top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Szőke Flóra a Szent Mihályban

ree

A 20 esztendős középpályás korábban a Ferencvárosban és a Soroksárban focizott, most hosszabb sérülésből visszatérve szegedi színekben bizonyítana a női NB I-ben.


Balszerencsés időszakon van túl Szőke Flóra, aki a KÉSZ-St. Mihály-Szeged színeiben találná meg ismét önmagát a Simple Női Ligában, s építené fel újra NB I-es labdarúgó-karrierjét. A 20 esztendős futballistát az elmúlt két szezonban sérülések hátráltatták, de most már szerencsére teljesen egészséges, s a héten a Major László vezette szegedi gárda keretével kezdheti meg a nyári felkészülést az új idényre, tele energiával, lelkesedéssel és reményekkel. A kiskunmajsai játékos a Soroksártól érkezik hozzánk.


Szőke Flóra háromévesen kezdett el focizni odahaza, Kiskunmajsán, tizenhárom éves koráig fiúkkal edzett, majd nem egészen tizenhárom esztendős korában Budapestre került a Ferencvároshoz. 2017 és 2022 között a zöld-fehéreknél nevelkedett, végigjárta a Fradi utánpótlásgárdáit egészen az U-19-ig. Ezt követően az FTC fiókcsapataként működő Soroksárnál folytatta. Tagja volt a „Sori” bajnokcsapatának, mely 2022/23-ban aranyérmet szerzett az NB II Keleti csoportban. Abban a feljutó együttesben a három gólt is szerző Szőke Flóra mellett olyan kiválóságok szerepeltek, mint például a Szent Mihály FC kitűnő csatára, Török Lilla, a két jelenlegi MTK-s, a válogatott Mészáros Cecília, valamint Molnár Adelina, az előző szezonban a Honvédot erősítő Váradi Ráhel és Hajpál Melissza, a viktóriás Czakó Zoé vagy éppen a korosztályos válogatott Ascher Dóra és Nyul Petra.


Flóra a Soroksárral együtt került fel az élvonalba, ahol azonban sajnálatos módon többször is egészségügyi problémák hátráltatták az utóbbi két bajnokságban. A 2023/24-es szezonban így is tizenhárom alkalommal volt kezdő a kilencedik helyen végző fekete-sárgáknál. A 2024/25-ös pontvadászatban viszont csak egyszer tudott pályára lépni, még tavaly novemberben a Puskás Akadémia elleni idegenbeli meccsen szerepelt a kezdőben. „Tavaly nyáron Achilles-sérülést szenvedtem, majd mire visszatérhettem volna, s újra a csapattal kezdtem játszani, egy edzésem a bal térdemben beszakadt a belső oldalszalagom. Emiatt ismét hónapokat kellett kihagynom. Haza is költöztem Kiskunmajsára, ahol áprilisban kezdtem újra a tréningeket nevelőedzőm, Mózer Csaba irányításával. Azóta folyamatosan külön erősítek, futok, s végzem a labdás edzéseket is, szerencsére most már teljesen rendben vagyok” – árulta el honlapunknak a játékos.


A 2004. november 7-i születésű Szőke Flóra azt mondta, alapvetően bármelyik poszton bevethetőnek tartja magát, s ott játszik, ahol a vezetőedző számít rá, de a legszívesebben középpályásként futballozik. „Az első és legfontosabb célom, hogy végre újra játszani tudjak a magyar női élvonalban. Nagyon-nagyon motivált vagyok, és alig várom, hogy a Szent Mihállyal tudjak edzeni, játszani, s segíthessek a csapatnak. Tudom, hogy a Szeged meghatározó együttese az NB I-nek, évek óta stabil középcsapat, nagyon sokra tartom az alakulatot, s azért fogok dolgozni, hogy közösen továbbra is eredményesek legyünk” – emelte ki.


Flórának nagyon jó egészséget és kitűnő futballélményeket kívánunk Szegeden!

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page