Csúnya lett a vége: Puskás - Szent Mihály 6-1
Frissítve: okt. 1.

Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk a Simple Női Liga 10. fordulójának meccséről!
Puskás Akadémia FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged, Simple Női Liga NB I 10. forduló, Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Puskás Akadémia FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 6-1 (4-1). Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna, vezette: Sipos Katalin (Hegedüs-Baráth Noémi, Sáfárik Patrik János).
Puskás: Tankó - Tamók (Chugyik, 46.), King, Kovács A., Szarvas, Szakonyi (Young, 36.), Nagy Lili (Romsi, 67.), Mayer (Érsek, 67.), Tuza (Pécsi, 76.), Brekovszki, Michalopoulou. Vezetőedző: Halászi Kinga.
Szent Mihály: Aradi - Horváth A., Komlós, Sajti, Leal, Vazquez, Barna (Horváth L., 78.), Antelj (Mitri, 55.), Szőke (Olasz, 78.), Nagy Lilla (Németh P., 83.), Bradic. Vezetőedző: Major László.
Gólszerző: V. King, J. Young 3-3, illetve C. Leal
Major László vezetőedző: "Az összes eddigi bajnoki mérkőzésünkön helytálltunk, amit a helyezésünk és a gólkülönbségünk is abszolút tükröz. A Puskás elleni összecsapáson is tisztességgel játszottak és küzdöttek a lányok, de az igazat megvallva nem nagyon volt esélyünk a lényegesen jobb hazaiakkal szemben."
Élő közvetítés:
Szöveges, online közvetítésünk szombaton 16 órakor indul. Hajrá, Szent Mihály, mindent bele, lányok, okozzunk meglepetést Felcsúton!
Köszöntjük Önöket! 16 órakor kezdünk az ezüstérmes otthonában a női NB I 10. fordulójában. A mieink sajnos ma is tartalékosan lépnek pályára, három alapember hiányzik a kezdőnkből. Török Lilla és Juhász Enikő egészségügyi, míg Angelina Dresaj személyes, családi okok miatt nem utazott el Felcsútra, őket nem lesz könnyű pótolni. Jó hír viszont, hogy több mint két hónapos kihagyás után csatlakozhatott a kerethez Emili Mitkovska. 19 éves montenegrói támadónk adott esetben be is mutatkozhat ma a magyar élvonalban.
A felcsúti létesítmény továbbra is olyan gyönyörű, mint volt, élmény itt játszani. Kíváncsian várjuk a mai meccset, bármi elképzelhető a mi hektektikus teljesítményünket és a Puskás múlt heti 17 rúgott gólját tekintve. Sötétkékben a hazaiak, a csodálatos piros-sárga mezében a Szent Mihály.
A Puskás kezdte a meccset.
A Felcsút az első percekben meg akarja mutatni, ki az úr a háznál. Iszonyatos tempóval és labdabiztosággal kezdenek a kékek, teljesen beszorítanak minket a kapunk elé.
GÓL! Velize King révén máris vezetést szereztek a hazaiak. Megfeledkeztünk róla, egy jobb oldali beadás találta meg üresen, 10 méterre a kapunktól, és magabiztosan lőtte a hálóba a ziccert az amerikai. Ötödik gólját jegyezte az NB I-ben King, 1-0 a Puskásnak. Nem indul jól...
Kicsit kijjebb jöttünk a szorításból, eljutottunk a Puskás térfelére. A 13. percben szögletet végezhettünk el, de nem volt veszélyes.
A mezőnyben sikerült kiegyenlítetünk a játékot, a 17. percben járunk, s nem olyan nyomasztó a felcsúti fölény, mint az elején, amikor a favorit érezhetően le akarta tenni a névjegyét. Ami sikerült is neki.
A 20. percbe értünk. Egy távoli Puskás-szabadrúgás alig-alig zúgott el a jobb kapufa mellett. Ezzel együtt továbbra is érvényes, hogy Halászi Kinga tanítványai nem tudnak olyan fölényt kialakítani, mint az elején, sikerült őket lelassítanunk az első gólt követően.
GÓÓÓL! Kissé váratlanul egyenlítettünk! Jobbról Nagy Lilla végzett el szabadrúgást, az első fejesünket Tankó Réka nagy bravúrral még hárította, a kipattanót Biljana Bradic nem tudta a hatalmas tömörülésben a kapuba lőni, majd Carina Leal eszmélt elsőként, s a gólvonalon túlra kotorta a játékszert. A játékvezető és az asszisztens egyértelműen jelezték, hogy bent volt a labda, már csak a gólvonalon túlról tudta kiszedni a hazai kapus. A 27. percben 1-1! Carina Lealnek ez volt az első gólja a Szent Mihályban, gratulálunk!
A 34. percbe érkeztünk, s 1-1 az állás. Egy veszélyes kontrát vezetett a Puskás, ami azt jelenti, hogy néhány percig mi játszottunk az ő térfelükön! A kontrát Aradi Jázmin bravúrral hárította. Ezt követően a Puskás átvette a kezdeményezést, de magabiztosan védekezünk. Többször is jól blokkoltuk a beadásaikat, vagy Aradi Jázmin lépett ki ügyesen a labdákra kapujából.
GÓL! Sajnos 2-1 a Puskásnak a 36. percben. Nekünk volt egy kiugrási kísérletünk, amiből a hazaiak tudtak elfutni, s végigrohantak rajtunk. Velize King lépett ki a végén, s a kifutó Aradi Jázmin felett biztos lábbal emelt a hálóba, saját maga és csapata második találatát szerezve.
GÓL! Velize King mesterhármasa révén 3-1 a 42. percben. King remek ütemű indítást kapott a védelmünk mögé, elhúzta a labdát Aradi Jázmin mellett, s az üres kapuba gurított. Rosszul alakul az első félidő vége. Jöhetne már a szünet.
GÓL! A 45. percben, a lefújás pillanatában a Szakonyi Emese helyére nemrég csereként beálló másik amerikai, Jordyn Young is betalált, 4-1. Horváth Anita mögé indítottak be a hazaiak a bal szárnyon, jöhetett a beadás, Young pedig menetrendszerűen érkezett középen, s a kapunkba helyezett. Teljesen szétesett a védelmünk a félidő végére, lesz miről beszélni az öltözőben...
Szünet.
Megkezdődött a második félidő. A becsületünkért játszunk, illetve azon játékosaink becsületéért is, akik ma hiányoznak. Sajnos meglátszik rajtunk, hogy tartalékos összeállításban vagyunk a pályán.
53 perc telt el. Csordogál a mérkőzés, de a mi térfelünkön. Helyzet még nem volt a második félidőben, de egyre inkább mezőnyfölénybe kerülnek a hazaiak, a Szent Mihály visszaállt védekezni.
Lepergett negyedóra ebben a felvonásban is. Az első helyzet a Puskás nevéhez fűződik, egy bal oldali támadás gyönyörű beadással fejeződött be, Jordyn Young fejelhetett, 6 méterről picit fölé bólintott, szerencsére. Elképzelhető, hogy egy hajszállal magas volt neki a centerezés.
Antelj Masa helyére Mitri Rita érkezett a szegedi együttesbe. Amikor ezt rögzíjtük, a 62. percben egy gyenge felcsúti lövést tudunk éppen feljegyezni.
Tűz került a találkozóba, sok szabálytalanság és reklamálás tarkítja most a játékot, mindkét edző hevesen magyaráz a játékvezetőnek. A 69. percben közben egy felcsúti lehetőség, de kimaradt.
Apró öröm, hogy Mitri Rita nagyon jól szállt be a Szent Mihálynál. A 70. percben lövőhelyzetbe került a tizenhatoson belül, de blokkolták a védők. Majd Horváth Anita tört előre remekül, végigvitte az egész térfélen, aztán elnyomták a hazaiak, néma maradt a síp, talán járt volna a szabadrúgás.
GÓL! A 76. percben sajnos már 5-1! Centerből Jordyn Young ezúttal lapos lövéssel vette be a kapunkat, Aradi Jázmin még beleért, de hárítani nem tudott. Négyre nőtt a hátrány, ebben a felvonásban sem maradt tehát érintetlen a hálónk. A Puskás pedig a jelek szerint tartja ötgólos átlagát, 49 gólnál járnak épp a tizedik fordulóban...
Hat perc van még hátra a mérkőzésből, s továbbra is 5-1 az állás. Többet is cseréltünk a hajrára. Pályára lépett Olasz Zsófia, Horváth Lara és Németh Peónia, lejött Nagy Lilla, Szőke Flóra és Barna Bíborka.
Egy szögletet végeztünk el, rosszul, ez már a 85. perc.
Óriási zűrzavar a kapunk előtt a 86. percben, legalább négy alkalommal lőhettek a hazaiak, mindet sikerült blokkolnunk. Jó lenne most már újabb kapott gól nélkül lehozni ezt az összecsapást, így sem kevés az öt, amit beszedtünk Felcsúton.
GÓL! Nem úsztuk meg. Jordyn Young szinte az alapvonalról lőtt újabb gólt a 88. percben. Aradi Jázmin beadásra mozdult ki, már nem tudott visszalépni, megvan a Puskás hatodik találata ma, ami az ötvenedik góljuk a bajnokság első tíz játéknapján. 6-1 az állás, King után Young is mesterhármast jegyez. Nagy pofonba szaladunk bele, legsúlyosabb vereségünket szenvedjük el az idei kiírásban. Kilenc találkozón kaptunk eddig tíz gólt, most kilencven perc alatt hatot...
Még egy kapufát lőtt a Felcsút, és ezzel vége. Úgy tudunk összegezni, hogy az első 35 percünk nagyon jó volt, 1-1-re is álltunk a Puskás ellen, majd ugyanolyan tízperces rövidzárlatot produkáltunk, mint másfél hete a Fradi ellen, s azzal kiiratkoztunk a meccsből. Nagyon kár ezért.
Vége! Köszönjük a figyelmet. Legközelebb a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében lép pályára együttesünk, október 3-án 16 órakor az MTK Budapest vendégei leszünk.
A találkozó elé:
Beharangozó írásunk Major László vezetőedző nyilatkozatával IDE KATTINTVA érhető el.
További eredmények a 10. fordulóból:
Pécsi MFC – Újpest FC 0-3
ETO FC Győr – Astra HFC 2-0
MTK Budapest – DVTK 4-1
Videoton FC Fehérvár – Kispest-Honvéd FC 0-9
Szekszárd FC – FTC-Telekom 0-7
A fotó archív: Gémes Sándor




