top of page

FRISS HÍREK


Hétvégi előzetes: Ásotthalmon folytatja férficsapatunk
Egy hazai pályán rendkívül stabil együttes ellen, több támadóját nélkülözve próbál meglepetést okozni Szabó Dániel legénysége a megye II-ben. Ismét idegenben lép pályára a Szent Mihály FC férficsapata a vármegyei II. osztályban. A tavasszal eddig két győzelemmel és két vereséggel álló szentmihályiak vasárnap a 17. fordulóban Ásotthalmon vendégeskednek. Újabb fontos találkozó következik, hiszen míg a hazai együttes 19 ponttal a tizedik, a mieink 13 ponttal a tizenkettedik hely
ápr. 3.


Hétvégi előzetes: bizonyítani kell a Pécs ellen!
Mindenképpen feledtetniük kell a szerdai szekszárdi kisiklást a KÉSZ-St. Mihály-Szeged lányainak a PMFC elleni szombati derbin. Itt a lehetőség, hogy a csapat karaktert villantson, s megmutassa, mit tud valójában! Két olyan együttes találkozik szombaton Szegeden a Simple Női Liga 18. fordulójában, mely a hétközi játéknapon fájó és komoly pofonba szaladt bele. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged négy kapufát rúgott, és több ziccert is elhibázott, végül 2-1-es előnyről 3-2-re kikapott a b
ápr. 3.


Ismét kitettek magukért lányaink a válogatón
A Szent Mihály FC kilenc tehetsége mutatta meg tudását az U-14-es keleti régiós válogatott áprilisi szolnoki összetartásán. Gratulálunk, lányok! Kilenc játékos képviselte a Szent Mihály FC-t a leány U-14-es keleti régiós válogatott idei harmadik összetartásán. A csütörtöki szolnoki válogatón a regionális U-14-es bajnokságban szereplő együttesünkből Nagy Dóra és Nagy Lilla, az akadémiai U-15-os csapatunkból pedig Bitó Nikoletta és Hovanecz Lilien kapusok mellett Ligeti Dóra, S
ápr. 2.


Videón az Újpest elleni iksz
Mutatjuk az összefoglalót, illetve Ónodi Vanessza, Juhász Enikő és Major László értékelését! Felkerült az MLSZ YouTube-csatornára a múlt szombati KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Újpest FC női NB I-es mérkőzés videós összefoglalója. Mint arról szöveges online közvetítésünkben beszámoltunk, csapatunk 1-1-es döntetlentre végzett a lila-fehérekkel hazai pályán. Sara Simonovic korai szabadrúgásgóljára a második félidő elején egy védelmi megingásunkat kihasználva válaszoltak a lila-fehér
ápr. 2.


Szomorú: Szekszárd - Szent Mihály 3-2
Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk a Simple Női Liga 17. fordulójának mérkőzéséről. Hajrá, Szent Mihály! Szekszárdi WFC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged. Simple Női Liga NB I 17. forduló, Szekszárdi Városi Sport- és Szabadidőközpont Szekszárdi WFC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 3-2 (1-2). Szekszárdi Városi Sport- és Szabadidőközpont, vezette: Molnár-Sáska Zsófia Eszter (Jakab Bianka, Tihanyi Krisztina) Szekszárd: Fehér - Koszo, Nagy-Cseke, Vári, Gyurátz, Sovány (Schell,
ápr. 1.


A Nagy Hét (14.)
1, 2026 április 01.(szerda) 12 h. Szekszárd ,női NB I : Szekszárdi UFC- KÉSZ Szent Mihály Szeged 2026 április 03. (péntek) 17 h. Zsombó 17 h,. fiú U-13 Zsombó SE-Szent Mihály FC 2026 április04.(szombat) 09 h.. Csólyosp
ápr. 1.


Szerdai előzetes: győzni kell Szekszárdon!
Kőkemény hétközi mérkőzés vár az életéért küzdő tolnai együttes otthonában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged lányaira, akik vissza akarnak találni a győzelmi útra. Nem április 1-jei tréfa: egy hét alatt három bajnoki meccset játszik a KÉSZ-St. Mihály-Szeged, mely az Újpest elleni hazai 1-1 után szerdán Szekszárdra látogat. A mieink 20 ponttal a hetedik, míg a hazaiak 6 ponttal az utolsó előtti helyről várják a találkozót. Az egyébként is mindig nehéz talajú, a napokban megint eső ázta
márc. 31.


Akadémiai körkép: innen kezdjük a rájátszást!
Lezárult az alapszakasz: az alsóházban folytatják leány akadémistáink, akikre komoly feladatok várnak a következő hetekben valamennyi korosztályban. Befejeződtek az alapszakasz küzdelmei a női akadémiai bajnokságokban. A Szent Mihály csapatai az ETO FC Győr gárdáival találkoztak a 14. fordulóban, s három szoros mérkőzésen egy győzelem mellett két vereség volt a mérlegük. Az U-15-ösök hatalmas csatában 2-1-re kaptak ki a Rába partján, az U-17-esek ugyancsak közel álltak a pont
márc. 31.


Antelj Masa asszisztokkal és gólokkal bizonyítana Szegeden
Óriási Barcelona-rajongó, imád nagy sétákat tenni a szabadban, kreatív labdarúgónak tartja magát, s minden nap azért dolgozik, hogy a legjobb legyen. A télen Szabadkáról szerződtetett 17 éves középpályásunk, Altelj Masa eddig remekül érzi magát a Szent Mihályban, s a célja, hogy a csapattal odaérjen az ötödik helyre az NB I-ben. A Simple Női Ligában a Diósgyőr ellen csereként mutatkozott be, most hétvégén az Újpest ellen már a kezdőcsapatban kapott helyet, az U-19-es akadémia
márc. 30.


Egy pont, hetedik hely
Első alkalommal játszott döntetlent hazai pályán a KÉSZ-St. Mihály-Szeged. Az Újpest elleni küzdelmes iksz után sorsdöntő hét következik, két rendkívül fontos összecsapással. Küzdelmes, kevés helyzetet hozó mérkőzésen 1-1-re végzett a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a közvetlen rivális Újpest ellen a Simple Női Liga 16. fordulójában. Csapatunknak ez volt a második döntetlenje ebben a bajnokságban, idehaza pedig az első. Sara Simonovic szögletből szerzett találatával vezettünk, s kézb
márc. 30.


Mérkőzések, eredmények (13. hét)
Pályán a Szent Mihály FC csapatai a kicsiktől a nagyokig, csütörtöktől vasárnapig pattog a labda. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Március 26. (csütörtök) 16:00, Vármegyei női U-16 12. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - Ujszegedi TC 5-3 (4-0). Szent Mihály: Gorzsás Zoé Kincső - Szurmai Enikő, Ocskó Odett Anna, Benecz Petra, Bakonyi Zoé, Gácser Zoé, Kovács Boróka Holda. Cserék: Kis Anna Réka, Dudás Lí
márc. 29.


Igazságos iksz: Szent Mihály - Újpest 1-1
Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk a Simple Női Liga 16. fordulójának mérkőzéséről. Hajrá, Szent Mihály! KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Újpest FC. Simple Női Liga NB I 16. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Újpest FC 1-1 (1-0). Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Barta Viktória (Rigó Viktória, Nyeste Laura). Szent Mihály: Aradi - Simonovic, Zarkovic, Komlós, Juhász E., Ónodi, Barna, Djurdjevac, Antelj (Gyovai, 65.), Nagy L
márc. 28.
bottom of page
