Válogatott mérkőzések következnek
- pintermlajos
- 1 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás

Horváth Anita a román U-23-as, Nadja Djurdjevac, Anastasija Krstovic és Sara Simonovic a montenegrói felnőtt nemzeti együttesben léphet pályára pénteken, illetve hétfőn.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es együttesének négy labdarúgóját is válogatott meghívót kapott, s nemzeti együttesével készül ezekben a napokban. Támadónk, Horváth Anita a román U-23-as csapat tagjaként Spanyolországban edzőtáborozik, míg a montenergói A-válogatott Podgoricában kezdte meg az összetartását soraiban kapusunkkal, Anastasija Krstoviccsal, illetve két középpályásunkkal, Nadja Djurdjevaccal (a felső képen balra) és Sara Simonoviccsal (az alsó fotón a labdával).

Futballistáinkra pénteken és hétfőn várnak majd edzőmérkőzések. Horváth Anitáék kétszer is megmérkőznek Csehország U-23-as alakulatával, mindkét meccs 16 órakor kezdődik. A B-ligába frissen feljutott Montenegró a C-ligába kipottyant Horvátország vendége lesz. Az első felkészülési összecsapást pénteken 15 órakor Zmijavciban, a másodikat pedig hétfőn délben Dugopoljéban rendezik meg. Természetesen az eredményekről és labdarúgóink szerepléséről tudósítunk majd honlapunkon.
Sok sikert, Anita, Ana, Nadja és Sara, mindent bele!
Fotók: Fudbalski savez Crne Gore - Football Association of Montenegro







