top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Mérkőzések, eredmények (8. hét)

  • 5 nappal ezelőtt
  • 5 perc olvasás

Frissítve: 4 nappal ezelőtt


Egész héten pályán a Szent Mihály FC csapatai a kicsiktől a nagyokig, keddtől vasárnapig pattog a labda a teremben és szabadban is. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok!


Február 17. (kedd) 20:30, Férfi futsal NB III Dél-Keleti csoport 15. forduló, Kiskunmajsa:


Csólyospálosi FSE - Szent Mihály Kft. 1-1 (0-0). Szent Mihály: Bartók Balázs - Varga Ádám, Curcin Alen, Baucic Toni, Pető Bence. Cserék: Franciskovic Denis, Ilyés Áron, Csanády Péter. Edző: Terjéki Tamás.

Gólszerzőnk: Csanády Péter


Terjéki Tamás edző: "Nem játszottunk jól, ma egyértelműen nem érdemeltünk győzelmet. Az akarat megvolt, a fiúk végig küzdöttek, de ezen a napon egyszerűen nem találtuk a ritmust, nem működött úgy a játékunk, ahogy szokott.Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, ki kell elemeznünk a hibákat, hogy a következő mérkőzésre rendben legyünk. Ettől függetlenül a tavalyi bajnok ellen idegenben elért döntetlen még így is értékes eredmény, amit a helyén kell kezelnünk. Gratulálok a Csólyospálosnak és Gergőnek, remek csapatot tettek össze!"


A találkozóról folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk holnapunkon, IDE KATTINTVA olvasható.


Február 21. (szombat) 9:00, Női futsal felnőtt vármegyei bajnokság 4. forduló, Bugac:


9:50: Jamina SE Békéscsaba - Szent Mihály FC 0-11 (0-4). Szent Mihály: Csapó Zsófia - Kugler Hanna, Pilán Tímea, Nagy Anita, Rabi Ramóna. Cserék: Nagy Nikolett, Fehér Zsuzsanna, Kiss-Fekete Lili, Gelencsér Enikő.

Gólszerzőink: Rabi Ramóna, Pilán Tímea 3-3, Kugler Hanna, Nagy Nikolett, Fehér Zsuzsanna, Gelencsér Enikő és egy öngól


11:30: Szentesi Kinizsi SZITE - Szent Mihály FC 2-8 (0-5). Szent Mihály: Csapó Zsófia - Kugler Hanna, Pilán Tímea, Nagy Anita, Rabi Ramóna. Cserék: Nagy Nikolett, Fehér Zsuzsanna, Kiss-Fekete Lili, Gelencsér Enikő.

Gólszerzőink: Rabi Ramóna, Kugler Hanna, Pilán Tímea 2-2, Kiss-Fekete Lili, Gelencsér Enikő


13:10: Bugac KSE - Szent Mihály FC 1-1 (1-1). Szent Mihály: Csapó Zsófia - Kugler Hanna, Pilán Tímea, Nagy Anita, Rabi Ramóna. Cserék: Nagy Nikolett, Fehér Zsuzsanna, Kiss-Fekete Lili, Gelencsér Enikő.

Gólszerzőnk: Pilán Tímea


Tornyi Zita játékos-edző: "Érzelmekben és gólokban gazdag fordulón vagyunk túl. Egész nap gyönyörű helyzeteket alakítottak ki a lányok, öröm volt nézni. Gratulálok mindenkinek!"


Február 21. (szombat) 12:00, Simple Női Liga NB I 13. forduló, Budapest:


Budapest Honvéd FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 2-0 (1-0). Szent Mihály: Aradi Jázmin - Komlós Lilla, Ónodi Vanessza, Palotás Petra, Juhász Enikő (Papp Tamara), Barna Bíborka (Horváth Anita), Sara Simonovic, Nadja Djurdjevac, Nagy Lilla (Baranyi Barbara), Török Lilla (Horváth Lara), Milica Popovic.


Major László vezetőedző: "Sajnos az utolsó pillanatban két kezdőjátékosunk dőlt ki betegség miatt, így felforgatott összeállításban, tartalékosan kellett ma pályára lépnünk a tavaszi rajton. Egy nagyon jól erősítő Honvéd ellen ugyanakkor jól teljesítettünk, akik pályára léptek, tisztességgel helytálltak. A második félidőben húsz percig domináltuk a játékot, akkor akár ki is egyenlíthettünk volna, ebből lehet és kell is erőt merítenünk. Mostantól kezdve gőzerővel készülünk a Diósgyőr elleni hazai meccsre, megpróbáljuk majd hazai pályán legyőzni a miskolciakat."


A találkozóról folyamatosan frissülő, élő közvetítést adtunk, IDE KATTINTVA olvasható.


Február 22. (vasárnap) 10:00, Női futsal U-17-es vármegyei bajnokság 5. forduló, Gyula:


10:45: Mórahalom VSE - Szent Mihály FC 0-9 (0-6). Szent Mihály: Gorzsás Zoé Kincső - Zámbó Krisztina, Bereczki Betti, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Bárdos Laura, Stumpf Kiara Petra.

Gólszerzőink: Gácser Zoé 4, Zámbó Krisztina, Nagy Lilla 2-2, Bárdos Laura


12:15: Szent Mihály FC - Mocorgó UFC Mindszent 4-1 (2-1). Szent Mihály: Gorzsás Zoé Kincső - Nagy Dóra, Bereczki Betti, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Bárdos Laura, Stumpf Kiara Petra, Zámbó Krisztina.

Gólszerzőink: Bereczki Betti 3, Gácser Zoé


13:45: Jamina SE Békéscsaba - Szent Mihály FC 1-0 (0-0). Szent Mihály: Gorzsás Zoé Kincső - Stumpf Kiara Petra, Bereczki Betti, Nagy Lilla, Gácser Zoé. Cserék: Bárdos Laura, Zámbó Krisztina.

Gólszerzőnk: Gácser Zoé


Pigniczki Zoltán edző: "A mai napon folyamatosan, meccsről meccsre komolyabb kihívás elé kerültek a lányok. Minden mérkőzésen annyit adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez kellett. Az utolsó találkozón közel száz százalékot!"


Február 22. (vasárnap) 11:00, Akadémiai női U-19 11. forduló, Miskolc:


Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 3-0 (0-0). Szent Mihály: Kozma Vivien Renáta - Arnold Sára, Papp Tamara, Bagi Luca Csenge, Baranyi Barbara, Balázs Evelin, Pribék Andrea, Milinker Nóra, Oláh Maja Zoé, Simon Adrienn, Gyémánt Karina. Cserék: Kovács Nóra Lili, Vajda Zsófia.


Hadár Attila edző: "Igazi ki-ki mérkőzésen az első félidőben megvoltak a lehetőségeink, rúgtunk is egy meg nem adott lesgólt, ami véleményes volt, de a játékvezető dönt... Igazi nagy helyzet a DVTK előtt sem adódott ekkor, hullámzó volt a játék, nekünk az utolsó passzainkba csúszott rendre hiba. Ez nagyon nagy probléma, mert ha pontosak az utolsó passzok, több ziccert is kialakíthattunk volna. A második felvonásra rányomta a bélyegét a bekapott potyagól, amit követően kicsit meg is illetődtünk. 0-1-nél egy vitaható játékvezetői ítélet sújtott bennünket, nem fújták le a közéépályán Pribék Andrea ellen elkövetett szabálytalanságot, ezt kihasználva ziccerben sétált be a kapunkig az ellenfél, s megszerezték a második találatot. 0-2 után küzdöttünk, mentünk előre, futottunk az eredmény után, helyzeteket alakítottunk ki, kapufát rúgtunk, kimaradtak a ziccerek. A kegyelemdöfést aztán egy újabb potyagól adta meg, ez volt a találkozó záróakkordja. Sajnálom ezt a mérkőzést, mert az MTK is botlott, de nem tudtuk kihasználni a lehetőséget. Össze kell néznünk, hogy elég-e az az edzésmunka, amit néhányan beletesznek. Szomorú vagyok, mert több volt ebben a meccsben. Dolgozunk tovább, megpróbálunk március 14-én a Fradi ellen javítani!"


Február 22. (vasárnap) 11:00, Akadémiai női U-15 11. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna:


Szent Mihály FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1). Szent Mihály: Friebert Enikő - Boruzs Fruzsina, Minorics Eszter, Elekes Jázmin, Katona Dóra Noémi, Ligeti Dóra, Nagypál Viktória, Radoi Fanni, Palotás Panni, Gondi Hanna Zsuzsanna, Simon Anna. Cserék: Bitó Nikoletta (k), Mészáros Doroti Terézia, Csala Boglárka, Tóth Jázmin, Szalkai Anna, Chiara Dsouza, Birling Noémi.

Gólszerzőnk: Gondi Hanna Zsuzsanna


Olajos Csaba edző: "Nem kezdtük jól a mérkőzést, a megbeszéltek ellenére nagyon kapkodtunk a labdával, annak ellenére, hogy számítottunk a sok előrevágott labdára, ezeknél bizonytalanok voltunk, a kapott gól és több hiba is ebből született. A szünetben sikerült helyre tenni pár dolgot, és jóval jobb játékot mutattunk, megérdemelten sikerült egyenlíteni. Mindenképp pozitívum, hogy visszajöttünk a mérkőzésbe, de bőven van csiszolandó a játékunkon és fejünkön is. Örülök, hogy legalább egy pontot itthon tudunk tartani, a hibák javításán pedig folyamatosan dolgoznunk kell!"


Február 22. (vasárnap) 13:00, Akadémiai női U-17 11. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna:


Szent Mihály FC - Diósgyőri VTK 1-0 (1-0). Szent Mihály: Török Stefi - Olasz Zsófia, Szilágyi Lilla, Nagy Viktória, Bujdosó Sarolta, Rácz Veronika Erzsébet, Kovács Bettina Boglárka, Veres Dominika Letícia, Herke Norina, Veres Doren, Róza Sára Ágnes. Cserék: Herke Naira (k), Purcsi Lilla, Papdi Jázmin, Kőrffy Olívia Kitti, Vígh Panka.

Gólszerzőnk: Olasz Zsófia


Fábián-Saleh Houssam edző: "Az első percektől kezdve jó mentalitással és kezdeményezően futballoztak a lányok. Védekezésünk stabil volt, a kapunk szinte egyáltalán nem forgott veszélyben. Labdabirtoklásban magabiztosan játszottunk, több komoly helyzetet is kialakítottunk. Egyedül a kihagyott lehetőségek miatt maradhat bennünk hiányérzet, hiszen már korán lezárhattuk volna a mérkőzést – ezen a hatékonyságon tovább kell javítanunk. Amíg a játék a futballról szólt, egyértelműen mi irányítottunk. Gratulálok a lányoknak! Megtörtük a negatív szériát, de ez csak az első lépés – ebből a mentalitásból nem engedünk, és ezen az úton megyünk tovább!"



Február 22. (vasárnap) 13:30, Férfi felnőtt felkészülési mérkőzés, Szentmihály:


Szent Mihály FC - Domaszék KSE 3-4 (1-2). Szent Mihály: Török Máté - Csobán Róbert, Csobán Krisztián, Kajcic Gergő, Vörös Tibor, Kovács Nimród, Arany Máté, Hufnágel Péter, Nagy Gergő, Lukács Zoltán, Nándori Barnabás. Cserék: Magyari Dániel, Sebők Ákos, Borzók Máté, Barczány Kende, Mórocz Gergő.

Gólszerzőnk: Nándori Barnabás 3


Szabó Dániel vezetőedző: "Szinte már bajnoki mérkőzést idéző edzőmeccs volt, amin az egyéni hibák döntöttek. Hasznos mérkőzésen vagyunk túl, ismét fontos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak."




 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page