Megvan a harmadik

A Diósgyőr elleni idegenbeli győzelemmel ismét középházat érő helyre ugrott előre a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a Simple Női Ligában. Csak így tovább, hölgyek!
Kínkeserves, de rendkívül értékes három pontot szerzett az NB I 9. fordulójában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged. Lányaink az elmúlt hét nap fizikai és mentális megterhelésétől (bajnoki Újpesten, őrült bajnoki itthon a Ferencváros ellen, majd többórás út Miskolcra) elgyötörve léptek pályára az életéért küzdő, brutálisan harapós DVTK vendégeként. A találkozó hatalmas küzdelmet, sok hibát és kevés helyzetet hozott, gyűrték egymást a felek, ahogy azt előzetesen várni is lehetett. A kérdés az volt, ki tud valahonnan erőt meríteni, ki akarja jobban a sikert, s ki lesz az a kulcsjátékos, aki képes kikaparni együttesének a gesztenyét. Nos, míg a hazai alakulat elhibázott egy tizenegyest, addig a Szeged rutinos futballistája, Biljana Bradic nemcsak kiharcolt, de értékesített is egy büntetőt, s végül ez döntött. Bár nem játszottunk jól, megérdemelten nyertünk a sereghajtó otthonában, hiszen jóval több lehetőséget dolgoztunk ki a kilencven perc során. Tulajdonképpen ezen a mérkőzésen kaptuk meg azt a jutalmat, amit a Fradi ellen érdemeltünk volna meg: a három pontot. Ez pedig nagyon sokat ér a középházért folyó tülekedésben, hiszen 10 ponttal visszaugrottunk a nyolcadik pozícióba.
Öt vereség és egy döntetlen mellett harmadik sikerét szerezte meg csapatunk az idei kiírásban, s a 8-10-es gólkülönbségünk is abszolút vállalható, egységes és ütőképes együttes képét mutatja. Történelmi tekintetben is a harmadik győzelmünk volt ez amúgy, sorozatban harmadszor múltuk felül a DVTK-t, ami 2025 ősze előtt sohasem sikerült az NB I-ben, azóta viszont minden találkozót követően mi örülhettünk.
A Simple Női Liga 9. fordulójának rangadóját az FTC nyerte 2-0-ra az MTK ellen, amivel át is vette a vezetést a tabellán. A kék-fehérek a kilencedik meccsükön kaptak először gólt. Az egyedüli veretlen gárda viszont innentől kezdve már csak a címvédő, mely ráadásul egy meccsel kevesebbet is játszott, akár csak a harmadik ETO. A győriek egyébként 4-0-ra verték odahaza a Pécset, s pont ilyen arányban múlta felül a negyedik Újpest is a Szekszárdot. Ugyancsak érvényesítette a papírformát az ötödik Puskás Akadémia (17-0-ra ütötte ki a holtfáradt Videotont) és a hatodik Kispest (3-1-re diadalmaskodott az Astra vendégeként) is. Ők hatan izmoznak a felsőház négy pozíciójáért.

Egyre inkább az rajzolódik ki, hogy a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a Pécs, a Videoton és az Astra ellen harcol majd az alapszakasz során azért, hogy a középházat érő hetedik, nyolcadik helyet elcsípje, ami lényegében a célkitűzésünk volt a szezon kezdetén. Persze ezzel együtt bízunk abban, hogy Komlós Lilláék bravúrokra is képesek lehetnek a topcsapatok ellen. Pontosan tudjuk ugyanis, hogy képesek erre, ráadásul az MTK, az Újpest, de leginkább a Fradi elleni találkozókon hajszál választotta el őket a szenzációtól. Dolgozni kell érte, tenni kell érte, akarni kell, s valahol össze fog jönni az a meglepetés!
A válogatott szünet előtt egy újabb hasonló kihívás következik. Szeptember 26-án (szombaton) 16 órakor a legjobb négybe törő Puskás Akadémia vendégei leszünk. A felcsútiak nem nagyon hibázhatnak, ha oda akarnak érni a felsőházba, nekünk viszont nincs veszítenivalónk, nyugodtan futballozhatunk, csak nyerhetünk. Nyerjünk!
Fotó: Facebook/DVTK Női Labdarúgó csapat




