A labda és a közösség kedvéért félretette a bréktáncot. Immár tizenhárom éve táncol a pályán a Szent Mihály színeiben Baján Zoltán, aki nemrég harmadikként lépett be a „háromszázasok” klubjába. Vármegye II-es csapatunk játékos-edzője ma ünnepli 37. születésnapját, kétszeresen is köszöntjük tehát a további sikerek reményében!
Igazán illusztris társaságba került a múlt hétvégén a St. Mihály FC játékos-edzője, Baján Zoltán. Az éppen a mai napon 37. születésnapját ünneplő futballista Olajos Csaba és Csobán Róbert után harmadikként érte el a háromszáz mérkőzést klubunk színeiben a Tiszasziget II. elleni vármegyei II. osztályú derbin. Ebből az alkalomból természetesen gratulált neki az egyesület vezetése, megköszönve eddigi hűségét, egyúttal hitet téve a további – remélhetőleg még hosszú-hosszú ideig tartó – közös munka mellett. A szentmihályi labdarúgás egyik ikonjával, Baján Zoltánnal beszélgettünk.
„Belegondolni is döbbenetes, hogy már legalább háromszáz hétvégén indultam el a fiúkkal, s vettem fel a szentmihályi mezt. Ez óriási szám, melyhez az elmúlt tizenhárom évben rengeteg élmény és emlék kötődik. A klub megalakulása, 2011 óta itt vagyok a csapatban, s nagyon büszke vagyok rá, hogy kizárólag nagypályán össze tudtam hozni háromszáz találkozót, illetve arra is, hogy ennyi ideig hűséges tudtam maradni az egyesületemhez” – mondta honlapunknak a „háromszázasok” klubjának harmadik tagja. Mint felidézte, 2011-ben egy baráti társasággal együtt érkezett Szent Mihályra, s alakították meg az együttest Jani Levente hatására és vezetésével. Elismerte, az elején egy kicsit vonakodott az ötlettől, de mostanra már egyértelmű számára, nagyon jó döntést hozott azzal, hogy belevágott, s tizenhárom éve része, oszlopa a csapatnak.
Baján Zoltán egyébként általános iskolásként, hétévesen kezdett focizni, 10 évesen került a Tisza Volánba, ahonnan később az UTC-be vezetett az útja. 15-16 éves korától egy hosszabb kihagyás következett, átpártolt egy másik sportághoz, a bréktánchoz, mellyel évekig tartott a szerelem. 24 évesen, a már említett baráti társasággal húzott újra futballcsukát, s kezdte újra a játékot Szentmihályon. Azóta a pályán táncol, ontja a gólokat, s irányítja a társakat.
Mit adott és mit ad Szentmihálynak, a falunak, a közösségnek ez a csapat? – tettük fel a kérdést játékos-edzőnknek, aki kapásból rávágta: az egyesület és az együttes komoly érték, melyhez ragaszkodnak a helyiek. „Nagyon fontos, hogy örömöt tudunk nekik szerezni nekik. Fontos lépés volt, hogy visszahoztuk ide a labdarúgást, még ha pár évet várniuk is kellett rá, hogy az indulás után a székhelyünk is visszakerüljön a faluba. Rengeteg gyermek is nálunk kezdett el focizni azóta, Kovács Nimród például, akinek anno, tizenéves korának kezdetén még az edzője voltam, mára már a csapattársam. Hiszek abban, hogy a St. Mihály FC valódi értéke a vármegyei labdarúgásnak is. A falunak pedig érezhetően jót tett, hogy magáénak érezheti az alakulatot, hogy van egy csapat, melynek a vasárnapi ebéd után ki lehet menni szurkolni” – fejtette ki.
A 37 esztendős futballista elárulta, a legemlékezetesebb számára a 2013/14-es szezon, amikor – alapvetően a kezdeti brigádra építve, azt kicsit persze megerősítve – bajnokok lettek a megye III-ban, s kivívták a megye II-es tagságot, melyet azóta is őriznek. Ám ugyanilyen felejthetetlen élmények kötik az első két megye II-es idényhez is, amikor is az ötödik, majd a hatodik helyezésre tudtak befutni a Szent Mihállyal. Ebben a három pontvadászatban egyébként Zoli 14, 10, majd 14 góllal terhelte meg az aktuális ellenfelek hálóját. „Amióta itt vagyok, nagyon jól érzem magam az egyesületnél. Számomra és a családom számára is hatalmas megtiszteltetés és büszkeség, hogy – egy kis kihagyással – lényegében a kezdetektől csapatkapitányként is szolgálhattam. Jelenleg játékos-edzőként próbálok segíteni a srácoknak, ugyanazzal a hűséggel és lendülettel, mint 2011 óta teszem” – fogalmazott.
Hozzátette, annyi minden történt ez alatt a közel másfél évtized alatt, hogy azt számon tartani és felidézni is nehéz, amit át lehetett élni, azt átélték a klubbal, ám természetesen akadnak még célok, melyeket a szeme előtt tart. „Nagyon szuper lenne egy érmet szerezni a vármegye II-ben! Voltunk ehhez néhányszor elég közel, de párszor távol is tőle. Az idei szezon egyelőre nem úgy alakul, ahogy reméltem, reméltük. A célom, hogy továbbra is megtaláljam az örömöt a játékban, a sportban. Imádok futballozni, szeretem a csapattársaimat, a közeget, ahová eljárok. Amíg hasznára tudok lenni a gárdának, addig igyekszem ott lenni, bízom benne, még egy darabig bírom és élvezem is ezt az egészet” – beszélt a tervekről.
Felvetettük, messze még az út vége, érdemes megcélozni a négyszáz, sőt, akár az ötszáz mérkőzést is. Játékos-edzőnk nevetve felelt. „Ahhoz legalább hat-hét bajnokságot kellene még lejátszani erőben, egészségben. Elindultunk arrafelé, meglátjuk, mi történik, meddig jutunk. Jó lenne egyedüli csúcstartónak is lenni a klubnál, persze egyáltalán nem bántam, hogy a srácok közül ketten is megelőztek. Boldog vagyok, hogy elértem a háromszázas álomhatárt, ami hatalmas szám, s nem volt egyszerű, kőkemény, buktatókkal is kövezett út vezetett idáig. Azt hiszem, komoly kitartásról és elszántságról is tanúskodik, ha valaki ennyi ideig képes egy adott klubon belül maradni, s ennyi meccset lejátszani” – foglalta össze.
Ennek kapcsán megjegyezte, bár akadtak olyanok, akik el akarták innen csábítani, abszolút jó döntésnek tartja, hogy végig kitartott a Szent Mihály mellett. „Mindig úgy éreztem, itt vagyok otthon. Megbecsültek és megbecsülnek, s tökéletesen elégedett voltam a tizenhárom évben, akkor is, ha jobban, és akkor is, ha rosszabbul mentek a dolgok a pályán. Büszke vagyok rá, hogy az a srác tudtam lenni, akivel egy lapon említik a klubot, akinek a neve egybeforrt a Szent Mihállyal” – árulta el.
Zolira mi is nagyon büszkék vagyunk, szolgálatáért végtelenül hálásak vagyunk, s köszönettel tartozunk! A következő mérföldkövet is kitűzzük: a négyszázadik mérkőzés után újra mérleget vonunk! :-)
Pintér M. Lajos