top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Mérlegen az ősz: a férfi U-19


Visszatekintő sorozatunkban a Szent Mihály FC vezetőedzői értékelik együttesük őszi bajnoki szereplését. Ezúttal Heipl Ábel, a férfi U-19-es csapat edzője vont mérleget.


A vármegyei férfi U-19-es bajnokság Tisza-Maros csoportjában szerepel az idei szezonban a Szent Mihály FC ifigárdája. A mieink a tízcsapatos pontvadászat hetedik helyén telelnek. A küzdelmes ősz során végig jól harcoltak a srácok, s mindent megtettek azért, hogy megkapaszkodjanak a középmezőnyben.


Ahogy arról már a felnőttegyüttes szereplését értékelő cikkünkben is megemlékeztünk, a fiúk esetében jelenleg az eredményeknél is sokkal fontosabb a jövő szisztematikus építése. Gőzerővel zajlik ugyanis a felnőtt- és az ifikeret egybegyúrása, egyre több fiatal mutatkozik be a „nagyok” között is a megye II-ben, a klubnál továbbra is ez az irány a meghatározó, a saját nevelésű feltörekvő labdarúgóknak komoly szerepet szánunk most és a későbbiek során is. Kovács Nimród, Simkó Kristóf Benjámin, Mórocz Gergő, Kajcic Gergő, Nándori Barnabás, Faragó Mátyás, Barczány Kende Hunor, Nagy Gergő, Juhász Marcell, Kiss Ádám, Ferge Attila és Tajti Levente voltak azok, akik az elmúlt hónapok során nemcsak az U-19-eknél szerepeltek, hanem a megye II-es felnőttek között is megmutatták magukat. Többen közülük ráadásul alapemberré is léptek elő, ami komoly büszkeséget jelent egyesületünk számára.



Szabó Dániel vezetőedzőként most a megye II-re koncentrál elsősorban, az U-19-es gárda vezetését Heipl Ábel vette át, ám természetesen nagyon szorosan együttműködnek. Ifijeink az ősszel 10 pontig jutottak. Három győzelem, egy döntetlen és öt vereség az eddig mérlegük, s van egy halasztott meccsük is, melyet március 8-án pótolnak a SZVSE II. ellen. A tavaszi szezon további mérkőzései majd március 21-étől következnek számukra. Az alakulat házi gólkirálya az öt találatnál járó Nándori Barnabás, rajta kívül Faragó Mátyás és Nagy Gergő jutott kettőig.


„Nyáron kezdtem a közös munkát a srácokkal, és el kellett telnie pár fordulónak, hogy összeszokjak velük. Szabó Dani sokat segített, és így könnyű dolgom volt a felelősséget átvállalni tőle. A csapat magja már tavaly is egyben volt, és erre tudtunk építeni. Külön öröm, hogy a felnőttcsapatban egyre többen mutatkoznak be, és páran már most komoly szerepet be is töltenek ott” – vágott bele Heipl Ábel.



A vezetőedző ezt követően az első félév szerepléséről beszélt. „Az őszi eredmények néhol csalókák, mert vannak olyan mérkőzések, melyek eredményben nem adják vissza a teljesítményünket, akár pozitív, akár negatív irányba. Fejlődnünk kell fizikálisan mindenképpen, mert azzal rengeteg meccset a javunkra fordíthatunk tavasszal. Nem tette könnyűvé a helyzetünket, hogy sokszor vérbeli kapus nélkül kellett helytállnunk, ami megnehezítette a srácok dolgát. Reméljük, ezeket a dolgokat tavaszra rendbe rakjuk, és akkor el fogjuk érni azt a pozíciót, amit reálisan nézve megérdemlünk” – összegzett.


A téli szünetben a Heipl Ábel vezette együttes részt vesz a vármegyei U-19-es futsalbajnokságban is. A rajt nem sikerült a legjobban, a decemberi első fordulóban pont nélkül maradtunk, január 10-én Apátfalván lehet javítani a Makó FC, a mindszenti Mocorgó UFC és az Ujszegedi TC ellen.

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page