Munkába állt a női U-19 is
- pintermlajos
- júl. 17.
- 1 perc olvasás

Hadár Attila lányai is megkezdték a felkészülést az akadémiai bajnokság új szezonjára.
Ahogy arról honlapunkon már beszámoltunk, július 10-én megkezdte a felkészülést a 2025/26-os szezonra a KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es női csapata. Ezen a héten az akadémiai korosztályok is munkába álltak a rövid nyári pihenőjük után: hétfőtől elkezdte az edzéseket a női U-15-ös, U-17-es és U-19-es együttes is. Olajos Csaba, Fábián-Saleh Houssam és Hadár Attila gárdái az országos akadémiai bajnokság nyár végén esedékes rajtjára hangolnak izzasztó tréningekkel. A későbbiek során természetesen edzőmérkőzések is szerepelnek majd a lányok programjában.
Az U-19-es alakulat az előző idényt az előkelő, felsőházi negyedik helyen zárta, s a következő pontvadászatban is legalább hasonló szereplésben, akár még jobb helyezésben bízik. Hadár Attila vezetőedző összefoglalója a nyári felkészülésről:
"Nagyon jó hangulatban és kipihenve kezdte meg a felkészülést az U-19-es csapat! A csapat magja maradt, természetesen páran felkerültek a felnőttkeretbe, ami normális dolog, illetve pár 2008-as születésű játékos is a felnőttel készül a fiatalszabály miatt. 20-25 fős kerettel számolok az idei szezonban, ebben benne lesznek a felnőttcsapatból visszajátszók is. Az első 2 hét az rávezetés, utána kezdődik a kőkemény nyári felkészülés az augusztus 30-i szezonrajtra! Sokan kerültek fel az -U17-es csapatból, de nem újdonság nekik az U-19-es közeg, mert majdnem mindenki játszott már U-19-es bajnoki mérkőzést a tavalyi szezonban. Szeretnénk megismételni a tavalyi sikeres szezonunkat, illetve azért fogunk dolgozni a lányokkal, hogy sikerüljön egy bravúrérmet szerezni a 2025/26-os szezon végén!"

Fotók: Masa Bence Dávid







