Papp Róbert: a Szent Mihálynak igazi családként kell működnie

Ki kell lépni a komfortzónából, áldozatot vállalni, s kőkemény melóval bizonyítani. Ezt várja a kollégáitól és a játékosoktól is a Szent Mihály FC sportigazgatója. Papp Róberttel új szemléletmódról, edzői programról, TALENT-csoportról, felelősségekről és elvárásokról, az utánpótlás-nevelés és a felnőttcsapat egységéről, valamint klubidentitásról is beszélgettünk. Nagyinterjú!

2025 elején kerültél a Szent Mihály FC-hez, s 2026. júniustól a sportigazgatói tisztséget töltöd be nálunk. Milyen sport-, illetve labdarúgómúlttal a hátad mögött talált meg ez az új megbízatás?

Küzdősportos és megyei labdarúgómúlttal a hátam mögött 2010-től kerültem a megyei futballszakma vérkeringésébe. Erőnléti edzőként dolgoztam a SZEOL-nál, az NB III-as Hódmezővásárhelynél és a Makó utánpótlásában is. Mikor 2015-ben elindult az MLSZ erőnlétiedző-képzése, a több mint 70 jelentkező közül benne voltam abban a 24 főben, akinek sikerült felvételt nyernie. 2015- ben új vezetők kerültek a Puskás Akadémiához Szalai László és Liszkai Dezső személyében, a tanfolyamon elért vizsgaeredményem alapján ők kerestek meg. Azért döntöttek mellettem, mert én értem el a legjobb eredményt a vizsgalistán. Így kerültem a Puskáshoz, ahol később vezető erőnléti edző lettem, majd ugyanezt a feladatkört töltöttem be a Debreceni VSC-nél is, ahol az új vezetés az erőnléti, sporttudományos irányt kívánta előtérbe helyezni. Három évig dolgoztam a magyar ökölvívó-válogatott mellett mint erőnléti edző, többek között a 2024-es olimpiára készítettem fel a versenyzőket. Aztán dolgoztam élettani csoportvezetőként a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál, majd másfél éven keresztül stábtag voltam a KÉSZ-St. Mihály-Szeged női NB I-es csapatánál, ahol az akadémiai és a klubéletbe is betekintést nyertem. Idén nyáron érkezett a felkérés a tulajdonosok felől, hogy vállaljam el a sportigazgatói szerepkört. Ennek keretében a felnőttet és az utánpótlást összevontuk, egy egységként, egységes szemlélettel és közös alapelvek szerint működtetjük a rendszert.

Mi indokolta ezt?

Az utánpótlásképzés egy út, a folyamat vége a felnőttbe való bekerülés. Az elmúlt tíz-tizenöt évben a magyar labdarúgás egyik legnagyobb problémája éppen ez az átmenet, a fiatalok beépítése volt. Sok területen mutathatók fel ugyan eredmények, de összességében sokkal előrébb is tarthatnánk, ha megfelelően használjuk fel a központi támogatásokat. Azt is meg kell azonban jegyeznem, hogy a női futballban az üzleti alapú működés jelenleg nem lehetséges, mivel nincs szponzori háttér. Jelenleg még nem tudjuk, hogy milyen állami szerepvállalásra számíthatunk a jövőben. Ugyanakkor ha az MLSZ vagy az állam teljesen kivonul erről a területről, akkor bizonyosan összeomlik a rendszer. Utánpótlás-akadémiát és felnőttcsapatot a női fociban nem lehet központi források nélkül fenntartani. Természetesen itt nem milliós fizetésekről van szó, hanem alapbérekről. Bízom abban, hogy valamilyen szinten megmarad az állami finanszírozás, hiszen mindenki számára súlyos következményekkel járna, ha kihúznák a dugót.

Sportigazgatóként elképzelhetőnek tartod-e közép- és hosszú távon az üzleti modell bevezetését a felnőtt női labdarúgásban?

A játékoseladások jelenthetnek hosszú távon egyfajta lehetőséget. Kevés klub büszkélkedhet azzal, mint a Szent Mihály, hogy a nyáron három játékosa is komoly helyre igazolt: a saját nevelésű Szabó Dóra az Egyesült Államokba, Tampába, Tijana Zarkovic Lengyelországba, míg Milica Popovic kiemelkedő fizetésért a török sztárcsapathoz, a Besiktashoz. Ugyanakkor egyiküket sem tudtuk pénzért értékesíteni, mert lejárt a szerződésük, ugyanis csak egy évre tudunk gondolkodni. Ha az az elvárás, hogy üzleti alapon működjünk, akkor a kiszámíthatóságnak kell az első helyen állnia. Azt viszont csak úgy tudjuk elérni, ha nem egy évre, hanem három-négyéves ciklusokra lehet tervezni. Ez esetben tudnánk mondjuk kétéves szerződéseket kötni a játékosokkal, s aztán adott esetben pénzért értékesíteni őket az első esztendő után. Amíg ennek azt alapfeltételei nincsenek meg, addig a rendszer nem alkalmas az üzleti alapú labdarúgásra, tehát strukturális szintű változásokra van szükség mind központilag, mind a klubok, mind a szövetség részéről.

Miben van szükség szerinted leginkább más gondolkodásra az eddigiekhez képest?

A magyar labdarúgásban az utóbbi tizenöt év során mintha elfelejtettük volna, hogy a játékosnak kell a középpontban lennie. Akkor kell edző, masszőr, sportigazgató, buszsofőr, stb. ha van játékos. Idehaza viszont nagyon sokszor az edző, a masszőr, de még a konyhás néni is úgy kezdett el gondolni, hogy az ő szerepe a legfontosabb egy klub életében. Nagyon hibásnak és károsnak vélem, ha a futballban lévő szereplők a takarítónőtől a sportigazgatóig a pénz elköltésének helyszíneként tekintenek az egyesületekre. Ez a szemléletmód zsákutcába vezet, tisztelet persze a kivételnek. Akkor lesz változás, ha tényleg a játékosfejlesztés, az utánpótlásból a felnőttbe való beépítés és az emberré nevelés lesznek a fő céljaink. Éppen ezért elfogadom, hogy szükség van változásra, ám fenntartom, hogy egy nyisszantással nem szabad elvágni a köldökzsinórt.

Hogyan alkalmazkodik ehhez az új helyzethez, ezekhez az új kihívásokhoz a Szent Mihály FC, a Szent Mihály Női Akadémia?

A nyáron nálunk is létszámcsökkentést hajtottunk végre, így aztán a meglévő kollégáknak még többet kell melózniuk, ami önmagában nem feltétlenül rossz dolog. Azon vagyunk, hogy kiválasszuk az igazán motivált munkatársakat, akik nemcsak a pénzért akarnak dolgozni, hanem önmagában attól csillog a szemük, hogy edzők lehetnek, s ha kell, akkor ugyanannyi fizetésért két csapattal dolgoznak, utaznak. Azokat a szereplőket keresem és szeretném megtalálni a Szent Mihálynál, akik alkalmasak és hajlandóak a mennyiségi és a minőségi munka elvégzésére. Olyan edzőket, akik hivatásként tekintenek a foglalkozásukra, s – helyezéstől függetlenül – büszkék arra, hogy ha olyan játékosokat nevelnek, akik öt-tíz év múlva az NB I-ben szerepelnek. Sajnos el kell ismerni, hogy Magyarországon felhígult az edzői szakma, a kedvező lehetőségek miatt sokan elveszítették a motivációt, így újra fel kell építeni magunkat.

Milyen elvárásokat fogalmaztál meg az edzőkkel szemben?

Tudniuk kell, hogy nemcsak a sportszakmára képeznek, de embereket is nevelnek. Ez a kettő együtt van jelen, egyik sem működhet a másik nélkül, e tekintetben is számos hibás döntést láttunk a magyar fociban az elmúlt másfél évtized során. Nem hátrány, ha egy edző le tudja venni a labdát, vagy bárhová oda tudja rúgni harminc méterről, s szagolt már valamelyik ligában öltözőt, de legalább olyan fontos, hogy az emberi tulajdonságainak is rendben kell lennie. Csak így válhat példaképpé a játékosok számára. Sportigazgatóként az én felelősségem, hogy odafigyeljek erre, s ehhez egyszerre kell szakmailag és pedagógiailag is helytállnom.

Milyen programok indultak már a klubnál a változások jegyében?

Az NB I-es csapatunknál elindítottam az edzői programot. Arra törekszünk, hogy mi magunk neveljünk ki edzőket, akár az NB I irányába is. Az utánpótlásban dolgozó kollégák minden kedden részt vesznek a felnőttcsapat edzésein, hogy megismerjék az ott folyó munkát, és visszajelzéseket kapjanak. Az NB I-es játékosoktól pedig azt kérem, hogy jöjjenek le az utánpótlásedzésekre, ismerkedjenek meg a kicsikkel, derüljön ki, van-e edzői vénájuk. Nekem sportvezetőként az lenne a csúcs, ha egy Szent Mihály-játékos később nálunk marad utánpótlásedzőnek, majd a felnőttcsapat trénere lesz. A játékosnevelésben is új irányba indultunk el, mint már utaltam rá, de ehhez azért kifutási időre lesz szükség azzal együtt, hogy elvárjuk az azonnali apró eredményeket is.

Melyek a fő szempontok?

Rövid, közép- és hosszú távú célokat egyaránt kitűztem, kitűztünk. A hosszú távú feladat a klubidentitás megerősítése. Szeretnénk minél több futballistát kinevelni, bővülni is e téren, ám természetesen nem lesz mindenkiből NB I-es focista. Azon vagyunk, hogy ők is visszataláljanak hozzánk nézőként, szponzorként, sportorvosként, szülőként vagy bármilyen területen, azaz legyen meg a megfelelő kötődés. A Szent Mihálynak egy igazi családként kell működnie. Egy családban persze vannak konfliktusok, viták, lehet mást gondolni a működésről, ám egy vezetőnek az a felelőssége, hogy irányt mutasson.

Mi az, amin szakmai tekintetben mindenféleképpen módosítani kellett?

Szeretném hangsúlyozni, hogy korántsem volt minden rossz, amit az elmúlt években az elődeim csináltak, hiszen korosztályos válogatott futballisták sorát neveltük ki a magyar női labdarúgásnak, s folyamatosan rengeteg játékost adtunk és adunk is fel az utánpótlásból a felnőttbe. Nem arról van tehát szó, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is ki akarnám önteni. Más hangsúlyokat, más szempontokat igyekeztem behozni, mert hiszek abban, hogy ezek révén még hatékonyabbak és sikeresebbek lehetünk. A változás főleg a sportágat meghatározó technikai, fizikai és taktikai képzés arányait érinti. Óriási segítség, hogy a nyáron egy egyéni képzőhellyel, és egy rúgófallal bővült a tápéi létesítményünk, ugyanakkor az idő és a tér adott, ezzel kell gazdálkodnunk. Az én filozófiám szerint a technikai és a kondicionális képességek fejlesztésére kell fókuszálni, mert amíg hiányosságok, problémák vannak a labdaátvétellel, az érintésekkel, a belsős rövid passzokkal, addig felesleges arról beszélni, milyen játékrendszerben és taktikával futballozzunk. A célunk, hogy megfelelő technikai tudással rendelkezzenek a Szent Mihály növendékei, és 90 percig bírják kondival a meccseket. A 90 perces edzésekben így jelentősen megnöveltük a technikai és a kondicionális részt.

Sokkal több a száraz futás és az erőnléti fejlesztés, mint ezelőtt?

A fizikai blokk nem csupán labda nélküli futballkondit jelent, van labdával futballkondi és kisjáték is meghatározott terhelés és pihenés alapján. Egy új periodizációs programot is bevezettünk, meccstől meccsig készülünk az utánpótlásban is. A korábbiakhoz képest abban is másként gondolkodom, hogy az én véleményem szerint hibás elképzelés az eredményre való törekvés nélkül képezni. Úgy gondolom, a magyar labdarúgás, az utánpótlás-nevelés elmúlt tizenöt éve azt mutatta, hogy ez nem a helyes út. Hiszek abban, hogy az eredmény már U-15-ben is szükségszerű. Mondhatjuk, hogy a labdakihozatalt tanuljuk és gyakoroljuk, de ha egy szélső védő a kapus által neki kirúgott labdát nyomás alatt tizedszerre is elveszíti, akkor mentálisan és szakmailag is rossz irányba viszem. Vagy említhetném a fejjátékot is. Arra panaszkodunk, hogy nem tudnak fejelni a magyar játékosok. Ám amíg bizonyos életkorig a kapus csak a félpályáig rúghatja a labdát, amíg csakis kisjátékokkal akarjuk megoldani az utánpótlásképzést, és a fiatalok tizenhat-tizenhét éves korukig nem találkoznak ívelt labdával, fejpárbajjal, addig mit várunk el? Fontosnak tartom emellett, hogy már utánpótláskorban kialakítsuk a győzni akarást, a győzelemre törekvést: győztes mentalitású játékosokat szeretnénk nevelni. Ezeken kell tehát szerintem változtatni, s mi a Szent Mihálynál megtettük az első lépéseket ez irányba.

Új fejlemény a kiemelt tehetségeket tömörítő TALENT-csoport létrehozása is a klubnál, illetve az akadémián. Ezt miért tartod előremutatónak?

Az U-14 és az U-19 közötti edzők és a vezetés közösen alakította ki a TALENT-csoportot. Komoly felelősség valakiről kimondani, hogy tehetségesnek tűnik vagy sem, és ez bizony konfliktusokkal is járhat akár a gyerekek vagy a szülők felé, ezért van szükség a megfelelő kommunikációra és pedagógiai módszerekre. A kollégák kijelöltek tizennégy mezőnyjátékost és három kapust. Ez a keret nem fix, hat hónapra szól, januárban átértékeljük. Aki olyat fejlődési potenciált mutat, az bekerülhet, de ki is lehet innen esni, ha valaki nem nyújt olyan teljesítményt, amit várunk. A TALENT-rendszerhez való csatlakozásnak tehát megvan a folyamatos lehetősége. Szeretném leszögezni, hogy számunkra minden Szent Mihály-labdarúgó egyformán fontos nekünk, és mindenki egyforma figyelmet kap és kapott a jövőben is. A TALENT-csoport ugyanakkor egyfajta plusz lehetőséget ad. Ha a tizenhét főből öt év múlva nem kerülnek ki NB I-es játékosok, akkor valamit nem jól csináltunk, de hiszek abban, hogy a TALENT-csoport hatékony lesz.

Milyen alapelvek szerint működik a klubnál a TALENT-rendszer?

Minden szerdán két kolléga egyéni edzést tart a TALENT-eknek, periodizáció alapján. Döntően a technikai részre helyezik a hangsúlyt, egyéni fókusszal, sok-sok labdaérintéssel, majd becsatlakoznak az összevont csapatedzésekre, s egymás elleni játékkal zárják a napot. Két és fél órát edzenek összesen, majd erre ráépülve mindent TALENT csütörtökön egy korosztállyal feljebb tréningezik, például az U-19-esek a felnőttcsapattal. A klubtól plusz figyelmet is kapnak, például táplálék-kiegészítők formájában, de az elvárás is nagyobb velük szemben. A játékosnak is van felelőssége, így akadt már, hogy egy meccs után el kellett valakivel beszélgetnem, mert nem mutatott TALENT-jegyeket. Elvárom, hogy ha egy külső szemlélő megtekinti az edzéseinket vagy a mérkőzéseinket, s megjelöli a legjobb három játékost, abban mindig legyenek benne a TALENT-ek. Aki nem hozza a formát például bulizás vagy más ok miatt, netán lóg az edzésekről, az ki is kerülhet a csoportból. Biztos vagyok abban, hogy ennek pedagógiai, motivációs és szemléletformáló hatása is lesz: mindenki ide akar majd kerülni, s mindenki a TALENT-ek között akar maradni. Ez a versengés jó és hasznos.

Korábban azt nyilatkoztad, a legfontosabb alapelved, hogy nincs külön utánpótlásfoci és felnőttfoci, csak egy foci van: a felnőtt, s egészen a kezdetektől ehhez kell igazítani a játékosok képzését. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Abszolút hiszek ebben, egy foci van: a felnőttfoci, nagypályán, nagykapura, tíz plusz egy a tíz plusz egy ellen, erre kell készülni már tíz-tizenkét-tizennégy éves kortól, természetesen igazodva az életkori sajátosságokhoz. Nem olyan bonyolult a labdarúgás, mint egyesek láttatni szeretnék, ám az elviekben egyszerűt nem olyan könnyű megvalósítani. Mire gondolok? Egy darab labdát kell agy darab kapuba bejuttatni. A támadásbefejezésnek ezer variációja létezhet, s szép dolog a labdabirtoklás aránya meg a lövések száma, de a végén az eredményjelző számít. Ha kikaptál, akkor kiesel, elküldenek, ha meg nyersz, akkor van prémium, lehetőség. Erről szól az egész. Az utánpótlásban sem lehet más a filozófia. Ott sem mondhatjuk azt a gyereknek, hogy nem baj, ha szögletre rúgod ki a labdát. Ha a felnőttben ezt csinálja majd, és gólt kapnak a szögletből, az edző jogosan szedi le a fejét. Más egészen kicsi kortól erre kell tehát készítenünk a labdarúgókat. Arra is figyelni kell, hogy bár rengeteg új, modern és korszerű eszköz, tudományos módszer áll a rendelkezésünkre, ezek használatát sem szabad túldimenzionálni.

Túl tudományos lenne a foci, a magyar foci?

Nem azt mondom, hogy nincs szükség a tudományra, de hibának tartom, ha a tudomány, pláne ha az áltudományosság túlterjeszkedik a fociban. Márpedig – tegyük a kezünket a szívünkre – sok példát láttunk erre idehaza az elmúlt időszakban, miközben az eredmények nem feltétlenül igazolták vissza ennek a helyességét. Van Catapult, GPS, laptop, Powerpoint, használunk méréseket, komoly sporttudományi, rehabilitációs, gyógyászati háttérrel kerülnek ki a játékosok az akadémiákról, de biztos vagyok abban, hogy önmagában a Catapult nem fog mérkőzéseket nyerni, ha gond van az alapképességekkel és a kondival. A tudomány szükséges és segít, de nem szabad arányokat téveszteni. A túlzottan tudományos megközelítés helyett arra kell odafigyelni, hogy a kilenc technikai elemet tökéletesen elsajátítsák és betéve tudják a fiatalok, s megfelelő erőnléttel kerüljenek majd be a felnőttbe. Mi most erre az útra próbálunk lépni. Sokáig hittem abban, hogy a magyar labdarúgás egészét meg tudom váltani, de néhány éve már letettem erről. Azt a kis közeget, klubot, ahol dolgozom, viszont igyekszem egy picit más szemléletmódra bátorítani, s bízom abban, hogy sikeresek leszünk. Ha nem, akkor azért természetesen vállalni fogom a felelősséget. E tekintetben is szeretnék utat mutatni, hiszen meggyőződésem szerint a magyar futball egyik legnagyobb hibája, hogy az elmúlt évtizedekben az edzőket, a sportigazgatókat, a vezetőket nem vonták felelősségre a rossz döntéseik után. Ha egy asztalos egymás után tíz olyan asztalt készít, amelyik billeg, akkor elbocsátják a gyárból. A sport, a labdarúgás sem működhet máshogy, mint a gazdaság bármelyik területe...

Szerinted mik a jó vezető ismérvei?

Úgy gondolom, egy picit születni kell arra, hogy valaki jó vezető legyen. Sok mindent meg lehet tanulni, de a vezetői attitűdöt nem feltétlenül ilyennek tartom. Fontos persze a folyamatos tanulás is. Én a korábbi vezetőim közül rengeteget tanultam Takács Mihálytól, Szalai Lászlótól, Liszkai Dezsőtől és Herczeg Andrástól. Mindenkitől valami mást. Nem voltam NB I-es futballista. Küzdős, csupa szív megyei játékos voltam, aki a szívét-lelkét adta a pályán, ezért szerettek és fogadtak el a megyei közegben. Bárhová is mentem edzőként, nekem duplán bizonyítani kellett, hiszen korábban nem fociztam a legmagasabb szinten. Melóval, munkával és jó eredményekkel azonban mindenütt el tudtam magam fogadtatni. Hogy csak egy példát említsek, Debrecenben, a DVSC-nél már az első munkanapomon helyre rakott egy focistaként többszörös magyar bajnok, gólkirály, külföldön is szereplő szakember, aki megkérdezte: Robi, te hol fociztál? Aztán mire eljöttem, ez az utánpótlásedző lett az, aki a legtöbbet egyeztette velem a fizikai képzés heti periodizációjáról. Nem szabad megsértődni, dolgozni kell. Szeretném, ha nálunk is egyre több edzőnek, kollégának, játékosnak lenne az ars poeticája: kilépni a komfortzónából, áldozatot vállalni, elfogadtatni magad és a munkádat, s kőkemény melóval bizonyítani. Ha ezt megtesszük, meglesz az eredménye.

Mi lehet a Szent Mihály vonzereje az átalakulóban lévő magyar női labdarúgásban?

Ha egy nagy kört rajzolunk, Pécstől Kecskeméten át Budapest alján, Baján, Szolnokon, Békéscsabán keresztül Debrecenig, ezen a területen nincs NB I-es felnőttklub. Ez hat-nyolc megyét érint. Itt jelenleg a Szent Mihály az egyedüli, aki stabilan NB I-es csapattal rendelkezik. Abban pedig biztos vagyok, hogy a gyerekek kilencven százaléka azért kezd el focizni, mert az élvonalban akar szerepelni. Ebben a hat-nyolc megyében ezt a Szent Mihály tudja biztosítani. Ezért kulcsfontosságúnak tartom, hogy bármilyen körülmények és lebonyolítás szerint írják ki a bajnokságot, mindig NB I-esek legyünk. Ezt kell biztosítani, ennek kell vonzerőnek lenni, ehhez kell a minőségi utánpótlásképzést és a klubidentitást hozzárendelni. Hiszek abban, hogy egy irányítás mellett az NB I-es csapat tud lenni a zászlóshajó. Azért dolgozunk, hogy az NB I-es Szent Mihály és a női akadémia helyzetét stabilabbá tegyük, s bízunk benne, hogy az érintett hat-nyolc megyéből ide tudjuk csábítani a fiatalokat. Szegeden minden adott, kiváló középiskolák, akadémiai képzés, s az út vége az NB I-es felnőttcsapat, ide tehát tizennégy évesen mindenkinek megéri átjönni, aki komolyan gondolja, hogy labdarúgó akar lenni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű ezt megvalósítani, s időre van hozzá szükség, de hiszek abban, hogy következetes és komoly szakmai munkával igenis elérhető.

Fotó: Karnok Csaba