top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Hétvégi előzetes: az Öttömös ellen folytatnánk a jó sorozatot

5 órával ezelőtt
2 perc olvasás

Négy forduló óta veretlen a Szent Mihály FC férficsapata a megye II-ben, ezt szeretné megőrizni a vasárnapi meccset követően is.


Négy forduló óta nem talált legyőzőre a Szent Mihály FC férficsapata a megye II-ben, így bizakodva tekinthet a soron következő, kilencedik játéknap elé. Nehéz ellenfél vár Nándori Barnabásékra, akik egyik mumusukkal, az Öttömössel csapnak össze vasárnap hazai környezetben. A vendégek a hatodik, míg a mieink a nyolcadik helyről kezdik a hétvégét.


„Jól ismerjük az Öttömöst, mely kemény, fizikális csapat. Úgy gondolom, hazai pályán hatványozottan erősek, idegenben talán sebezhetőbbek, ezt próbáljuk megragadni. Szerencsére nem vagyunk rossz formában, még ha a Csongrád és a Röszke elleni győzelmeket követően a Csanytelek és a Csengele elleni döntetleneket követően kicsit elégedetlenek is lehettünk. Összességében négy mérkőzés óta veretlenek vagyunk a megye II-ben, így háromesélyesnek tartom az Öttömös elleni vasárnapi csörtét. Semmiképpen sem kell feltett kézzel a pályára mennünk még akkor sem, ha látogatóink a múlt héten kis híján elkapták a Sándorfalva II.-t. Mellettünk szólhat, hogy két eltiltottjuk is van arról a találkozóról. Nekünk elsősorban saját magunkra, a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Ha úgy végig tudjuk tolni a meccset, ahogy az utóbbi időben többször is sikerült, akkor van rá esélyünk, hogy elkapjuk őket. Nehéz sorozat előtt állunk, sorra jönnek majd a kemény ellenfelek, de ez nem is feltétlenül probléma, mert az elmúlt hetekben kiderült, hogy a kezdeményezőbb játékot még gyakorolnunk kell. Bízom benne, tavaszra az is jobb lesz majd” – nyilatkozta honlapunknak Szabó Dániel vezetőedző. A mester a hétvégén csak a Csengelén megsérült kapusra, Zsigó Lászlóra, valamint Baján Zoltánra nem számíthat, így elvileg a megye II-es és a megye IV-es meccsre is 16-17 fős kerettel tervezhet.


A délszláv futballistákkal megrakott Öttömös az előző idényben újoncként az előkelő ötödik pozícióban zárt. Most egyelőre nyolc fordulót követően 14 pontjával a hatodik, 3 ponttal megelőzve a Szent Mihályt. Hazai környezetben négy győzelmet arattak (a Röszke, a Csengele, a Földeák és az Algyő II. is kapitulált náluk), és egy bravúros 1-1-et játszottak a bajnokesélyes Sándorfalva II.-vel, idegenben viszont egyelőre tényleg nem ilyen acélos a mérlegük. Csanyteleken 1-0-ra, a Tiszasziget II. ellen 4-2-re kaptak ki, csak Mártélyon értek el egy 1-1-es döntetlent. A keretükben közel egy tucat délszláv játékos található az idén is. A legeredményesebb focistájuk az 5 gólos Damir Lukac. A Szent Mihály ellen eltiltás miatt nem szerepelhet Andrej Ivandekic Ivkovic és Borisz Soper (előbbit a Sándorfalva ellen kiállították, utóbbi az ötödik sárgáját gyűjtötte be).


Ami a párharc teljes történetét illeti, korábban még sohasem sikerült megvernünk az öttömösieket, nagyon jó lenne tehát ezen változtatni. Az eddigi hat tétmeccsünkön ötször is kikaptunk tőlük, s csak egy döntetlenre futotta az erőnkből, az összesített gólkülönbség 6-25. Élénken él az emlékezetünkben, hogy tavaly ősszel Szentmihályon egy laza ötössel intéztek el bennünket (0-5), majd tavasszal Öttömösön is nyertek 4-2-re, igaz, már jóval szorosabb meccsen. Vágjunk vissza, fiúk, hajrá, Szent Mihály!


Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 9. forduló, Szent Mihály FC – Öttömös SE, október 18. (vasárnap) 14:30, Szentmihály Sportpálya

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.com, szentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 76.

bottom of page