balogh Árpád tanítványai. Itt jelenleg veretlenül állnak az első helyen, tíz győzelemmel és egyetlen döntetlennel. A vezetőedző értékelése következik.

„A nyár végén/ősz elején induló szezonban az U-12-es leány preAkadémiai korosztálynak kicsit bővültek az eseményei, ugyanis a harmadik éve induló, szokásos kétheti regionális tornákon kívül neveztünk a vármegyei U12 bajnokság mezőnyébe is. A cél elsősorban az volt, hogy a lányokat hozzászoktassuk a fokozatos 'meccshétvégéhez', azaz, hogy folyamatosan versenyhelyzetet tudjunk nekik teremteni, új impulzusokkal, ellenfelekkel, helyszínekkel, helyzetekkel. Így felváltva egyik hétvégén regionális, másik hétvégén pedig vármegyei fordulóra került sor. A nehézséget az adhatta, hogy szinte teljesen eltérő szabályok, pályaméretek vonatkoztak a két versenysorozatra. Azonban ilyen korosztályban ez nem szabad, hogy problémát jelentsen, és a lányok jól is vették az akadályokat, nagyon sokat fejlődtek, tapasztaltak az ősz során, mindenképpen előnyükre válhatnak ezek a későbbiek folyamán. Gyakorlatilag szeptember elejétől december elejéig minden hétvégén volt program, kezdve egy szentesi minitornával, zárva egy U-11-es futsal fordulóval, ahol az U12 korosztály több játékosa is képviseltette magát, ráadásul előtte egy szerbiai edzőmérkőzés is belefért (ilyenre korosztályunkban még nem volt példa).

A kezdés nagyon jól sikerült, hiszen a csapat aranyérmet hozott haza Szentesről, meggyőző, tetszetős, ötletes játékkal, ami bizakodásra adhatott okot. A félév további részében sem okoztak csalódást a lányok, mindig nagy elszántsággal, elhivatottsággal és kellő izgalommal készültek a soron következő fordulóra, legyen az akár egy nagyobb pályás regionális meccs vagy kisebb játékterű és létszámú vármegyei forduló. Előbbiben a Gyulával játszottunk sokszor ki-ki mérkőzést, így a legtöbb tapasztalatot abból tudták szerezni a lányok, a megyében viszont igencsak kiemelkedtek a mezőnyből, és jelenleg vereség nélkül vezetik a tabellát, természetesen a tavaszi fordulók még hátravannak, de jó előjelekkel várhatjuk a folytatást. A Szabadkán vívott edzőmeccs pedig – a zord és hideg időjárás ellenére – nagyon jól sikerült, a lányok úgy élték meg, mint egy BL-döntőt és a 9-8-as, számunkra kedvező végeredmény is azt tükrözte, hogy a lányfutball legtöbb – ezen a szinten elvárható – elemét láthattuk az egyórás összecsapáson, valamint azt is, hogy nyár végétől tél elejére honnan hova jutottunk.

Szerencsére a létszámmal, kiállással sosem akadtak gondok, hiszen elég sokan vagyunk a keretben, és mindenki szinte mindig jönni szeretett volna, így inkább az okozott nehézséget, hogy kinek mennyi és milyen minőségű játékidőt adjak, ami sokszor feladta a leckét, de az ilyen helyzetekből tudok tanulni és fejlődni én is. Az edzéslátogatottsággal szintén elégedett vagyok, a keret minden tagja nagy lelkesedéssel látogatja a foglalkozásokat, ahol igyekszünk minél több – főleg technikai – elemet gyakoroltatni velük, természetesen a korosztály taktikai összetevőivel együtt tanítva. Fontos ebben a korban a mentális képzés is, hiszen itt tudják megszeretni ezt a sportágat, ami szerintem a későbbiekben a leginkább át tudja lendíteni majd őket a nagyobb korosztályba lépés nehézségein, így igyekszünk a labdarúgás minden területén olyan tudást adni nekik, ami hasznos lehet majd akkor, amikor egyre komolyabban űzik majd ezt a sportot. Az edzésfegyelemmel, odafigyeléssel akadtak azért problémák, de azért vagyunk ott, edzők, hogy ezeket kontrolláljuk, és a jó irányba tereljük a játékosokat. A kis téli szünet nem tartott sokáig, hiszen január elején már elkezdtük az edzéseket, ugyanis vármegyei U-13-as futsalbajnokságban indult a csapat, aminek első fordulója január 11-én lesz, onnantól indul a nagyüzem, hiszen sokan U-11 futsalban is fognak játszani- és a benti tornák után nem sokkal folytatónak majd a regionális és vármegyei kinti küzdelmek.
Mindenkinek szeretném megköszönni az elmúlt félévet, elsősorban a szülőknek, hogy lehetőségeikhez mérten mindig támogatták a munkánkat, a lányokat és a csapatot, illetve pozitív, építő jellegű észrevételeikkel is sokat segítettek a közösségnek, amely szerintem csapat és szülői szinten is kiváló, ezekre lehet és kell is építenünk. Köszönöm a Stábnak is a segítséget és a Klub minden egyes dolgozójának és tagjának boldog új évet kívánok!” – összegzett Balogh Árpád preakadémiai vezetőedző.







