top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Elkezdtük




Rekkenő hőség, határtalan lelkesedés, könnyed átmozgatás – július 8-án megkezdte a felkészülést a 2024/25-ös szezonra a KÉSZ-St. Mihály Szeged NB I-es női felnőttcsapata! A lányok hétfőn este Tápén találkoztak, ahol nagy örömmel üdvözölték egymást a nyári pihenőt követően. Mindenki ki volt már éhezve a közös munkára, s feltöltődött az elmúlt hetekben. Hosszú idő telt el azóta, hogy tétmeccsen pályára lépett az együttesünk, hiszen május 11-én a Budaörs 5-1-es legyőzésével lett meg a hetedik hely az élvonalban, ma pedig már egy újabb, remélhetőleg hasonlóan szép fejezet első lépéseit tették meg klubunk életében. Vajda Fangyó, Major László és Szabó Árpád irányításával zajlott az első tréning.

A keret természetesen még nem volt teljes, többen is igazoltan vannak távol. Büszkeségünkre a magyar U19-es válogatottal edzőtáborozik három fiatal kiválóságunk, Szabó Dóra, Futaki Fruzsina és Koszo Sydney. Ők később csatlakoznak majd a többiekhez, ahogy Anastasija Krstovic kapus és honfitársai, a két új szerzemény, Sara Simonovic és Jelena Petrovic is, akik mindhárman a montenegrói felnőttválogatottal dolgoznak jelenleg piros-sárga színekben. Egy nappal később érkezik meg Sladana Micic, aki tehát hamarosan bekapcsolódik az edzésekbe.

Az első hét egyébként még a lazább ráhangolódásról szól, azt követően kapnak majd nagyobb terhelést a lányok a szakmai stábtól. Ami az edzőmeccseket illeti, a programunk már szépen körvonalazódik. Annyi biztos, hogy az első mérkőzést a szerb szuperligás Topolya SC gárdája ellen vívjuk július 20-án vagy 21-én, valószínűleg Sándorfalván.

Comments


bottom of page