Szerbia bajnokával mérkőzhet a Szent Mihály
- pintermlajos
- júl. 20.
- 1 perc olvasás
Frissítve: júl. 24.

Belgrádba utaznak július 27-én a szegedi lányok, akiket a nagy hírű Crvena Zvezda hívott meg egy felkészülési mérkőzésre.
Újabb tesztösszecsapással bővült a Simple Női Liga augusztus 23-i rajtjára készülő KÉSZ-St. Mihály-Szeged együttesének nyári programja. A magyar női NB I hetedik helyezettjét Szerbia legjobb női futballcsapata, a ZFK Crvena Zvezda hívta meg egy edzőmeccsre, s a rendkívül megtisztelő felkérésre természetesen igent is mondtunk.
Major László alakulata július 27-én, vasárnap 13 órától vendégeskedik majd szerb fővárosban az elmúlt két idényt uraló legendás "Vörös Csillagnál". A belgrádiak a 2023/24-es, valamint a 2024/25-ös szezonban is duplázni tudtak odahaza, vagyis a bajnokság, azaz a szerb Szuperliga győztesének járó trófeát, illetve a szerb kupát is elhódították. Megmérettethették magukat a 2024/25-ös Bajnokok Ligája-kiírásban, s idén is indulnak a BL-selejtezőben, ahol a második körben augusztus végén a holland Twente lesz az első ellenfelük. Egyértelműen déli szomszédunk első számú női labdarúgócsapatának számítanak tehát a jelen időszakban, ennek megfelelően tele vannak minőségi, kitűnő játékosokkal. Komoly kihívásnak és remek erőpróbának ígérkezik az ellenük vívott találkozó.
A Szent Mihály jövő heti programja tehát annyiban változik az eredeti tervekhez képest, hogy szombat helyett pénteken 14 órakor látjuk majd vendégül Tiszaszigeten a női NB I újoncát, a Budaörsi SC-t felkészülési mérkőzésen, míg vasárnap 13 órakor Belgrádban lépünk pályára a Crvena Zvezda ellen.
A fotó illusztráció: ZFK Crvena Zvezda







