Mérlegen az ősz: a női U-10 „A”
- pintermlajos
- 3 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás

Visszatekintő sorozatunkban a Szent Mihály FC vezetőedzői értékelik együttesük őszi bajnoki szereplését. Ezúttal Pigniczki Zoltán, a női U-10 „A” vezetőedzője számolt be róla, honnan hová jutottak el a lányokkal néhány hónap alatt.
Öt minitornán mutatkozott be tavaly ősszel a Szent Mihály FC „A” jelű női U-10-es csapata. Pigniczki Zoltán tanítványai a Gyulai Amazonok, a Békéscsaba 1912 Előre SE és a Tiszakécske VSE ellen játszottak mérkőzéseket, melyeken hasznos tapasztalatokat szerezhettek. Büszkék lehettünk rá, hogy a tanulás közben azért két gólra is futotta az erőnkből Jójárt Petra, illetve Balla Mirella révén. Az első félév azonban a lányok számára elsősorban a sportággal és az egymással való ismerkedésről szólt. Ennek jegyében értékelte a tapasztalatokat Pigniczki mester.
„Nyáron kezdtük el a közös munkát ezzel a fiatal csapattal. Az első hónapok az ismerkedésről, az alapok lefektetéséről és a futball megszerettetéséről szóltak. Nagyon nyitott, lelkes társaságot ismertem meg. A lányok rendkívül befogadóak, jó közösséget alkotnak, és örömmel végzik a munkát. Látható rajtuk a tanulni akarás és az, hogy szeretnek edzésre járni. Hatalmas köszönet a szülők együttműködéséért, segítségéért! Nélkülük teljesen elvesztem volna…” – fogalmazott a vezetőedző.
Hangsúlyozta: az ősszel természetesen a tanulási folyamaton volt a hangsúly a közösségépítés mellett. „Az ősz során a labdavezetés, labdaátvétel, passzolás és az alapvető játékhelyzetek megértése került fókuszba. Emellett fontos szerepet kapott a mozgáskoordináció és a játék szeretete. Az őszi tornák kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget jelentettek. Az eredményeknél fontosabb volt a bátorság, a próbálkozás és az, hogy a lányok élvezzék a játékot” – szögezte le.
Ami a jövőbeni terveket illeti, Pigniczki Zoltán rámutatott, továbbra is az alapok erősítése, az egyéni képzés és a pozitív élmények biztosítása a cél. „A legfontosabb, hogy a lányok örömmel fejlődjenek és hosszú távon is megszeressék a labdarúgást” – üzente.








