Mérkőzések, eredmények (35. hét)
- pintermlajos
- aug. 31.
- 3 perc olvasás
Frissítve: szept. 1.

Egész hétvégén pályán a Szent Mihály FC csapatai, a felnőttek pontvadászatai után a női akadémiai bajnokságok is elrajtolnak, visszatér megszokott rovatunk is! Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok!
Augusztus 30. (szombat) 17:00, Simple Női Liga NB I 2. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum:
KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd FC 0-2 (0-0).
Szent Mihály: Anastasija Krstovic - Juhász Enikő, Ónodi Vanessza, Sajti Krisztina, Komlós Lilla - Szőke Flóra, Nadja Djurdjevac (Sara Simonovic, 84.) - Szabó Dóra (Nagy Lilla, 45.), Török Lilla, Horváth Anita (Barna Bíborka, 65.) - Milica Popovic.
Major László vezetőedző: "Négy-öt nagy helyzetet nem tudtunk értékesíteni, ami ezen a szinten mindig megbosszulja magát. A Honvéd ugyanennyi lehetőségből két gólt tudott szerezni, ez döntött. Nagyon sajnálom, hogy az első félidő végén az egyik legjobb játékosunk, Szabó Dóra megsérült. Bízom benne, hogy nem nagyon komoly a probléma, s nem kell sokat kihagynia. A következő fordulóban Diósgyőrben mindenféleképpen pontot akarunk szerezni."
A találkozóról folyamatosan frissülő, szöveges élő közvetítést adtunk honlapunkon, IDE KATTINTVA olvasható.
Augusztus 30. (szombat) 17:30, Férfi vármegyei II. 2. forduló, Csanytelek:
Csanytelek SC - Szent Mihály FC 3-0 (0-0).
Szent Mihály: Török Máté - Kovács Nimród (Juhász Marcell, 80.), Vörös Tibor, Simkó Kristóf Benjámin (Kiss Ádám, 68.), Frank Attila, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás (Faragó Mátyás, 80.), Baján Zoltán, Olajos Csaba, Barczány Kende Hunor (Nagy Gergő, 68.), Nagy Norbert.
Szabó Dániel vezetőedző: ""Borzasztó csalódott vagyok, mert könnyen megszerezhető három pontot adtunk oda a Csanyteleknek. Köszönöm annak a tizenöt embernek, aki eljött a mai meccsre, köztük azoknak a fiataloknak, akik nélkül lehet, hogy a felnőttcsapat nem is tudott volna kiállni. SZIN évente egyszer van, s remélem, ilyen létszám sem lesz többször..."
Augusztus 31. (vasárnap) 12:00, Akadémiai női U-19 1. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna:
Szent Mihály FC - Pécsi MFC 5-0 (3-0).
Szent Mihály: Aradi Jázmin Dorka - Papp Tamara, Kovács Nóra Lili, Baranyi Barbara, Gyovai Katinka, Balázs Evelin, Bány Boglárka, Oláh Maja Zoé, Tóth Panna Rita, Barna Bíborka, Palotás Petra. Cserék: Budai Rebeka Réka, Bagi Luca Csenge, Gyémánt Karina, Flach Diána Natália, Simon Adrienn Evelin, Vajda Zsófia.
Gólszerzőink: Barna Bíborka, Gyovai Katinka, Tóth Panna Rita, Bagi Luca Csenge, Balázs Evelin
Hadár Attila vezetőedző: "Nagyon örülök a győzelemnek, mert ahogy a mondás tartja: egy jó rajt karácsonyig elkísér! Egy rendkívül sportszerű, jól összerakott Pécset sikerült felülmúlnunk. A mai napon a rettentő párás melegben az időjárással is meg kellett küzdenünk. A lányok szerencsére jól akklimatizálódtak a körülményekhez, kiváló játékkal, megérdemelten nyertek. Gratulálok a csapatnak, sok olyan dolgot láttam vissza a pályáról, amit az elmúlt hetekben, a felkészülés során gyakoroltunk. Boldog vagyok, hogy mindenki jó teljesítményt nyújtott, a kezdőjátékosok és a csereként beszállók is."

Augusztus 31. (vasárnap) 12:00, Akadémiai női U-15 1. forduló, Pécs:
Pécsi MFC - Szent Mihály FC 3-1 (1-0).
Szent Mihály: Friebert Enikő - Csala Boglárka, Szabó Lizett, Szalkai Anna, Orvos Maja, Elekes Jázmin, Katona Dóra Noémi, Simon Anna, Gajda Lorina, Palotás Panni, Birling Noémi. Cserék: Boruzs Fruzsina, Ligeti Dóra, Nagypál Viktória, Radoi Fanni, Gondi Hanna Zsuzsanna, Csanki Boglárka.
Gólszerzőnk: Elekes Jázmin
Olajos Csaba vezetőedző: "Tipikus első mérkőzés volt, sok párharccal, átmenettel, és az ellenfél mellett a pattogós pálya is többeknek új felület volt. Úgy gondolom, hogy két közel azonos erejű csapat találkozott ma, gólok tekintetében a hazaiak bizonyultak jobbnak. Pozitívum, hogy lényegi ziccert és veszélyes lövést sem tudott kialakítani az ellenfél, ellenben bosszantó, hogy egy bagatell hibából szereztek vezetést, és a második és a harmadik gól pedig szabadrúgás után született továbbá előrejátékban nem voltunk kellően veszélyesek. Gyorsan tudtunk válaszolni a kapott gólra, mentünk előre becsülettel, de egyelőre nem játsszuk meg jól azokat az üres területeket, ahol az ellenfél mögé tudnánk kerülni. Hozzátartozik még a mérkőzéshez egy véleményes hazai büntető, amit kapusom, Friebert Enikő nagy magabiztossággal hárított. A hozzáállással nem volt gond, mentek becsülettel a lányok, de a labdás fázisainkban több tájékozódásra, higgadtságra és önbizalomra lesz szükség. Dolgozunk tovább, jövő héten a maiakból tanulva tudunk tovább építkezni!"

Augusztus 31. (vasárnap) 14:00, Akadémiai női U-17 1. forduló, Pécs:
Pécsi MFC - Szent Mihály FC 4-1 (2-1).
Szent Mihály: Török Stefi - Veres Dominika Letícia, Szilágyi Lilla, Nagy Viktória, Veres Doren, Bujdosó Sarolta, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Polonkay Dóra, Rácz Veronika Erzsébet, Herke Norina. Cserék: Bakos Dorina, Purcsi Lilla, Kőrffy Olívia Kitti, Rózsa Sára Ágnes, Vígh Panka.
Gólszerzőnk: Herke Norina
Fábián-Saleh Houssam vezetőedző: "Az első félidő még viszonylag kiegyenlített játékot hozott. Pozitívum, hogy labdabirtoklásban tudatosabbak voltunk, mint az elmúlt hetekben. Ugyanakkor labdaszerzésben nem voltunk kellően kompaktak és élesek. A második félidőre a koncentráció és valamelyest a motiváltság is alábbhagyott, így ebben a játékrészben már nem volt kérdés, hogy ma a Pécs a jobb. Sajnálom, mert az első félidei teljesítmény azért ennél többet ígért. A jövő héten se fogunk unatkozni, hiszen bőven van mit kielemezni és javítani."