Válogatón a Szent Mihály tehetségei

A Szent Mihály FC kilenc játékosa kapott meghívót az U-14-es leány regionális válogató első kiválasztó edzésére! Gratulálunk, lányok, mindent bele!
A Szent Mihály FC kilenc játékosa kapott meghívót az U-14-es leány regionális válogató első kiválasztó edzésére a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. Kocsispéter Luca kapus mellett Pálvölgyi Dorka, Dudás Lívia, Szakács Alexandra, Ludvig Jázmin, Busa Borka, Szekeres Erina, Lajkó Boglárka és Keszeli Violet került be az előkelő társaságba. Közülük ketten sajnos sérültek, így Pálvölgyi Dorka és Szekeres Erina később csatlakozhat majd a programhoz, a másik hét tehetségünk viszont ott lesz majd a soron következő összetartáson.
A keleti régióban a szezon első kiválasztó edzésének a Szolnoki MÁV Utánpótlás Központ ad otthont szeptember 29-én (kedden) 10 órai kezdettel. A kiválasztó edzést az MLSZ utánpótlás-koordinátorai, Szanyi Mária (aki az U-15-ös válogatott szövetségi kapitánya is egyben), valamint Sándor Dávid vezetik. Ezt követően a tervek szerint október 20-án, november 3-án és december 10-én tartják majd a következő foglalkozásokat régiónkban.
A leány U-14-es regionális program a 2026/27-es idényben is az UEFA és az MLSZ közös projektjének keretében zajlik. A kezdeményezés célja, hogy az új korosztályos válogatottak szervezése és versenyeztetése révén továbbfejlesszék a fiatal tehetségek képzését és nyomon követését. Első lépésként az U-14-es regionális válogatottakat alakítják ki, melyben kiemelt szerepet kap a játékosok felkutatása és képességeik felmérése. A kiválasztó edzésekre ezúttal a 2013/14-es születésű játékosokat hívják meg mind a négy régióban (Kelet, Nyugat, Dél, Közép). Az ország legtehetségesebb 12-13 éves lányaiból jövő nyárra szeretnék kiválasztani azt a 20-26 főt, akik később az U-15-ös nemzeti válogatottunk gerincét alkothatják majd az UEFA Development Tornán, innen pedig továbbvezetnék a legígéretesebb focistákat az U-16-os és az U-17-es magyar válogatott felé.
Lányainknak szeretettel gratulálunk a meghívóhoz, és sok sikert kívánunk az őszi válogatókon!




