Fontos mérkőzések következnek a szentmihályi lányok számára: Diósgyőrben, majd idehaza a Szekszárd ellen, aztán a Soroksár vendégeként kell pontokat gyűjteni.
Már csak két együttes, a Győri ETO FC és az FTC-Telekom hibátlan a Simple Női Ligában. Az NB I 4. fordulójában a győriek a Szent Gellért Fórumban abszolút megérdemelten győzték le 3-0-ra a KÉSZ-St. Mihály-Szegedet, míg a Fradi 4-0-ra páholta el a Soroksárt. Az ETO 12 ponttal vezeti a tabellát a 9 pontos fővárosi zöld-fehérek előtt (akik egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak), s ugyancsak 9-9 pontos az MTK, illetve a Puskás Akadémia. Ez utóbbi két együttes szombati fővárosi rangadóján egyetlen gól döntött, amit a kék-fehérek egy szöglet utáni kavarodásnál, egy lecsorgó labdából szereztek meg. Kezdenek tehát körvonalazódni az erőviszonyok, a legjobb négy csapat ellépni látszik a mezőnytől.
A Szentmihály feladata a következő hetekben az lehet, hogy megpróbálja stabilizálni helyét a középmezőnyben. Ott jelenleg a Pécs az ötödik, mely 4-0-ra gázolta el idegenben az Astrát. A Viktoria és a Budapest Honvéd szombathelyi meccsén nem esett gól, míg a Diósgyőr az utolsó pillanatban, a korábbi szegedi Bartalis Barbara öngóljának köszönhetően mentett pontot Szekszárdon (2-2). A Viktoriának is 7 pontja van, míg a DVTK és a Honvéd 4-4 ponttal előzi meg a 3 pontos szentmihályi lányokat, akik visszacsúsztak a kilencedik pozícióba zsinórban elszenvedett három vereségük miatt. Győzelem nélkül áll még a kétpontos Szekszárd, valamint a két sereghajtó, a Soroksár és az Astra, akik négyszer-négyszer hagyták el vesztesen a játékteret.
Egyértelmű, hogy három sorsdöntő mérkőzés vár lányainkra. Most szombaton 15 órai kezdettel Miskolcon lépünk pályára, majd a jövő héten szombaton 16 órai kezdettel a Szekszárdot látjuk vendégül, aztán a kupahétvége után október 12-én Soroksárra utazunk. Ezek azok a találkozók, melyeken hasonló játékerőt képviselő, hasonló célokért küzdő ellenfelekkel mérjük össze erőnket, s bizony kellenek a pontok, de még inkább a diadalok azért, hogy a minél jobb helyezésekért maradjunk harcban, s ne kerüljünk a veszélyzónába!
A hétvégén az akadémiai, korosztályos együtteseink bámulatos bravúrt végrehajtva két vállra fektették a DVTK utánpótláscsapatait az U-15-ös, az U-17-es és az U-19-es kiemelt bajnokságban is. Hadár Attila tanítványainak nem lehet más céljuk, mint követni azt az utat, amit Olajos Csaba, Fábián-Saleh Houssam és Terjéki Tamás alakulatai kitapostak. Akkor válna teljessé a Diósgyőr elleni siker, ha Sanda Malesevicék elhoznák a három pontot Borsodból. Ugyanilyen fontos lesz azonban Szekszárd és a Soroksár elleni derbi is, a közvetlen riválisok ellen nagyon jó lenne besöpörni a diadalokat. Ehhez azonban olyan játékra, akaratra és szervezettségre van szükség, amit Felcsúton mutattak a mieink. Izgalmas hetek várnank ránk, bízunk a sikerekben, hajrá, Szent Mihály!
Comments